Szia kedves Olajág!

Hihi , ne aggódj, én sokkal többet bénáztam.

Üdvözöllek szeretettel a fórumon. cilla

Na, ne viccelj! Olyan jó írást tettél fel, és annyira aranyosak az emotikonok is, amiket beillesztettél!
Eleinte mindenkinek ki kellett ismernie ezt a programot, senkinek sem ment azonnal.

Én is örülök neked Olajág, integetnék mint Cilla, de én még idáig se jutottam el, mint ti.
Nekem csak a bal oldalon lévő arcok maradnak.

Sziasztok!

Köszi szépen ezt a kedves fogadtatást.
Azt hiszem nagyon jól fogom érezni magam a fórumon!
De nem ez az igazi célom. Olyan testvéri közösségben szeretnék lenni Veletek, amelyben épülünk egymás hite által.

Szeretettel
olajág

Heinz Schäfer
Nagyító alatt

- Nem hiszem, hogy ezt megengedhetjük magunknak. Szabó Ilona rászedett bennünket. Egy gyülekezeti munkás múltjának makulátlannak kell lennie. Ne felejtsétek el, hogy többek között a leánykört is rá kellene bíznunk. S ha ott megtudják, hogy…
Molnár úr sokatmondóan elhallgatott. Kezével az előtte lévő jövedelemadó-kártyán dobolt. Ez kimutatta, hogy Szabó Ilona, aki 1970. március 15-én született, a II/1 adóosztályba tartozik. Tehát van gyermeke. Az állás megpályázásakor erről egy szót sem szólt. Csak az adókártyája tette ezt nyilvánvalóvá. S most ezt tárgyalta a presbitérium.
- Beszélgettem erről Szabó Ilonával – jegyezte meg Bartha lelkész. – Elmondta, hogy nagyon fontos lenne neki, hogy megkapja ezt az állást, mert gyermeke – egyébként három éves – egy egészen közeli gyermekotthonban van elhelyezve. Így azután rendszeresen látogathatná.
Ami tulajdonképpen mellette szól – jegyezte meg elgondolkodva az egyik presbiter.
- Ugyanakkor mégis lehetetlen magatartás ez – folytatta Molnár úr. – Ki tudja, mi minden derül ki még, ha nagyító alá vesszük őt. Keresnünk kell egy másik gyülekezeti segítőt.
Ezután ellenvélemények hangzottak el. A lelkész is Szabó Ilona pártján állt, mert – ahogy mondta – igen jó benyomást tett rá, Ilona egyébként belátta, hogy helytelenül viselkedett.
A presbitérium mindössze néhány szótöbbséggel, de Szabó Ilona alkalmazása mellett szavazott. Molnár úr az ajkát harapdálta. „Ó, ezek a gyanútlan emberkék! Hamarosan meglátják, hogy kit vettek nyakukba ezzel a személlyel” – gondolta.

Már késő este volt, amikor Molnár úr beszállt az autójába, és az üres főutcán át családi háza felé hajtott, amely a város másik végén volt. A szavazás eredménye fölötti mérge nem csillapodott. Majdnem elkerülte a figyelmét a rendőr tárcsája, amely otthonától 200 méternyire megállította.
- Legalább 70-nel haladt, kérem a papírjait, azon kívül fújjon bele ebbe a csőbe!
Nyugtalan mozdulattal vette elő Molnár Károly a levéltárcáját, és adta át a vezetői igazolványát és az autó forgalmi engedélyét az ablakon át. Amikor a szondát visszaadta, remegett a keze.
- Miért olyan ideges? – kérdezte az őrmester csodálkozva.
Az alkoholpróba negatív, de 800 forintra meg kell bírságolnom.
A rendőr éppen vissza akarta adni a jogosítványt, amikor meghökkent: „A vezetői jogosítvány dátuma… - ez képtelenség. Aznap vasárnap volt. Emlékszem, akkor született a fiam. Ezt egészen pontosan tudom.” – gondolta magában. Majd pillanatnyi gondolkodás után:
- Lehet, hogy nincs semmi baj, Molnár úr – ennek ellenére nagyító alá kell helyeznünk az ön jogosítványát. Ön itt lakik, ugye? Akkor önnél hagyom a jogosítványt, csak följegyzem az adatokat. Ha valami nincs rendjén, akkor majd hall rólunk.
Amikor Molnár úr öt perccel később bezárt a garázsajtót, még mindig remegett a keze. Milyen jó, hogy felesége már alszik. Számára is nyugtalan éjszakát jelentene az eset.
Most mégis megtörtént az, ami emberi számítás szerint nem volt várható. Ez az egész ügy a vezetői jogosítvánnyal – hat év telt el már azóta. Akkor egy közlekedési baleset után – amely az ő hibájából történt – egy évre bevonták ezt a fontos papírt. Mikor vissza akarta kapni, a gyakorlati vizsgán nem ment át – közvetlenül a családi üdülés előtt, amelyre már készen állt az új autó. Mit mondana a családja, mit mondanának kollégái? Egyiküknek, egy „ügyes fickónak” elmondta problémáját. Ez tudott tanácsot adni. Egy közeli nagyvárosban, egy nem éppen kifogástalan hírű szórakozóhelyen, 20.000 forintért kapott egy új jogosítványt – százszázalékosan rendben, ahogy azt garantálták. És ez már öt éve történt. Csak még csökkentette a véletlen leleplezés veszélyét az, hogy rövidesen munkahelyet változtatott, és családjával együtt egy másik városba költöztek. És éppen most kellett jönnie ennek a rendőrnek…! Nagyító alá akarják venni őt! Kit? A jogosítványt? Biztos, hogy őt magát is. És azután?

Felugrott a karosszékből, és hangtalanul járkált fel s alá a szobában. Hogyan is volt az? Nagyító alá venni… Egy órával ezelőtt még ő maga követelte, hogy „egy gyülekezeti munkás múltjának makulátlannak kell lennie!” És egy presbiterének? – Természetesen kitudódik majd. Hogy fognak majd beszélni róla? Mint büntetlen előéletű ember, aligha kerül majd rács mögé. De nagy összegű pénzbüntetésre bizonyosan számíthat. És akkor az ő múltja sem lesz makulátlan…
De vajon az volt-e valaha is? Önmaga előtt, az emberek előtt és….Isten előtt? Milyen különös gondolatai támadnak az embernek ilyen helyzetben! Molnár Károly tulajdonképpen nem volt különösebben vallásos, noha presbiter volt. A lelkésszel tűrhető volt a kapcsolata, prédikációit rendjén valónak találta, mindössze – ahogy Molnár úr kifejezte – néha túl személyesek voltak. Nemrégiben Bartha lelkész éppen azt a mondatot ásta elő az Újszövetségből: „Uram, te megvizsgálsz engem”. Ez Molnár úr idegeire ment, és néhány napba telt, amíg napirendre tudott térni fölötte. Most pedig minden előkerült ismét, méghozzá igen találó illusztrációval – gondolta ironikusan.
„Uram, te megvizsgálsz engem”. Ha Isten veszi nagyító alá az életét, akkor fordul csak igazán komolyra a dolog. Amikor az ember eszébe jutnak olyan dolgok, amelyek igazán nem illenek bele a mintaszerű férj, gondos családapa, becsületes üzletember, jó kolléga képébe – s végképpen nem annak képébe, aki ítéletet akart tartani egy fiatal leányanya fölött, aki eltitkolta a presbitérium előtt, hogy gyermeke van. Hogyan is mondta az Úr Jézus? Molnár Károly emlékezőképessége hirtelen aktivizálódott: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek…Mert amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.”

Molnár úr jól sejtette: nyugtalan volt az éjszakája. Ezen az éjszakán önmagát látta a nagyító alatt, nem csak a hamis jogosítvány miatt, hanem egész élete miatt, amellyel nem állhatott meg Isten előtt. Ilyen élettel csak egyetlen helyre lehet menni, oda, ahol a bűnbocsánat több mint szó, ahol cselekedet: az Úr Jézus keresztje alá, aki meghalt a bűnösökért.

Péter! Ez nagyon aranyos volt! (valahogy így vagyok vele én is)

Kedves Olajág!
Kívánom neked, hogy építő közösségre találj itt a fórumon !

Köszönöm, kedves Tavasz!
De jó, hogy Te vagy!
kissé túlméretezettek, de aranyosak...

William MacDonald: Rendkívűli életek című kis könyvében olvastam.

A legmelegebb tűz

„A kegyelemtől a dicsőségig” című könyvében Murdosh Cambell egy észak-skóciai istenfélő lelkipásztorról számol be, akinek a felesége nem osztotta férje mély szellemiségét. Láthatóan nem viseltetett ugyanazzal a szeretettel az Úr és Igéje iránt. Egy napon, amikor a lelkész a tűz mellett ült a Bibliát olvasva, felesége dühösen lépett be a szobába. Kiragadta kezéből a könyvet, és bedobta a tűzbe.

Egy keresztyén vajon hogyan reagáljon ilyen szentségtörésre és haragra? Vajon dorgálja meg szigorúan istentelen viselkedéséért? Vagy használja ki az alkalmat, hogy megmutassa, milyen a krisztusi szellem? A lelkész az utóbbit választotta. Ránézett a feleségére és csendben ezt mondta: „ Nem hiszem, hogy valaha is ültem ennél melegebb tűznél.”
Ezt a történetet jól szemlélteti egy igevers:
„A higgadt válasz elhárítja az indulatot” Péld 15,1.
Campbell ezt írja: „Ez a válasz elhárította az asszony haragját, ami egy új élet kezdetét vetette meg. Jezábelből Lídia lett. A tüske liliommá változott”

Legyen áldott a hétvégétek!

ABLAK

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta.Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában,mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet,hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal ,hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat , nem törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.
Ennek a kis történetnek nem ismerjük az íróját.

Kedves Boglárka!

Áldjon meg az Úr, amiért feltetted!
Áldja meg az Úr, aki írta, bárki is legyen ő!
És áldott legyen az Úr mindörökké, hogy ezzel megajándékozott bennünket és sok más embert!

Üdv.
Áldott szép napot!
n.

Kedves Nemosinex, aki hálás, az egy boldog ember!

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.”

A két ember, aki látta Istent

Egy polinéziai faluban élt két ember egymás szomszédságában, akik folyton háborúságban álltak egymással. Mindig ürügyet találtak a veszekedésre. Elviselhetetlenné tették egymás számára az életet, de szenvedett tőlük a falu népe is.
Egy nap a falu öregjei azt mondták egyikőjüknek:
-Miután már mindent megpróbáltatok, nincs más megoldás, csak az, hogy menjen el megnézni az Istent.
-Rendben van, de hová?
-Mi sem egyszerűbb ennél. Elég, ha felmész a hegy tetejére és ott meg fogod pillantani az Istent.
Az ember habozás nélkül elindult, hogy találkozzon Istennel.
Néhány nap erőltetett menet után elérkezett a hegycsúcsra. Ott volt az Isten, aki már várta őt. Az ember hiába dörzsölgette a szemét, nem volt kétséges, hogy Istennek ugyanolyan arca van, mint az ő házsártos, ellenszenves szomszédjának.
Hogy mit mondott neki az Isten, senki nem tudja. Mindenesetre a faluba visszatérve már nem ugyanaz az ember volt. De békülékenysége ellenére minden rosszra fordult megint, mert a másik továbbra is csak ürügyet keresett a veszekedésre.
Az öregek azt mondták: - Jobb, ha ő is elmegy megnézni az Istent.
Bár húzódozott, sikerült meggyőzniük. És ő is elindult a magas hegyre. És odafent látta, hogy az Isten a szomszédja arcát viseli…
Ettől a naptól kezdve minden megváltozott, és azóta béke uralkodik az egész faluban.

Ha látni akarod Istent, nézz felebarátodra!
Bruno Ferrero nyomán

A szikla


Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt. Az Úr elmagyarázta az embernek, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell tolnia. Így hát az ember ezt tette nap mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállaival a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta. Minden este kimerülve és fájó tagokkal tért vissza a kunyhójába. Úgy érezte, hogy az egész napja hiábavaló volt. Ahogy az ember elbizonytalanodott, az Ellenség (Sátán) elhatározta, hogy színre lép és a következő gondolatokat ülteti el az ember agyában. "Hosszú ideje napról napra kínlódsz azzal a sziklával és az mégsem mozdult meg. " Sikerült azt a benyomást keltenie benne, hogy a feladat lehetetlen és felsült vele. Ezek a gondolatok teljesen elbizonytalanították és elcsüggesztették őt. "Miért töröd magad ezért?" - kérdezte a Sátán. Felesleges annyi időt rászánnod. Csak éppen, hogy told egy kicsit, az is elég lesz." Ez volt az, amit az elcsüggedt ember is tervezett, de elhatározta, hogy előtte imádságban az Úr elé viszi ezeket a zaklatott gondolatokat. "Uram -mondta- hosszú ideje fáradozom és keményen szolgállak téged, minden erőmet latba vetve, ahogyan kérted. De még mostanra sem sikerült elérnem, hogy a kő akárcsak egy fél millimétert is mozduljon. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom teljesíteni a feladatot? Az Úr könyörületesen válaszolt: "Barátom, én arra kértelek, hogy szolgálj engem, amit te elfogadtál. Azt mondtam, az a feladatod, hogy nyomd azt a követ teljes erődből, amit meg is cselekedtél. Én egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy nyomd a sziklát. Most pedig hozzám jössz, mert úgy gondolod, hogy feleslegesen vesztegetted az idődet és az erődet. De ez igazán így van? Nézz csak magadra! A karjaid erősek és izmosak, a hátad kigyúrt és barna, a kezeiden bőrkeményedés van az állandó erőlködéstől, a lábaid masszívak és kemények lettek. Az ellenállás megerősített és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Igaz, hogy nem mozdítottad meg a követ, de én csak azt kértem, hogy engedelmeskedj és nyomd azt teljes erődből, hogy gyakorold a hitedet és bízz az én bölcsességemben. Ezt te meg is tetted. Most akkor barátom, elmozdítom a követ." Sokszor, mikor Isten szavát halljuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját eszünkkel próbáljuk megfejteni, mit is szeretne tőlünk. Pedig ilyenkor Isten csak engedelmességet akar és azt, hogy higgyünk Benne. Vagyis gyakorold a hitet, amely hegyeket mozdít el, de ne felejtsd, hogy Isten az, aki a hegyet elmozdítja.

„Jó, ha az ember bővölködik a tudásban, de még jobb, ha a szeretetben bővölködik. Jó, ha igyekszünk hasznosak lenni Isten szolgálatára, de még jobb, ha az Úrtól tudunk mindent hittel elkérni, még a szolgálatra való alkalmasságot is.”

/Spurgeon/

"Akinek nincs ideje, annak örök élete sincs

Napjaink siralma: „Nincs időm!" Hajszoltak vagyunk, sürgetnek bennünket, sok a dolgunk. Ennek következménye: ezerszer elmondjuk és ezerszer halljuk: „Nincs időm!" Már szinte a jó modorhoz tartozik, hogy az embernek ne legyen ideje. Akinek nincs ideje, azt nyilván mindenütt igénybe veszik. Az mérhetetlenül jelentős ember, az pótolhatatlan. Éppen a „tisztességes" embereknek nincs idejük. A Bibliában találunk egy érdekes mondatot: „Amíg időnk van, cselekedjünk jót..." (Gal 6,10). Mintha azt mondaná valaki: Jézus követőinek van idejük - mert Jézus követőinek van örök életük. Aki semmit sem tud az örökkévalóságról, az csak a földi életen belül látja az üdvösséget. Ezért a lehető legtöbbet akarja kihozni e földi életéből. Túlterheli magát, mértéktelen, hajszolt lesz. A mértéktelen emberek túl sokat akarnak. Aki túl sokat akar, annak mindig kevés az ideje. „Nincs időm!" Ez a mondat akaratlanul is a modern pogányság hitvallása, amellyel ijesztő szegénységről tesz bizonyságot.

Az örökkévalóság elvesztése kikerülhetetlenül magával vonja az idő elvesztését. Ez szükségszerűen így van. Mert Istennel mindent megnyertünk, Isten nélkül pedig mindent elvesztünk, az időt is. Éppen az időt. Az istentelenség jele, ha valakinek nincs ideje. Mondd meg nekem, mennyi időd van és én megmondom neked, milyen a kapcsolatod Istennel. Egyeseket talán felbosszantanak ezek a sorok. És ez is a céljuk. Az igazság gyakran ez. Talán sokan azt gondolják: „Nem naplopó az, akinek van ideje, aki ráér? Végül is a tétlenség a bűn szülőanyja!" Csakhogy különbséget kell tennünk a naplopó és az olyan ember között, akinek nyugalma van. A naplopó ember unatkozik. Ezért szeretné „agyonütni" az időt. De az olyan emberek számára, akiknek nyugalmuk van, az unalom idegen szó. Az idő számukra drága, kihasználásra való idő. Jó dolog, ha az embernek nyugalma van. Akinek nyugalma van, az az időt szép és jó dolgokkal tölti ki. Aki komolyan szeretne Jézus követője lenni, az meg kell hogy engedje magának a nyugalmat, mert Isten is megadja ezt neki. Ez nagy titok: Akinek örök élete van, annak ideje is van. Van egy parancsolat, amelyből világosan kitűnik Isten teljes akarata az ember számára: A szeretet kettős parancsolata. De hogyan akarjuk betölteni azt, ha nincs időnk? „Szeresd Istent!", azaz legyen időd számára! Szeretni csak akkor tudunk, ha van időnk rá. Akinek nincs ideje, az nem tud szeretni sem. A szeretetlenség jele, ha valakinek nincs ideje „szerettei" számára.

Talán lassan rájövünk arra, hogy istentelenségünk az, ami családjainkat, közösségeinket szétbomlasztja. És ugyanez rontja meg egyre inkább személyes életünket az idő- és szeretet hiányával. Ezért gondoljuk már egyszer át alaposan: Akinek Istene van, annak örök élete van, és akinek örök élete van, annak ideje is van."

[Nem tudom, ki a szerző.]

"Isten úgy dicsőíti meg magát életünkben, hogy olyan szorultságokba visz, amelyben minden bölcsességünknek, ügyességünknek csődöt kell mondania. Akkor tapasztalhatjuk meg az Ő csodáját."

/Ismeretlen/