1Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés,
2akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekesztek.
3Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.
4Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.
5Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.
6Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell,
7hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.
8Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
...
12Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem.
13Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.
14Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent,
15hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben.

az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell

drága ezüstözött arany vákuumtartóm... nem értem PONTOSAN, mindez hogyan kapcsolódik a keresztény viselkedéspszichológiához?

A második boldogmondás szerint boldogok a szomorkodók, a sírók, akik - mert lelkükben már szabaddá (szegénnyé) váltak - együttérzésből részt vesznek mások bánatában, gyászában, együtt tudnak sírni a sírók­kal, osztoznak mások szomorúságában, gyászában. Ha pedig őket éri bánat, szomorúság, úgy maguk miatt is tudnak sírni és a sírásban meg­könnyebülést érezni. Akik maguk is srni tudnak, azok tudnak igazán tisz­ta szívvel, megértéssel közeledni másokhoz. Ez az értelmezés adja a hatodik boldogmondás lényegét.
A tiszta szívű emberből sugárzik az együttérzés mások felé is.

A harmadik boldogmondás szerint a szelídek, a hetedik szerint pedig a béketeremtők lehetnek boldogok. Itt is egészen nyilvánvaló a párhu­zam a kettő között. A fordítások szóhasználata meglehetősen változatos, hiszen a szelidek helyett az alázatos szívűek, a békességesek, a védte­lenek stb. is olvashatók. A lényeget az a helyzet jelenti, hogy egyrészt nem tudnak erőszakhoz nyúlni, másrészt, ha tudnának sem teszik, le­mondanak mindenképpen a másik feletti hatalomról, uralomról. Ilyen szelíd, békességes helyzet megteremtheti a velük szembeni nyílt bizal­mat és ők mások felé is békességet és békeszeretetet tudnak hitelesen gyakorolni.


A boldogmondásokban a szeretet kettős fő parancsának második tag­jára, a "szeresd felebarátodatn-ra esik a nyomaték, azt teljesíti ki. Ebből újból
megerősítést kaphat az a felismerés, hogy Jézus az eljövendő Isten országára való felkészülést az akkor élő nemzedék megtérésé­ben" jelölte meg, azaz a jelenlévő, az emberi társadalomban kibontakozó Isten országában. Ez kap nyomatékot a hegyi beszéd első fejezetét lezá­ró, nagyon gyakran idézett mondatban is: Legyetek tehát úgy tökélete­sek, amiként mennyei Atyátok tökéletes (Mt 5, 4. Ha nem szakítják ki ezt a befejező mondatot az előtte olvasható szövegből, akkor elkerülhető minden olyan félreértés vagy félremagyarázás, amely szerint itt valami­lyen általánosan értelmezett isteni jelzők tekintetében lehetne szó a töké­letességről. Jézus az ellenség szeretetéről elhangzott tanításaihoz fűzte ezt a mondatot, vagyis a felebarát, az embertárs iránti szeretetben válha­tik az ember tökéletessé (megfelelőbb értelmezésben "teljessé"). Ennek fokmérője valóban éppen az ellenség szeretete lehet, hiszen nyilvánvaló, hogy minden ember közül éppen a velünk szemben ellenséges, a ne­künk rosszat akarókat a legnehezebb szeretni, miként Lukács írja, velük szemben teljesen, tökéletesen irgalmasnak, megbocsátónak lenni.
Erre talán csak a lelki szegénység legmélyebb fokán, minden tehertől meg­tisztult lélekkel van lehetőség, Jézus lelki tisztaságát elérve.
Az Isten országa felé megtérő ember befelé lelki szegénységre, együttérző sze­lídségre, a jézusi igazság megismerésére törekszik, kifelé szeretetet ir­galmasságot, béketeremtést gyakorol és válialja a jézusi út keresztjeit.

jujjj...


(accem EZ az a kérdés, amit a "minden szabad, de nem minden HASZNÁL" - elv alapján erősen KÉTES, hogy itt és most fel kellett-e tenni...)