"Ingyen heringek
Fagyos téli nap volt, jeges keleti szél fújt, sűrűn hullott a hó. Vastagabbik felöltőmet vettem fel, és meleg gyapjúsálam jól a nyakam köré tekertem. Így beburkolva törtettem viharon és szélen át. Végül elértem célomat, egy kicsiny piszkos utcát. Éppen befordultam a sarkon, amikor a túlsó oldalon jött velem szemben egy ember, kosárral a fején. Ahogy jött, hangosan kiabált: - „Három hering ötven fillérért – sós hering, jó és olcsó, hármat ötvenért!” Így ment végig az utcán, aztán megfordult és visszajött ahhoz a sarokhoz, ahol én álltam. Láthatóan szívesen leállt volna beszélgetni, talán hogy megvigasztalódjék azért, mert egyet sem adott el. Egy ideig felmért tekintetével, majd elkezdte: - „Uram, mit szól ezekhez a heringekhez?” – és felém nyújtott hármat belőlük, míg a többit a kosárban ügyesen egyensúlyozta a fején. - „Gondolja, hogy jók?” – és kínálta, hogy szagoljam meg őket, amit én udvariasan, de határozottan elutasítottam. - „És ugye olcsók?” – „Igen – feleltem -, jók és olcsók.” - „Akkor miért nem tudom eladni? Másfél órája futkározom már ezen a nyomorult környéken, és még senki nem vett tőlem.” - „Ezen egyáltalában nem csodálkozom” – feleltem nagy ámulatára. - „De miért?” - „Az emberek erre nagyon szegények, nincs pénzük. Sok ház van itt, amelyben összesen nem találna egy fillért sem.” – „Akkor én jól megjártam – mondta. – Tudtam, hogy itt szegények az emberek, de azt hittem, 3 darab 50 fillérért, csalogatni fogja őket. Természetesen, ha nincs pénzük, akkor nem is vásárolhatnak. Akkor hát vihetem a heringjeimet máshová, hogy túladjak rajtuk. Pedig azt hittem, ha olcsón adom őket, velük is jót teszek és magam is kereshetek valamit. Így azonban ebből nem lesz semmi.” - „Mennyit akar az egészért?” Először gyanakvó pillantással végigmért, aztán hirtelen lekapta a kosarat a fejéről, gyors számítást végzett, majd vigyorogva kérdezte: - „Gondolja, hogy a haszonnal együtt? Nos, akkor négy pengő.” És megkötöttük az üzletet. - „De most mit tegyek vele?” – kérdezte azután. - „Álljon oda a sarokra és kiáltsa teli torokkal: „Heringek ingyen!”, és adjon minden férfinek, nőnek és gyereknek, aki arra jön, három heringet, míg a kosár ki nem ürül.” Mikor ezt az ember meghallotta, még egyszer gyanakodva előszedte a pénzt és megvizsgálta, nem hamis-e. De nem volt hamis, elégedetten eltette, és szúrós szemmel rám nézett. - „Nos– kérdeztem -, minden rendben?” – „Igen.” – „De úgy látom, magának nincs nagy kedve a dologhoz. Nos, akkor adja vissza a pénzemet.” - „Nem, nem uram”- mondta, és már el is kanyarodott a mellékutcába, közben hangosan kiáltozott: „Heringek ingyen, jó sós heringek ingyen!” Én magam észrevétlenül elrejtőztem az egyik sarkon és onnan figyeltem az útját. Megállt az első háznál. Egy termetes asszony nézett ki az ablakon. „Asszonyság – kiáltott az ember hangosan-, ingyen adom a heringet! Jó alkalom, tessék!” Az asszony hitetlenül csóválta a fejét és bement az ablakból. - „Milyen ostoba, - mondta emberünk-, remélem nem mind ilyen. – Ingyen adom a heringet!” Egy kisfiú jött ki, megállt, s az ember neki is odaszólt: - „Nesze kicsi, itt vannak ezek a heringek, vidd az édesanyádnak! Mondd meg neki, milyen olcsóak! Heringek ingyen!” A gyerek azonban megijedt az embertől és a heringektől, és beszaladt a házba. Így talpalt emberünk ingyen heringjeivel végig a piszkos utcán, s közben teli torokból kiabált: „Ingyen adom a heringet!” Magában dühöngve mormolta: „Ó ti birkák!” Végül az utca túlsó végéhez ért. Megfordult és visszafelé indult ugyanazon az úton, egyre hallatva a kiáltást: „Ingyen hering!”, és mellé halkan a maga szitkozódását: „Ó ti birkák!” „Jól van”- szóltam nyugodtan, mikor ismét ott volt mellettem. „Jól van- felelte -, ha maga így gondolja. Mikor kifizette a heringeket, amikre nem volt szüksége, azt hittem, megérett a bolondok házára. Most már úgy látom, hogy azok is, akik itt laknak, mind méltó társai. De mit csináljak a heringekkel, ha magának nem kellenek, de ezeknek az embereknek sem kell?” „Próbáljuk meg még egyszer együtt – feleltem. – Magával megyek,és majd együtt kínálgatjuk.” Elindultunk és ő azt kiabálta: „Ingyen adom a heringet!”, én pedig: „Ki akar heringet vacsorázni?” Az én hangomat megismerték és előjöttek, kettesével, hármasával és hatosával férfiak, nők, gyerekek körénk csődültek, hogy heringet kapjanak. Sietve kiosztottam mindegyiknek a maga három heringjét. Csakhamar kiürült a kosár, de az éhesek serege, akik nem kaptak, nagyobb volt, mint azoknak a száma, akik boldogan vonultak haza zsákmányukkal. Nos, azok túl későn jöttek, nem volt több hering. A csalódottak közt a már említett termetes asszony ugyancsak hangoskodott: „Miért nem kaptam meg a heringemet? Nem vagyok én is éppolyan jó, mint a többiek? Az én gyerekeim nem éppolyan éhesek, mint amazoké?” Mielőtt felelhettem volna, megszólalt a halárus: „Nézze uram, éppen ez az asszony az, akinek először kínáltam a halat, de nem akarta elfogadni.” „Nem igaz! Nem úgy volt! – kiabálta dühösen. – Egyszerűen nem hittem el, hogy igazán ajándékba akarja adni.” „És éppen ezért nem is kapott- felelte ez. – Jó éjszakát és köszönöm szépen, uram.” Ugye mosolyogsz a történeten, pedig épp úgy lejátszódott, hogy elmondtam. De nem vagy talán tízezerszer rosszabb, mint ezek az emberek? Ezek csak üres gyomorral fizettek hitetlenségükért, de milyen árat fizetsz majd te azért, mert nem hiszel Istennek? Nem ember- Isten az, aki újra meg újra küldte hozzád a követeit, hogy „ingyen” kegyelemmel kínáljon meg! „Ingyen” szabadulással! És mit feleltél? Nem ugyanolyan fölényes hitetlenséggel fordultál-e el tőlük, mint ahogy ez asszony tette? Isten így szól: „Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztettem kezemet, és senki nem figyelt rá, én is nevetek a ti nyomorúságotokon, és kicsúfollak, amikor eljön az, amitől féltek” (Péld 1, 2426).
De Isten ezt is mondja: „Ó, mindnyájan, akik szomjaztok, gyertek e vizekre, ti is, akiknek nincs pénzetek, gyertek, vegyetek és egyetek, gyertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet” (Ézs 55, 1) – „Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen” (Jn 3, 16). Felelj hát neki. Akarod ezt?"
|