Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 324 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 18, 19, 20, 21, 22  Következő
 

Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 06:08 
Kedves Gabriell!

A törvény nem áll meg az Isten imádásánál, ezzel kezdődik és ez az alapja, de mit sem ér, ha nincs folytatás.
Tegnap olvastam a Jakab által írt levelet és olyan megrendítő volt, amikor a nyelv bűnéről ír.
Hogyan lehet, hogy ugyan azzal a szájjal áldom Istent és átkozom az Isten képére teremtett embert?

Jakabon keresztül azt is mondja az Isten, hogy az emberek közül SENKI SEM TUDJA a nyelvét megszelíditeni.
Azt gondolom, hogy a tudatunk a Szent Lélek Isten munkája kapcsán változik meg és ennek következménye, hogy olyan dolgok történnek velünk, amire önmagunk erejéből, akaratából soha nem lennénk képessek. Képesek leszünk áldást hordozni és áldással megtölteni az átok alatt lévő földet. (a föld már átkozott, a halál uralkodik benne)

Én a nyelveken szóláshoz már nem írok, mert továbbra sem változott meg a véleményem arról, hogy helytelen gyakorlat folyik, aminek lehetnek nagyon súlyos következményei. Ugyan akkor meg vagyok győződve arról, hogy ez a gyakorlat adja a pünkösdi mozgalomnak (benne a hit gyülekezetének) az önazonosságát. Ezt kihúzni alóla olyan lenne, mint kijelenteni, hogy a pápa nem tévedhetetlen, ill. kijelenteni, hogy a reformátusoknak is meg kell újulnia, mert a reformáció nem zárult le.
Lehet ezen az úton járni, de csak személyesen és nagy alázattal, szeretettel, tudva milyen fontos az embernek az önazonossága.

Péter


Vissza a tetejére
  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 06:51 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
egyszer volt egy nagyon jó kép erre (prófécia, tessék :P):

nem jó egy autóból A MOTORT kivenni és beépíteni egy másikba PÓTKERÉKNEK...

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 07:01 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 29., péntek 15:30
Hozzászólások: 2408
Kedves Péter a véleményed nem változott meg,
ugye ezt írod?

Ilyenkor bújik ki a szög a zsákból :cry:

nem kavics, hanem szikla a saját vélemény, sől akár HEGYNEK is mondható, de tömör sziklahegy amit csak robbantani lehet :arrow:


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 07:05 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 21:15
Hozzászólások: 4790
Tartózkodási hely: Budapest
net2rist írta:
köszönöm, kedves Kavics, hogy HELYETTEM foglaltad össze :)

még annyit azért hozzátennék exnek, hogy EMBER!! én ENNEK AZ EMBERNEK a fennhatósága alá tartoztam!!! most nyilván lehetne oldalakon keresztül ízekre szedni a tanítványság-mozgalmat, nem ezért hoztam fel!!

a lényeg: NINCS (EMBERI) GARANCIA!!! az ember MUSZÁJ, hogy a Szentlélekre figyeljen!!

Egyetértek. Nincs emberi garancia. De kibeszélt itt erről?
Kaviccsal is egyetértek. Azt is elhiszem, hogy van sok magát Jétusnak mondó és mégtöbb ezeket követő ember. Csak egy valamit nem értek, hogy jön ez a témához. vagy ha nem akartok itt egyenesen beszlélni, akkor kérlek írjátok meg priviben kiről beszéltek.
Én nem ismerek egy embert sem, aki krisztusnak mondaná magát.
A beszélgetés pedig az ajándékok, azon belül a nyelveken szólás elutasításáról szólt. Azon belül Kavics helytelenítette az imádkozás alatt a többiek nyelveken szólását (apropó Net ehhez szóljál hozzá, szerinted ebben milyen veszélyek lehetnek).
Egyenes beszéd rulez! :)
üdv
ex


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 07:15 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 21:15
Hozzászólások: 4790
Tartózkodási hely: Budapest
kavics írta:
Ugyan akkor meg vagyok győződve arról, hogy ez a gyakorlat adja a pünkösdi mozgalomnak (benne a hit gyülekezetének) az önazonosságát.

Ez csak neked tűnik úgy mert ez az egyik különbség a Ref. meg a HGy között, ezért számodra kiemelkedik a tételek közül de egyáltaláén nem ez az identitásának az alapja.
Tudom, hogy te nem vagy ellenséges, ezért nem neked szólnak a következők.
A HGy-t már sokan el akarták söpörni és mindig ilyesmi téves elképzelés volt az ellenség fejében a gyüliről. Ezért olyanok voltak mint a rossz hadvezér, aki az ellenfele téves ismerete alapján rossz stratégiával támad és ezért veszít. Ezt a homályt Isten adja az ellenség szemére. :)
üdv
ex


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 07:27 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
ex írta:
Azon belül Kavics helytelenítette az imádkozás alatt a többiek nyelveken szólását (apropó Net ehhez szóljál hozzá, szerinted ebben milyen veszélyek lehetnek).
Egyenes beszéd rulez!


rulez hát! :D

nézd, ex barátom, nekem különleges kegyelemben volt részem: 5 évig egy VEGYES felekezeti hátterű evangélizációs csoportban szolgáltam (HitGyülisül is el tudom mondani: vallásos varázslás alatt álltam 5 évig (vagy ki tudja, talán azóta is, csak ügyesen elnyomtam, amíg hivatalos HGy-s "funkcionárius" voltam...))

((kis szines REFI-related infó: mikor BETILTOTTAK minket, volt EGYETLEN lelkész... igen, kitaláltátok, REFORMÁTUS... aki azt mondta: igen? betiltottak, mint Continental Singerst? NEM BAJ, majd lesztek a Rákosszentmihályi Református Gyülekezet Ifjúsági Kórusa... így lettünk Jubilate :D))

VOLT alkalmam BŐVEN tapasztalni a karizmatikusok LENÉZÉSÉT is a nem-karizmatikusok felé (első 1 év telt ezzel a kötélhúzással, hogy SIKERÜL-E a csoportot gyarmatosítania egy kedves tüzes jamaikai testvér karizmatikus csoportjának, akik a társaság mintegy harmadát alkották... aztán, hogy ez nem sikerült, egy emberként ki is léptek... mindezt nem ítélkezésként mondom, azóta is JÓ KAPCSOLATBAN vagyok velük, semmi bajunk SZEMÉLYESEN egymással :))

a "vadkarizmatikusok" távozásával ELVILEG megoldódott a dolog...

és MÉGIS... az egész maradék négy évet VÉGIGKISÉRTE a "ti lenéztek minket" - komplexus a nem karizmatikus tesókáim részéről...

ezzel sajnos tényleg kb. csak kétfélét lehet csinálni:

- beállni a "tradicionálisok/rajongók" tengely mentén, és hősiesen megvetni HELYTELEN HITGYAKORLATA miatt a másikat, vagy

- teljesíteni, amit a jó öreg Pál leírt a Fil 3:15-16-ban

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 07:36 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
OFF
Net, nagy a gyanúm, hogy mi is ismerjük ezt a jamaikai -etióp házaspárt, ha találkozol velük, add át üdvözletemet. :D
ON


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 07:37 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
hitelesítheted is mindjárt amit mondtam: UGYE, hogy milyen SZERETETTEL beszélgettünk róluk a fórumtalin?

:D:D:D

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 07:41 
Kedves Magda!

Milyen szögről beszélsz, én most sem állítok mást, mint a beszélgetés elején. Kérlek ne kívánj nekem rosszat, ne akard, hogy szétrobbanjon az életem, mert nincs hatalmad utána összetenni és azt kívánod szétrobbantani, akiért Jézus az életét adta?

Nem tiltom a nyelveken szólást, Isten szavának engedve, de a helyes gyakorlatát ennek az ajándéknak is Isten Igéje alapján látom áldásosnak.
Erről az ajándékról Pálon keresztűl az Úr egy fejezetet beszél.
Miért kéri a gyülekezet egyik részét, hogy ne tiltsák?
Miért tiltották némelyek ennek az ajándéknak a használatát? Miért ez a szélsőséges megnyilatkozás?

Arról amiről Ex ír, nem ír az Ige! Egészen másról ír, más gyakorlatról.

Nem akarom én szétverni a hit gyülit.
Nagy szüksége volt Isten népének arra, hogy a pünkösdi felekezet létre jöjjön. Azt gondoljátok, hogy Isten akaratán kívűl jött létre ez a felekezet? Hogy nem áldásokat hordoz a hívők számára? Azt gondoljátok, hogy én ezt hiszem?
:-(

Egyet értek Netel abban, hogy enm azért adta Isten a különböző felekezeteket, Lelki ajándékokta, hogy emiatt versenyzés, lenézés és egyéb dologk legyenek közöttünk, hanem arra adta, hogy ezekkel építsük egymást!

Péter


Vissza a tetejére
  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 08:01 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 29., péntek 15:30
Hozzászólások: 2408
Péter miről írsz?
Miért kellene valakinek az életét szét rombolni.
A saját véleményem az ami engem akadályoz Isten igazságának megismerésében.

A szög ami kibújik amikor azt mondom ez az én véleményem, minden vélemény prekoncepció, amihez idomítom az új információt, ezt kell lerombolni, mert ez a szikla, és ehhez kell a hit amit kapok, ha kérem.

A mi elménk raktározza a régi élet szokásait, véleményeit.

Kérni kell és adatik, de nekem kell kérni Uram beakarom tölteni az IGÉT segíts kérlek.

Pont az értelmet alázza meg a nyelveken imádkozás, ezért kérem és újra kérem, hogy induljon meg a nyelvem rá, hogy Isten szerint esedezhessek azokért akik ezt nem tekintik fontosnak.

Kit zavar ez a félhangos ima, az biztos, hogy az Örökkévalót nem zavarja és az ŐT szolgálókat sem.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 10:27 
Kedves Magda!

A saját véleményemet Isten kijelentésére alapozom, ami a nyelveken szólás tekinetében a Korintusiakhoz írt levél 14. részében megtalálható. Meggyőződésem, hogy szép rendben lehet nyelveken szólni, amire Isten Igéje figyelmeztet.
Meg van annak az oka, hogy miért kell ebben a rendben használni ezt az AJÁNDÉKÁT ISTENNEK!
De ha nem is tudom, mi az oka annak, hogy Isten ezt parancsolja, még is engedhetek az Igének, vagy elutasíthatom.

Isten nem az értelmünket akarja elvenni, hanem megtisztítani szeretné és nem csak az értelmünket, hanem a tetteinket.
Krisztus TERMÉSZETÉT ültette belénk, vagyis minket vad hajtásokat ültetett bele az áldott szőlő tőkébe, hogy ezzel értelmünk, szokásaink, tetteink, Istenhez és embertársunkhoz való viszonyunk GYÖKERESEN megváltozzon!
A régi elmúlt és újjá lett Benne minden. :-)

Nem tartom fontosnak a nyelveken szólást ISTEN IGÉJÉRE HIVATKOZVA, de ELFOGADOM, mint Isten ajándékát és örülök annak, ha valaki ezt arra használja, hogy az Istennel való közösségéből építi a másikat és maga is épül általa.

Őszinte leszek veled Magda:
Engem zavar, ha nincs utána magyarázó és nem egymás után történik.
Vannak testvéreim, akik nyelveken imádkoznak és a kérésemet miszerint a KÖZÖS értelemmel való imádkozás közben ne imádkozzanak nyelveken, vagy ezt magukba tegyék elfogadták.
Nem az én kérésemre, hanem Isten kijelentésére, amit személyesen velük közölt.

Nem azt kértem tőlük, hogy ne imádkozzanak nyelveken és nem tiltottam nekik! Ezt kiemeltem szeretném a véleményem végére tenni!

Áldást kívánok nektek, minden Krisztusban bízó testvéremnek!


Vissza a tetejére
  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 11:47 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 04., szerda 16:49
Hozzászólások: 1317
-


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 11:49 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 29., péntek 15:30
Hozzászólások: 2408
Kulcsot is kérek az előttem hozzászóló beírásához :cry:


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 12:12 
Marad az ima....


Vissza a tetejére
  
 

HozzászólásElküldve: 2007. jún. 26., kedd 22:40 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 04., szerda 16:49
Hozzászólások: 1317
kavics írta:
Kedves Gabriell!

A törvény nem áll meg az Isten imádásánál, ezzel kezdődik és ez az alapja, de mit sem ér, ha nincs folytatás.


Kedves Péter

nem nekünk kell a lelkünket megtisztítani,hanem a Szentlélek teszi azt.

Isten imádása,elfogadása az egyetlen amivel segithetünk a Szentléleknek ebben.

A felebaráti szeretetet sem vagyunk képessek mi magunk kimunkálni ,
önmagunkban,ehhez is a Szentlélekre van szükség.

Ezért az az elképzelés,hogy Isten imádása kevés és tovább kell mennünk,már letérést jelentene a keskeny utról.

Ezért számomra értelmezhettelen az a mondatod,hogy Isten imádása
értelmetlen ha nincs folytatás.

Amennyiben valóban nincs folytatás az azt jelenti,hogy Isten imádásával
gondjai vannak a hívőnek.

Ez pedig azt jelenti,ha valakinél a felebaráti szeretet van hijján,akkor ne ezt a parancsolatot próbálja önerejéből betölteni,hanem az első és legföbb
parancsolatot,mert az segít abban ,hogy a felebaráti szeretet parancsolatát betölthesse a hívő a Szentlélek segitségével.


Szeretettel Gabriel


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 324 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 18, 19, 20, 21, 22  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 8 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség