„Isten mozgásban van”
Világevangélizációs kongresszus – Fokváros, 2010. október 16--20.
Száz évvel ezelőtt, 1910-ben a skóciai Edinburghbe hívta össze John Mott az első világevangélizációs kongresszust. A konferenciának és Mott könyvének – A világ evangélizálása ebben a nemzedékben – nagy hatása volt a század missziójára. Sokan indultak el a világ olyan területeire, ahol még nem ismerték a megváltás örömhírét. Egyre több nyelvre fordították le a Bibliát. A 20. század minden ellentmondásossága és borzalma ellenére is a misszió ideje lett. Billy Graham kezdeményezésére a svájci Lausanne-ban 1974-ben hívták életre a Lausanne-i Világevangélizációs Kongresszust. A mozgalom lényege ezzel a mondattal jellemezhető: „A teljes evangéliumot az egész világra az egész egyház által.”
A második lausanne-i kongresszus 1989-ben a Fülöp-szigeteki Manilában volt. Azóta a világ – s benne az egyház – új, globális kihívásokkal néz szembe. Ezek között kiemelkedő jelentőségűek a terrorizmus, a HIV/AIDS terjedése és ennek következményei, a mélyszegénység kérdése, az emberkereskedelem és rabszolgaság még mindig tízmilliókat sújtó igazságtalansága, az iszlám és a keresztény világ feszültsége, a drogkereskedelem és -használat terjedése, a családok és az alapvető társadalmi egységek és értékek eróziója, valamint a globalizációt mozgató technológiai fejlődés kihívásai és lehetőségei.
A lausanne-i mozgalom az Evangéliumi Világszövetséggel (Aliansz) karöltve hívta össze a III. lausanne-i világkongresszust, amelyen 197 országból több mint 4200 evangélizációs és missziói vezető találkozott október 16--25. között a dél-afrikai Fokvárosban. (Megfigyelőként jelen voltak az Egyházak Világtanácsa, a Vatikán és az ortodox egyházak képviselői is.)
A mintegy kilencszáz rendező és segítő mellett napijeggyel is százak látogatták a programokat, az interneten keresztül pedig ezrek követték a konferencia eseményeit szerte a világban. Fokvárosban tizenöt helyen imádkoztak folyamatosan a találkozóért.
* * *
A keresztyénység Nyugaton megfáradt, elanyagiasodott, sok esetben feladta a bibliai igazságokat, ugyanakkor a világ más részein földrengésszerű növekedést élt meg az elmúlt száz esztendőben. Mára már a keresztyények háromnegyed része földünk déli és keleti régióiban él. Ezt a területi elmozdulást felismerve rendezték meg a III. lausanne-i világkongresszust Dél-Afrikában. Magam a Magyar Evangéliumi Szövetségen keresztül kaptam – korábbi munkatársammal, Hulej Enikővel együtt – meghívást a részvételre.
* * *
A kongresszus fórumot teremtett arra, hogy az egyház beismerje mulasztásait, felismerje felelősségét és lehetőségeit, megújítsa hitét és elkötelezettségét abban, hogy Krisztus személye, szeretete és üzenete gyakorlati választ ad az emberiség problémáira. A küldöttek névre szóló tanúsítványán szerepel az alábbi nyilatkozat, amely kifejezi a kongresszus célját, tartalmát: „Kinyilvánítjuk elkötelezettségünket a Fokvárosi nyilatkozattal, hogy szeretjük az egy örök Istent, aki Atya, Fiú és Szentlélek, valamint Isten népeként örömmel és alázatosan elkötelezzük magunkat Istennek az Ő világa felé való missziója iránt. Arra hívjuk világszerte az Egyházat, hogy éljen, munkálkodjon és imádkozzon a Szentlélek ereje által, hogy Jézus Krisztus dicsőséges és örök evangéliuma minden nép között hirdettessék a földön, hogy követőinek megváltozott élete tanúságtétel legyen, és hogy kiálljanak mellette a nyilvánosság küzdőterein és az eszmék világában egyaránt, amíg Ő eljön dicsőségben.”
* * *
Amiről eddig nagyrészt csak beszámolókból értesültünk, most személyesen is megtapasztaltuk: Isten hatalmasan munkálkodik összetört világunkban. Egy héten keresztül – professzionális előkészítés után – láthattuk, hallhattuk a számtalan beszámolót, tanúságtételt, előadást az ébredésről, gyülekezetek tömegeinek születéséről, az egyház kreatív munkájáról és a vele járó szenvedésekről, üldöztetésekről is.
Néhány példa. Afrikában az elmúlt száz évben háromezerszeresére növekedett a keresztyények száma. Iránban az elmúlt években többen lettek hívővé, mint a megelőző századokban. Indiában, Kínában házi gyülekezetek ezrei születtek.
Szájról szájra terjednek a bibliai történetek olyan népcsoportok körében, amelyek nyelvén még nem olvasható a Szentírás. Egyiptomban tízmillió a keresztyények száma. Barlangtemplomokat alakítanak ki, ahol százak, néhol ezrek találkoznak istentiszteleten. Latin-Amerika, Afrika és Ázsia nagy része a Szentlélek tüzében ég.
Eszméltető, megrázó bizonyságtételeket hallottunk. Egy észak-koreai lány arról beszélt, hogy apja a diktátor embere volt, de kegyvesztett lett. Még időben átszökött családjával Kínába. Ott megtért egy keresztyény családnál, és visszament Jézust hirdetni leigázott népe körében. Börtönbe zárták, megkínozták. Kiszabadulása után visszakerült Kínába, ahonnan újra elindult hazájába. Nem tudnak róla semmit, vélhetően megölték. Lánya, aki most egyetemista, szeretne misszionárius lenni Észak-Koreában. Vékonyka hangon felolvasott bizonyságtétele óriási isteni erőt hordozott. Több ezer misszionárius állva tapsolt és könnyezett... Él az Úr!
Csodálatos volt látni és hallani egy palesztin és egy zsidó keresztény közös bizonyságtételét. Elmondták, hogy családjaik nem örülnek annak, hogy ők most ketten a világgyűlésen tesznek tanúságot. A palesztin testvér szavai: „A Messiásnak adjuk a szívünket, aki odafordít az ellenséghez, például az izraeli katonához. Krisztusnál megbocsátás és szabadság van. Kőszív helyett hússzívet ad nekünk.”
Néhány alkalommal a rendezők kérték a résztvevőket, hogy a színpadon szólókat ne fotózzák, mert ha a világhálóra kerül a képük, bajba kerülhetnek. A konferencia alatt egy alkalommal – külső támadás miatt – kis híján összeomlott az informatikai háttér. Egy pakisztáni gyülekezetvezetőnek haza kellett utaznia, mert felrobbantották az imaházukat.
A kétszáz kínai küldöttet nem engedte ki az állami vezetés. Levelüket felolvasták, amely szinte csak bibliai idézetekből állt: Jak 1,19; Jób 6,10; Zsolt 42; 2Kor 6,3--10. „…mint akiknek nincsen semmijük, de akiké mégis minden.” Azok a kínai testvérek nem lehettek jelen, akik több anyagi támogatást küldtek a kongresszus megrendezéséhez, mint egész Európa. Üzenték, hogy a kínai keresztyényeknek ne küldjenek pénzadományt, mert látásuk szerint a nyugati egyházat a pénz és a hatalom rontotta meg.
Erőteljes, tiszta tanításokat, üzeneteket hallottunk az előadóktól. Többen megtérésre, megújulásra szólítottak, biztattak. Egy neves amerikai előadó, Os Guiness mondotta: „Szégyelljék magukat azok a nyugati keresztények, akik feladják az igazságot, míg mások az életüket adják érte. A teológiai paráznaság összeomláshoz vezet, a liberalizmus megbukott.”
A záró istentiszteleten az igehirdető idézte a mozgalom egyik atyját, korunk legtekintélyesebb evangelikál teológusát, John Stottot, aki idős kora miatt nem lehetett jelen: „Szégyellem magam vezetőim miatt, akik nem mernek elővenni nehéz kérdéseket, mert megosztottság lesz belőle.”
Másvalaki azt hangoztatta, hogy kényelmes az egyház, elszigetelődik a problémáktól, és közben milliók halnak meg. A világevangélizáció legnagyobb akadálya a hívők bálványimádása: hatalom, büszkeség, szabadelvűség, siker, jólét. Radikális visszatérésre van szükség. Ha meg akarjuk változtatni a világot, azt a szívünkkel kezdjük el.
* * *
Számtalan formában elhangzott a találkozón, hogy a keresztyénység és a misszió súlypontja délre került. A déliek megköszönték a Nyugat eddigi áldozatait, hiszen ők vitték az evangéliumot hozzájuk. Sokan életüket adták a misszióért.
Nemcsak a világi szférában működik a pozitív és negatív hatású globalizáció, hanem az egyházon belül is. A volt gyarmatok népei felébredtek, egyházaik önálló, erős, növekedő, szolgáló, misszionáló közösségekké váltak. Készek segíteni korábbi gyarmatosítóikon és szeretnék visszaplántálni az evangéliumi életet a hitében megfáradt Nyugatra.
Számtalan migránsokból (bevándorlókból) álló evangéliumi gyülekezet működik Európában és Észak-Amerikában. Beszéltünk egy lánnyal, aki Philadelphiában (Egyesült Államok) élő koreaiak négyezer fős gyülekezetének tagja. Huszonhét lelkészük van, rengeteg gyülekezeti munkás, sok kifelé irányuló szolgálattal.
A másik nagy mozgást a délről érkező élő hit, az evangéliumi teológia és tapasztalat, valamint az onnan érkező keresztyény munkások (misszionáriusok, lelkészek, munkatársak, sőt már püspökök is) segítsége, bekapcsolódása jelenti.
Nagy érdeklődés kísérte a kongresszuson négy anglikán püspök beszámolóját. A valamikor csak Angliában létező egyház ma már elterjedt a világban. Az észak-amerikai anglikánok az elmúlt években jelentős krízist, leépülést éltek át. Az 1960-ban még 3,4 millió tagot számláló egyháznak 2008-ban már csak 2,1 millió tagja volt. A kanadaiak még látványosabban megcsappantak: az aktív tagok kétharmadát, 700 ezer hívőt veszítették el. A feltárt okok között szerepelt a teológiai liberalizmus és annak beépülése a lelkészképzésbe, a válások nagy száma. Akik nem alkalmazkodtak az új szemlélethez, azokat háttérbe szorították, püspököket, papokat és laikusokat egyaránt. Negyven csoportosulás függetlenedett a hivatalos egyháztól. A krízist fokozta a világegyházat is felkavaró eset, amikor 2003-ban egy homoszexuális papot püspökké szenteltek.
Időközben létrejött egy „globális déli összefogás”. Valami új indult el imaalkalmak, nyilatkozatok, nemzetközi és ökumenikus együttműködés által. Papok, misszionáriusok érkeztek Észak-Amerikába. Beiktattak egy Afrikából érkezett püspököt is. A megújulási mozgás következtében Észak-Amerikában mintegy ezer (!) új anglikán gyülekezet plántálása történik. Az egyetemeken a diákok részéről rendkívüli az érdeklődés a keresztyénség iránt.
A fórumon megszólaló Robert Duncan püspök és prímás hangsúlyozta, hogy mindez alázatban történik, a személyes megtérés által. Ő úgy látja és tapasztalja, hogy a kereszt az élet útja, meg kell állni az igazságban, és Jézus követése fontosabb az épületeknél, fizetésnél, sikernél. Csendes örömmel tapasztalják, hogy a régi struktúra újra szolgálhatja az evangéliumi misszió ügyét. Beszámolóját a Magnificatra alapozta: „…szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. ...megalázottakat emelt fel.” (Lk 1,46--55)
* * *
Ez a kongresszus sem kerülhette el korunk érzékeny kérdését: a nemiséget. A szabadon választható fórumon nagy volt az érdeklődés. Szexualitás: teremtés, összetörtség, igazság és kegyelem volt a téma.
Az evangéliumi konferencián többeket meglepett, hogy az öt felkért előadó közül ketten homoszexuálisnak mondták magukat. Mindketten azt hangsúlyozták – egyetértésben az utánuk megszólalókkal is –, hogy a világon élő 150 millió homoszexuális az evangéliummal még el nem ért közösség. Az egyház feléjük zárt, nem tud mit kezdeni velük, nem szereti őket, és nagyobb hangsúlyt tesz az igazságra, mint a jézusi könyörületre. A legtöbb homoszexuális magányos, megítélt ember, és szüksége van segítségre. Krisztus értük is meghalt.
Elmondták, hogy létrehoztak egy olyan hálózatot, amely befogadja a homoszexuálisokat, és nem teszik azonnal a közösséghez való tartozás feltételévé a változást. Hivatkoztak a samáriai asszony és a házasságtörő nő esetére: Jézus először irgalommal, elfogadással fordult hozzájuk, és ez a szeretet hozta meg a változást. A két megszólaló korábban azt élte meg, hogy őket megvetik, kizárják a közösségből. Új közösségükben – amely a homoszexualitást egyértelműen bűnnek tarja, Isten teremtési rendjétől és akaratától eltérőnek – szeretettel fogadták őket. Ennek következtében egyikük megnősült, heteroszexuális kapcsolatban él, a másik tíz éve absztinens.
A fórum afrikai előadója hangsúlyozta, hogy a kontinensen csak egy ország, Dél-Afrika törvényesítette az abortuszt és az egyneműek együttélését, de ezt is a nyugatiaktól importálták. Elmondása szerint az afrikaiaknak száz gondjukból ez a századik. Nincs még egy bűn, amelyet ennyire támogatna egy mozgalom...
Az érdeklődők
http://www.lausanne.org oldalon tájékozódhatnak a lausanne-i mozgalomról, letölthetik a fokvárosi kongresszus írott, kép- és videóanyagait, és hozzászólásukkal be is kapcsolódhatnak e globális beszélgetésbe.
Egy későbbi írásomban terveim szerint beszámolok majd a dél-afrikai gyülekezetekben tapasztaltakról is.
Szeverényi János országos missziói lelkész,
a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) alelnöke
(Megjelent az Evangélikus Élet 2010. november 7-i számában)
