Ma találtam rá az alábbi anyagra, amely a Bólyai Jánosunkról szól, aki a nyelvújítás nagy nemzeti programjában igazi matematikusként, gondolkodóként próbált meg eligazodni a nyelv tudományában. Hasonlóképpen gondolkodóként járt el, mint jóval később a Wittgenstein. Egyfajta korabeli szemiotikának is lehet nevezni, amit művelt. Közös jellemzőjük például, hogy ahogy a Wittgenstein 30 000 oldalt hagyott az elemzéseivel maga után, hasonlóképpen a Bólyai János is 10 000 oldalt hagyott maga után. Érdekességként:
A nyelv mint jelrendszer
Bolyai János nyelvszemléletét mai terminussal élve szemiotikainak nevezhetjük. Szerinte a nyelv nem más, mint a jelek tudományának egy része (842). Noha a matematikát is egy jelrendszernek tekinti, a matematika és a nyelv között funkcionális és minőségi különbségek vannak (620). Ezeket a különbségeket úgy akarja csökkenteni, hogy egyértelmű fogalmakat vezet be a nyelvben is, ahogy az a geometriában is szokásos. A lehető legkevesebb jel használatával a nyelv egyszerűbbé és egyértelműbbé válhat (659).
Bolyai abból indult ki, hogy a természetes nyelv kezdetben egy matematikai jelrendszerre hasonlít. Ezt az ‘ősnyelvet’ feljegyzéseiben gébernek nevezi. Ez a héber szójátéka. Bolyai szerint a géber egy egyszerű és egyértelmű nyelv volt, ami csak akkor vált kétértelművé, mikor az irodalmárok és a költők elkezdtek visszaélni vele.[xi] Bolyai szerint a nyelvnek (idő és hely megtakarítása érdekében) épp hogy világosnak, egyszerűnek és esztétikusnak kell lennie, azaz kellemes és szép kiejtéssel kell bírnia.[xii]
A nyelvi jeleket Bolyai önkényesnek tekintette, hisz ezek függetlenek a tárgyaktól, melyekre utalnak.[xiii] A mai nyelvészetben újra megtaláljuk ezeket az elgondolásokat a strukturalizmusban, és olyan tudósok, mint Ferdinand de Saussure (1857-1913) szemiotikájában. János a nyelvi jelrendszert jól alkalmazhatónak véli gépesítésre is.[xiv] Ezen a területen már megszülettek az első próbálkozások akkoriban, mint Wolfgang von Kempelen bécsi udvari tanácsos beszélő gépe, amit 1790-ben épített.[xv] A Von Kempelen kiadványára célzó utalásokból tudjuk, hogy János erről tájékozott volt.
Egy tökéletes nyelv nélkül a tudomány nem tud nagyobb jólétet biztosítani az emberiségnek. Ilyen nyelv Bolyai szerint nem létezik, viszont megalkotható (842). Azt állítja a magyarról: “(...) a magyar nyelv, legbelső, eredeti – de tudtomra, sőt hitem szerént, a földön, még mind eddig, ki nem fejlett – szellemére nézve ugyan ép, kitűnő derék, józan tapintatú, szerencsés választású, egyszer s gyönnyörű, sőt általjában tökélyes, igazi philosophusi és éppen mathesisi szellemű (...) ha tán nem is éppen tökélyesített nyelvünk teste, tömegje, szovaink idomja s ejtése, legalább annak szelleme, vagyis elvei, szabályjai, lényege – általánoson elterjesztetik.”[xvi]
Bolyai magyarul, németül, latinul, franciául, olaszul és románul tudott (845). Ezen nyelvek összehasonlításakor arra a következtetésre jutott, hogy a magyarban ‘célszerű jegyek és jelek’ találhatók, és a némettel ellentétben nagyfokú egységesültség is jellemzi. A magyarnak alig vannak nyelvjárási különbségei (603), ami viszont igen jellemző a németre.
Ugyan még nem tökéletes, Bolyai szerint a magyarnak van a legnagyobb esélye arra, hogy egy tökéletes nyelvvé váljon, hisz már önmagában egyszerűbb, mint más nyelvek. Állítását egy magyar, egy latin és egy német, névszói állítmányt tartalmazó, azonosító mondat összehasonlításával szemlélteti. Azt veszi észre, hogy a három nyelv közül a magyar szerkezet a legegyszerűbb: Péter ember. A kopula és a névelő hiányzik a magyar névszói állítmányból. A latin szerkezet már némileg bonyolultabb a magyarnál. A latin azonosító mondatba be kell iktatni a kopulát, ami a Petrus est homo mondatot eredményezi. A németben a kopulán kívül egy határozatlan névelőt is illeszteni kell a névszói állítmány mellé, az így alkotott mondat: Peter ist ein Mensch.[xvii]
Bolyainak árnyalt véleménye van a latinról mint egyetemes nyelvről, és mint Magyarország hivatalos nyelvéről 1844-ig. Szerinte a latin nem ok nélkül volt jelentős a tudományos világban. Ez a nyelv némiképp univerzális nyelvként szolgált, ami összekötötte a művelt nemzeteket egymással (19/1). Bolyai így a latin és a magyar közötti kapcsolatot csak egy alapos előkészítés után, elővigyázatosan akarta megszakítani (19). A magyar nyelv szerinte túl erős latin befolyásokat visel, de a nyelvújítás után magyarul is megfogalmazhatók lehetnének tudományos elméletek.[xviii] Az új ismeretek megnevezéséhez új szavakra volt szükség. Bolyai szerint a magyar rendkívül alkalmas új szavak alkotására, elsősorban a gyökszavak és a magyar nyelv ragozó jellege miatt.
Noha Bolyai lelkesen támogatta a magyar nyelvújítás célkitűzéseit, nem állítható róla, hogy purista volt. Ha a magyar nyelv szabályai egy bizonyos új szó képzését kizárták, jobb volt szerinte a szó megfelelőjét átvenni egy másik nyelvből, és a kölcsönszót magyarul ‘tökélyesíteni’. Ily módon az egyetemes nyelv is gyorsabban és könnyebben jönne létre (585).
http://www.magtudin.org/Bolyai%20Janos.htm
