|
Térjünk vissza arra, hogy szerinted badarság, hogy „a Szentlélek nem engedi, hogy ne tegyen”. Szóval szerinted a Szentlélek elkészíti a jó cselekedeteket, hogy azokban járjunk (Ef2,10) majd hagyja őket kárba veszni is akár, mert mi mégse tesszük meg? Van egy olyan gondolatom, hogy valamit félre értettél. Nem arról írtam, hogy a Szentlélek megakadályozza, hogy bűnt tehessen a hívő, hanem azt, hogy megakadályozza, hogy ne tegyen jót. Dávid esetében is nem tartotta vissza a bűntől, de amit számára jó cselekedetekben elkészített, azokon végig is vezette.
(Egy pont ahol elértük az értelmes/értelmetlen határát:
egyszer ezt írod:
Így azután Isten - s így a Szentlélek is - van annyira gáláns, önérzetes "szerető", hogy mindent ENGED.
máskor ezt:
Egyáltalán nem beszéltem "abszolúte szabadjára engedésről.")
A kérdés továbbra is az, hogy lemondtál-e már arról a szabadságodról, hogy Istent elhagyd, vagyis végleg rábíztad-e már magad. Ha igen, akkor a következő kettősség érvényes rád:
1.1. A Szentlélek benned lakik, zálogul annak, hogy egyszer mindörökre Istennel leszel. Ezt Ef2,8-9 szerint kegyelemből a tied.
1.2. A Szentlélek jó cselekedeteket készít, hogy azokban járj. (Ef2,10 vagyis rögtön a következő vers.) Meghasonlás lenne azonban Istenben, ha készítene jó cselekedeteket, de azok nem hajtódnának végre. Így azután, amit elkészített azt Szentlélektől vezetve el is végzed. S gyümölcsöt termesz: "harminc, ötven vagy száz annyit."
1.3. Akaratod már az Úr akaratával egyezik meg.
1.4. Amikor Isten rád néz, csak ezt az énedet látja, mert a bűneid ki vannak fizetve.
2.1. A bűn azonban még uralkodik a testeden. Így sok mindent teszel akaratod ellenére. "Ha nem azt cselekszem amit akarok, akkor nem én cselekszem már, hanem a bennem lakozó bűn."
2.2. Várjuk testünk megváltását, hogy a bűn többé ne uralkodjon a mi tagjainkban.
Róm 9,25b jól kifejezi ezt a kettősséget:
"Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok."
Lényeges dolog, hogy Isten ítéletében nem az különbözteti meg a búzát és a konkolyt, hogy a búza nem követ el bűnt, hanem az, hogy a konkoly nem terem gyümölcsöt. A fügefa is ezért lett megátkozva. Ha egy embert Isten felől akarjuk hát látni törölni kell a bűneit. Ha marad valami, akkor és csak akkor üdvözül. A gyümölcsteleneknél nem marad semmi. Így azután Dávid tette Uriással bármilyen elítélendő, semmit se nyom a latban. Jézus halálával ki van fizetve.
Olvashatjuk, hogy százszor is elesik az igaz, mégis felkel. Vagyis ha valakit Isten megigazított, az ezt az állapotát már nem veszítheti el. Dávid nevezetes bukása után is felkelhetett. A kegyelemből nem esett ki. Itt inkább az a kérdés, hogy az igazat, akkor mi különbözteti meg az istentelenektől? Az akaratuk irányultsága, csak a hívőre Róm7,22 áll: "mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint".
Ellenben azt is olvassuk, hogy az istentelenek egy nyavajával is elvesznek. Márpedig a Szentlélek bűn tekintetében a Jézusban való nem hívés miatt feddi meg a világot. Így ez elég az elveszéshez, éljen valaki bármily példás életet.
Amikor az embert Isten újjászüli lelki csecsemő. Amikor Istenre bízza végleg magát már sokat fejlődött. Innentől is az Úr kezében van. S tudjuk, a benne elkezdett jó dolgot be is végzi. Ez a "jócselekedeti" vonal. Nagyon fontos azonban, hogy kit mire használ az Úr, az egyedül az Ő döntése. Amikor Ézsaiás azt mondja, hogy küldj el engem, már ez a kérés is Isten lelke munkája. Minden egyes hely azé lesz a mennyben, akinek azt Jézus elkészítette. Nincs hát arra lehetőség, hogy bárki jobb teljesítményt nyújtson, magánakcióban, de látványos bukásokban nincs hiány, elég Péterre gondolni aki megesküdött soha nem árulja el Jézust. S arra se, hogy valakiben a Szentlélek ne teremje meg a szükséges gyümölcsöket.
A Biblia tele van ilyen jellegű parancsokkal: "Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok."(Ef5,8) Erre is igaz, hogy a hívő ember gyönyörködik Isten törvényében, s hogy akarata meg van hozzá, hogy, mint világosság fia járjon. Véghezvitele azonban nincs a kezében. Az teljes mértékben a megtartó Szentlélek adja meg neki. Legyen a hívő testileg bármily távol az elvárástól, a belső emberében a kegyelembe való kapaszkodás megmarad. A sziklás talajba vetett mag viszont maga kénytelen teljesíteni, ami Lélek híján nem megy, s belső bizonyossága sincs, s így jön az elkeseredés, a megtagadás.
Dávidról olvassuk, hogy Isten a hitét milyen páratlan próbákkal edzette, - például az oroszlán szájából szedte ki a juhot – mielőtt Góliáttal szembe került volna. Velünk is így van ez, kishitűségünket az Úr oldja fel.
Dávid példája jól mutatja, hogy lehet valaki lelkileg mégannyira nagykorú, mégis a testén a bűn erőt vehet.
|
