belépés | regisztráció RSS

Archívum 2014. március 17., hétfő

reformatus.hu

Református-zsidó közös múlt

A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a napokban ünnepséggel fogadta a Csengeri Református Egyházközség küldöttségét, mely egyedülálló anyaggal járult hozzá az intézmény gyűjteményéhez és a csengeri református-zsidó közös múlt feldolgozásához. 

Ünnepséggel, a magyar zászló felhúzásával fogadták március 6-án a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet vezetői, köztük Alexander Avram igazgató és munkatársai, illetve csaknem 30 csengeri elszármazott Bartha Gyulát, a Szatmári Református Egyházmegye esperesét, Tőkés Zoltán csengeri beosztott lelkészt és Kormos Csaba porcsalmai lelkészt. Az eseményen a magyarországi látogatók átadták 252 egykori csengeri zsidó lakos, a II. világháború alatt deportáltak adatait. A holokausztot megelőző időszakban 600 zsidó élt a kelet-magyarországi városban, közülük két és félszász polgár adatait sikerült azonosítani.

Mint Bartha Gyula esperestől megtudtuk, az állami anyakönyvezésből származó adatok teljes nevet, családi státuszt, szakmát, születési- és – számos esetben – halálozási dátumot és helyet tartalmaznak. „Még nem volt arra példa, hogy egy református egyházközség önerejéből összegyűjtse egy azonos településen élt zsidó közösség adatait. Ezt kifejezve, Izraelben minket olyan tisztelettel és hálával fogadtak, amire egyáltalán nem számítottunk" – mondja az esperes, aki az ünnepségen Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnökének üdvözletét is tolmácsolta.
Az ötlet és a felkérés az izraeli Askelónban élő, 85 éves Hirschfeld Viktortól származik, aki összeállította egykori lakóhelyének, a Csengerhez közel eső Porcsalma elhurcoltjainak adatait. A nyugalmazott mezőgazdasági mérnök szoros kapcsolatban áll a porcsalmaiakkal, évente jár haza szülőfalujába, többször gyerekei-unokái társaságában, akik magyar kultúrát tanulnak.

Az izraeli látogatás során a magyarországi küldöttség fényképes anyagot is ajándékozott az elszármazottaknak, melyeken többek között a csengeri temető, a zsinagóga is láthatóak. Bartha Gyula pedig előadást tartott a zsidók és nemzsidók jó viszonyáról, közös életéről az egykori Csengerben. „A holokauszt-év lehetőség, hogy újrafogalmazzuk, ami minket összeköt és nem azt, ami elválaszt" – mondta az esperes a reformatus.hu-nak, aki mint elárulta, a kedvező fogadtatás miatt is kérni fogja az esperességeket a hasonló gyűjtésre, mert az „sebeket gyógyítana". 

 

Kapcsolódó link
2024. április 19., péntek,
Emma napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 12224
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57798959

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat