|
Bocsássatok meg, hogy ilyen hosszút másoltam be, de szerintem teljesen a témába vág.
A Pasaréti Prédikációk között találtam: szerzője Földvári Tibor
ISTEN FELINGERELTE DÁVIDOT
Alapige:2Sám 24
Újból haragra gerjedt az Úr Izrael ellen. Felingerelte ellenük Dávidot és ezt mondta: menj, vedd számba Izraelt és Júdát. A király pedig ezt mondta Jóábnak, hadserege parancsnokának: Járd be Izráel minden törzsét Dántól Beérsebáig, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg a népnek a számát. De Jóáb ezt felelte a királynak: Szaporítsa meg Istened, az ÚR a népet százannyira, mint amennyi most, és gyönyörködjék benne az én uram, királyom! De miért leli kedvét az ilyen dologban az én uram, királyom? A király szava azonban erősebb volt Jóábénál és a csapatparancsnokokénál. Elindult tehát Jóáb a csapatparancsnokokkal együtt a királytól, hogy megszámlálják Izráel népét. Átkeltek a Jordánon, és Aróérnál ütöttek tábort, a várostól délre, Gád völgye közepén, majd Jazérba mentek. Azután Gileádba és Tahtim földjére, Hodsiba mentek, majd Dán-Jaanba és Szidón környékére. Azután Gileádba és Tahtim földjére, Hodsiba mentek, majd Dán-Jaanba és Szidón környékére, továbbá Tírusz erődjéhez mentek, meg a hivviek és kánaániak összes városába. Végül elérkeztek Júda déli vidékére Beérsebáig. Miután bejárták az egész országot, kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe. Jóáb jelentette a királynak a számba vett népnek a számát: Izráelben nyolcszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig ötszázezer. Dávidot azonban bántotta a lelkiismerete azután, hogy megszámláltatta a népet, és ezt mondta Dávid az ÚRnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg, URam, a te szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem! Reggel, amikor Dávid fölkelt, így szólt az ÚR igéje Gád prófétához, Dávid látnokához: Menj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az ÚR: Három lehetőséget adok neked; válassz ki közülük egyet, és én azt teszem veled. Bement tehát Gád Dávidhoz, és tudtára adta ezt neki. Megkérdezte tőle: Hét esztendeig tartó éhínség jöjjön-e országodra? Vagy három hónapig kelljen menekülnöd ellenséged elől, amely üldöz téged? Vagy három napig tartó dögvész legyen országodban? Gondold meg, és döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött! Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essünk az ÚR kezébe, mert nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem! Az ÚR tehát dögvészt bocsátott Izráelre aznap reggeltől fogva a kiszabott időig, és meghalt a nép közül hetvenezer ember Dántól Beérsebáig. De amikor az angyal Jeruzsálem ellen nyújtotta ki a kezét, hogy elpusztítsa, bánkódni kezdett az ÚR a veszedelem miatt, és ezt mondta az angyalnak, aki a nép között pusztított: Elég! Most már hagyd abba! Az ÚR angyala ekkor éppen a jebúszi Arauná szérűje mellett volt. Dávid ezt mondta az ÚRnak, amikor meglátta az angyalt, aki a népet irtotta: Bizony, én vétkeztem, és én követtem el bűnt, de az én nyájam nem követett el semmit. Sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra! Gád még azon a napon elment Dávidhoz, és ezt mondta neki: Menj, és állíts oltárt az ÚRnak a jebúszi Arauná szérűjén! Elment tehát Dávid Gád beszéde szerint, ahogyan megparancsolta az ÚR. Amikor Arauná kitekintett, és látta, hogy a király megy hozzá szolgáival együtt, kiment Arauná, és arccal a földre borult a király előtt. Azután ezt mondta Arauná: Miért jött szolgájához az én uram, királyom? Dávid így felelt: Azért, hogy megvegyem tőled ezt a szérűt; oltárt akarok itt építeni az ÚRnak, hogy megszűnjék a népet ért csapás. Arauná ezt mondta Dávidnak: Fogadja el az én uram, királyom, és áldozzon, ahogyan jónak látja! Nézd, van itt szarvasmarha is az áldozathoz, a cséplőeszközök meg a marhák szerszámai pedig jók lesznek tűzifának. Mindezt a királynak adja Arauná, ó király! Majd így szólt Arauná a királyhoz: Legyen kegyelmes hozzád Istened, az ÚR! De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az ÚRnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven ezüst sekelért. És oltárt épített ott Dávid az ÚRnak, és égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutatott be. Az ÚR pedig megengesztelődött az ország iránt, és megszűnt a csapás Izráelben.
--------------------------------------------------------------------------------
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, azért jöttünk ide a templomba, hogy téged imádhassunk. Magasztalunk téged, hogy ez akkor is igaz, hogyha vannak terheink, problémáink, amikre választ várunk, vagy ha elcsüggedt a lelkünk, keressük a kiutat kilátástalannak tűnő helyzeteinkből. Köszönjük, Urunk, hogy akkor is, ha előtted állunk, leborulhatunk lelkiekben, tereád nézve hódolattal, s önmagunkra nézve, arra a kegyelemre nézve és bízva az irgalomban, amelyről az énekben is hitvallást tettünk.
Magasztalunk Urunk, ha rád tekintünk, még a mi nehéz terheink is könnyűvé válhatnak. Áldunk téged, hogy elég számunkra is a te kegyelmed. Kérünk, hogy a te irgalmad ma is mutatkozzon meg abban, hogy a hallott igét élő hittel szívünkbe tudjuk zárni és merjük azt cselekedni is.
Köszönjük Urunk neked, hogy ebben az irgalmatlan világban a te irgalmasságoddal élhetünk, ezért lehetünk boldog nemzet.
Ámen.
--------------------------------------------------------------------------------
Igehirdetés
Különösen azokban a szentírási szakaszokban, amelyekhez tartozik a most felolvasott igerész, fontos szem előtt tartani Biblia tanulmányozásunk során, hogy az Isten Szentlelke által vezetett szentíró milyen nézőpontból írja le azt a történést, amelyről tudósít. Van, amikor a láthatatlan világ és az isteni oldal szempontjából, máskor pedig a látható világ, az emberi oldal szempontjából. A most felolvasott igeszakaszban is váltakozóan figyelhető meg az isteni oldal igazsága és a látható emberi oldal történeteinek a leírása.
Ennek a történetnek a magyarázata nem egyszerű és értelmezési nehézségei vannak. Amikor a napokban Neszmélyen ezt az igét olvastuk én is tapasztalhattam, de barátaim is, akik odajöttek hozzám megkérdezni, hogy is van, hogy az egyik helyen Isten, a másik helyen pedig a Sátán ugyanannak a cselekvésnek az alanya.
Ha kinyitottuk a 1Krónika 21.részt, ahol ugyanezen történet leírása található, ott ugyanazt olvashattuk, hogy azt a fajta ingerlést, amelyet Sámuel könyve Istennek tulajdonít, a krónikás szentíró a Sátánnak. Kérdés az is, hogyha Isten az, aki végzi mindezt, ő a cselekvő, akkor miért kéri számon Dávidon, hiszen ő azt tette, amit a Mindenható neki parancsolt. Az is furcsa, hogy mindazonáltal Dávid vétkesnek érzi magát ebben a kérdésben. Vannak tehát problémás gondolatok a mai igeszakaszban. Ezért próbáltam utána járni a kommentárokat olvasva és Istentől vezetést kérve. Néhány igazságra ráleltem, igyekszem helyesen magyarázni, annak a fényében, amit a reformátorok is hangsúlyoztak, hogyha valaki jobbra tanít az ige fényében, akkor aszerint kell értelmezni. Ugyanakkor az egész Szentírás fényében fogom megvilágosítani az igét.
Megfigyeljük, mit tesz Isten, amikor felingerel valakit, és miért teszi. Milyen összefüggés van a nép és vezetője bűne, illetve bűnbánata mögött? Hogyan mutatkozik meg ebben a bibliai történetben is az a hatalmas bibliai igazság, hogy amikor Isten ítél, ítéletében mindig ott van az irgalma és a kegyelem?
Aki ezt az igét olvassa, eszébe juthat Jób élete. Élettörténetében az látszik, hogy a földi események hátterében a láthatatlan világ történései, eseményei, igazságok állnak. Isten Lelke ugyanott ezt is kijelentette. Ez az első és legfontosabb kijelentés mindég. Fontos az is, hogy mit ír az emberről, de még fontosabb, hogy minek mutatja Istent.
A két bibliai rész között, hogy a Sátán felingerelte Dávidot, illetve aközött, hogy az Úr az, aki ezt tette, nincs ellentmondás, a két igerész összefüggésében ez látható, a Szentírás önmagát magyarázza. Kiderül, hogy a Sátán működése is a Mindenható Úrtól függ. Ő a teremtő, aki a Sátán fölött is hatalmasan dönt, cselekszik. Jób esetében engedélyt kapott a gonosz. Itt azt látjuk, hogy végső soron Isten akaratát viszi végbe. Mindenképpen kiderül Sámuel első könyvéből, hogy Isten akarata volt, ami Dávid cselekedetében történt. De a felolvasott igerész első versében igaz, mindezt Izrael elleni haragjából tette. Izrael újbóli bűne és Isten újbóli haragja az, ami miatt ő cselekszik. A nép vétkezett, ezért Isten büntet.
Jellemző, hogy itt nem derül ki, hogy a nép bűnének mi volt az oka, egyszerűen csak a tényét közli. De a láthatatlan és a látható világ összefüggése szerint a szuverén Isten szabad akarata szerint ítéli a népét. Emiatt ingerli fel a királyt. Az itt szereplő héber állítmány igei alakja jelzi, hogy itt mindenképpen Isten az okozója a cselekvésnek, de a bűnnek nem ő az okozója.
Jakab levele első részéből ismerjük a kísértéssel és a bűnnel kapcsolatban megfogalmazott igei alapelvet: Isten senkit sem kényszerít bűnre. A bűnre mindig a gonosz csábít. A bűnt a király követi el. A Krónikák könyve 21,1 verséből derül ki, a Sátán kísértésére, akiről tudjuk, hogy emberölő volt kezdettől fogva.
Más bibliai helyeken is látszik, hogy amikor esetleg Isten haragja miatt ítél népeket, vagy egyes embereket, akkor olyanról olvasunk, hogy valami gonosz dolog történt valakin keresztül azért, mert az Isten azt a valakit megkeményíti. Kemény valakinek a szíve Isten, és az ő népe ellen és az isteni ítélet még tovább keményíti. Legismertebb példa erre az egyiptomi fáraó, akinek az élete Mózes idejében a zsidók szabadulását jelentette, de Isten maga mondta, hogy megkeményíti a fáraó szívét, és hatalmas csodákat visz végbe, hogy népét megszabadítsa. Izrael szabadítása a fáraó kemény ítélete, mivel a fáraó gonosz és kemény szívű volt és maradt.
A Római levél első részében is olvashatjuk, hogy Isten azokat, akik istentelenek és erkölcstelenek, még a homoszexualitás bűnében is fertelmeskednek, azzal bünteti, ítéli, annak okáért adta őket Isten ilyen gonosz kívánságokra. Azaz, Isten a meg nem térő bűnösnek, aki kemény szívű marad, tovább keményíti az életét.
Ezékiel próféta könyvének 14. részében olvashatunk egy meglepő kijelentést, hogy Isten még a prófétát is megtéveszti, akihez az izraeli férfi, vagy nő megy az Úrtól való tanácsot kérve. Isten azt mondja, hogy ő a prófétát is eltéríti. Az ok, hogy a próféta, aki elvileg az Isten kijelentését közölné, mégsem ezt teszi, azért, mert aki hozzámegy meg nem térő bűnös izraeli. Az Úr megtéveszti a prófétát.
A Királyok első könyvében olvasható azonban a legnehezebben magyarázható igei gondolat, Akháb király esete, amikor szeretne a júdeai királlyal együtt harcba menni és a hamis prófétái, akiket Akháb fizetett, mind egytől egyig arra bíztatja, menjen a harcba, Isten győzelmet ad. Egy valaki, Mikeás próféta az, aki az igazságot hirdeti. Azt is meghirdeti, hogy miért jelentenek ki hamis jövendőmondást az udvari próféták. Az 1Kir 22-ben azt mondja Mikeás próféta, hogy látja az Urat a trónon ülni és a láthatatlan világhoz tartozó angyali lelkek állnak körülötte. Az Úr megkérdezi, hogy ki akarja becsapni a gonosz királyt, Akhábot. Egy angyal elő áll, jelentkezvén, és Isten kérdésére azt válaszolja, hogy majd hazug lélek lesz Akháb király prófétái szájában. Az Úr megadja az engedélyt, ami tulajdonképpen parancs és azt mondja: csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy. Mikeás a kijelentést így értelmezi, amit a láthatatlan világgal kapcsolatban látott és elmondja Akhábnak is: Ímé az Úr a hazugság lelkét adta mindezeknek a te prófétáidnak a szájába és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.
Ez az ige azt érzékelteti, hogy a láthatatlan világban a földi események mögött a döntés Istennél van, és a jövendőmondók azért csapják be Akhábot gonoszul, mert a király maga gonosz, ilyen jövendőmondókra akar hallgatni, ilyeneket tart, nem hajlandó elfogadni az igaz prófétát. Ezért Isten megengedi, de parancsolja is annak az angyalnak, hogy a hazugság lelke legyen a próféták szájában. Mert az Isten kezében ennyire eszköz lehet még a Sátán is, a gonosz emberek is, hiszen ő a mindenható Úr, aki ha ítél, akkor ilyen dolgokat is cselekedhet. Ez a láthatatlan világ szempontjából való értelmezése alapigénknek.
A látható világ szempontjából figyelve, Dávid bűnére derül fény a kijelentésben. Dávid parancsot adott a népszámlálásra, tudni akarta alattvalói számát, főleg azért, kiderüljön mennyi harcosa van tulajdonképpen. A mostani leírásból nem derül ki, hogy mi volt Dávid eme cselekedetének a gonoszsága, hiszen a népszámlálást Mózes törvénye megengedte, sőt tanácsokat ad arra, milyen szertartást kell ilyenkor végrehajtani. Többször is megtörtént már, hogy Isten parancsolta, hogy számolják meg a népet, például Mózes. Itt azonban egyértelműen bűnös és gonosz szándék vezérelte a királyt, ami kiderül a fővezér, Jóáb intéséből. 1Krón 21,3-ban Jóáb azt is hozzáteszi, hogy miért bűnhődjék Izrael, ha végrehajtja a király, amit parancsol; Bűnhődni fog Izrael, ha ezt a népszámlását végrehajtják.
A 1Krón 21,1-ben az Írás azt mondja, hogy a Sátán támadt fel Izrael ellen és felingerelte Dávidot, hogy számlálja meg a népet. Isten cselekvése a későbbi versekben jön elő, a jóábi intés után, amikor azt mondja: Sőt az Istennek sem tetszett az a dolog, amit Dávid végrehajtott, végrehajtatott, ezért Isten megverte Izraelt. Sámuel könyvében az is kiderült, hogy Dávidot nagyon bántotta a lelkiismerete, amikor rádöbbent arra, hogy mit tett. Valószínűleg a kilenc hónap után nagyon súlyos bűnnek ismerte el azt, amit tett és bocsánatért könyörög Istenhez. Amikor Dávid Betsabéval vétkezett, Náthán próféta intésére jutott el lelkiismeret-furdalásra, bűnlátásra. Itt már hamarabb eljut oda. A bűnbocsánatot megkapja, az Úr azonban meghirdeti bűne súlyos következményét, ítéletét és azt végre is hajtja. Hetvenezer ember hal meg Izraelben dögvészben. Gondolhatunk arra, ha ma hazamegyünk és megnézünk valamilyen híradót, s azt halljuk, hogy néhány nap leforgása alatt 70 ezer ember halt meg valamilyen súlyos vészben.
Látszik, hogy Dávid bűne egyértelmű és világos. A nép vétkezett, az Úr haragja fölgerjedt Izrael ellen, Dávidot ítéleteképpen felingerelte, s az ő vétke miatt a bűnös nemzet megítéltetett. Dávid, mint hívő király Isten ítéletének lett az eszköze, s ebben a maga bűnei is szerepeltek a látható világ szempontjából látva a történetet.
Jeremiás próféta, amikor a babiloni fogságba került néphez levelet írt, hangsúlyosan aláhúzta számukra, hogy igyekezzenek annak a városnak a jólétén, ahova őket az isteni ítélet abban az időben a babiloni hadsereg által elvitette. Ezenfelül, könyörögjenek az Úrhoz is azért a városért. A kijelentés folytatásában azt mondja: annak a városnak a jóléte a ti jólétetek lesz majd. Azért jutott eszembe Jeremiás könyvének 29. részében található gondolat, mert az látszik, hogy még egy istentelen pogány városi vezetőség döntései, cselekedetei, viselkedése is az Úr hatalma alatt vannak; lehetnek áldássá, vagy ítéletté Isten népe számára. Mostani történetünkben Dávid súlyos bűne lett eszköz az ítéletben. Jeremiás pedig azt mondja, hogy az ítéletben már szenvedő Izraelnek a későbbi korban, az ítélet helyén, a babiloni fogságban, igyekezzenek a város jólétén. Érzékelhető, hogy az ítéletben kezd megjelenni a kegyelem.
A jeremiási példa azt érzékelteti, hogy nemcsak a hívő nép életében, hanem minden szinten igaz a Szentírás alapelvei szerint, hogy az egyén és a közösség között mindig kölcsönös összefüggés van. Akár családi, akár gyülekezeti, akár állami szinten. Amit a családban, gyülekezetben, vagy az állami életben a vezető tesz, az hat a kisebb, vagy nagyobb közösségre, és viszont.
Amikor egy családfő, vagy gyülekezeti vezető esetleges hibás, vagy nem megfelelő döntése rossz hatással van a családra, vagy a gyülekezet közösségére. Vagy amikor egy nemzet elfordul az Úrtól, vétkezik súlyosan, vagy erkölcstelen módon az Úr ellen, ő adhat olyan vezetőt annak a nemzetnek, amely az ítéletének lesz az eszköze. Ebben az ítéletben a hívő emberek is ugyanúgy szenvednek. Az Ószövetségben több példa is van arra, hogy nagy hívők, akik nem voltak vétkesek azokban a bűnökben, amelyeket az atyák elkövettek, mégis vállalták a bűnöket, könyörögtek bocsánatért, mert tudták, hogy van kollektív bűnösség is. Valaki személyesen nem vétkezett, de tudja, hogy az Isten bocsánatára, kegyelmére szorul.
A reformátoroknak különösen kényes helyzetben kellett képviselniük ezt az igazságot. Kálvin János hangsúlyozta, hogy amikor istenfélő uralkodó van bármely nemzet fölött, akkor Isten népe legyen nagyon hálás azért a kegyelemért, amelyet annak az uralkodónak az életében adott Isten. Amikor pedig Isten nagyon gonoszul uralkodó diktátort ad egy nemzet fölé, akkor Isten népe is alázza meg magát, bűnbánattal könyörögjön a kegyelemért, a szabadításért. Hiszen, ha Isten kegyelme nem munkálkodik, akkor mit érdemel a hívő ember és a nem hívő ember egyaránt? Ha Isten azt adja, amit érdemlünk, akkor csak az ítéletről kellene beszélnünk. De a kegyelem és az irgalom fényében van szó Isten szabadításáról.
Jeremiás könyve már említett részében a próféta a bátor intés után így folytatja az isteni kijelentést: Istennek megvan a gondolata és a terve Izrael népe szabadítása kapcsán is. A Károli fordítás így mondja: Mert én tudom az én gondolataimat, amit felőletek gondolok. Békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek.
Ezen gondolatok fényében alapigénk első üzenete, hogy megtörténik, amikor az Úr lehet, hogy egy vezetőt - akár család, akár gyülekezet, akár állami szinten gondolkodunk -, használhat fel abban, hogy a vétkezőt büntesse. Ebben az esetben mi lehetünk vezetők, vagy olyanok, akik szenvednek a vezető bűne miatt. Nagyon fontos azonban, amit a mai ige mond, mivel a nép vétkezett. Lehet, hogy mi azt gondoljuk, hogy mi nem vétkeztünk, sem a családban, sem a gyülekezet közösségében. Ez Isten kegyelmének az ajándéka, de a felelősségünk közös. Nem véletlenül mondja Pál apostol a Timótheushoz írt levélben, hogy tartassanak imádságok, könyörgések, esedezések és hálaáldozatok minden emberért, kiváltképpen a feljebbvalókért, a királyokért és minden méltóságban lévőkért.
Az újszövetségi népnek Isten itt is azt hirdeti meg, hogy a felelősség kölcsönös, s esetleg ha az Úr ítél, akkor alázattal könyörögjünk. Ha az Úr kegyelmes és áldást ad, legyünk hálásak a kegyelemért.
A mi családi, gyülekezeti életünk, valamint állami életünk, állami vezetőink élete, döntései vajon igazolják, hogy Isten mai népe komolyan veszi ezt az isteni akaratot, hogy felelősen könyörgünk? Ez csak egy példa arra, amit Isten népe tehet. Ha nem könyörgünk, vagy könyörögtünk, akkor Isten ítélete, büntetése ma is bármikor bekövetkezhet. Ha pedig bajokat látunk, olyan döntéseket, amelyekkel nem értünk egyet, a kollektív felelősség miatt, akkor is igaz, hogy bűnbánattal és alázattal vigyük először a magunk vétkét, majd nemzetünkét, gyülekezetünkét, vagy családunkét az Úr elé. Ez azért fontos, mert az Úrnál ott van a szabadítás.
Isten mai népe is minden szinten tapasztalhatja az isteni kegyelem szabadítását. Beszédessé vált számomra, hogy még a súlyos csapás előtt Dávid hitvallásában elhangzik az Úr irgalmasságára való utalás. Azt mondja, hogy inkább essünk az Úr kezébe, mert ő irgalmas. A király irgalmatlanul gyakorolta királyi hatalmát, a népe bűnhődött emiatt, meg a maga bűne miatt, az Úr azonban irgalmas. Még az ítéletében is!
Az isteni irgalom abban is látszik, hogy a király választhatott a büntetés formája tekintetében, az Úr kezébe tehette le a maga életét is, és a nemzetéét is. Az Úr kezében tudhatja magát akkor is, ha ez az Úr megítéli őt és a népet. Tudja, hogyha az Úr kezébe kerül, mégha az ítélet is, Isten bármikor megkönyörülhet. Ennek a fényében az első vers kijelentése és gondolata most már úgy magyarázható, még azok a kemény szavak is, - amit az jelentett, hogy Isten haragra gerjedt Izrael ellen és felingerelte Dávidot - örömhírt hordoznak. Még itt is az Úr cselekszik. Jóbnál azt látjuk, hogy nemcsak adott neki az Úr, de azt is az Úr tette, amikor elvett valamit. Isten népe számára már az is kegyelem, amikor az ítéletet is az Úr kezéből fogadhatja. Még a bajt is az Úrtól veszem, kezéből fogadom.
Dávid történetében ő maga ezt korábban valóságosan átélte. Amikor Saul üldözte és ő nem volt hajlandó megölni Izrael felkent királyát, hanem inkább érvelni próbált neki és igazolta Saulnak, hogy megölhette volna, de nem bántotta. Dávid az 1Sám 26 szerint azt mondta Saulnak: Ha az Úr ingerelt fel ellenem, akkor bárcsak kedves lenne az az áldozat, amelyet végre fogsz hajtani. Ha pedig nem az Úr ingerelt fel, hanem emberek csupán, ők legyenek átkozottak. Dávidot abban az élethelyzetében, amikor Sault üldözte, bizonytalan volt, hogy ami akkor vele történt, abban hogy van ott az Úr. Az Úr akarja megölni? Hiszen ő ígéretet tett neki. Ha az Úr ingerelte föl Sault, akkor elfogadja az Úr akaratát, megalázza magát előtte. Bizonytalan volt minden, de azt mondta, az Úrra bízza, ő döntsön, és Sault nem bántotta. Dávid a bizonytalan helyzetben is az Úrra bízta magát.
A mostani történetben Isten irgalma abban is látszik, hogy amikor az angyal elérte Jeruzsálemet, Dávid városát - amely nagy jelentőséggel bír az isteni kijelentés fényében -, akkor Isten megálljt parancsolt az angyalnak. Már emelte a kezét az angyal, hogy gyilkoljon, az Úr azonban azt a veszedelmet megbánta - így olvassuk. Az Isten megbánása - bibliai gondolat - azt a jelentést hordozza, és a héber kifejezés arra kíván utalni, hogy Isten itt úgy viselkedik, mint az ember. Bánkódik, amikor baj történik, látja a szenvedést, bánkódik, amikor ítélnie kell a bűn miatt, ezért könyörületre indul. Megváltoztatja az ítéletet, az ítéletből kegyelem lesz. Ninive megtérésekor az Írás ugyanezt a kifejezést használja: Megtért Ninive, ezért az Úr megbánta azt az ítéletet, amelyet meghirdetett Jónáson keresztül.
Isten igéje a másik oldalra is használja megbánást, ha valakinek minden jól megy, olyan, mintha hívő lenne, de ha elfordul Istentől, Isten megbánja azt a jót és áldást, amelyet mutatott.
Isten megbánása tehát az irgalom kifejezése. Megkönyörült Jeruzsálemen. Ennek vált részévé - ami szintén fontos az isteni irgalom kifejezésénél - Dávid király. Dávid bűne volt, ami miatt Isten ítélt, de a bűnbánó király, amikor szintén látja az angyalt, megalázza magát és kegyelemért könyörög. A bűnbánó király nemcsak a láthatókat látta, hanem tisztában volt a láthatatlan igazsággal is. Ő, mint uralkodó tudta, a maga teljességében, miről van szó. Beszédes, hogy azt mondja: Én vétkeztem, Uram. Ez a nyáj, aminek én vagyok a pásztora, nem vétkezett. Pedig tudjuk, hogy vétkeztek, mert Isten ezért ítélt. De itt, a bűnbánó Dávid, már csak a maga vétkét látja, s vétke következményének a büntetését, s mindent magára vállal. Inkább engem pusztíts, Uram.
A mi politikai palettánk akár jobb, akár baloldalát tekintve, igaz, hogy bárki is legyen hatalmon ma és a jövőben, bárcsak olyan vezetőink lennének állami szinten is, akik őszintén tudnak bűnbánatot tartani, s Dávidhoz hasonlóan olyan hittel rendelkeznek, hogy magukra vállalják a büntetést, a nép szenvedését látva.
A hívő életben, Isten népe életében is igaz ez. Mert a világban sokfajta elgondolás, törtvény van hatalmon, de nekünk ebben a világban kell élnünk. Isten népe életében is igaz - akár közösségi, akár családi szinten -, hogy Uram, inkább engem büntess, csak őt ne. Az Úr Jézusnál mindenképpen ez az igazság áll. A történetet olvasva úgy éreztem, mintha Jézus imádságát hallanánk benne. Ő nem volt bűnös, de bűnné lett értünk. Mint megváltó, mint szabadító, mint bűntelen Úr könyörgött a juhokért. Könyörgött a vétkező népért, s ez volt a szabadulásunk ára; Atyám, inkább engem, csak őket ne kelljen.
Ezért fontos, hogy a krónikás leírásában az Úr maga küldi Gád prófétát, s elmondja Dávidnak, hogy építsen oltárt ott, ahol az öldöklő angyal megállt, ahol Isten határt szabott az pusztításnak. Amikor Dávid ezt megtette - Sámuel könyvében olvasható -, az Úr megkönyörült rajtuk, megszűnt a csapás. Itt olyan két héber állítmány szerepel, amelynek a jelentésében benne van, hogy önmagára ható cselekvés történt. Isten önmagára is hatott, amikor megkönyörült, amikor megszüntette a csapást. Mert itt az Úr döntéséről volt szó. Nem azért könyörül meg, mert Dávid oltárt épít, hanem az oltár építése már az isteni könyörület kifejezése volt.
Tulajdonképpen az Arauná szérűje később nagyon fontossá vált. Azon a helyen, ahol ez a szérű volt, ahol az öldöklő angyal megállt, épült fel később a jeruzsálemi templom. 2Krón 3-ben olvasható: Elkezdi építtetni Salamon az Úr házát, Jeruzsálemben a Mórijja hegyén, mely Dávidnak, az ő atyjának megmutattatott, azon a helyen, amelyet készített Dávid Jebuzeus Arauná szérűjén.
Dávidnak Isten megmutatta, hogy ott építsen oltárt, majd kijelentette, hogy ott legyen a templom, ahol ő jelen lesz a népe számára, és ahol megkegyelmez népének, ha vétkeznek újra. A Mórijjá hegye maga is beszédes, Ábrahám ott áldozta meg Izsákot. Ilyen szempontból ez a történet, már szinte nem is az ítéletet kívánja elmondani, hanem végkifejletében a kegyelmet és az irgalmat hirdeti. Jellemző, hogy Dávid haláláról Sámuel könyvében nem olvashatunk, csak az 1Kir 1-ben. Ez a bibliai könyv azzal fejeződik be, hogy Dávid felépíti az oltárt az Arauná szérűjén, ahol az Úr megkönyörül a népén, Dávid élete folytatódik, s majd megépül a templom.
Mindezek fényében látható, hogy ez az ószövetségi történet is az Úr Jézusra mutat előre. Az ő életében csakugyan az ítéletben ment végbe az ítélet és a kegyelem. Ezért lehet számunkra, az első gondolat fényében, elsőrendűen fontos, akár a családra, akár a gyülekezeti közösségre, akár hazánk vezetőire, ezekkel kapcsolatos feladatainkra, felelősségünkre gondolva, az irgalmas Istenben bízni. Akkor is, ha esetleg úgy érezzük, mintha az Úr büntetne. Akkor tegyük alázattal, igazi bűnbánattal az őhozzá mondott imánkat, könyörgésünket.
|
