Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 615 hozzászólás ]  Oldal 1, 2, 3, 4, 5 ... 41  Következő
 

Hitépítő gondolatok, történetek
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2006. nov. 14., kedd 18:18 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
Sziasztok!

A régi fórumon volt két topic (egyik címe: "Gondolatok a megszentelődés útján járóktól/-nak", másik címe: "Új! Evangélizáláskor felhasználható történetek"), amely témákat itt most egy címben összevontam.

Szóval, ebben a topicban lehetne folytatni a tanulságos gondolatok, történetek sorát.

Néhány gondolat kezdésnek:

"A nagy emberek életének és eredményes szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni." (Kroecker)

"Nagyon gyorsan észrevesszük és latolgatjuk, amit másoktól szenvedünk, de hogy mennyit tűrnek mások tőlünk, arra nem figyelünk." (Kempis)

"Senki nem ismeri fel önmaga rosszaságát, romlottságát addig, amíg meg nem próbált jót cselekedni." (C.S.Lewis)

...lehet folytatni!

B.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 14., kedd 22:20 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Egy szalagszövő inas,

a ref. vallású Tersteegen Gellért/1697 -1769/ nagyon sajnálta,h. édesapja halála miatt nem járhat felsőbb iskolába. De a 8 árvát nevelő özvegy édesanya ezt nem tudta biztosítani, noha a fiú 15 éves korára már tudott latin, görög, héber és francia nyelven is. így hát szalagszövő műhelyt rendezett be a szakma kitanulása után az Alsó - Rajna menti városban.

1724 nagycsütörtökjén Jézus Krisztus szenvedéseinek olvasása oly mély hatással volt a fiatalemberre,h. elhatározta: egész életét az Úrnak szenteli.Lelkesedésében még aznap este saját vérével /!/ írt "kötelezvényt", h. ő ezentúl Megváltójának teljes és örök tulajdona lesz. Bár e titkáról akkor nem beszélt senkinek, fogadalmát mégsem feledte el. Három év múlva megjelentette lelki énekeit "Lelki virágoskert"
címmel. Oly népszerű lett e könyv, h. a Rajna mentén száz éven át minden eladó lány kelengyéjéhez hozzátartozott.Legutóbb 1956 - ban jelent meg e mű 15. kiadása.
Két szép éneke a mi énekeskönyvünkbe is bekerült: a 165. dicséret: Itt van Isten köztünk, és a 455. dicséret:Testvérek, menjünk bátran..

Tersteegen korának legnagyobb lelkigondozójává lett. Ezrek keresték fel személyesen vagy levélben hitbeli útmutatásért.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 17., péntek 07:52 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
"Ha Jézus tulajdona vagy, fontos kérdés, mennyit vettél már tulajdonodba
mindabból, ami soha el nem múlik és mennyit tartottál meg magadnak
mindabból, ami múlandó." /ismeretlen/

"Ne vitatkozz az emberekkel, ha meg akarod őket nyerni Jézusnak! Az ő
hitetlenségük úgysem a fejükben van, hanem a szívükben." (R. Olfert)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 17., péntek 07:56 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
"nem bolond az, aki odaadja azt, amit úgysem tarthat meg, hogy olyat kapjon helyette, amit többé nem veszíthet el" :)

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 17., péntek 11:20 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 06., péntek 15:14
Hozzászólások: 1052
Tőle is tanulhatnánk:

A hajózás történetének legjobb révkalauza volt. Sok tízezer ember köszönheti neki életét; sok száz hajót és sok-sok millió dollárt kellett volna veszteséglistára írni nélküle. Úszásban senki sem versenyezhetett vele. Világszerte ismerték a nevét, pedig nem tudott sem írni, sem olvasni. A pénznek hírét sem hallotta, talán azért, mert nem volt rá szüksége: Jack ingyen dolgozott. Így is emlegették mindenfelé: az ingyenes révkalauz.
Negyven éven át végezte maga választotta munkáját, nap mint nap télen-nyáron, ha esett, ha fújt. E negyven én alatt "körzetében" egy hajó sem sülyedt el, pedig több százat vezetett át a Föld egyik legveszélyesebb szorosán, a Pelorus-szoroson.
Pelorusi Jacknek nevezték, pedig csak egy delfin volt.

Tovább...

_________________
http://hollocsillag.blog.hu
νιψονανωμηματαμημωνανοψιν


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 17., péntek 11:46 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 01., vasárnap 15:43
Hozzászólások: 1128
Tartózkodási hely: otthon
NOVEMBER 17.

Szörnyű csalódás

Barátom, hogyan kerültél ide, hiszen nincs menyegzői ruhád?
(Máté 22, 12)

Ez a megrázó Ige éppen a kegyesekre vonatkozik. A király „barátom"-nak szólítja, tehát azok közül való volt. Velük akarta ünnepelni a „menyegzőt", de ennél hiányzott a legfontosabb: a menyegzői ruha. Ez pedig Krisztus, akibe felöltözünk (Róma 13, 14). A menyegzői ruha ünnepi ruha, Isten gyermekei ünneplő nép. A panaszkodás, kritizálás, zúgolódás, elégedetlenség, kicsinyes gondok és a földiekben való turkálás pontosan ellentéte az ünnepi magatartásnak. A hála, dicséret és imádat ünneplő emberekké tesz minket a hétköznapokban is.

Igen sokan vannak, akik ezt a ruhát sohasem teszik igazán magukévá. Isten népéhez akarnak tartozni, de régi életüket sohasem számolják fel teljesen. Isten gyermekeinek nevezik magukat, de nem azok, mert az Úr sohasem tudott bennük lakozást venni, nem volt alapos megtérésük. „Hogyan kerültél ide?" Egyszerűen becsempészted magad? Nem volt életközösséged Krisztussal, mégis elhitetted magaddal és mások is veled, hogy Isten gyermeke vagy? Mindez csak vallásos formaság volt. Kölcsönvetted, elméletileg megtanultad, de nem felülről plántálták beléd. Mondogattad, hogy „Uram! Uram!", de ezt a dicsőséges nevet nem a Szentlélek írta be a szívedbe. Fenntartottad az istenfélő élet látszatát, de hiányzott annak ereje. Kegyes fátyol leplezte régi, gonosz lényedet. Kegyes csalásban éltél.

Becsaphatjuk magunkat, még az embereket is, de Istent soha. Előtte nem állhat meg a kegyes látszat. Lehull az álarc. „Az pedig hallgatott." Máskor kegyes szólamokkal jól kivágta magát és kedvező fénybe állította személyét. De ennek most már vége. „Kötözzétek meg kezét-lábát és vessétek a külső sötétségre!" - hangzik a király rendelkezése. Szörnyű ítélet vár minden hamis és képmutató emberre. Nincs szó ennek az embernek gonosz tetteiről, de soha nem ragyoghatta át az igazság fénye, ezért valóban a sötétséghez tartozik. Tulajdonképpen már régóta megkötözte őt a bűn és a saját énje. - Nem az istentelenek kapják a legsúlyosabb ítéletet, hanem azok, akik a király barátai akartak lenni, de soha nem fogadták el az Ő lelkületét. A király „barátom"-nak nevezi, de éppen ez teszi súlyossá bűnét. Annak akart látszani, aki nem volt - ez a legítéletesebb, legszörnyűbb dolog.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

_________________
"Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 18., szombat 09:22 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
Szia Ezüst,

a történet, amit leírtál, nagyon érdekes, mégis – én úgy gondolom – nem illik ide, ahol az emberek Istenhez fűződő kapcsolatáról van szó.
(Egyébként nagyon szeretem a delfineket, gyerekkoromban gyakran sajnálkoztam azon, milyen kár, hogy nem valami tengerparti helyre születtem, örültem volna egy delfin játszótársnak!...)

B.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 19., vasárnap 06:46 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
"Az Isten nem kíván lehetetlent. A hívő rendes, egészséges életéhez hozzá tartozik a világ, a bűn és a test feletti győzelem." (Stewart)

"A Szentlélek a legfőbb kormányzó, mert szabadon, belső sugallattal öntudatos elhatározás formájában igazgat." (Ravasz)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 27., hétfő 10:20 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
"Az emberi beszéd bölcsebbnek és vonzóbbnak tűnhetik, mint Isten szava, de nincsen benne élet. Az Isten Igéje, ha egyszerű is, mindenható, amilyen mindenható az, Akitől ered."

/Spurgeon/


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Cynthia Ulrich Tobias: Igy tanulnak ők
HozzászólásElküldve: 2006. nov. 27., hétfő 22:40 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Dr. H. London, tapasztalt lelkész és kitűnő szónok nemrég beszélt egy összejövetelen. A maga utánozhatatlan módján nagyon rövid idő alatt igen sokféle témát érintett, bölcsen és találóan taglalva őket. Egy alkalommal elhallgatott, és közelebb hajolt a mikrofonhoz.

- Az emberek gyakran megkérdezik, h. miért teszek annyi kitérőt, amikor beszélek. Azt szoktam válaszolni,h. azért, mert akiket el akarok érni, nem a főúton laknak.-


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 30., csütörtök 09:13 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
"Ha ellenségeinknek veszendő lelke, mely éppen olyan drága, mint a miénk, -nem nehezedik ólomsúllyal a lelkükre, és nem érezzük érettük a felelősséget, akkor mi vagyunk a világ legnagyobb képmutatói."
(Trudel)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. nov. 30., csütörtök 21:15 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
John Wesley/1708 -88/ a világ legtermékenyebb énekírójának számít./3500 énekszöveget írt./íme, egyiknek a története:


Azon a reggelen vihar dühöngött a tengeren. Wesley a szobája nyitott ablakából figyelte. Hirtelen egy ázott, vihartól csapzott kismadár repült be, s egyenesen a keblére, a kabát és ing közé bújt melegedni.Wesley hagyta, h. ott kipihenje magát, s megszáradjon, majd, mikor a vihar elállt, kiengedte az ablakon.

A kimerült, zakatoló szívű madárka bizalma annyira meghatotta őt, h. menten leült, s megírta egyik szép énekét:

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem,
Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren.
Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg:
Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet!


300.dícséret


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. dec. 04., hétfő 15:52 
Offline

Csatlakozott: 2006. nov. 08., szerda 14:51
Hozzászólások: 353
Tartózkodási hely: Bp.
Karácsony elôtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajandékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: "
Egy
örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem" "Karácsony kezd egyre idegesitôbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és ataludni az egészet." Végülis át tudtam magam fúrni a jatékosztályra és el is kezdtem
átkozni
az
árakat, azon tunôdve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel
a
drága játékokkal? Amig nézelôdtem a játekosztályon, észrevettem egy kisfiút aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.

Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette allô idôs hölgyhöz: "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem
ezt a
babát?" Az idös hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed
hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"

Aztan megkerte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amig ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.

Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tôle, kinek szeretné adni ezt
a
babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a
legjobban
most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki."Azt válaszoltam hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiu sajnalkozva válaszolt. "Nem, Telapó nem viheti oda neki ahol most ô van. Oda kell ahoz adnom anyukámnak, és így ô odaadhatja a hugocskámnak amikor odamegy. " A szemei olyan szomorúak voltak amig ezt mondta. "A húgom Istenhez ment,
hogy vele legyen.
"Apa az mondja hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt
gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."

Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletbôl.
Ezután
mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett.
Aztán
azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."

"Szeretem anyukámat és azt kivánom bárcsak ne kellene elhagynia
engem,de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal
legyen." Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon
csendesen. Gyorsan a pénztarcámhoz nyúltam, és kivettem belôle pár
papírpénzt és megkérdeztem a fiút: "
Mi lenne ha megszamolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"

Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzaadtam némi pénzt a
fiúéhoz,
anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.

A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán rámnézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielôtt lefeküdtem aludni,
hogy
segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így
anyukam
neki
tudná adni a húgomnak. Meghalgatott! Még szerettem volna annyi
pénzt is,
hogy vehessek egy szál feher rózsát anyukámnak, de azért ezt már
nem mertem kérni Istentôl.

"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a
fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idôs hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogyse tudtam kiverni a kisfiút a fejembôl.

Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikkje két nappal ezelôttrôl, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nô és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgaló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna
felkelni
a kómaból, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nap múlva hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt. Nem tudtam megállitani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér
rózsát, majd
ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így még megtehették az utolsó búcsújukat a temetés elôtt.

Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet amit ez a fisfiú érzett az anyukájárt és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.

(Isten szeretete még ennél is nagyobb…
Zoli)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

GONDOLAT
HozzászólásElküldve: 2006. dec. 14., csütörtök 15:32 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
"Mennyire erős bennünk a gonosz hatalma, először akkor érezzük meg, amikor szabadulni akarunk tőle."

(C.S.Lewis)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2006. dec. 17., vasárnap 21:30 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
Wilhelm Busch: „Aki megnyitja…”

Politikailag zűrzavaros időben történt. Fáradtan és kissé leverten bandukoltam az utcán. Fiatal lelkész voltam Essenben, egy teljesen hitetlen munkásnegyedben, olyan fanatikus és elkeseredett emberek között, akik Jézusnak még a nevét sem bírták hallani. Magányosnak, elhagyatottnak éreztem magam a zsúfolt bérkaszárnyák árnyékában. Előttem néhány lépésre két fiatalember haladt. Egyikük a Vörös Frontharcos Szövetség szürke egyenruháját viselte. Élénk vitát folytattak egymással. Engem az gyötört: hogy lehet megközelíteni az ilyen fickókat? De máris jött a következő gondolat: miért ne tehetne Isten csodát és adna nyitott ajtót ezekhez az emberekhez? Hiszen Ő maga mondja a Jelenések könyvében: „Én vagyok, aki megnyitja és senki be nem zárja.” Azonnal odafordultam a jelen levő Megváltóhoz: „Ó, Uram, hadd lássam a Te csodádat! Nyiss utat ezekhez az emberekhez!” Persze, sejtelmem sem volt, hogyan történhet ez.
Gyorsítottam a lépteimet. Utolértem a két fiatalt. Elmenőben hallottam, hogy az egyenruhás megkérdi a másikat: „Nem tudsz valami olvasnivalót adni?”
Azonnal felöltöttem az udvariasságot. Itt a nyitott ajtó! Odafordultam a kérdezőhöz: „Ha valami olvasnivalóra van szükséged, gyere hozzám.”
Meghökkenve rám nézett, és csodálkozva, bizalmatlanul kérdezte: „Hát te meg ki vagy?”
„Pap vagyok.”
A fiú nagyot nevetett: „Én is Papp vagyok.”
„Ember, ne mesélj butaságot. Kizárt dolog, hogy pap vagy.”
A fiú még hangosabban hahotázott: „Fogadjunk?”
Szóval kiderült, hogy Pappnak hívják. Papp Vilmosnak.
„Hallottak már ilyet? Az én nevem is Vilmos, és pap, vagyis lelkész vagyok.”
Úgy tűnt, hogy vidám beszélgetés alakul közöttünk. Vili azonban hirtelen rám meredt, szinte riadtan. „Mikor kereshetnélek fel holnap?” – kérdezte aztán. Megadtam egy időpontot, ő pedig megígérte, hogy jönni fog. Utána gyorsan távozott. Különös izgalom látszott rajta.
Másnap ott ült a szobámban, és mesélni kezdett. „Tavaly egy délelőtt a Weber téren jártam. Nagy csomó ember özönlött a templom felé. A férfiak ünnepélyesen, kalappal a fejükön. ’Na, nézd csak, itt történik valami’ – gondoltam. Kíváncsian felmentem a lépcsőkön, hogy benézzek a templomba. Tódultak utánam az emberek, és előre sodortak. Jó világ, de régen nem voltam ilyen helyen! Miért ne nézhetnék egy kicsit körül benne? A nóta vége az lett, hogy teljesen beszorítva ott álltam elől, a padok között. Ki akartam menni, de akkor felhangzott az orgona, és az emberek rám szóltak, hogy maradjak nyugton. Így történt aztán, hogy akaratom ellenére részt vettem egy istentiszteleten.”
„Na, és hogy tetszett?” – vetettem közbe. Beszéde alatt rájöttem, hogy az esemény saját beiktatásom alkalma volt. S ami azt illeti – őszintén szólva – ez kínosan talált. Arra az istentiszteletre nem szívesen emlékeztem vissza. Ahogy általában a dolgok összefutnak: előző nap érkezett a bútorszállító kocsi, és fél éjszaka a könyveimet rendeztem. 27 éves voltam, fiatal, és dagadtam a reménységtől, hogy másnap alkalmas pillanatban valami majd csak eszembe jut.
Lelki szemem előtt most újra megjelent a zsúfolásig megtelt templom. Az oltár előtt álltak a különböző egyletek zászlótartói. Palástos lelkészek, presbiterek, jöttek az orgonaszámok, hosszú liturgia, valaki beszédet mondott, aztán egy másik, utána még egy. Már eltelt egy óra, majd egy további félóra, a zászlótartók aggasztóan dülöngéltek, a zsúfolt templomban hiányzott a levegő. És akkor kellett felmennem a szószékre. Az emberek már olyan fáradtak voltak! Nekem egy napsugár állandóan a szemembe tűzött, úgyhogy alig láttam valamit. Nyilván mindenki megérti, hogy még az a kevés is elszállt az emlékezetemből, amit mondani akartam. Ott álltam boldogtalanul a magas szószéken, és örültem, amikor lejöhettem.
Ahogy leültem, kedves fiatal feleségem megjegyezte: „Szégyellheted magad a prédikációd miatt.”
Igen, így történt. És most itt ül előttem egy fiatal, éles eszű kommunista, és meséli, hogy „akarata ellenére” részt vett ezen az istentiszteleten. Másodszor fogom tehát hallani, milyen nyomorúságos „bizonyságtevő” voltam. De hirtelen könnybe lábad a szemem, ahogy az ember folytatja a mondanivalóját. Sejtelme sem lehet, mi az, ami megindított.
„Ott álltam tehát, és kétségbe voltam esve. Mert az egész história sehogy nem akart véget érni. S amikor még egy alak felment a szószékre, megpróbáltam a kijárathoz préselni magam. Lesz, ami lesz – gondoltam. De akkor észrevettem, hogy ott fenn egy egészen fiatal ember áll. Korombeli lehetett. ’Ezt még meghallgatom – adtam meg magam. – Kíváncsi vagyok, mit tud.’ És akkor – igen, akkor a beszéde belém hasított, ahogy még semmi meg nem rázott. Azt sem tudom, hogy kerültem ki a templomból. Csak arra emlékszem, jó sok időre volt szükségem, hogy elfelejtsem a benyomást, amit az a beszéd tett rám. De hát – végül is meggyőződéses ateista voltam. Nem engedhettem, hogy elbutítsanak.” A fiú szünetet tartott. Feszülten várakoztam. „Egész őszinte akarok lenni – folytatta aztán. – Nézd, én vagyok a Vörös Front fúvószenekarainak a körzeti főnöke. Az egész Ruhr-vidék összes karvezetője alám tartozik. Minden születésnapon játszunk. Persze ilyenkor folyik az ital. Én nem nagyon bírom. De mit csináljon az ember, muszáj a többiekkel tartani. Ebből adódik aztán, hogy szinte minden másnap részegen megyek haza. Tönkremegy a házasságom, és zűrzavaros az egész életem. Pár napja állandóan az forog a fejemben: csak találnék valakit, aki más, új utat mutatna nekem. Igen, ez a vágy űz napok óta. És akkor….pontosan akkor történik, hogy megszólít az utcán az az ember, akinek a beszéde egyszer szíven talált. Hát ha ez nem különös…!”
Igen, mindketten ámultunk. Ő úgy vélte, hogy különös „véletlenről” van szó, én azonban megmagyaráztam, hogy itt más Valakinek a keze volt a játékban.
A fiú kedves munkatársam lett. Az Úrnak adta a szívét és szolgálatát. Mivel határozott vonzalmat érzett a fúvósok iránt, nálam is alapított egy zenekart.
Soha nem felejtem el, ahogyan első alkalommal kivonult: elöl óriási lárma, utána férfiak vézna kis csapata menetelt, és traktátust osztogattak. Az én halott kerületembe így tört utat az evangélium.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 615 hozzászólás ]  Oldal 1, 2, 3, 4, 5 ... 41  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség