Kedves Gabriel!
>>A hangsúly az Igén van az élő Igén,a Szentlelken és nem az irott Igén.
Számomra egyformán hangsúlyos a Szent Lélek és az írott Ige! Hogy legutóbb az írott Ige fontosságáról szóltam, azért történt, mert ennek jelentősége volt megkérdőjelezve.
>>Hiába olvassa valaki minden nap az irott Igét ha abból nem hallja ki az élő Ige hangját. Nem az irott Ige hanem az élő Ige elevenítí meg az ember lelkét. Mert az emberi lélekre csak Isten Lelke képes hatni,és nem egy könyv.
A Biblia nem pusztán egy könyv (papírok sokasága fedőlappal). Isten Igéjét tartalmazza, Isten beszédét, amely akkor is élő és elevenít, ha írott formában van! A bibliai szerzők nem saját elhatározásukból szóltak, hanem, mert Isten Lelke indította őket (2Pt.1:21). (Épp ezért a Szentírás egyedül a Szent Lélek által értelmezhető.)
Isten szólt, a beszédét rögzítették a Bibliában, s amikor a Bibliát olvassuk, Isten hozzánk szóló üzenetét halljuk. Ahol pedig Isten Igéje jelen van, ott valamiképpen Isten maga is jelen van. „Az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a léleknek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig” (Zsid.4:12)
Az „ige” az Ószövetségben Isten szava, kijelentése, parancsolata. Isten Igéje Teremtő ige. Isten szólt, és amit parancsolt, meglett (1Mózes 1 ; Zsolt. 33:9 )
Az Újszöv-nek igen sok helye az Ószövetséget már mint írott igét ismeri és idézi. Ebben maga Jézus mutat példát, gyakran idézve az Ószöv.-ből (Máté. 22:37-39., Máté 15:7; 21:13, 16 ; 22:42), názáreti prédikációjának textusa az Ézsaiás 61:1 (Lukács 4:17).
A négy evangélista elsősorban Jézus - a testté lett Ige - beszédeit foglalta írásba (szem- és fültanúktól hallott igét).
„Isten volt az Ige…Az Ige testté lett, közöttünk lakott…” (János 1:1, 14) Az Újszövetségnek legnagyobb kijelentése Isten igéjéről, hogy az maga Jézus Krisztus (Jn.1:14-18 ).
Krisztus beszéde, melyet a tanítványok lejegyeztek, írott formában is lélek és élet!„ A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet.”(János 6:63)
Később, amikor Pál apostol vitte az evangéliumot, hirdette az igét, voltak, akikről ezt állapította meg:
„Istennek általunk hirdetett beszédét nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Istennek beszédeként (Igéjeként), aminthogy valóban az” (1Thessz. 2:13)
Az ige hirdetése a Szentírás igéi alapján történt régen, és ma is, s az Ige („Isten volt az Ige” János1:1) ereje által juttat hitre, megtérésre. „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Krisztus beszéde) által.”(Róma 10:17)
Jézus Krisztus hangsúlyozta, hogy az utolsó napon az a beszéd fog bennünket megítélni, amit Ő elmondott (János 12:47-48 ) - amit lejegyeztek a tanítványok, s amiről értesültünk a Szentírásból.
>>Ha valaki egy lakatlan szigetre kerülne ahol nem lenne irott Ige,ott is tudná IstenLelke tanítani az embert a lelkiismereten és az intuición keresztül.
Ha elég volna a lelkiismeret, akkor Jézus nem mondta volna a tanítványoknak, hogy hirdessék az Igét: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Máté 28:19-20)
>>Sokszor érzem,hogy sok ember számára a Biblia már bálvány,és teljessen egyenrangúvá teszik az élő Istennel.
Azért gondolod ezt, mert nincs hited abban, hogy a Biblia valóban az élő Isten Igéje (szava), írott formában.
>>Csak a farizeusok hiszik,hogy a Szentirásokban van az örök élet,a hívők pontossan tudják,hogy az örök élet nem a Szentirásokban hanem Istennél van egyedül.
Jézus mondta a farizeusoknak : „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, …Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.” (János 5:39,45-46.)
Itt leleplezi Jézus azt, hogy a farizeusoknak csak ismereteik voltak, de a hitük hibádzott; nem szerették az Atyát, ezért nem ismerték fel Jézust. A farizeusok hitetlensége nem a Szentírás hibája.
>>… az irott Ige ismerői nem voltak képessek felismerni a testé lett Igét,Jézus személyében. Ezért mondtam ,hogy az élő Igében ott az örökélet de az irott Igében nincs ott.
Te azt írod, mivel az írott Ige ismerői nem voltak képesek felismerni a testté lett Igét Jézus személyében, ezért az írott Igében nincs ott az örök élet.
Jézus maga az Ige. A farizeusok személyesen találkoztak az élő, testté lett Igével (mit kaphattak volna ennél többet?) - mégsem fogadták el Őt. Akkor ez azt jelenti (a te logikád szerint!), hogy Jézus nem volt élő Ige?
Amikor a testté lett Ige, Jézus Krisztus a földön járt, akkor is voltak olyanok, akik felismerték, s voltak olyanok, akik megtagadták. Az írott Ige olvasásakor ugyanez történik: vannak, akik hisznek benne, s vannak, akik nem.
Ez nem Jézus személyét (a testté lett Igét), vagy a Bibliát (az írott Igét) minősíti, hanem az embereket.
Isten Igéje végzi a munkáját (Ézs. 55:10). Hogy milyen lesz a termés, a magvető példázatára utalva (Máté 13:19-23), attól függ, milyen a „föld” (milyen az ember szíve), amelyre az ige esője hull. Az ige lehet áldást adó, ha engedelmesen fogadják (2Kir. 22:19), és lehet ítéletet magára vonó, ahol süket fülekre talál (Ézs. 6:9, Jer. 6:16).
>>Mert Isten mindenki számára lehetőséget az az örök élet elnyeréséhez,azok számára is akik vakok vagy egyébb okok miatt nem képessek Szentirásokat olvasni.
A Braille-írásnak köszönhetően a vakok is olvashatják a Szentírást, de hallgathatják is (kazetta, CD).
>>Aki pedig a Szentirások olvasását teszi szükségessé az üdvözüléshez,az már el is vetette a kegyelemből való üdvözülést,és a cselekedetek álltali üdvözülést hirdeti.
Annyira erőlködsz, hogy ellentmondj, hogy egész furcsa, kifordított dolgok jönnek ki belőle…
Arról, hogy az üdvösség kegyelemből van és nem cselekedetek által, eleve a Szentírásból értesülhettél, mert ott van leírva (Efézus 2:8 ). Sőt, az is, hogy egész pontosan miként történhet az üdvözülés.
A Szentírásban Isten az emberek tudomására hozza az akaratát, az üdvözülés lehetőségét, módját.
Máshol meg ezt írod:
„A Biblia egy általános tanítást tartalmaz ami mindenki számára iródott . És ami elég ahhoz,hogy az ember elindulhasson az üdvözülés útján.”
No lám, mégsem vetette el a kegyelemből való üdvözülést, aki olvassa a Szentírást, sőt szerinted is a Szentírás segítség abban, hogy valaki elindulhasson az üdvözülés útján…
>>A Szentírások tanulmányozásának és az imának az aránya pedig szerintem annak a függvényében változik,hogy ki mennyire csecsemő,gyermek vagy felnött mint hívő. A csecsemők még inkább az irott Igét olvassák a felnöttek pedig már megérettek a keményebb táplálék megemésztésére is amit csak imában kaphatnak meg személyreszólóan.
Az imához nem kell „felnőttebbnek” lenni, mint a Szentíráshoz. Nem feltétel a nagyobb hit a meghallgatáshoz (ld. Márk 9:24). A legegyszerűbb szavakkal elmondott imádság is eljut Istenhez, ha őszinte szív van mögötte! Arra pedig, hogy a választ megértse – Istennek van gondja! (Nem a báránynak kell megtalálnia a helyes utat, majd a Pásztor oda tereli őt. A kis báránynak csak az a dolga, hogy a Pásztorra hagyatkozzon.)
Pál apostol igazán nem volt csecsemő a hitben, mégis más volt a véleménye a Szentírásról, mint neked:
„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Tim. 3:16-17.)
Mózes halála után, utódának, Józsuénak mondta az Úr:
„Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon és boldogulsz.” (Józsué 1:8 )
Még néhány ige a Szentírásból :
„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” Máté 4:4, 5Mózes 8:3
„Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon.” (Kolossé 3:16)
„Boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lukács 11:28 )
„Az Istennek teljes beszéde paizs az ahhoz folyamodóknak.” (Péld. 30:5)
„Tanácsoddal igazgatsz engem.” (Zsolt. 73:24)
„Aki Istentől van, hallgatja az Isten beszédét.” (János 8:47 ; 1János 4:6)
A Biblia lábaink „lámpása” és ösvényeink „világossága” (Zsolt. 119:105, 2Pét. 1:19). Isten szavai lehetnek a „tanácsadóink” a modern élet minden útvesztőjében.
Ha minden napunkat az Írásról való elmélkedéssel és imádkozással kezdjük, az felkészít bennünket arra, hogy el tudjuk hordozni a nap terheit, ellenállhassunk az aznapi kísértéseknek. Enyhén szólva bölcstelen fegyvertelenül csatába vonulni…(Efézus 6:11-17)
Üdv.: B.
|