belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Szűcs Ferenc

Együttgondolkozás igehirdetésről és az igehirdetőről

(A beérkezett kérdőívek csoportos megbeszélésének értékelése)

 




A műhelymunka eredeti programjában a beérkezett kérdőívek feldolgozása szerepelt „Igehirdetésünk körképe" címen. Két okból is nyilvánvaló volt, hogy erről ilyen átfogó igénnyel nem lehet beszélni. Egyrészt, mert a beérkezett válaszok már mennyiségileg sem adtak reprezentatív mintát egyházunk egészéről, másrészt magából a kérdőív jellegéből is inkább az következett, hogy igehirdetési-készülési szokásokra kérdezett, és ez alkalmas lehet ugyan egyfajta körkép megrajzolására, de semmiképpen sem elegendő mélyebb tartalmi kérdések vizsgálatára. Ezért a felmérés inkább egy fontos kiindulópont volt, mintsem egy feldolgozandó anyag. A munkacsoportok számára ezért az első téma az igehirdetés személyi feltétele, az igehirdető identitása volt. Kinek tekintjük magunkat? Milyen bibliai, reformátori teológiai tradíciók határozzák meg igehirdetői szerepszemélyiségünket és benne azt a hallatlan terhet és felelősséget, hogy végső soron minden igehirdetés - emberileg szólva - egyetlen személyhez kapcsolódik. Világossá vált, hogy a bibliai példák már a reformátorok számára sem adtak egyértelmű analógiákat, és hogy a bibliai tisztségek és karizmák tekintetében azzal a hermeneutikai kérdéssel szembesültek, hogy melyek a korhoz kötött, ill. állandó jellegű szolgálatok az egyházban. A kálvini négyes tisztség felsorolásában (pásztorok, doktorok, presbiterek, diakónusok) a prédikátor külön nem is szerepel, noha tudjuk, hogy szorosabban inkább az elsőhöz kapcsolódik. 16. századi magyar eleink viszont előszeretettel nevezték magukat prédikátoroknak - nyilvánvaló megkülönböztetésül a középkori áldozópapságtól. A prófétai és papi tradícióból inkább az elsőre került tehát a hangsúly a reformátori hagyományban, természetesen annak tudatában, hogy az igehirdető nem egyenesági folytatója az ószövetségi prófétaságnak. Elhívásukban, sorsukban lehetnek hasonlóságok, az újszövetségi prófétaság azonban legalább két dologban különbözik is: a Krisztusról szóló bizonyságtétel (Jel 19,10) valójában a Benne beteljesedett prófétai igére mutat és így nem is egyszemélyi autoritással szólal meg, hanem a közösség (prófétalelkek) megítélése alá is esik (1Kor 14,29).


Papi tisztünkkel kapcsolatban azt a gyakori félreértést kell szem előtt tartanunk, hogy az egyetemes papság nem helyettesítője a pásztori és igehirdetői szolgálatnak, de feltétlenül figyelmeztetés arra, hogy az istentisztelet több, mint az igehirdetés. Az Isten-dicsőítés, mint a református liturgia legfontosabb része, azt a felismerést tette hangsúlyossá, hogy az istentisztelet teológiájával a továbbiakban foglalkozni kell.
A csoportmegbeszéléseken az a gondolat körvonalazódott, hogy a lelkipásztori szerepben, - így az igehirdetésben is, - a pásztori elemeknek kell előtérben állniuk. A prédikátor sajátos tisztségét és gyülekezeten belüli helyét döntően meghatározza az, hogy ő az Írás tanult és hiteles értelmezője is, „vezető funkciója" tehát abban kell, hogy megmutatkozzék, hogy „legelteti, táplálja" a nyájat. Az ordinációnak a tanulsággal történő összekötése tükröződik a lelkészi palást eredetében is. Nem liturgikus öltözék volt az eredetileg, hanem a „tudós és tiszteletes prédikátor" viselete. Az igényes, az eredeti nyelveket is tanulmányozni képes készülést ezért minden csoport rendkívül fontosnak tartotta és minden más szolgálat elébe állította. Az időhiány valós gond, de sohasem lehet hivatkozási alap. Emellett a pásztori lelkülettel kapcsolatban igen hangsúlyos vonásnak tűnt, hogy a lelkipásztor integráló személyiség legyen, aki a gyülekezetben folyó különféle szolgálatokat irányítani és teológiai értelemben felügyelni is tudja. Ehhez hiteles személyiségekre van szükség, akik a hirdetett elvek mögött életükkel állnak.


A kérdőív egyik része az igehirdetés alaki vonásaival foglalkozott, így a csoportbeszélgetés egyik témája is ez volt. Bár az esztétikai szempontok nem válhatnak egyeduralkodóvá, az a tanulság mégis levonható, hogy csak a fegyelmezett, világos magyar beszéd lehet méltó hordozója Isten Igéje mai hirdetésének. Az archaizálás, és a mindenáron való modernkedés között vezet a műfaji értelemben vett keskeny út. Ebben az értelemben biztató, hogy a kérdőívek jelentős részében megjelent az az igény, hogy az igehirdetésnek műalkotásnak is kell(ene) lennie. Gyakori konkrét hibákat is megneveztünk, amely részben összefügg köznyelvünk romlásával is, amely természetesen nem mentség a szószéki pongyolaságokra és magyartalanságokra. (Pl. a bürokratikus főnevesítő formulák elburjánzása - „megrendezésre kerül" megrendezik helyett, a -ban, -ben, -ba, -be ragok helytelen használata stb.) Minden csoport fontosnak tartotta, hogy a lelkészképzésben öt éven át nagyobb hangsúly essék a beszédtechnikai, másrészt a stiláris gyakorlatokra. Sajnos nem alakult ki korszerű retorika egyházunkban, ezért sokszor a barokkos beszédstílus és modorosság keveredik a modernkedéssel.
A körkép igazán bíztató vonását abban látom, hogy maga az igehirdetés és az istentisztelet vált középponti üggyé néhány ember számára és ebben a berekfürdői konferencia sem befejezés, sem kezdet nem volt. Inkább egy reményteljes folyamat része lehetett, amelyben legfontosabb közös dolgunkról, mindennapi szolgálatunkról esett szó. Ahol az igehirdetés válságának divatos emlegetése helyett újra rácsodálkoztunk a titokra: „tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket." (1Kor 1,21).

2018. január 16., kedd,
Gusztáv napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 4554
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39417172

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat