|
Kenyértörés?
Reformátusok vitája a katolikus
bálványimádásról.
Jövőre új fordításban jelenik meg a
Heidelbergi Káté.
Kérdezz-felelek Bogárdi Szabó István
dunamelléki püspökkel a meglepő
döntésről.
Szőnyi Szilárd interjúja a Heti Válasz
múlt heti számában jelent meg.
A reformátusok zsinata úgy döntött,
kommentár nélkül megtartja a
hitvallás azon szövegrészét, mely a
„pápás misét" – mivel a katolikusok
szerint „Krisztus valósággal és testileg
jelen van a kenyér és a bor színe alatt"
– kárhozatos bálványimádásnak
nevezi.
– Püspök úr: homousion vagy
homoiusion?
– Homousion, ahogy minden keresztyén
egyként vallja: Jézus Krisztus istensége
tekintetében nem hasonló, hanem
azonos lényegű az Atyával. Tehát nem
egy i betű a különbség, hanem az, hogy
ha Krisztus nem volna azonos lényegű,
nem lenne isteni megváltás.
– Elfogadja, hogy a kívülállók
szemében hasonló apróságról,
valójában azonban a hit
lényegéről szól a mostani
vita?
– A homousion és homoiusion
tekintetében hitünk lényegéről, a
krisztusi üdvszerzésről van szó. A
mostani ügy más irányba mutat.
Zsinatunk úgy döntött, hogy a
Heidelbergi Káté jövőre esedékes, 450.
évfordulójára jelentessük meg
korszerű fordításban a szöveget. A
munka elkészült, és csak sajnálni
tudom, hogy most nem a szépségeit
ízlelgetjük, hanem egy polemizáló
kitételt magyarázgatunk.
– Erről a zsinat is tehet,
hiszen 55:17 arányban
elvetette a javaslatot, hogy a
„kárhozatos bálványimádás"
kifejezéshez lábjegyzetben
írják oda: a kitételt csak a
történelmi hűség kedvéért
hagyták a szövegben, és
„amit a 16. században a káté
szerzői jónak láttak, azt ma
már – mint római katolikus
hittestvéreinket bántó
kitételt – nem használjuk."
– Nem ez volt az egyetlen javaslat.
Volt, aki kihúzta, más zárójelbe tette
volna a kitételt, mert ez sérti a mai
katolikus hívőket, főleg, hogy
mögöttünk van száz év ökumenikus
párbeszéde. És reméljük,
fölülemelkedhetünk a XVI. századnak
ezen a jellegzetességén, mert abban a
korban alig találunk olyan protestáns
vagy katolikus dokumentumot, mely ne
volna tele ilyen, kétségtelenül bántó
megnyilatkozásokkal. A tridenti zsinat
eucharisztiáról szóló kánonjaiban
például vagy tucatszor szerepel, hogy
átkozottak azok, akik ezt és ezt nem
így és így hiszik.
– Ám azóta eltelt ötszáz év.
– Igen, de most az volt a kérdés, hogy
eltöröljük-e vagy meghaladjuk-e a
múltat. A zsinat, gondolom, azért
szavazta le a javaslatot, mert úgy
érezte, az előbbire irányul, miközben
utóbbi volna a feladatunk. Kérdés az is,
hogy ha elfogadjuk az előterjesztést,
nem támasztunk-e megosztást saját
egyházunkon belül? Meglehet, akkor is
súlyos konfliktusok támadtak volna,
csak éppen a magunk körében. Egyik
felekezet sem homogén, így a
reformátusoknál sem mindenki laza
ökumenista vagy éppen megátalkodott
tradicionalista; sokféle felfogás van
jelen. Most a „nem" volt a
kompromisszum.
– De megérte a döntés még
azon az áron is, hogy
tudhatták, ezzel felbőszítik a
katolikusokat?
– Kezdő lelkipásztor koromban erős
volt az ökumenikus párbeszéd, és élt a
jó remény, hogy az egyházak képesek
lesznek fölülemelkedni a múltbéli
vitákon, sőt – ahogy Wolfhart
Pannenberg német teológus javasolta
– egyszer talán kölcsönösen
visszavonják az egymásra kimondott
átkokat. Ma azonban ökumenikus tél
van, alig van teológiai gyümölcse a
párbeszédnek, a felekezetközi
kapcsolatok a társadalmi
igazságosságra vagy a
környezetvédelemre korlátozódnak.
Ebbe a helyzetbe robbant bele a
fordítás ügye, és sisteregnek föl
feledett indulatok, sőt van, aki szinte
vallásháborút emleget.
– Ami azt illeti, van ilyen
akusztikája a vitának.
– Ne reménykedjenek az urak; a vita
csak arra világított rá, hogy
megvékonyodott a teológiai párbeszéd
az egyházak között. Igen bölcsnek
tartom a magyar katolikus püspöki kar
bejelentését, mely szerint lépéseket
tesz, hogy teológiai felfogását jobban
megértesse a többi egyházzal. Ez máris
kihúzta a dolog méregfogát. Ha
eltanuljuk tőlük ezt a bölcsességet,
talán a – kurtán-furcsán rövidre
szabott zsinati vitánál alaposabb –
tisztázás nyomán újra megkérdezzük,
nem okafogyott-e a kemény
minősítés? Arra nincs
felhatalmazásunk, hogy felületes
szópárbaj után egy alapvető szövegből
csak úgy kihúzzunk valamit – arra
viszont igen, hogy őszintén
megvitassuk a legnehezebb kérdéseket
is, anélkül, hogy bárki úgy érezné, sérül
az identitása.
– De mennyiben sérült volna a
református identitás, ha
benne marad a fordításban a
mondat, de lábjegyzetelve?
– A szavazás tárgya az volt, hogy van-e
teendőnk a mondattal, és a nemleges
döntés után már nem volt miről
tárgyalni. Egyébként azért sem
tulajdonítanék túlzott jelentőséget a
lábjegyzetnek, mert javaslatomra úgy
döntöttünk, hogy az új kiadás előszava
és a dokumentumhoz készülő
terjedelmes kommentár részletesen be
fogja mutatni a kitétel előzményeit,
hátterét, születésének körülményeit.
– A döntés református bírálói
mégis azt vetik a zsinati
többség szemére, hogy
valamiféle „sérelmi
politizálás" jegyében nem a
Szentíráshoz, hanem a
katolikusokhoz képest
akarják meghatározni
magukat.
– Ez, már bocsánat, sületlenség. A
vitában némelyek az identitás őrzésére,
mások a gesztuspolitizálásra helyezték
a hangsúlyt. Most az előbbiek szava
volt súlyosabb, de bizonyára eljöhet a –
jó értelemben vett – gesztusok ideje.
Megengedés helyett
megengesztelődésre van szükség; a
vita viszont nyilvánvalóvá tette a
teológiai párbeszéd szükségességét.
Azt megértem és igen fájlalom, ha
megbántottuk volna katolikus
testvéreinket; azon viszont csak
mosolygok, hogy egyesek
vallásháborút vizionálnak, és élveznék,
ha egymásnak ugranának az egyházak.
Ezt az örömet nem fogjuk megszerezni
nekik.
– Akkor beszéljünk a vita
lényegéről is. Amikor
megkérdeztem egy hitvalló
reformátust, szerinte mi
történik, amikor úrvacsorát
vesz, azt felelte: „Az utolsó
vacsorára emlékezünk, de a
kenyér és a bor nem test és
vér, hanem jelkép." Ha az
atyafi az ön vizsgázója volna
a teológián, átengedné?
– Visszaküldeném, hogy vegye át újra a
vizsgaanyagot, mert a helyes
válasznak csak az ötödét mondta el;
egy így zwingliánus redukció. A
keresztyének körében egyetértés van
abban, hogy az úrvacsora emlékezés –
de ez csak az egyik tényező. A
kálvinista azt is mondja, hogy az
úrvacsora hálaadás, isteni jelenlét, és
részesedés az isteni lényegből. A vita
abban áll, hogy ez mi módon megy
végbe. Mi azt valljuk, hogy szentségi
kenyeret eszünk és bort iszunk, s
eközben a Szentlélek erejében
egyesülés jön létre Krisztussal. A
katolikusok azt tartják, hogy az
átalakulás a kenyér és a bor jegyében
történik, mi viszont azt, hogy bennünk
megy végbe.
– Ha önt evangélikus
istentiszteletre hívják,
magához veszi az úrvacsorát?
– Örömmel, mindig. A két egyház 1973-
ban megegyezett az úrvacsorai
közösségről.
– Pedig ők sem ugyanazt
vallják az átlényegülésről,
mint a reformátusok.
– Luther úrvacsora-felfogása valóban
különbözik Kálvinétól. Sőt, az
evangélikusoknál le kell térdelnem,
kinyújtanom a nyelvemet, és arra
ostyát tesz a lelkész – ez tőlünk, akik
állva vesszük magunkhoz a megtört
kenyeret, idegen, mégsem csinálunk
ügyet belőle. Abban ugyanis, hogy az
úrvacsorában a döntően cselekvő alany
az isteni Lélek, egyetértés van. Ebben
egyaránt különbözünk a katolikusoktól,
mert ott a cselekvő alany a pap.
– Ezzel szemben Barsi Balázs
ferences szerzetes a zsinat
döntését bírálva azt kérdezi a
reformátusoktól, hogy miért
tagadják meg a Kálvin előtti
1500 évet. Hiszen, mint
mondja, az egyház ez idő alatt
ugyanazt tanította, mint a
XVI. században.
– Szívesen folytatnék disputát Barsi
Balázzsal, mert felvetése annyiban
megáll, hogy a reformáció előtt nem
voltak protestánsok, s így föladhatja
nekünk a leckét, hogy mit kezdünk az
1500 éves hagyománnyal. Ha azonban
segít oldani a görcsöket, elmondhatom,
hogy kedvenc teológusom Szent
Ágoston, de elővehetjük a Heidelbergi
Káté bevezető szakaszát is, mely
Canterbury Anselmus Cur Deus Homo
című munkájának kivonata, vagy más,
az egyházatyákra, az első századok
ökumenikus zsinataira hivatkozó
protestáns iratokat. A reformáció
szándéka nem egyházalapítás volt,
hanem megújítás. Azt csak
polémiákban szokták ránk fogni, hogy
mi azt tartanánk, mintha velünk
kezdődött volna a keresztyénség, úgy
ötszáz éve. Ez a hiperprotestáns
szektákat jellemzi, mi viszont – az
Apostoli Hitvallás szavaival élve –
magunkénak tartjuk a szentek
közösségét, beleértve a világ
teremtésétől annak végéig az összes
hívőt. Nekem István király ugyanúgy
szent királyom, és nem kesergek azon,
hogy miért nem ötszáz évvel később
alapított államot, mert akkor talán
protestáns lett volna.
– Ön, miközben a vitában
támogatta a bálványimádásos
kitétel megmaradását, tett
egy javaslatot, miszerint a
reformátusok a maguk
portája előtt is
seperhetnének, már ami az
úrvacsora gyakorlatát illeti.
Mire gondolt?
– A kitétel elhagyását vagy
kommentálását szorgalmazók a
köztiszteletben álló néhai Török István
dogmatikaprofesszort emlegették, aki
már húszegynéhány éve felvetette,
hogy kellene valamit kezdeni ezzel a
bántó mondattal. Én bátorkodtam
emlékeztetni, hogy ugyanez a Török
István ennél is korábban arra intett: míg
régen szinte zwingliánusok voltunk, a
mostani úrvacsorai liturgiánk már-már
katolikus, s jól van-e ez így? Arra utalt,
hogy a pártállam idején, 1985-ben
bevezetett istentiszteleti
rendtartásnak vannak félreérthető
elemei – most egy bizottság
foglalkozik is ennek reformjával. Őt
hoztam fel példának önmagunk
ügyében, mint aki úgy harcol a
református identitásért, hogy közben
nem csapja arcon a katolikusokat. Ez
azért is fontos, mert amíg kusza és üres
az önazonosságunk, addig bármilyen
gesztus üres lesz, mert üres emberek
teszik. Tartalmas gesztust csak szilárd
alapokról lehet gyakorolni – és az több
is lesz, mint gesztus: az érdemi
párbeszéd és megbékélés felé tett
lépés lehet.
Szőnyi Szilárd
Forrás: Heti Válasz
2012. október 18., csütörtök,
Lukács napja van.
PROGRAMOK
Házasságról
mesterfokon
2012. október 18., csütörtök
18:00
Házassággondozó és felkészítő sorozat
indul Budapesten.
Sámson
2012. október 18., csütörtök
18:00
A Debrecen-Füredi úti református esték
következő alkalmával Karasszon Dezső
orgonaművész tart előadást Sámson
alakja az irodalomban és a zenében
címmel.
25+ hétvége Szegeden
2012. október 20., szombat
09:00
25 éven felüli, egyedülálló
keresztyének találkozóját rendezik
meg októberben. A szervezők célja az,
hogy keresztyén fiatalok méltó
körülmények közt ismerkedhessenek
meg egymással, hitük és értékrendjük
szerinti párra találjanak, valamint
problémáikról, örömeikről nyíltan
beszélgethessenek hasonló vallási
meggyőződésű emberekkel. Jelentkezni
október 2-ig lehet!
Ez az a nap! 2012
2012. október 20., szombat
12:00
Az évről évre megrendezésre kerülő
rendezvény idén is modern keresztény
könnyűzenei és gospel koncertekkel,
kiállítással, egyéb kísérőprogramokkal
várja a lárogatókat a Papp László
Budapest Sportarénában.
Csillagok közt kifeszítve
2012. október 20., szombat
18:00
Erdélyi református lelkipásztorok
adnak három koncertet Budapesten a
Hold utcai, valamint a budafoki
református templomban, illetve
október 20-án, szombaton este a Duna
Palotában. Versek dalban és prózában
Nagy József Levente és Dénes Előd
tolmácsolásában.
Pillanatképek a
debreceni református
közelmúltból
2012. október 21., vasárnap
11:00
Andics Árpád Holló Lászó-díjas
fotóművész kiállításának megnyitóját a
Füredi úti református templomban,
Debrecenben tartják.
Társas-játék
2012. október 21., vasárnap
Szeret? Nem szeret? De miért? Azt se
tudom, én miért szeretek. Vagy mégis?
Keressük együtt a választ! 25 és 36 év
közötti fiatalok hétvégéje Mátraházán.
PROGRAMOK
PROGRAM BEKÜLDÉSE
2012. október 20., szombat, 17:00
Kelenföldi Barokk Esték
2012. október 20., szombat, 09:30
20 éves a Dunamelléki
Református Nőszövetség
2012. október 21., vasárnap, 12:01
A tengődő tengődiekért
2012. október 29., hétfő, 18:00
Harcban a korszellemmel
2012. november 13., kedd, 17:30
Torma Mária előadóestje a
Magyar Nyelv Napja
alkalmából Budán
ESEMÉNYNAPTÁR BEKÜLDÉS
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31
REFORMÁTUS HÍREK
REFORMATUS.HU HÍREI
TIREK.HU HÍREI
REFORMATUS.COM.UA HÍREI
56 éve '56
A rejtőzködő bibliafordító
Ötven éves a II. Vatikáni
Zsinat
72 óra, háromszáz csapat,
nyolcezer ember
Missziói nap Vácott
Szabadok a jövőre
Diakónia elméletben és
gyakorlatban
In memory of the martyrs and
the witnesses of faith - 1849
Látogatói
|
