Sziasztok!

Sokat gondolkozom mostanában az irgalmasság kérdéskörén, ezért beszélgetőtársakat hívok a témában A kérdésem az, hogy van-e, lehet-e mértékletesség az irgalmasságban?

Ana

Az irgalmat mindig megelőzi valami....
(A farizeusoktól ezt kérte számon az Úr Jézus)

Ez pedig az igaz ítélet!

És ez után beszélhetünk csak hűségről is.

Könnyű hűségesnek lenni (pl. Antigoné esetében), ahol az irgalom nincs jelen és könnyű irgalmasnak lenni, ha ezt nem előzi meg az igaz ítélet.

A mélysége az irgalomnak az igaz ítélet mélységétől függ.
Ha valakit az Úr mélyen megítél, akkor éli át az irgalom mélységeit is.

--Először is fontos definiálni, valóban,- mit értünk irgalmasság alatt ?

1.) Ellenséggel, v. gonosztevővel szembeni elnéző magatartás, melynek
során eltekintek a büntetés kiszabásától...

2.) Együttérzés, ami a betegek, szegények, gyengék iránti segítésre ösz-
tönöz.

-Ezentúl még számtalan megfogalmazás lehetséges...

Ha a jézusi példázatra gondolok, az irgalmas samaritánusra; akkor
a 2.) pont alá tartozó, együttérző magatartás felsőfokú megvalósítását
láthatjuk benne.--- Van-e ebben mértékletességi mérce ? szerintem a
helyzettől, a körülményektől és a segítő saját lehetőségétől függ. - De a
MÉRTÉKTELENSÉG sehol, semmiben nem célra vezető. Mindég túl lő a
célon.

-Jó meggondolni egy általános közmondást: "Akkor teszem a legjobbat
az éhezővel, ha nemcsak halat,- hanem h á ló t is adok neki."


L.

Kedves Loisz!

Sokat gondolkozom mostanában ezen a kérdésen, és leginkább az általad 2. pontban írtakkal kapcsolatban. Számomra ugyanis sokszor százszorta könnyebb elnézőnek lenni valakivel, aki valamilyen bűnt követett el, mint megtalálni a helyes mértéket a szenvedőnek való segítségben.
Az irgalmasság és a szeretet azt jelenti, hogy háttérbe szorítom önmagam és saját érdekeimet az adott szituációban és úgy teszek meg mindent a másik segítésére. A dilemma pontosan az amit te leírtál, honnan ismerem fel a határt amikor már a segítségem csak egy újabb adag halnak minősül nem pedig valódi, hosszantartó, építő változást idéz elő? Illetve ha a mértéktelenség nyilvánul meg az irgalmasságban, akkor valójában nem is a másikon való segítség a cél, hanem az, hogy önigazolást találjunk az irgalmasnak bélyegzett cselekedetek megtételével?

Ana

-Kedves Ana !

Látom, valódi problémával küszködsz,- nemcsak általánosságban érdekel
a téma.-

-Amennyit előző levelemben leírtam, -a valóságos helyzet ismerete nél-
kül- többet mondani nem igen lehet.- Ha ténylegesen fel akarod dolgoz-
ni magadban és objektív külső véleményt is be akarsz ebbe építeni,-
valamivel többet kellene tudni, miről van szó. Milyen helyzetről ? - De ezt
Te tudod, mennyit akarsz elmondani...

-Az utolsó mondatoddal nem igazán értek egyet,- vagy nem értem egé-
szen mire gondolsz. - Én a mértéktelenségen azt értem,- hogy többet
akarok tenni annál, mint amennyire képes vagyok.- Lehet ennek oka
az önigazolás, amiről írsz... de lehetséges, hogy akivel szemben az irgal-
masságot gyakorlom,-- a szeretetem "rajongásba" csap át.-

- Pál apostol a Timóteusnak és Titusznak írt leveleiben olyan sokszor említi a "józanság" kifejezést, hogy ezt szerintem különösen komolyan kell venni, mint magatartást. Tit.2,1-10-ben 5x szerepel !- Valamint az
"egészséges" tanítás és mértéktartás ugyanitt 3x !

-Ezt a részt érdemes lenne elolvasnod ebből a szempontból.- Én úgy ér-
tettem meg és értékeltem, hogy a túlzásoktól, rajongásoktól, mértéktelen-
ségektől óv.-- Pld. más helyen írja az adakozásról,--- hogy mindenki
annyit adjon, amennyire képes, amenyi telik tőle ! - Ez is nagyon józan
fogalmazás.-
-A 2.Tim.1,7-ben azt írja, "...az erő, a szeretet és a józanság lelkét "
adta nekünk az Isten. -
-Ez a hármasság már sokszor megállított.- Erő,...de mielőtt agresszívitásba vinne, mint túlzás,... oda állítja a szeretetet.- Mielőtt a szeretet rajongásba esne,... oda állítja a józanságot.- És ezt egybe kell látni, mint Isten Lelkének meghatározó vonásait.
-Így állítja fel a tételt,- mindháromnak érvényesülnie kell.-

-Ezért a józanság mellett nagyon fontos a hívő ember számára, hogy
a Lélek vezetését kérje ! - És nem biztos, hogy mindig egyforma mércé-
vel kell mérni, hanem ahogy a Lélek indít.-

Szeretettel
Loisz

Kedves Loisz!
Megint eldgondolkoztató sorokat olvashattam, köszönöm a válaszod. El fogom olvasni az említett részeket ebből a szemszögből.

A probléma általánosságban és saját életemre vetítve is érdekel. Nyilván nem fogott volna meg így az erről szóló igehirdetés, ha nem kéne nekem is megvizsgálnom magam, de azért a felvetett kérdések már túlmutatnak az én helyzetemen. Próbálom komplexen megérteni az Úr üzenetét az irgalmassággal kapcsolatban.

Az egész kérdéskörben alapvetően szerintem a következő variációk lehetnek:
1. Őszinte segíteni akarás, amely nem vár viszonzást és a másikhoz szeretetből való odafordulásból fakad, azonban mégsem a jó megoldást szüli - hal és háló effektus. Itt szerintem nem a mérték hiányából fakad a probléma, hanem a bölcsesség hiányából. Nem az irgalmasság "eredete" kérdőjelezhető meg, hanem a megtalált módszer nem biztos, hogy a legmegfelelőbb.

Ezzel sajnos sokszor szembesülök a saját életemben, de mindig megtanít Isten ezeken a szituációkon keresztül, hogyan is kéne másképp.

2. Nagyobb gond, ha az irgalmasnak látszó cselekedet, nem valódi szándékból fakad.

Ez, remélem nem csak így hiszem, hanem tény is, nem érint engem közvetlenül. Viszont láttam már rá sok példát a környezetemben...

3. És megint egy másik variáció, amikor valódi irgalmasságból fakad a cselekedet, de elszalad a ló, irreális dolgokat szül, itt a mértékkel van a probléma. Itt jön be az a kérdés, hogy önmagad háttérbe szorítása már szenvedése miatt mekkora méreteket ölthet.
Saját esetemben (komoly lelki és fizikai szenvedést megélő barátomról van szó) ez sokszor elég komoly mértékű, viszont nem érzem tehernek, áldozatnak, problémának. Azt gondolom, hogy a szeretet csak így működhet. Ő is rengetegszer volt támaszom nehéz helyzetben, nem csak akkor kell szeretni a másikat, ha számunkra kényelmes. Tehát számomra ez nem probléma, viszont azért gondolkozom ezen a kérdésen, mert ő sokszor mondja nekem, hogy nem akar engem megkárosítani ebben a helyzetben. Nem akarja, hogy a szeretetből fakadóan magamat hátrányosabb helyzetbe hozzam.

Szóval ebben az esetben komoly kérdés számomra a helyes mérték megtalálása. Ezen talán nem is gondolkoztam volna el, ha ő nem fejezi ki felém, hogy (bár hálás, jól esik neki és sokszor igencsak szó szerinti mankó vagyok) nem akar nekem problémát okozni.

Az erő-agresszivitás-szeretet, szeretet-rajongás-józanság gondolathármasok nagyon elgondolkoztattak, köszönöm szépen Loisz.

Üdv,
Ana

-Kedves Ana !

Csak azt emeltem ki, amit valódi problémának érzékeltem...

- Úgy emlékszem, az első leveleid valamelyikébe azt írtad, hogy a bará-
tod nem hívő keresztyén a szó szoros értelmében,--- és Te is a kapcsola-
totok idején tértél meg ? -

-Szerintem tulajdonképen az már gond, ha régóta tartó barátságban
az "irgalmasság" fogalma felmerül,- bármely fél részéről.- Aki nem akar-
ja elfogadni a másik fél segítségét, ott a büszkesége az akadály.-

-Aki irgalmas akar lenni,- annak szerintem ezt fel kell mérnie,- hogy túl-
teszi magát ezen a büszkeségen,- vagy ha túlteng, akkor nem tud segí-
teni és végülis ezt tudomásul kell vennie.- Ezt Isten előtti imádságban kell
megharcolnunk és én a dötéseknél azt keresem,- mikor van békességem
az Úr előtt,- egyik, vagy másik döntési helyzetben és ahhoz tartom ma-
gam.-

-Ha mégse jól döntöttem, és erre bizonyosan rájövök,- akkor bűnként
kell megvallanom Isten előtt. Amit megvallottunk, arra mindig van bocsá-
nat és van ujra kezdési lehetőség.

-Jelenleg így látom, amennyire megértettem az általad írtakat.-

Üdv.
Loisz

Kedves Ana!

Ezt írod:


A fő kérdés, mi a szeretet és hogyan gyakoroljuk?
Jó kérdés, jó úton jársz! Az Úr Jézus maga fog erre neked válaszolni a földi életed végéig.


Ajánlom az 1.Korintus 13.-at.
A szeretet mindent eltűr és hosszútőrű. Azaz mélységében minden, idejében korlátozott.

Én azt éltem meg egy-egy ilyen kapcsolatnál, hogy amíg valakit így segítettem, addig nagy mélységeket is átéltem vele, elszenvedve sokszor az ő tetteinek a következményeit.



Szerintem fel lehet vállalni, hogy amikor a másiknak segítek, akkor igen is nagyobb terhet hordok, mintha csak a magam problémáit intézem.Persze tudom, hogy ezt nem tehetném, ha Jézus Krisztus nem hordozna engem, ezért maradhatok alázatban és hálaadásban, ami megőrzi az életem a nehéz szituációkban is.

Viszont azt is átéltem, hogy minden ilyen segítésnek ideje volt. Az illető a segítség alatt vagy megtért és odafordult Jézus Krisztushoz és akkor már képessé vált mások terhének a hordozására is (döbbenetes ezt átélni), vagy idővel ha akartam ha nem, megszakadt a kapcsolat.

Nekem ezek a tapasztalatok.

Péter

Kedves Loisz!

Érdekes amit írsz, hogy ha nem fogadja el valaki a segítséget, a büszkeség az akadály. Ha így belegondolok, valószínűleg ez (is) lehet a magyarázat. Egyébként az illetővel nagyon mély barátságom van, rajta keresztül találtam rá Istenre, ő segít a mindennapok útvesztőiben.
Azt írod, hogy aszerint kell cselekedni, mikor van békességem az Úr előtt. Na pontosan ez az, amit sokszor nehéz megtalálni szerintem. Kicsit kisarkítom: honnan tudom, hogy az adott szituációban azért választom azt az utat, mert őszintén azt gondolom, számára ez adhatja a legjobb támaszt, és így békességbe kerülök az Úrral, vagy éppen önmagam számára ad csak nyugalmat, hogy mindent megtettem a magam módján, de egyáltalán nem biztos, hogy minden szempontból a legjobb utat választottam. Szerintem a mindennapok kis harcaiban sokszor eshet bele az ember az utóbbi csapdába.

Ana

Viszont azt is átéltem, hogy minden ilyen segítésnek ideje volt. Az illető a segítség alatt vagy megtért és odafordult Jézus Krisztushoz és akkor már képessé vált mások terhének a hordozására is (döbbenetes ezt átélni), vagy idővel ha akartam ha nem, megszakadt a kapcsolat.

Nekem ezek a tapasztalatok.

Péter[/quote]


Szia!

Na ez az! "Minden segítségnek ideje volt" --> felismerhető ez az adott helyzetben, vagy csak utólag állnak össze a mozaik kockák?
Honnan tudhatom, hogy milyen módszert kell választanom a segítségre és azt akkor és úgy kell-e megtennem? Esetleg talán pont a nem tevés a legnagyobb segítség?

Nagyon sokat gondolkozom pl azon mostanában, hogy mi alapján tudok rájönni, igen ez biztosan valami jel volt az Úrtól, hogy ezt vagy azt kell tennem. Ráismerek-e, helyezen értelmezem-e ezeket a jeleket? Nem gondolok-e másba is bele olyat amit nem kéne?

Nagyon sokszor érzem teljes bizonyossággal az életemben, az események egymásutániságában a tökéletes, Isten általi rendezettséget. Ilyenkor valami hatalmas csodálattal, rácsodálkozással nézek körbe, és hálát adok érte. De vannak bizony olyan szituációk, amikor komoly konfliktusba kerülök önmagammal, nem tudom mit is értelmezzek "jelnek".

Mondok egy egyszerű példát. Néhány hete, amikor komoly minuszok voltak, vártam egy barátomra, hogy együtt menjünk el valahova.Tudtam, hogy szüksége van rám, mert nagyon nyomorult testi állapotban van. Sajnos nem is tudott elindulni, ezért nagyon sokat kellett rá várnom. Még viszonylag korán felhívott, hogy ne várjak rá, induljak el egyedül, majd ő is jön, mert nagyon bántja őt, hogy várnom kell rá a hidegben és nem akarja hogy még ez is feszítse. Megbeszéltük, de egyszerűen azt éreztem, hogy ott kell maradnom, meg kell várnom, mert hallatszott a hangjából, hogy annyira nyomorult állapotban van, hogy ha egyedül kéne mennie, akkor nem is tudom mi történne vele... Mindegy, a lényeg, hogy nagyon erősen éreztem,ott kell maradnom. Ott is maradtam. Erre egyszercsak jött egy sms, hogy nem is baj hogy így alakult, legalább belső csendességben lehet azon a kb egy órás úton, sok mindent végig kell gondolnia, végig imádkozza, "beszélgeti" majd az utat az Úrral.
Na hát ez volt az a pont, amikor pl nem tudtam, mit tegyek. Éreztem, hogy várnom kell rá, ugyanakkor az sms-ben írtakat is egyfajta jelnek tekintettem, hogy talán most neki az a legjobb ha egyedül marad. Ilyen helyzetekről beszélek, bár ez csak egy egyszerű, mindennapi szituáció volt, de talán tudtam vele érzékeltetni a problémámat.

Ennek a történetnek egyébként az lett a vége, hogy ott maradtam és mikor meglátott, a nyakamba ugrott és csak szorított magához...tehát utólag bebizonyosodott, a zsigereimben lévő megérzésre kellett hallgatnom. De ez abban a helyzetben egyáltalán nem volt evidens nekem.

Ana

Amit átélsz - látod az Úr dicsőségét az események mögött -, annak a teljességét, változatlanságát még nem élhetjük át. Morzsákat kapunk ebből (ez földi életünk legnagyobb kincse), de ennek a tökéletessége a mennyben lesz a miénk.
Most természetes az az állapot amit írsz. Amikor megtér az ember, felragyog neki Isten dicsősége a Fiában és a minden napokban.

Azt mondja az Úr, hogy az ELŐRE ELKÉSZÍTETT JÓ CSELEKEDETEKBEN KELL JÁRNUNK.
Minnél jobban ismerem az Úr Jézust, annál tisztábban látom, hogy mi is az adott helyzetben az előre elkészített jó cselekedet.
Mivel az Úr SZEMÉLYESEN szólítja meg a gyermekeit, ezért nehéz helyzetben van az, aki pontos utasítást akar adni a hívő testvérének, hogy adott helyzetben mit tegyen.
Ami biztos, hogy a Lélek nem mond ellen Jézusnak, hiszen az Ő Lelke!
Tehát "Igeszerüen" kapok személyes vezetést, de ez SZEMÉLYES vezetés!

Amit jó tudni, hogy az Isten Atyánk!
Jó Apánk!
Azaz ha kétségeim vannak, akkor menjek Hozzá, de NYITOTTAN!
"Csak ugyan ezt akarod? Kérlek erősíts meg, vagy mond, hogy nem, de nem értem, bizonytalan vagyok, segíts, vezess!
Mutasd meg nekem az Igédben, az életem eseményeiben, hogy mi az utam, mit tegyek?"
Ha hittel kéred ezt, akkor csodákat fogsz átélni!


És lehet olyan is, hogy azt mondja, várj még, várj, míg valamit megteszem, míg alkalmassá teszem az időt.
Engedj előre és szólok, ha te jössz.

-Kedves Ana !

Fordított a tétel: Irod: "azért választom azt az utat, mert őszintén azt
gondolom, számára ez adhatja a legjobb támaszt, ÉS ÍGY BÉKESSÉGBE
KERÜLÖK AZ ÚRRAL."

--Én úgy értettem a mondandómat és ezt gyakorlatból állítom, hogy amikor nem tudom spontán, azonnal, mit is, és hogyan kell tennem, akkor
IMÁDSÁGBAN AZ ÚR ELÉ VISZEM.-

-Elmondom, kiöntöm magamból a problémát Istennek és választ kérek.
Sokszor úgy, hogy tovább az imámban folytatva elmondom, én mire gon-
dolok egyik szitu szerint,--- és elmondom a másik, vagy harmadik lehető-
séget is, ami a szívemben felmerül.--- És ekkor kérem: "Uram, mutasd
meg nekem akaratodat és add a Te békességedet arra, amit tennem
kell."

-Sok csodálatosan megtapasztalt segítséget kaptam így,- és aztán azzal
már nem foglalkozom, hogy milyen hatása volt a cselekedetemnek.-
Ha Isten békességével a szívemben tettem valamit, akkor majd Ő folytat-
ja és elvégzi, amit el akar végezni a másikban is.- Ezzel a hittel teszem
azt, amit megértettem és akkor nem problémázom tovább, hogy jól tet-
tem-e, vagy se.

-A lényeg, hogy az imádságban kapott és HITTEL elfogadott isteni útmuta-
tás szerint cselekedjem azt, amire nézve békességet kaptam. Akkor en-
gedelmes voltam Isten iránt, és a többi a Ő dolga.

----Emberileg szólva: A későbbi leveledben írt szitu alapján,- tulajdonké-
pen mondhatjuk, jól döntöttél, amikor a zsigereidben érzettek alapján
cselekedtél.-- És szerintem a barátodnál egyfolytában az a helyzet, hogy
folyton "meg akar téged kímélni",- de ezzel pontosan kiderül, hogy a már
korábban említett "büszkesége" motiválja.-

Ellentétes viselkedései bizonyítják.--- Állítja, hogy jó lesz neki, ha egyedül
mehet,... elcsendesedés, stb.--- amikor meglát, a nyakadba ugrik, mert
mégiscsak "jobb neki, hogy ott vagy !" --- Az ő viszonyulása megzavar
Téged ! érthetően !!! - Nem tanácsot adok,- de talán mégiscsak az a
jobb, ha a magad döntései cselekszel és nem az ő elvárásai, vagy eluta-
sításai szerint "ugrálsz" (már bocsánat... de az sms,- meg a gyakorlati
magatartása közti ellentét a bizonysága.) -

-Azért talán azt sem árt figyelembe venni,- hogy talán mégis őszinte volt
az aggodalma és nem akart a "hidegben" várakoztatni,- tehát reálisan
nyugodtan tehetted volna, hogy elmész, ahogy javasolta... Itt ugyebár
a SZÍV és az ÉSZ harcának vagyunk tanúi.--- Te a szívedre hallgattál,
és úgy tűnik ennek ő nagyon örült is,--- akkor már az AKARATODON fog
eldőlni, hogy meddig akarsz a szívedre hallgatni és nem az eszedre. Lehet, hogy eljön az idő, amikor talán mégis az eszedre kell hallgatni,---
bár ez attól függ, milyen jellegű ez a baráti kapcsolat.

Szeretettel üdv.
L.

Éppen ez jutott eszembe nekem is.
Ana elé volt készítve mind a két lehetőség!
És az a csodálatos ebben az esetben is, ha az Úr készít elő valamit előre, akkor azon mindenképpen áldás van.

Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni Nektek a válaszokat, sokat jelent nekem, hogy ezekről a kérdéseimről, kétségeimről beszélgethetek, mert a mindennapokban nagyon kevés lehetőségem van rá, hogy bárkivel is elmélkedjek ilyen témában.

A szív és az ész harca...visszatértünk az eredeti kérdéshez. Mi az a határ, amikortól az ember az észre hallgat, mi az amikortól arra kell hallgatnia? Persze, ez személyes kérdés, az adott szituációtól, személyektől és kapcsolattól is függ. De a mértékletességnek itt is szerephez kell jutnia? A szeretetben, irgalmasságban, segítségben?
Apró példa volt ez a hidegben várakozós, de példának megteszi Szóval ha a szív tenné, akkor nekem erőszakot kell vennem magamon, és józanul átgondolva nem kéne a minuszokban óra hosszat várakoznom, mert már talán nincs arányban a dolog azzal amit egyébként használhat? Honnan tudom, hogy a mértéket az adott helyzetben hogyan kell definiálnom?

Erő, szeretet, józanság, Loisz írt már erről, és érzem hogy megint oda térünk vissza....de nekem valahogy nehéz megtalálnom a határvonalakat, a pontokat amikor fel kell ismerni a váltás szükségességét....bár az is igaz, hogy amikor nagyon nem bírom felismerni (esetleg nem akarom felismerni...), akkor Isten kőkeményen térít észhez...De annyira szeretném, ha nem csak utólag tudnám helyrerázni ezeket a dolgokat magamban...

Ana

Szerintetek a hívő ember esze és szíve mást mond?