belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Adorján Kálmán

Tiszíts meg, és nem szemetelek

Hiányos a Tízparancsolat! Nincs benne az, hogy "Ne szemetelj!"


Persze, hogy egy kis ügyeskedéssel lehetne a tíz igének egynémelyikét zöldpárti és természetvédő értelmezésben magyarázni. De azért igazán elkelne egy ilyen egyértelmű parancs. Vagy talán az sem oldaná meg a dolgokat? Az Ószövetség idején jobbára szerves, könnyen lebomló hulladékot "termelt" az ember, és minden vándorló izraelitának saját kis ásócskája kellett hogy legyen saját végterméke elhantolására. Nem volt annyi papír, műanyag, mezőkön szállongó nylonzacskó. De még csak egy évtizeddel ezelőtt sem voltak tele a hegyi patakmedrek odaürített szeméthalmokkal. Most már az is van nekünk. Igaz, gyerekkorom óta látom, arrafelé utazva, Marosludas határában füstölögni a szeméttelepet. Jóval később mást is láttam: egy svájci szemétégetőt. A környékén sem, de még bent a kemence mellett is csak alig lehetett érezni az égő szemét jellegzetes szagát. Még áramot is termelt, de mint kiderült: elég drága mulatság a szemétégetés.
Tizenéves koromban egy olyan fényképet tervezgettem, amelyen együtt van az Azomureş sárga ammóniát eregető kéménye, a tordai cementgyár és a kiskapusi környéket fekete korommal elárasztó gyár kéménye. A "Halálorgona" címre gondoltam. Azóta már csak a vásárhelyi síp fújja a magáét. Mi szívjuk. Halálra tud bosszantani.
Az öreg diesel-Asconát nagyon élveztem: olyan kedvesen dörmögött, és még húzott is! De ha reggelente beindítottam, fekete foltot hagyott a földön a kipufogó cső. Hegyen felfelé jobb volt a visszapillantó tükörbe nem belenézni. Halálra bosszanthattam a mögöttem jövőt.
Karácsonyra kukát kapott ajándékba a család: Euro-kukát. Vajon miért éppen az ünnepen bizonyult kicsinek? "Orczátokba szórom ünneplésetek szemetjét..." (Mal 2,3) "E nép füst az én orromban..." (Ésa 65,5) Halálra bosszanthatom a Fölöttem Levőt!
Tisztíts meg engem, és... nem szemetelek!

Megjelent a Kis Tükör 2004. márciusi számában (Kolozsvár, Koinonia)

További cikkek:
2024. március 28., csütörtök,
Gedeon , Johanna napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 16408
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57514948

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat