ÖRVENDEZŐ LÉLEKKEL TÁMOGASS ENGEM
Mélyéből a szenvedésnek csak Te emelsz fel, Szentlélek! Töltsd be lelkemet reménnyel, örömmel, mennyei fénnyel!
„Boldog öregség”-ről szól ez a kis könyv, de szükséges volt újra meg újra olyan dolgokat és körülményeket érinteni, amelyek akadályai lehetnek az örömnek, s csak magasabb erők segítségével győzhetők le. Hiszen földi életünkben még ellensége területen élünk, még iskolába járunk, „kívül harc, belül félelem” (2Kor 7,5), hitben járunk még, nem látásban, s a teljes, zavartalan öröm akkor vár ránk, amikor hazatérhetünk az Úrhoz. De hadd tegyek még egyszer hálatelt szívvel bizonyságot arról a nagy, isteni örömről, amely még öregkorban is, nyomorúságok közepette is betölti a keresztyén ember szívét, és mennyei fénnyel aranyozza be a földi szenvedést! Boldogság, csak beszélni is róla! Hiszen ez nem olyan öröm, amely az embert magasztalja. Az embert inkább megalázza annak a felismerésében, mennyire függ Urától, Istenétől, Aki egyedül tud ilyen örömöt adni. Éppen a szegények, a nyomorultak, azok, akiknek semmijük sincsen, találnak meg Őbenne mindent mindenekben. A Szentlélek az öröm Lelke. Tudta ezt már Dávid is, amikor mély bűnbánatában így kiáltott fel: „Add vissza nekem szabadításod örömét, és az engedelmesség Lelkével támogass engem!” (Luther fordítása szerint: „örvendező Lélekkel”.) (Zsolt 51,14). Milyen üdvös kérés ez! Isten egyik drága szolgája mindennapi imádságává tette ezt az Igét. Isten csodálatosan meg is hallgatta, késő öregségében is fiatal és örvendező maradt. Ismételten hangsúlyoztuk már, hogy ennek a mély, benső örömnek a forrása egyedül Istenben van, s csak a Vele való közösségben nyerhetjük el. Ennek a drága ajándéknak a közvetítője azonban a Szentlélek. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Istennek, az Atyának szeretete csak a Szentlélek közösségében válik boldogító tulajdonunkká. – Ahogyan a hatalmas ősvilágosság a Napban vett fel alakot, és sugaraival beragyogja és élteti az egész Földet, úgy vált nyilvánvalóvá az Atya Isten dicsősége Fiában, Jézus Krisztusban, s árad Szentlelke által minden előtte hívő odaadással kitáruló szívbe. Általa Isten legegyszerűbb gyermeke is megragadhatja a Szentháromság nagy titkát, amely isteni megvilágosítás nélkül rejtve van a bölcsek és értelmesek előtt.
*
Amikor dicsőséges Urunk és Mesterünk az utolsó éjszakán, a szenvedés éjszakáján búcsút vett tanítványaitól, személyes jelenléte helyett csodálatos kárpótlást ígért nekik. Ígérete olyan nagy és értékes volt, hogy Jézus Krisztus azt mondhatta: „Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert, ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok.” Bizonyosan csodálatos volt a Megváltó oldalán bejárni az Ígéret Földjének határait, látni szeretete hatalmát, hallgatni szavát. De mérhetetlenül közelebb lehetett és lett is hozzájuk Jézus Krisztus, amikor Szentlelke által bennük élt, teljesen eggyé lehettek Vele. S ez az a kincs, amit Ő minden egyes hívő tanítványának kínál. Ez az az öröm, amelyikről Ő maga mondja: „Örülni fog a szívetek, és senki sem veszi el tőletek a ti örömötöket. – Ezeket beszéltem nektek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömöm, és a ti örömötök teljes legyen.” Bár mindnyájan megtapasztalnánk ezt az éltető kegyelmet! Boldogító ezt már fiatalon elnyerni. De az öregeket is várja még az áldásnak ez a forrása. Ragyogó arccal tett bizonyságot egy idős jóbarátunk: „Hatvanöt évig a harag edénye voltam, s most az irgalmasság edénye lettem. Most szeretném minden embernek megmondani, hogy lehet olyan boldog, amilyen én vagyok!” Az Úr Jézus búcsúbeszédében – amelyeket János evangélista, olyan hűségesen megőrzött áldásul sok ezer ember számára – a Szentlélek lényével és munkálkodásával kapcsolatban a világosság és igazság olyan bősége található, hogy igen fontos elmélyednünk benne. Magának az Úr Jézusnak a szájából halljuk, hogy a világ, mint olyan, nem fogadhatja be a Szentlélek vigasztalását (Jn 14,17). Először rejtett munkájára és hívogatására kell figyelnünk. Ez abban nyilvánul meg, hogy a Szentlélek bensőleg megítél és meggyőz bennünket bűnös voltunkról. Mégpedig nem csak bizonyos vétkeinkről, hanem szívünk hitetlenségéről és közönyéről is (Jn 16, 8-11). Ezt az igazságot nagy szeretettel, de hangsúlyoznunk kell, mert hiába beszélnénk a Szentlélek vigasztalásáról és öröméről, ha a bűn felismerése, megvallása, és bűnbocsánat nem készítenék el számára a talajt. Ahol azonban már elhárult ez az akadály, és a lélek hittel tekint fel Isten Bárányára – Aki hordozta a bűneinket, és felöltöztetett minket az Ő igazságosságába –, ott a szívbe árad Isten szeretetének tiszta, szabad levegője, hogy betöltse a Szentlélek örömével. „Veletek marad mindörökké” – ígérte az Úr övéinek (Jn 14,16). És beváltotta szavát. A Szentlélek itt van. A hit füle mindig hallja a hangját. Hol vigasztal, hol int, hol megítél, hol vezet, hol bátorít, amint arra éppen szükségünk van. Olyan, mint az a„halk és szelíd hang”, amelyet Illés hallott egykor. Igazi, valóságos, józan ez a hang. Sokat nem mondhatunk róla, mert az Úr titka azoké, akik Őt félik. De meg lehet örömmel és hálásan tapasztalni, és bizonyságot lehet tenni róla. A Szentlélek hangja mindig összhangban van Isten Igéjével. Mennyi vigasztalás és világosságot foglal magába az a név, ahogyan Úr megígért képviselőjét nevezi. A „parakletos” szót használja. Ez a szó Vigasztalót jelent, ahogyan Luther (és Károli – ford.megj.) olyan szépen fordítja; de még sokkal többet is: pártfogót, szószólót, ügyvédet, támaszt, s mindegyik kifejezés kincsek bőségét rejti. Valamennyit megismerhetjük, hitben valamennyit magunkévá tehetjük. Az egyik névnél szeretnék itt megállni, mint az öröm különlegesen drága forrásánál: Isten Szentlelkét támasz gyanánt adja nekünk. Milyen egyszerű, és mégis milyen drága ez a név! Fiatalon, erőnk teljében talán nem jelentett nekünk túl sokat. De most, amikor fogy az erőnk, amikor gyakran ránk nehezedik a gyengeség és a magányosság, milyen értékes és nélkülözhetetlen támasz a szó legszorosabb és legvalóságosabb értelmében. Van valakink, aki mindig mellettünk áll, akár közelebb van hozzánk, mint ahogy a legközelebbi és legkedvesebb ember közel lehet; valakink. aki az ágyunk mellé ül, ha legyengít és tehetetlenné tesz a betegség; valakink, aki megért bennünket, aki támogat és segít utolsó harcunkban is! Ilyen támaszunk van, ha valóban hiszünk Jézus Krisztusban.
*
A kis patakon egy bárány is átgázolhat, de ha folyammá lesz, még az elefántnak is úsznia kell benne. Ez a hasonlat érvényes arra is, ahogyan Isten állandó jelenlétét Szentlelke által hitben érzékeljük. Arra a gyenge kislányra gondolok, aki nagyon szerette a Megváltót, de a sötétben hosszú időn át legyőzhetetlen félelmet érzett. Egyik este odasimult az édesanyjához: „Anyu, mostantól kezdve nem félek soha, ha sötétben kell lennem: Most már biztosan tudom, hogy Isten mindig szorosan mellettem van.” S valóban eltűnt a bízó gyermekszívből minden félelem. Egy orvos élt nagyon barátságtalan, durva emberek lakta vidéken. Elmondta, hogy sokszor hívták egészen elhagyatott helyen lakó beteghez, és sokszor bizony szorongó szívvel indult magányos éjszakai útjaira. De egyik éjjel addig sohasem ismert bizalom költözött a szívébe: „Itt, ebben az egyszerű orvosi kocsiban melletted ül láthatatlanul, de valóságosan az ÚR. Szabad-e félned, ha Ő van veled?” S attól kezdve az eddig sokszor félelmetes utakból a legáldottabb utak lettek. A Szentlélek állandó jelenlétéről beszélt az igehirdető. Utána egy gyászruhás, középkorú asszony lépett hozzá: „Ma van szeretett férjem halálának évfordulója. Azért jöttem el, hogy az összejövetel után megkérjem, segítsen vigasztalást találni vigasztalan szívemnek. De már meg is hallottam azt az Igét, amelyikre szükségem van. Szinte leviselhetetlen volt számomra a magány és az olthatatlan vágy, hogy szeretett férjem újra közelemben legyen. De most már soha nem érzem majd magam egyedül. Isten jelenlétében akarok ezentúl élni, és napi munkámat úgy végezni, mintha látnám a Láthatatlant, és minden Őneki tennék.” Ez nemcsak múló hangulat volt, hanem igazi szabadulás. Amikor másfél év múlva ismét találkozott az igehirdető az özveggyel, alig ismert rá, olyan békés és sugárzó volt azelőtt szomorú arca. „Valósággá vált minden, amit akkor hirdetett!” – mondta. „Ha meg is maradt a veszteség fájdalma, a vigasztalás túláradóan gazdag lett. Soha nem érzem magam egyedül.” Missziót úton volt valaki távoli tengeren. Elmondta, hogy egy viharos, sötét éjszakán, amikor egyedül járt fel és alá a hajó fedélzetén, milyen csodálatosan ragadta meg és tette boldoggá a Vigasztaló közelségének tudata, mintha csak ott lépkedett volna mellette. Ez a megtapasztalás felkészítette feladatára, és az Evangélium még örvendezőbb tanújává tette. S mit mondjak még a sok szenvedőről, szegényről, megszomorodottról, akik szóval vagy szavak nélkül tettek bizonyságot arról, hogy mit jelent a Szentlélek támogatása?! Gondolok egy súlyos keresztet hordozó testvéremre, aki sok szenvedése között mindig boldog és békességgel teli maradt, s ha azt kérdezték tőle, hogyan lehetséges ez, mindig azt felelte: „Úgy, hogy mindig szorosan Őmellette maradok!” Meg se kellett neveznie Őt, Aki életének Élete volt. Ő ígérte meg és valósította meg Szentlelke által: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!” Vannak emberek, akiknek a közelében megérzünk valamit a Menny levegőjéből és Isten békességéből, mert beteljesedik életükben az Ige: „Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédeimet; és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk” (Jn 14,23). Bár részese lenne, s egyre inkább részese lenne minden öregedő vándortársam ennek a mélységes, belső örömnek! Hiszen kész mindenki számára! Újra és újra hangsúlyoznom kell: ez nem az érzéseken múlik, hanem azon, mennyire tudunk hittel belefogódzni az Úrba! Ez az öröm Őbenne van! Három lépés vezet el a kegyelem e drága ajándéka elnyerésére: Komoly elfordulás a bűntől, annak minden fajától, különösen a magunk akaratától, az önzéstől, a hitetlenségről és mindenféle önigazságtól. Magunk teljes átadása hitben az Úrnak, Aki nemcsak elfogadja és üdvözli a bűnöst, hanem be is tér hozzá, és lakozást vesz benne. (Itt mindenképp közbe kell szólnom. Ez az „elfogadás és betérés” nem megy végbe a bűnösnek a megtérése nélkül, bűnbánat, bocsánatkérés és megfordulás nélkül – M. Z. megj.) Csendes, Jézus Krisztusban maradás az Ő akarata iránti kész engedelmesség útján, cselekedetben, szenvedésben, Isten és emberek iránti őszinte szeretetben, hűséges, imádságos kapcsolatban az Úrral, hiszen Őbelőle árad egyedül élet és üdvösség, óráról órára Minél teljesebben, gyermekibb módon és hűségesebben adjuk át magunkat a Szentlélek gyengéd és hatalmas vonzásának, annál teljesebben mutathatja meg bennünk is, hogy Ő az öröm Lelke.
NE FÉLJ, CSAK HIGGY
Ha éjszaka vesz körül és sötétség, s nem látsz utat a pusztaságon át, Valaki ott van veled és vezérel hűségesen átszegezett kezével. Ne félj, csak higgy! Néki van gondja rád!
Bízhatsz benne! Mért csüggednél, remegnél? Engedj néki, ha próbál, tisztogat! Ismer! Elmondhatsz mindent. Érti, hallja. Ha elfáradtál, hordoz erős karja. Ne félj, csak higgy, és vesd rá gondodat!
Veled az Úr a szenvedés tüzében. S ahogy az ötvös perceket figyel, hű tekintete őrködik feletted: drága aranya tűzben el nem veszhet. Ne félj, csak higgy! Idején kiemel.
Dora Rappard
(A fejezet a „Boldog öregkor” című könyvből való. Szerzője Dora Rappard. Kiadta az Evangéliumi Kiadó. Évszám megjelölés nincs).
_________________ "Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )
|