FM írta:
Én a haldokló hugomról írtam
Kedves FM
1Kor 12,26 És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.
Ismerős helyzeted.
Van úgy hogy az ember nem tehet mást csak sír az Úr előtt.
De ezt soha nem veszi zokon tőlünk.
Zsid 4,
15.
Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.
16.
Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk,
alkalmas időben való segítségül.
--
Még ha gyarlóságnak gondoljuk is fájdalmainkat csak Ő veheti el, és csak is Ő segíthet ha akaratával megy egyezik.
Lehet sőt sokszor feladatunk kérni a gyógyulást, (van amit el kell hordoznunk erre is megadja a választ, de semmi sem végleges még a dorgálása sem.)
De a bajban kitudná tisztább szível segítségül hívni mint a bajban jutott hozzá tartozója.
Nagyon sok példa van rá Isten Igéjében és nagyon sok meghallgatás is. (de ebben is akarata kell hogy első legyen).
Sajnos nálunk unoka testvéreim eltitkolták hogy rákos anyukám húga.
Így csak epekőről volt szó gyakorlatilag fel sem tudtuk mérni a helyzetet csak mikor szóltak hogy meghalt.
Fel sem merült bennünk hogy veszélyben van.
Bár az Ige szólt de én anyukámra gondoltam. (ők is betegek)
Bizony előjőnek ilyen hiány érzetek: mi van ha ...?
De nem szabad senkit sem vádolnunk és a „ha”- kat is az Úrra kell bíznunk.
Az Úr öleljen át szomorúságodban testvérem és adjon vigaszt neked.
