Eeyore, a szerző az általad kiemelt mai szégyent az alábbiképpen definiálja:
Idézet:
Félreértések elkerülése végett: nem olyan szégyenről van tehát szó, amit valami csúnya, gonosz tett elkövetése miatt érzünk. Ehhez a szégyenhez nem kell semmit elkövetni. Ennek a szégyennek nincs köze az erkölcshöz. Ez egy amorális szégyen. Egyfajta elégtelenség érzés. „Úgy érzem, hogy unalmasabb vagyok, mint ami lehetnék, kisstílűbb vagyok, mint ami lehetnék, nem vagyok annyira szerethető, mint amennyire lehetnék. Nem érem el a mércét, amit lehetőségeim állítanak nekem. Aki ilyen jó iskolákba járt, ilyen jó anyagi körülmények között él, ennyi mindent megvásárolhat, ilyen nagyszerű barátai vannak, attól elvárható lenne… Nos, nem is igazán tudom, hogy mi, de valami, amivel mintha én nem rendelkeznék. Nem arról van szó, hogy nem vagyok elég erkölcsös. Az erkölcs nem annyira érdekel. Inkább nem vagyok elég nagyszabású.”
Ezt persze az emberek nem fogalmazzák így meg, de a szégyen azért még ott van, és meghatározza az életüket.
Amit a szerző itt leír, az a gátlásosság. Az ember gátlásos, merthogy a világ dolgaiban való megfelelést olyan komoly dolognak látja, hogy sanszos számára a megszégyenülés, azaz a meg nem felelés a szabályoknak, ha egy adott szituációban helyt kell állnia.
Szerintem ez a fajta szégyenérzés minden emberben más és másként ébred fel és bántja az embert, márha nem egy gátlástalan, mindenen és mindenkin keresztülgázoló, netán magamutogató, exhibicionista, korlátokat nem ismerő emberről van szó, akiben nincs szégyenérzet.
Bizony az ember nap mint nap, percről percre vizsgázik, megmérettetik, sőt lehet mondani, hogy szinte nincs is olyan pillanatja a napnak, hogy ez ne történne meg. A kimondott és íratlan szabályok teljességgel átszövik az életünket, folyamatos megfeleltetésben állunk önmagunkkal, Istennel és a világgal és még egyes emberekkel is a közöttünk lévő kapcsolatok szerint, de akár a kutyánkkal szemben is, de akár a tárgyakkal szemben is. Le van-e porolva például a könyvespolc?
Ebben a bonyolult megfelelési rendszerben különben tökéletesen eligazodunk a megfelelés szintje szerint és ha minden rendben van, akkor meg is felelunk ezeknek a különböző szabályoknak.
És itt most több felé lehet ágaztatni a gondolatot. Affelé egyrészt, hogy az életünk különböző fontos tényezői ugyanabban a kérdésben teljesen más megfeleltetést igényelnek és ebben a pillanatban kezdődnek a bonyodalmak mondhatni tudat alatt, például a fiataloknál. Egyrészt a szülőkkel szembeni megfeleltetés, másrészt akár a testi kívánságok, harmadrészt például egy ifjúságnak írt bulvár hetilap irányvonala iránti megfeleltetés és bizony az isteni erkölcsöknek való megfeleltetés közötti választás, bizonytalansá, félelem a rossz választástól, a szabályok be nem tartásától, a szégyentől.
Mi felnőttek egy adott helyzetben, amikor három-négy elvárásnak kell egyszerre megfelelni természetesen tudjuk a prioritást. Például egy helyes pénztáros hölgy előtt a domináns félként való megfelelést egyszerre tudjuk kezeni az udvarias és egyenrangú vásárló iránti megfeleléssel, a korrekt, erkölcsös ember iránti megfeleltetéssel, ugyanakkor az értelmes ember iránti megfelelést, vagy a potens férfi iránti megfelelést és az empatikus megfelelést is kezelni tudjuk egy adott pillanatban. Ezzel azt akarom elmondani, hogy egy megfelelési hálóban vagyunk minden percben, ahol például egy hölgynek csak egyetlen egy tényező is elég, hogy rosszul, szégyenkezve érezze magát, például, ha leszalad a harisnyáján a szem.
Másrészt amikor az ember tudat alatt azzal szembesül, hogy a társadalmi megfelelési hálózatban nem képes megszerezni például azokat az anyagiakat, amelyeket a társadalom szerint birtokolni kellene és ezzel nem egyszer, hanem nap mint nap szembesül és az ebből adódó szégyen állandósul, akkor valóban baj van. Igazából egy gátlásos, pszichológusra szoruló embernél nem biztos, hogy lehet tudni, mi az oka az ő beteges érzéseinek, sokszor van olyan, hogy csupán az állandó stressz, a rendkívüli módon felfokozott megfelelési viszonyrendszer, amelyben percről percre mozgunk az, ami az oka a betegségnek.
A belső iránytűvel rendelkező ember, aki érzékeny a világra, ugyanakkor nem mindig látja át a világot a maga valójában, vagy nem tud függetlenedni a világgal szembeni megfelelési kényszertől, rosszul értelmezi a viszonyokat, a követelményeket, sokszor olyan összeütközésbe kerül a világ íratlan szabályaival, amit a szerző leírt és bizony szégyenkezik. Emiatt gátlásos sok ember, minden baja van.
Magyarul azt akarom mondani, hogy a közösségen belüli szabályok, ahol a mindennapi életben mozgunk, lehetnek teljességgel íratlan szabályok, amelyeket valóban ki sem mondunk. Például a vallásos ember számára azért is zavarók a világ íratlan szabályai, merthogy egyrészt mindenfelől kapja az impulzust, hogy e szerint kell, hogy éljen, például legyen gátlástalan és az iránytű meg azt mondja, hogy ez így itt nem OK! Valóban lehet, hogy ez nem fogalmazódik meg, de ebben az esetben voltaképpen a világi szabályok elvárásai okozzák a gátlásosságot, a szégyent, amely végsőfokon lehet, hogy visszavezethetőek azokhoz a kisebb bűnökhöz, amelyekről a majd szekularizált ember voltaképpen már elfelejtkezett. Persze lehet, hogy csupán a mai világ túlfűtöttsége az oka.
Remélem nem olcsó pszichológizálás amit leírtam, talán van benne valami igazság.
A szégyen amúgy szerintem egy lépés a bűnbánat felé, ha a bűn szemszögéből nézzük.
