figyelő írta:
Újjászülettél-e? Ha nem vagy bizonyos benne, akkor kétség kívül nem vagy Isten gyermeke – még. (A közkeletű tévedéssel ellentétben ugyanis csak, és kizárólag az újjászületettek az ÚR gyermekei. Aki nem ilyen, az „csupán” teremtménye, de mint bűnben született – Sátán tulajdona, attól kezdődően, hogy öntudatos, felelős döntéssel rendelkezik. Ezzel együtt lehet istenhívő és vallásos – mindhiába!)
Aki újjászületett, az átéli a megmentettségének, szabadságának örömteli élményét. „A Szent Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Tehát életfontosságú, örök-élet feltételű az újjászületés.
Aki újjászületett, az „kicserélt”, más emberré lesz, mint annak előtte. Szűkebb- és tágabb környezete mindenképp tapasztalja a gyökeres változást. Ha valaki ugyanaz marad „megtérése” után, mint aki volt előtte, az az „igazságot faggatja”, amennyiben kétségei vannak önnön megtérése felől.
Az újjászületett, az „istengyermekségre ébredt” ember, aki „elveszett, és magtalálta-tott”, aki átélte az örökbefogadottságának soha meg nem unható, újszerűségét – az nem szűnik meg köszönni ezt az ajándékot, folytonos késztetése lesz Gazdája és Atyja dicséretére. Vagyis állandó jellemzője az imádkozás, mint „a lélek lélegzése”.
figyelő írta:
„Az újjászületett ember éhes Isten Igéjére. Félreérthetetlen, és kristálytiszta jellemvo-nása ez a hívőknek. János 6,48-ban ezt mondja Jézus: ’Én vagyok az életnek kenyere.’ Ha egy emberben, még ha az magát keresztyénnek is nevezi, nincs meg a vágy Isten Szava után, akkor én megkérdőjelezem annak újjászületését. Akinek élete Istenből van, annak szükséges az isteni táplálék. A legkisebb fiam oktatott ki erre néz-ve engem, amikor néhány hónapos korában nem volt étvágya, nem akart enni. Minden nap, maikor hazaérkeztem, aggodalommal figyeltem feleségem feljegyzéseit, kisfiam elfogyasztott ételmennyiségéről. Mert egy dolog világos volt számomra; ha a gyerek nem eszik – meghal.
Kedves Barátom! Vajon a te számodra nélkülözhetetlen eledel-e Isten Szava?
Akié Jézus, azé az élet (1Jn 5,12), aki az Övé, annak, muszáj mindennap a Szentírás-ból táplálkoznia. ’Tudakozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam’ (Jn 5,39). /Itt álljunk meg egy pillanatra! Az Úr Jézus nem azt mondja, hogy rossz helyen keresitek az üdvösségeteket. Nem jól keresték, azt gondolták; ez az elméleti tudás hozza majd az üdvösséget, az örök életet. Benne volt, benne van az Írásokban az üdvösség, az Élet, amennyiben bárki Őt keresi, Őt találja meg benne! – M.Z.)
Kik szokták azt mondani, hogy ’eljárok a templomba, s az elég nekem?’ Leginkább azok, akiknek bőven elég a vasárnapi prédikáció. Egyik férfinak, - aki így nyilatkozott -, azt válaszoltam erre: ’É szívesen megeszem a vasárnap az ünnepi ebédet, de az nem elég az egész hétre.’
Ennek a fontos jellemzőnek a hiányában a felhígult, névleges keresztyénekről hamar lehull a lepel. Ezeknek a keresztyéneknek van egy szomorú kísérőjelük, mégpedig, hogy; ’másra’ van étvágyuk, nem az IGÉRE. Logikus bizonyítéka ez az újjászületés hiányának. Az ilyen ember igyekszik összemosni a határokat a világ, és a krisztusköve-tés között. (Jaj, mennyire ismerős az a gyakran hallható – alkalmasint éppen tőlünk – költői kérdés: ’belefér ez még a Krisztus-követésbe? Ugye, ez még nem bűn?’ Mintha a jézus útjárást a korlátok tágítása jellemezhetné, s nem az Úr örömének, akaratának keresése! Ez a mentalitás nem az Úr követése, hanem éppen az ellenkező irányba iparkodik – vagyis örök-életet veszélyeztető! – M.Z.). Külsőleg keresztyénnek látszik, de a szíve a világhoz kötődik. Sajnos, ma általánosan nézve, összemosódtak a határok: a templomok elvilágiasodtak, és a világ elegyháziasodott.
figyelő írta:
Talán, kedves Olvasóm te is ilyen keresztyénséghez tartozol. Most megbotránkozva kérdezed: ’Hát már semmit sem élvezhet az ember az életből? Miért ne lehetne táncolni? Attól még lehet az ember jó keresztyén!’ Erre azt tudom csak mondani, hogy menj csak moziba, és menj olyan gyakran táncolni, ahányszor csak a szíved erre vágyik. Én személy szerint nem ítélek el senkit ezért. De azt lásd be, hogy éppen ez a bizonyítéka annak, hogy milyen a lelkiállapotod, az éhséged milyen irányba vonz, és milyen messze vagy Jézustól! Aki valóban újjászületett, nem vonzódik többé a világi dolgok után. Ebben a világban él, de nem e világ szerint. Jézus Krisztus lett élete tartalma, és célja. Mindazt messze elveti magától, ami megakadályozná Jézus követésében. Míg a névleges keresztyén azt kérdezi, hogy ’mennyire mehetek közel a világhoz, hogy abból még élvezhessek valamit?’, addig az újjászületett keresztyén kérdése pedig így hangzik: ’Milyen messzire tudok a világtól elmenekülni? Hogyan szolgálhatok még jobban az én Uramnak?’
Az újjászületettségre az sem bizonyíték, ha valaki újjászületettnek mondja, gondolja magát. Bizony sok magát újjászületettnek gondoló ember rosszabb gyümölcsöket terem, mint például egy megrögzött ateista. Akár ezen a fórumon is találhatunk olyan embert, aki tele tüdővel hideti magáról, és családjáról, hogy mindnyájan újjászületettek, és kéretlenül is sorolja a csodás jeleket, és kéretlenül is arról beszél, hogy mennyire távol vannak más emberek az újjászületéstől. Aztán amikor megkapargatjuk a lakkot a valóságról, hát bizony rájövünk, hogy egy alapjaiban, megrögzötten bűnös gondolatokkal élő emberről van szó, aki csak szóban, beszédben újjászületett, a valóságban pedig nagyon is óember!
Ami a vasárnapra korlátozott keresztyéneket illeti, ezzel a kérdéssel nagyon is egyet tudok érteni. Nem a vasárnapi istentiszteletektől függ az ember egész heti élete. Nagy baj lenne, ha Istent csak a vasárnapi alkalmakkor találnánk meg, és a templomunk csak az a cirádás épület lenne, amiben hetente egyszer összegyűlünk. A templom az mindenkor olyan hely, ahol több, momdjuk két-három ember Isten nevében összegyűl, eszmét cserél. Ilyen értelemben a mindennapi cselekvéseink, akár a metrón való utazástól, a piacon való vásárláson keresztül, gyereknevelésről tett beszélgetésen át annyi helyen Istennek való, és Isten számára kedves alkalmak, hogy az megszámlálhatatlan. Életünk mindenkori perceit alakíthatjuk át templomi alkalmakká, ez csak rajtunk függ. A régiek ezeket a mindenkori napi alkalmakat valóban úgy élték meg, ahogy ezt mondod Zoltán, mindig a megfelelő igékkel körítve a beszédüket, cselekedetüket értekeztek, beszélték meg az élet dolgait. Ma ez már kihalóban van, sajnos!
Ilyen értelemben nem hiszek abban, hogy a vasárnapi istentisztelet az a benzin, és ezzel eljár az ember egy hétig. A Szentlélek segítsége, és Jézus példája alapján való mindenkori cselekvés, viselkedés, a mindennapi beszéd ez a mi benzinünk, mégha a vasárnapi istentisztelet is fontos üzemanyag önmagában. (ezzel a bekezdéssel egy másik topic-béli hasonlatra válaszolok, nem akarnám kétszer leírni ugyanazt)
Azt a kitételt, miszerint szabad-e vigadni, és táncolni, erre én azt mondom, hogy bizony van amikor az kötelező! Amint a prédikátor mondta, minennek rendelt ideje van, ideje a sírásnak, és ideje a nevetésnek. És ideje a táncnak is mondja máshol. Nincs annál kínosabb, és kellemetlenebb, amikor az élethez tartozó nagy ünnepeket nem tudjuk megünnepelni kellő vígsággal, nevetéssel, és tánccal, övendezéssel csak azért, mert bizonyos keserű faszentek fanyalognak, hogy ez bizony nem Isten szerint való.
Pedig már Dávid is megmutatta, hogy van amikor zenével, tánccal kell örülnünk Isten dicsősségének, de ez a gondolat Jézustól sem állt távol. A menyegzőn borrá változtatta a vízet, hogy legyen mit inni a mulatságon, és a tékozló fiú visszatértekor is nagy mulatságot csaptak, örvendeztek neki vígadva. Mert ez az élet rendje mondta az apa.
Persze mindig tudni kell a mértéket, mert amint a faszentek meg tudják keseríteni az életet, úgy a másik szélsőségbe esők, az öncélúan vigadozók is bajt hoznak a közösségeinkre.
