belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Máthé-Farkas Zoltán

Metafora vagy nem metafora?

Feltételezések Jób szabadítás‐metaforáinak jelentésalkotásáról

Részlet a bevezetésből:

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól.  Akadémiai kérdés‐e, vagy sem? A kutatólaboratórium és az orvosi rendelő látszólag nagyon messze van egymástól, de ahhoz, hogy diagnózist fogalmazhassanak meg, receptet írjanak, kezelést folytassanak, egyértelműen szükséges a kutatás. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk,  és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái – írja David J. A. Clines.
A jelentést azonban csakis a szöveg jelentésalkotó, poétikai műveleteinek felismerésével, megértésével közelíthetjük meg. Robert Alter szerint is kizárt az, hogy pontosan úgy halljuk a bibliai költeményeket, „amiképpen annak idején az ókori Izráelben hallgatták őket”. Ez feltételezhető lenne a relevanciaelmélet által elképzelt ideális kommunikáció helyzetében (egyidejűség, közös jelhasználat),

„[…] de amit egyesek nagy képzelőtehetséggel tudnak felfogni, azt mások a lépésről lépésre haladó,
türelmes elemzés révén, prózaibb módon valósíthatják meg”

Ez feladata a lelkipásztornak is, aki esetenként a Szentírás költői szövege alapján hirdeti az
evangéliumot.

 

A teljes tanulmányt PDF-ben olvashatja.

 

Megjelent a Református Szemle 2015/1 számában.

További cikkek:
2024. március 29., péntek,
Auguszta napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 7694
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57526792

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat