Az emberek látták és ma is látják, mennyire másféle minőséget hordoz Krisztus élete. De mégsem ismerte fel akkor sem, és ma sem ismeri fel mindenki, hogy Isten fiával van dolgunk. Vajon miért? (Itt jöhetne egy elágazás a gondolatmenetben, ami Isten kiválasztásáról szól. Én nem tudom. Egyre inkább úgy gondolom, hogy Isten kiválasztása a földi élettartamra vonatkozik, és mindenkinek javára van, a többieknek is, akiket esetleg nem választ ki, hiszen nekik meg a kiválasztottak szolgálnak (Isten eredeti terve szerint: a világ sóvárogva várja az Isten fiainak érkezését). Arra, akit kiválasztottak ugyanakkor nagyobb felelősséget ró. Így volt ez a zsidókkal is, így kell lennie ma is a keresztényekkel.) Szomorú azt látni ugyanakkor, hogy némelyek mérhetetlen dühöt, keserűséget és gyűlöletet éreztek Krisztus élete és bölcsessége láttán. Rengeteg ilyen hely van a Bibliában: Jézus meggyógyít valakit, rendbe hoz valamit, erre válaszul el akarják veszteni. Vagy pl. Istvánnal is van ez a jelenet, hogy amikor kihallgatják, fénylik az arca, mint az angyalé, ezért fogukat vicsorítva rárontanak, és megkövezik. Micsoda az emberben ez a gyűlölet, gyilkos indulat mindazzal szemben, ami szent, tiszta, Istentől való? Nyilván a legkönnyebb válasz az lenne, ha azt mondanánk, hogy ezek ők, ezek nem mi vagyunk. Pedig ezek is mi vagyunk. Én ismerem ezeket az érzéseket: féltékenységet, dühöt, keserűséget, a jó megvetését, a másik megalázását. Minden gyilkos indulatot belülről ismerek. Ott vannak ezek az indulatok bennem.
A világ meg sóvárogva várja az Isten fiainak érkezését.
|