belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Sípos Ete Álmos

A házi csoport mozgalom és a Krisztus-test egysége

A református egyház jövőjéért imádkozó és fáradozó lelkipásztorok egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a sikeres és biblikus gyülekezetépítésnek, a gyülekezeti élet megelevenedésének, valamint a hatékony missziónak új útja és módszere az, hogy a hagyományos gyülekezetek templomba járó tagjaiból un. házi-csoportokat szerveznek. 

Ami azt jelenti, hogy a gyülekezet területén élő egyháztagokat (hétköznapokon) több, erre vállalkozó egyháztag lakásába szervezik ki, 8-12 fős csoportokat alkotva. Ezekben a csoportokban az igéről beszélgetnek, imádkoznak, barátkoznak – mindezt szerény vendégség keretében. A házi csoportba lehet hívni a szomszédokat, ismerősöket, az egyházon kívülieket is.

Ez a tevékenység egy mozgalom része, aminek képviselői szerint ez a biblikus gyülekezet kialakításának új útja, ahol például felismerhető a másik ember kegyelmi ajándéka, amivel szolgálhat majd a többiek felé. A módszert egyébként a menedzserképzésben úgy nevezik, hogy csapatépítés.

Vannak, akik a kiscsoportok kialakításában nemcsak a biblikus gyülekezetépítésnek, hanem a keresztyén missziónak is az új útját vélik megtalálni. Miszerint a cél az, hogy a csoport újabb csoportot hozzon létre, amivel a társadalmat be lehet hálózni, és így át is lehet alakítani (transzformáló misszió).

A házi csoport ötletének külföldi képviselői egyebek között arra hivatkoznak, hogy a keresztyénség az első és második században is házi csoportokban gyűltek össze a hívő emberek, illetve, hogy a 19. század ébredési mozgalmai is ezt a formát gyakorolták.

A mozgalom különböző csatornákon keresztül, főként az USA-ból, részben pedig Németországból érkezett hazánkba. Közelebbről, a német karizmatikus körökből, ill. az amerikai új-evangélikál és új-kálvinista körökből. Az is felismerhető, hogy a házi csoport kialakításának gondolata mögött a világi pszichológia által kidolgozott, és sikeresnek vélt menedzser- és csoportdinamikai pszicho-technikák állnak, amit a keresztyénség egy része átvett, és a gyülekezetépítés területén alkalmazni kezdett.

A lenyűgözőnek beállított eredményekről szóló lelkesítő beszámolókat olvasva érthető, hogy a magyar református népegyházban szolgáló, és sokféle kudarccal birkózó lelkipásztorok egy része is lelkesen fogadta a házi csoport mozgalom szervezésének lehetőségét, mint az áhított siker új útját. Ezért ők el is kezdték a templomi gyülekezet házi csoportokba történő felosztását, azt gondolva, hogy ami például Amerikában működik, az nálunk is sikeres lesz.

A nemzetközi missziótörténetet ismerők emlékeznek arra, hogy a 19-20. században a harmadik világ egyházainak képviselői többször is figyelmeztették a hazájukba érkező, különféle nemzetiségű- és felekezetű misszionáriusokat, hogy a bibliai evangéliumot köszönettel elfogadják, de az evangéliumhoz kapcsolt nyugati kultúrából és ideológiából nem kérnek. Ez a tény is arra késztet bennünket, hogy megvizsgáljunk minden külföldről intenzívebben hazánkba exportált gyülekezetépítő modellt.

A kérdés tehát az, amire elsőként választ szeretnék találni: A gyülekezetépítésnek hazánkban is az a sikeres és biblikus új útja, hogy átvesszük a gazdasági világban alkalmazott menedzser technikáknak a pszichológia által kidolgozott csapatépítő, csoportdinamikai módszereit, és ezzel indokoljuk a tradicionális gyülekezetek házi csoportokba történő kiszervezését is?

A tanulmányban először is, arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a házi csoport mozgalom koncepciója mögött nem bibliai, hanem olyan pragmatikus (gyakorlati) érvek állnak, amik a Bibliából nem igazolhatóak. Némelyek ugyanis arra hivatkoznak, hogy az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv (pl. 2,41-47) olyan forgatókönyvet ad a gyülekezeti élethez, amit ma betű szerint kell leutánozni. Holott a Bibliában a Szentlélek a gyülekezeti életről csupán egy paradigmát (példát, mintát) akart mutatni! (Amiként lényegbeli különbség van a Jézus utánzás és a Jézus követés között is!). Gondoljunk csak arra, hogy pl. a Pál apostol által alapított gyülekezetek élete és rendje is más volt, mint az első pünkösdi gyülekezeté. Arról viszont sehol nem olvasunk, hogy pl. a korinthusi, thesszalonikai, krétai stb. gyülekezetek lelki építése, vagy missziója a gyülekezet vezetői által szervezett házi csoportokban történt volna. Egyébként is az apostoli levelekben olvasható házi (diaspóra) gyülekezetek nem azonosak a házi csoport mozgalom által javasolt házi csoportokkal!

 

1. A leli életet, kegyességét a magyarországi református egyház gyülekezeteiben gyakorló testvéreimet szeretném arra figyelmeztetni, hogy a házi csoport mozgalom módszereinek alkalmazása a – reformáció óta máig meglévő – magyar református gyülekezeti élet rendjének teljes átstrukturálásával, átszervezésével járna. A mozgalom szerint ugyanis a gyülekezet alapsejtje a csoport. Kérdés, hogy akkor ebben a koncepcióban mi a funkciója a családnak? Mivel valójában a biblikus gyülekezet alapsejtje a keresztyén család!

Bizonyára a református lelkipásztorok is felismerték már az új rendszer bevezetésének egyik jelentős következményét, hogy abban az esetben, ha a gyülekezetben a házi csoportokba tevődik át a kegyesség gyakorlása, akkor meg kell szüntetni a gyülekezeti bibliaórát, imaórát, ifi-órát és egyéb hétközi gyülekezeti összejöveteleket, mivel nem várható el a gyülekezet tagjaitól az, hogy a házi csoport mellett még a szokásos heti gyülekezeti alkalmakon is részt vegyenek.

A házi csoportot szorgalmazók fontos érve még az is, hogy a házi csoportban mindenkinek lehetősége van a megszólalásra, véleményét elmondhatja, nézetét kifejtheti. Sajnos, ezen a ponton érhető tetten a modern világ által bálványozott demokrácia-gondolat, azaz: mindenkinek a véleménye fontos, meg kell tehát keresni a tanításban is a közös nevezőt, majd pedig dönt a többség. Ennek az lesz az eredménye, hogy ahány kiscsoport, annyi szín lesz jelen a gyülekezetben. Pedig a Biblia szerint az egyházban a teokráciának, Krisztus királyságának kell érvényre jutnia.

Ha pedig a csoport összejöveteleit – a kívülállók, barátok, szomszédok, rokonok meghívása okán – a gyülekezet világ felé történő missziójának is tekintjük – ahogyan ezt a szervezők indokolják –, akkor felvetődik a kérdés: Mi az ilyen házi összejövetelek igei műfaja? Evangélizáció, hitmélyítés, tanítás? Ha megtér valaki a csoportban, akkor miért menjen el azután a templomba, ahol egészen más gyülekezeti renddel, ismeretlen emberekkel, vagy éppen tanítással találkozik majd? Esetleg az a megoldás, hogy a megtértekből újabb kiscsoportot kell alakítani? – amiként azt a mozgalom képviselői javasolják is, akik szerint a házi-csoport az evangélizáció leghatékonyabb eszköze.

Sajnos ebben az állításban is lényeges hangsúlyeltolódást fedezhetünk fel. Nevezetesen azt, hogy ott a csoport lett az evangélizáció leghatékonyabb eszköze, nem pedig a Krisztusról szóló evangélium!

Ha viszont a házi csoport csupán az igéről történő beszélgetés helyszíne, akkor mi a garanciája annak, hogy a templomi gyülekezet nem kezd el mind lelkileg, mind szociológiailag klikkesedni és elvilágiasodni?

További, válaszra igényt tartó kérdések: Ki vezeti a házi csoportot? Ki lesz a felelős azért, hogy ott ne hangozzanak el a Bibliától idegen tanítások?

A ti hitetek mellé ragasszatok tudományt…” – tanítja az apostol. A házi csoport vezetője milyen képzés után nyeri el megbízatását? Mi vagy ki legalizálja a csoportvezető elhívását, megbízását? Ha ezek a kérdések nem tisztázottak és rendezettek (márpedig nem azok!), akkor még a legsemlegesebb esetben is vezető nélküli ötletelés és felettébb való bölcselkedés alkalma lesz a csoport összejövetele!

 

Érdemes Kálvint idéznünk: „Mivel pedig a szent gyülekezetben mindennek ékesen és rendben kell történnie, nincs, amit e tekintetben gondosabban kellene megvalósítani, mint az egyházkormányzást; mert a rendetlenség ezen a téren a legveszélyesebb. Ezért kifejezetten ügyeljetek arra, hogy elhívás nélkül az egyházban senki se vállalhasson közösségi szolgálatot, hogy a nyughatatlan és zavargó emberek még véletlenül se csikarhassák ki maguknak a tanítást és a kormányzást. Ahhoz tehát, hogy valakit az egyház igazi szolgájának tekintsenek, minden előtt szabályszerűen kell elhívni…” Institutio (2014) 4.3.10.

 

Magyarországon minden gyülekezetnek van egy vagy több kultuszhelye: temploma, imaterme stb., ami a gyülekezet egységét is szolgálja, ahol a Bibliára és a református hitvallásokra felesküdött lelkipásztorok, presbiterek vagy képzett munkatársak magyarázzák a Bibliát. A gyülekezet házi csoportokra történő felosztása áttekinthetetlenné teszi a gyülekezet misszióját, és ellenőrizhetetlenné a tanítás tisztaságát, növeli a szektásodási veszélyt. Ezeknek a fontos tényeknek az ismeretében még fontosabbnak tűnik megismételnünk a kérdést: A gyülekezet megelevenedésének és a missziónak az új útja a hagyományos gyülekezeti élet átstrukturálása lenne?

Hadd emlékeztessek minden református lelkipásztort az esküjére, amit hitvallásaink megtartására tett! A II. Helvét Hitvallás XXII. fejezetében például a következőket olvassuk:

Ámbár mindenkinek szabad a Szentírást otthon magánosan olvasgatni és az igaz vallásban való oktatás folytán kölcsönösen épülni: mégis bizonyára szükség van a hívők szent gyülekezeteire, vagyis egyházi összejöveteleire, avégett, hogy Isten igéjét a népnek rendesen hirdessék, nyilvánosan könyörgéseket és imádkozásokat tartsanak, továbbá a sákramentomokat rendesen kiszolgáltassák, és a szegények számára és az egyház minden megkívántató költségének vagy szükségletének fedezésére gyűjtéseket eszközöljenek. Mert bizonyos dolog, hogy az apostoli és első egyházban az ilyen nemű gyülekezeteket minden hívő buzgón látogatta. Akik ezeket becsmérlik, és tőlük elszakadnak: azok megvetik az igaz vallást;”

 

2. Mielőtt bárki megjegyezné, hogy a feltett kérdések és kritikai megjegyzések szintén csak pragmatikus ellenérvek, a továbbiakban szeretném röviden kifejteni azokat a bibliai, teológiai elveket, amik alapján nemet kell mondanunk a templomi gyülekezet házi csoportokra történő felosztásának ötletére.

 

2.1. Kiindulópontunk az, amit a Biblia a gyülekezetről, mint a Krisztus testéről mond: „és őt rendelte mindenek fölött való fővé az anyaszentegyházban, amely az ő teste, és teljessége annak…” (Ef 1,22-23; lásd még: Rm 12,4-5; 1Kor 10,17; 1Kor 12; Ef 5,30 stb.).

Ez azt is jelenti – egyebek mellett –, hogy a gyülekezet tevékenységének nemcsak Krisztusnak és testének egységét kell tükröznie – „hogy mindnyájan egyek legyenek, Atyám, mint te énbennem, és én tebenned, ők pedig mibennünk…” (Jn 17,21) –, hanem magának, a Krisztus-test gyülekezetnek az egységét is. Tehát az egy-test, egy-nép bibliai gondolatát kell tükröznie minden gyülekezeti alkalomnak, bibliaórának, imaórának, női, férfi, ifi stb. körnek!

A Krisztus-test gyülekezeti egységét – a Biblia szerint – a Szentlélek munkálja a „hitnek szabálya szerint” magyarázott igehirdetéssel (tanítás) és a sákramentumokkal: „A nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak: a prófétálás (írásmagyarázás) a hit mértéke szerint...” (Rm 12,6; lásd még: 1Kor 11,23-26; Mt 28,19). (A régi Károli fordítás a „hit mértéke szerint” kifejezésre a „hitnek szabálya” kifejezést is használja, ami azt jelenti, hogy a Biblia helyes, igeszerű magyarázata a teljes Szentírás összefüggésében és a Szentírással egyező szellemben megfogalmazott hitvallások szerint történik. Ahol a Bibliát a hitnek szabálya szerint értelmezik és magyarázzák, ott van jelen Krisztus. Ahol pedig jelen van Krisztus, az az egyház.)

A gyülekezet Szentlélek által munkált egysége tehát elsősorban hit-egység, aminek kialakulását és erősödését a házi-csoportok léte erősen veszélyezteti!

2.2. Az elmondottakhoz kívánkozik az is, hogy a gyülekezet hit-egységének megvalósításában, és a gyülekezeti élet egészséges működésében Krisztus fontos szerepet szánt a gyülekezetben elrendelt tisztségeknek. „És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére” (Ef 4,11-12; lásd még: Rm 12,7-8; 1Kor 12,28; Tit 1,5; 1Pt 5,1-3).

A házi csoportok szorgalmazói az egyetemes papság elvére hivatkozva tanítják, hogy elég jogcím a csoport vezetésére megbízott személy „tanítvánnyá képzése” vagy „tétele”, valamilyen gyorsított tanfolyamon. Miként ezt a tanítványképzést külföldiek – megbízóikra hivatkozó tanítókként – hazánkban is végzik. Vagyis összetévesztik az egyetemes papság gondolatát az Isten által rendelt gyülekezeti tisztségekkel. Pedig ezek nem azonosak!

Megfontolandó Kálvin ide vonatkozóan magyarázata: „Akik Krisztus rendelése szerint az egyház élén állnak, először apostoloknak, másodszor prófétáknak, harmadszor evangélistáknak, negyedszer pásztoroknak, végül pedig tanítóknak nevez… akiket soha nem nélkülözhet az egyház, akik között a tanítók a Szentírást magyarázzák, hogy a hívők között megőrizzék a tiszta és egészséges tanítást.” Institutio (2014) 4.3.4.

 

A tisztségek biztosították az igehirdetés, tanítás tisztaságát, a gyülekezet belső ékes és szép rendjét, hiszen nem lehet a gyülekezetben sem a tanítás, sem a sákramentumok kiszolgáltatása, sem a küldő rend területén valamiféle demokratikus anarchia.

 

Kálvin a következőket írja: „… az egyház csak akkor maradhat meg sértetlenül, ha azon erők védelmére támaszkodik, amelyekre tetszett az Úrnak, biztonságát rábízni. Krisztus felment a magasba – mondja –, hogy mindeneket betöltsön. A betöltés módja pedig az, hogy a szolgák révén, akikre ezt a feladatot bízta, és e tiszt ellátásához kegyelmét adta, meghatározza, és szétosztja ajándékait az egyháznak. Ezzel személyes jelenlétét mutatja meg, mert Lelke erejét árasztja ez intézménybe, hogy a szolgák munkája ne legyen hiábavaló… így jutunk el Krisztus egységére, ha ugyan virágzik közöttünk a prófétálás, ha elfogadjuk az apostolokat, ha nem vetjük meg a nekünk átadott tanítást. Aki tehát a szóban forgó rendet és ezt a fajta kormányzást meg akarja szüntetni, voltaképpen az egyház széthullását, vagy inkább tönkretételét és pusztulását munkálja. Ugyanis sem a nap fényére és melegére, sem az ételre és italra nincs akkora szükség az élet táplálásához, mint amennyire szükséges az apostoli és lelkészi tiszt az egyház megtartásához itt a földön.” Institutió (2014) 4.3.2.

 

A házi csoportban tehát mi (ki) biztosítja azt, hogy ott egészséges tiszta tanítás hangozzék? Akik ott vezetők, valóban „kipróbált” emberek? Kitől kapnák megbízatásukat, vagy csupán magukat ajánló egyháztagok ők?

 

2.3. A gyülekezet organikus egységét és egészséges működését szolgálják továbbá a karizmák (kegyelmi ajándékok): 1Kor 12,4-31; Ef 4,11-14.16. A karizmák annak az isteni rendnek eszközei, amelyekkel a Szentlélek a gyülekezetet egy testté szerkesztette: 1Kor 12,18-27. A Szentlélek a karizmák többféleségével akadályozza meg a gyülekezet széthúzását és széthullását. A Szentlélek a karizmák által biztosítja a gyülekezeti élet működését, épülését és lelki növekedését. Sőt, a tisztségek és karizmák által óvja a gyülekezetet az „emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától” (Ef 4,14). A Rm 12,6-9-ben a Szentlélek szintén azt hangsúlyozza, hogy a karizmák és tisztségek az egész gyülekezetnek adattak, és nem egyes (házi) csoportoknak.

Ha a Szentlélek a korinthusi gyülekezetet is óvta a pártoskodástól és versengéstől, mennyivel ajánlatosabb ezt meggondolni a házi csoport mozgalom képviselőinek, hiszen a házi csoportok léte – sajnos! – potenciálisan magában hordozza a versengés, pártoskodás, frakciózás veszélyét (1Kor 3,3-7).

 

2.4. Bár az első időkben, miután a jeruzsálemi templomból, majd a zsinagógákból is kiszorult házi gyülekezetekben élt és működött a keresztyénség, később – a gyülekezetek létszámbeli növekedésével – megnőtt a közös kultuszhely szűksége és jelentősége. A közös kultuszhely gondolata nem emberi gondolat volt, emlékezzünk csak a Szent Sátorra, a jeruzsálemi templomra, az ott álló oltárra, majd a létszámában robbanásszerűen megnövekedett keresztyénség templomaira, amelyek nemcsak a profán és a szakrális világ különválasztását szolgálták, de kifejezték – és ezt teszik ma is! – Isten népének egységét. Erre azért is kell határozottan emlékeztetnünk, mert egyre többen vannak (még egyházunkban is!) olyanok, akik templom-ellenesek.

 

A II. Helvét Hitvallás XXII. fejezetéből idézek: 4. Amiképpen pedig hisszük, hogy Isten nem lakozik kézzel csinált templomokban, (1 Kir. 8,27; Csel. 17,24) azonképpen azt is tudjuk, hogy az Istennek és az Ő imádására szentelt helyek, Isten igéjére és a szent használatra való tekintetből nem közönséges, hanem szent helyek, és akik azokban megfordulnak, tartoznak magokat tiszteletteljesen és szerényen viselni, mint akik szent helyen, Istennek és szent angyalainak színe előtt vannak.”

 

Sajnos a házi csoport mozgalom – minden jó szándéka ellenére – indirekt támadás a templom ellen is. Hiszen miért is menjen a házi csoportban megtért ember a templomba? Számára a házi csoport lett a templom és a gyülekezet! A templom megtámadása pedig a Krisztus-test egysége elleni támadás. Posztmodern korunk egyébként is csak növeli az individualista hívők számát, akiknek a misszió, a Krisztus-test feladatai, szolgálatai és a közös épülés nem fontos, csak a saját üdvösségük lényeges – és persze a lelki élmények! A házi csoport mozgalom ezt a folyamatot csak tovább erősíti. Kicsit sarkosítva: a házi csoport szorgalmazói az egyház krízis helyzetéből való kilábalás útját (a Krisztus evangéliumának prédikálása helyett) a metódusban és a struktúra megváltoztatásában vélték megtalálni. Márpedig az igazi reformációnak nem ez a lényege!

 

3. Végezetül szeretnék félreértést megelőzni azzal, hogy támogathatónak tarthatunk minden olyan kezdeményezést, amikor a gyülekezetben egymással szorosabb testvéri kapcsolatban álló tagok alkalmilag összejönnek imádkozni, az igéről beszélgetni valamelyikük otthonában. Azt sem szabad ellenezni, amikor a gyülekezet presbitériuma (legtöbbször a lelkipásztor döntése miatt) a missziói munkatervbe nem veszik be az imaórát, vagy a beszélgetős bibliaórát – ahol kérdéseket lehet feltenni az elhangzó igéhez –, ezért a gyülekezeti tagok valamelyikük otthonában közösen olvasnak igét, imádkoznak.  Ahogyan ezt az üldözések időszakában, például a kommunizmusban is gyakorolta Isten népe.

Tehát nem ellenezhető a templomon kívüli átmeneti és alkalomszerű testvéri találkozás.

De arra a (megtörtént!) gyakorlatra is nemet kell mondanunk, amikor a gyülekezeti evangélizáció után a vendég evangélista a megtérteket (a község területén) csoportokba szervezte, és az általa küldött brosúrákkal irányította – és  mindebből a gyülekezet hívő lelkipásztorát kihagyta.

 

Az ismertetett egyháztörténeti, és legfőképpen bibliai indokok miatt tehát határozottan el kell utasítanunk a házi csoport mozgalmat, aminek képviselői a gyülekezet hétközi tanító és közösségi alkalmai helyett a lelki élet és hitbeli növekedés funkcióit (tanítás, evangélizáció, imaközösség stb.) házi csoportokba telepítené át. Aminek eredményeként a magyar református gyülekezetek – több évszázada gyakorolt rendjét megváltoztatva – alkalmai és kegyességi gyakorlata a vasárnap délelőtti istentiszteletre szűkülne, redukálódna, és a gyülekezeti tagok tanítása, pásztorolása a bibliai tanításokban és hitvallásaink ismeretében járatlan, legtöbbször magukat ajánló házi csoportvezetők kezébe kerülne.  

 

                                                                            Dr. Sípos Ete Álmos                                                

                    

További cikkek:
2017. október 17., kedd,
Hedvig napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 8219
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38555464

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat