belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Ablonczy Ágnes

66. Megértették, hogy róluk beszél

KÖNYVTÁRI BIBLIAOLVASÓ KÖR

 

Máté evangéliuma 21: 33-46.

 

    

HALLGASSATOK MEG EGY MÁS PÉLDÁZATOT. VOLT EGY GAZDAEMBER, AKI SZŐLŐT ÜLTETETT. KERÍTÉST HÚZOTT KÖRÉJE, BORSAJTÓT ÁSOTT BENNE, ÉS ŐRTORNYOT IS ÉPÍTETT. AZUTÁN BÉRBE ADTA A MUNKÁSOKNAK, ÉS MAGA ELUTAZOTT. AMIKOR PEDIG A SZÜRET IDEJE ELÉRKEZETT, ELKÜLDTE SZOLGÁIT A MUNKÁSOKHOZ, HOGY VEGYÉK ÁT AZ Ő TERMÉSÉT. DE A MUNKÁSOK RÁTÁMADTAK A SZOLGÁKRA, AZ EGYIKET MEGVERTÉK, A MÁSIKAT MEGÖLTÉK, A HARMADIKAT MEGKÖVEZTÉK. ERRE MÁS SZOLGÁKAT KÜLDÖTT, TÖBBET, MINT ELŐSZÖR, DE AZOKKAL IS ÍGY BÁNTAK. UTOLJÁRA PEDIG AZ ÉDES FIÁT KÜLDTE EL HOZZÁJUK ÉS EZT MONDOTTA: A FIAMAT MEG FOGJÁK BECSÜLNI. AMIKOR AZONBAN A MUNKÁSOK MEGLÁTTÁK A FIÚT, ÖSSZEBESZÉLTEK: EZ AZ ÖRÖKÖS! JETEK ÖLJÜK MEG, HOGY MIENK LEGYEN AZ Ő ÖRÖKSÉGE. ÉS MEGRAGADTÁK, KIVETETTÉK A SZŐLŐBŐL ÉS MEGÖLTÉK. AMIKOR MAJD MEGJÖN A SZŐLŐ URA, VAJON MIT CSELEKSZIK AZOKKAL A MUNKÁSOKKAL? ERRE ÍGY VÁLASZOLTAK: AZOKAT A GONOSZOKAT GONOSZUL ELVESZTI, A SZŐLŐT PEDIG MÁS MUNKÁSOKNAK ADJA BÉRBE, AKIK MAJD BESZOLGÁLTATJÁK A TERMÉST A MAGA IDEJÉBEN. SOHASEM OLVASTÁTOK AZ ÍRÁSOKBAN – FOLYTATTA JÉZUS – A KŐ, AMELYET AZ ÉPÍTŐK MEGVETETTEK, SZEGELETKŐVÉ LETT! AZ ÚRTÓL LETT EZ ÉS CSODÁLATOS A MI SZEMÜNK ELŐTT. AZÉRT AZT MONDOM NEKTEK, HOGY ELVÉTETIK TŐLETEK AZ ISTEN ORSZÁGA ÉS OLYAN NÉPNEK ADATIK, AMELY MEGTERMI ANNAK GYÜMÖLCSÉT. ÉS AKI E KŐRE ESIK, SZÉTZÚZÓDIK; AKIRE PEDIG EZ A KŐ ESIK RÁ, POZDORJÁVÁ TÖRIK. ÉS MIKOR A PAPI FEJEDELMEK ÉS FARIZEUSOK HALLOTTÁK AZ Ő PÉLDÁZATAIT, MEGÉRTETTÉK, HOGY RÓLUK BESZÉL. ÉS BÁR SZERETTÉK VOLNA ŐT ELFOGNI, FÉLTEK A NÉPTŐL, MERT AZ PRÓFÉTÁNAK TARTOTTA ŐT:

________________________________________________________________________

 

Egy sokgyerekes apuka, kinek lassan minden gyereke párra talál, olyanfélét mondott, hogy egyik menyével azért nehéz, mert úgy tekinti a fiukat, mintha az övé lenne. Mi miatt nehéz? Mert huszonegynéhány évvel ezelőtt párkapcsolatuk gyümölcseként született, rájuk lett bízva, felelősök voltak érte, velük mozdult, szorosan hozzájuk tartozott…  Ám pár éve (a dolgok rendje szerint). új kis család született, s ahogy ők annak idején, az ő gyerekeik is elsősorban párjukhoz tartoznak immár… Aki szeret, annak fáj távolodni, különösen annak, aki örömét lelte az együtt töltött időben, az bizony fájlalja, hiányolja az összetartozás kialakult rendjét, s az összetartozók együttes mozdulásait…

 

Ahogy most a költözés előtt pakolom össze a házunkat, kiderül, mennyi felesleges dolgot gyűjtögettünk az itt töltött évtizedek során. Van, amitől könnyen megválok, van amitől nehezebben, de van olyan is, amit képtelen vagyok másnak adni, vagy kidobni.

 

És a házunk? Árának háromnegyedét kifizette már jövendő gazdája, s mi is annak a háznak az árát, ahova pár hét múlva költözünk. Melyik a miénk? Amiben most összepakolok? Vagy a másik, amiben még a régi tulajdonos lakik? Meddig enyém? Voltaképpen már nem is az enyém, s mégis, ezt érzem még magaménak. Mert ami benne van, az a miénk, s arra nézve dönthetek, válogathatom, kidobhatom, avagy elvihetem magammal? Mit csinál velünk az, ami a miénk, avagy mi módon kötjük magunkat ahhoz, amit régtől magunkénak tudunk? 

Mi az amit Jézus lát? És a papi fejedelmek és vének miért nem látják, vagy ha látják is, miért képtelenek másképp gondolkodni felőle? Hogyan kezelik saját megbízatásukat, szerepüket?

 

HALLGASSATOK MEG EGY MÁS PÉLDÁZATOT. VOLT EGY GAZDAEMBER, AKI SZŐLŐT ÜLTETETT. KERÍTÉST HÚZOTT KÖRÉJE, BORSAJTÓT ÁSOTT BENNE, ŐRTORNYOT IS ÉPÍTETT. AZUTÁN BÉRBE ADTA A MUNKÁSOKNAK, ÉS MAGA ELUTAZOTT.

AMIKOR PEDIG A SZÜRET IDEJE ELÉRKEZETT, ELKÜLDTE SZOLGÁIT A MUNKÁSOKHOZ, HOGY VEGYÉK ÁT AZ Ő TERMÉSÉT. DE A MUNKÁSOK RÁTÁMADTAK A SZOLGÁKRA, AZ EGYIKET MEGVERTÉK, A MÁSIKAT MEGÖLTÉK, A HARMADIKAT MEGKÖVEZTÉK. ERRE MÁS SZOLGÁKAT KÜLDÖTT, TÖBBET, MINT ELŐSZÖR, DE AZOKKAL IS ÍGY BÁNTAK.

 

Nem akarják Jézus Krisztus szavait elfogadni és érteni, ezért ő elevenít fel egy példázatot Ézsaiás könyvéből, amit ők is jól ismerhetnek. (Ézsaiás 5:2) A szőlősgazdáról szól, aki jó helyet keresett, szőlőt ültetett, gondozta, ápolta, mert örömöt lelt benne. És amikor eljött a szüret ideje, kereste a jóízű gyümölcsöt, ám helyette fogyaszthatatlan termést talált, mert a szőlő elvadult... Jézus itt is a szőlő gazdájáról (Istenről) beszél. A szőlőjébe felfogadott, gyümölcsért felelős munkásokról. Kíméletlenül igaz tükröt mutat a munkásokról (népe vezetőiről, elöljáróiról), akik a távollévő gazda szerepét veszik át. Kiderül a példázatból, hogy immár sajátjuknak tekintik a szőlőskertet, pedig azt művelni, gondozni, ápolni köteleződtek el.

 

Mikor a gazda nevében követek jönnek a gyümölcsért, akkor derül ki, mennyire nem akarnak tudni, se a szőlősgazdáról, se az általa küldött követekről. S mintha nem lenne a gazdájuk, s nem lenne tettüknek következménye, úgy intézik el a gyümölcsért jövőket. Megverik, megölik, megkövezik őket… Ne legyenek az útjukban…  Így intézték el Izráelben azokat az isteni  követeket, prófétákat, akiket Isten küldött, figyelmeztetni a népet és az elöljárókat. Mintha nem lenne következménye, mintha nem kéne számot adniuk arról, amit a prófétákkal, követekkel tettek. Volt hozzá emberi hatalmuk, s ők éltek vele. Mivé lett szemükben Isten, ha ezt meg merték tenni? Vagy oly süketté és vakká lettek a birtokolt hatalomtól, hogy képtelenek voltak azonosítani magukat és a küldötteket? Ahogy itt Jézust? Nem látják mögötte a Küldőt! Hisz épp ezt kérdezték ők, Jézustól: Ki a megbízód, miféle felhatalmazásod van?

 

UTOLJÁRA PEDIG AZ ÉDES FIÁT KÜLDTE EL HOZZÁJUK ÉS EZT MONDOTTA: A FIAMAT MEG FOGJÁK BECSÜLNI. AMIKOR AZONBAN A MUNKÁSOK MEGLÁTTÁK A FIÚT, ÖSSZEBESZÉLTEK: EZ AZ ÖRÖKÖS! JETEK ÖLJÜK MEG, HOGY MIENK LEGYEN AZ Ő ÖRÖKSÉGE. ÉS MEGRAGADTÁK, KIVETETTÉK A SZŐLŐBŐL ÉS MEGÖLTÉK. AMIKOR MAJD MEGJÖN A SZŐLŐ URA, VAJON MIT CSELEKSZIK AZOKKAL A MUNKÁSOKKAL? ERRE ÍGY VÁLASZOLTAK: AZOKAT A GONOSZOKAT GONOSZUL ELVESZTI, A SZŐLŐT PEDIG MÁS MUNKÁSOKNAK ADJA BÉRBE, AKIK MAJD BESZOLGÁLTATJÁK A TERMÉST A MAGA IDEJÉBEN.

 

És Jézus befejezi a példázatot, meri láttatni azt is, ami ezután jön. Hogy őt, a Fiút is megölik. Mert azt hiszik, hogy így elnyerhetik mindazt, amire vágynak. Az elbizakodott szőlőmunkások nem számolnak a Gazdával, azt hiszik, tehetik, amit akarnak, és megteszik, megölik a Fiút.

 

Amikor Jézus a példázat elhangzása után megkérdezi a papi fejedelmeket és az elöljárókat, még kimondják, amit gondolnak, azt felelik, amit minden jóérzésű ember mondhat arra, ami a példázat szerinti szőlőben történt. A gonoszságot gonoszságnak látják. Még nem fogták fel mi szól ellenük, azt pláne nem, ki az, miféle küldött, küldött-e aki ellenük szól?

 

Vajon mi meg tudjuk különböztetni Isten küldöttét az ellenségtől? Vagy aki ellenünk szól, az nem is lehet követ, csak ellenség? És a terep, ahol mozgunk, az a miénk, vagy az Istené? És a napjaink, óráink, lehetőségeink? Ki az életünk gazdája? Mi magunk? Beleszólhat Isten abba, amit mi előre elgondolunk, jónak, hasznosnak tartunk?

És az embereknek, akik ránk vannak bízva, Isten a gazdája, vagy mi léptünk gazdánk helyére, az ő szerepkörébe? És  mi is jogot formálunk arra, hogy elutasítsuk azokat, akik mernek mást gondolni, mást látni, mást hinni, mást tenni, mást élni, mint mi… Kik vagyunk? Miben vagyunk? Közünk van Isten országához, evilági szőlőjéhez? Felfogadhatók, küldhetők vagyunk Isten országáért munkálkodni? Miféle gyümölcs érik bennünk és köröttünk?

 

Egykor Izráel elvesztette a választottság adta lehetőségeket, vajon mi krisztuskövetők, nem lettünk-e szerephez, és magához a nekünk adott terephez igazodók és ragaszkodók?  Van látó szemünk, halló fülünk, hogy észrevegyük? Hogy haszontalan munkásokká lettünk? Amikor Isten szavát csak idézzük, mondjuk, közvetítjük, de a lelkünk érintetlen. Mennyire tudjuk, látjuk, hogy nélküle elvadulunk, ehetetlen gyümölcsöket termünk, s ellenségünk lesz, aki követként jön, s jó gyümölcsöt kér számon rajtunk.

 

SOHASEM OLVASTÁTOK AZ ÍRÁSOKBAN – FOLYTATTA JÉZUS – A KŐ, AMELYET AZ ÉPÍTŐK MEGVETETTEK, SZEGELETKŐVÉ LETT! AZ ÚRTÓL LETT EZ ÉS CSODÁLATOS A MI SZEMÜNK ELŐTT. AZÉRT AZT MONDOM NEKTEK, HOGY ELVÉTETIK TŐLETEK AZ ISTEN ORSZÁGA ÉS OLYAN NÉPNEK ADATIK, AMELY MEGTERMI ANNAK GYÜMÖLCSÉT. ÉS AKI E KŐRE ESIK, SZÉTZÚZÓDIK; AKIRE PEDIG EZ A KŐ ESIK RÁ, POZDORJÁVÁ TÖRIK.

 

A papi fejedelmek és a nép elöljárói szemében Jézus egy rendzavaró, őket tiszteletben nem tartó, önjelölt küldött volt. Szó szerint: MEGVETETT . Aki nem kell nekik, akire nekik nagyon nincs  szükségük. Szemükben nyugtalanító, felháborító, kiiktatandó, zavaró ember.  

 

A jeruzsálemi építkezésekhez köveket szállítottak. Ami illeszkedett, azt tették egymás mellé, fölé. A sarokkőnek való nem illett a többi közé, de az kötötte össze az épület oldalait, és arra rakódott, illesztődött az egész épület. Jézus ilyen szegletkőről, sarokkőről beszél, mely az Úrtól lett, és azért jött, hogy megtartsa azt, ami ráépül. És ő ez a szegletkő. Tudja, vállalja.

  

ELVÉTETIK TŐLETEK AZ ISTEN ORSZÁGA… Hogyan? Nem nép szerint lesz örökölhető ISTEN ORSZÁGA, hanem Krisztus által…Lehet Jézus Krisztust semmibe venni, lehet nem hallani mit mond, lehet a követőit is eltenni az útból, de az marad meg, ami ráépül. A szerep, a hatalom, a méltóság, a népszerűség… mind-mind múlandó, hiába vágyik, s épít rá az ember. Elvész, eltűnik, semmivé lesz. Ami Krisztusra épül, az áldatik meg, az marad meg, az terem, örökké… AZ ÚRTÓL LETT EZ, CSODÁLATOS EZ A MI SZEMÜNK ELŐTT? Lehet úgy élni, hogy nem feledkezünk meg arról, ki a Gazda?

 

ÉS MIKOR A PAPI FEJEDELMEK ÉS FARIZEUSOK HALLOTTÁK AZ Ő PÉLDÁZATAIT, MEGÉRTETTÉK, HOGY RÓLUK BESZÉL. ÉS BÁR SZERETTÉK VOLNA ŐT ELFOGNI, FÉLTEK A NÉPTŐL, MERT AZ PRÓFÉTÁNAK TARTOTTA ŐT:

 

VITÓ  ZOLTÁN   

               SZEGLETKŐ

 

Miként a szegletkő     a fundamentumon,
ütéseket terel     a nem-jelölt úton,
építményt, formát őriz,     s ha belé ütközöl,
a felszínek alá néz     és meglepőt közöl, -
immár tudom, ilyen     "szegletkő" lettem én:
tűrő, óvó és hű,     kíméletlen, kemény, -
bár nem kértem e posztot:     a sorsom bízta rám;
s olykor tán, ha lehetne,     vissza is nyújtanám:

 

Mert rossz, hogy rajtam mindig     vak ütközetek dúlnak!;
hogy énrajtam a dolgok     visszájukra fordulnak!;
hogy ami könnyen látszik     nemesnek és igaznak,
az rajtam méretvén meg,     nem tűnik mindig annak!
Rossz, hogy rajtam lelohad     - mert énhozzám kevés -
a máshoz tán elégnyi     röpke lelkesedés! -
És rossz, hogy énnekem     jutott a feladat:
azt megmutatni, hogy     zománc és máz alatt
számító érdek-sejtek     atomjaiba törvén,
milyen kérlelhetetlen,     milyen rideg a "törvény"!
Ó, rossz, hogy mielőtt még     bátor-szép tettre válnék,
rajtam elbukik a tán     nem is gyávácska szándék;
s kudarcot vallva, olykor,     megbosszulván magát,
iszkolt szeretet üszkös     gyűlöletbe csap át! -
A vérszegény jóság     fölöttem elsilányul!;
az erőtlen igaz     bordámon elhitványul!;
alattam megtörik     a köznapi "derék"! -
Ó, rossz, hogy énnekem     sosem lehet elég,
mi annyi másnak az:     forrása az erőnek!...
Bizony, rossz is lehet,     hogy súlya van a kőnek! -

 

És mégis! - Mégis! - Mégis!:     Jó ez! - Igen! Kimondom:
"Jó", hogy nem könnyű élnem;     s "jó", hogy nincs könnyű dolgom!:
Mert ki ismerve lényem,     szegődő szabadsággal,
glóriás emberséggel    ennyi "teherrel" vállal,
lélek-szép értelemmel     értve enyhíti gondom, -
az mindenért kárpótol,     abban már nem csalódom;
aki így állva mellém,     nem botlik bennem el,
s mint szárny-ívű kívánság,     oly könnyedén emel
szívébe, ahol őrzi,     mit ott bent megteremtett,
a véle együtt lépő     formákat és a rendet;
kinek edzett szívéhez     is hű maradt az álom...

Elgondolkodtam azon, mikor jöttek rá a papi fejedelmek, hogy róluk beszél? Róluk, akik felhatalmazást kértek tőle, róluk, akik ellene vannak, róluk, akik ha mernék, ha nem féltenék a népszerűségüket, megbecsültségüket, mindazt, akik lehetnek a nép szemében, rögtön végeznének vele! Mennyire gyűlölhették azért, amit kimondott! Igen, a képmutatás nem csak vakká, hanem rabbá tesz, hamisságunkba zár, nem enged érteni, vállalni, megbánni, és újat kezdeni…. MEGÉRTETTÉK, HOGY RÓLUK BESZÉL…Rá kell döbbennünk, hogy ők akkor nem az igazságra ébredtek, csupán arra jöttek rá, hogy róluk beszél. Amikor mi szembesülünk azzal, hogy rólunk van szó, akarjuk érteni, látni, elfogadni? Vagy csak tiltakozás ébred bennünk? Tovább őrizzük a szerep kínálta látszatot, vagy elengedjük, veszni hagyjuk mindazt, amibe Krisztus helyett kapaszkodnánk? Jézus Krisztus SZEGLETKŐ, biztos menedéke  annak, aki szavára, akaratára épít, mert általa Isten országa épül szívünkben.  

További cikkek:
2017. december 13., szerda,
Luca , Otília napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 3689
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39079642

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat