Szerintem csak egy önkritikus viccet akart elejteni a pap, miszerint ő maga is sokszor hasonlóképpen szerencsétlenül érzi magát, mint a példázatában szereplő nő.

Nem volt tökéletesen kifejtve, inkább rosszul sikerült volt, de csak egy jópofa önkritikus megjegyzés akart lenni az én értelmezésemben. Ezen szerintem ne vitatkozzatok össze.

Itt vagyok én, rajtam lehet...

Lehet, hogy így van..valóban egy piciny részletet hallottam, ami nekem erős volt(pedig nem számíttatom a prúd beállítottságúakhoz)...az egész embert nem akarom megítélni, és a szolgálatát, elhiszem, hogy Isten megáldja. Tulajdonléppen már sajnálom is, hogy nem ismerve egy kis videóra rácuppantam, azt hiszem, bármelyikőnkről lehetne fényképezni.
Talán ezért óvatosabb is az ember a nyílvánosság előtt(nem képmutatásra gondolok)

No,..akkor beszéljünk rostáról

Köszönöm mindkettőtöknek!
Szeretettel:
n

KÖSZÖNÖM a demonstrációt, kedves Literaty

jó, hogy vannak még ilyen emberek

Minden szinkretista teljes mellszélességgel ökumenikus....

Sokféle idő- és eszközspórolás, ha egy edénybe öntjük a tyúkhúslevest, a töltöttkáposztát, a mákosrétest, és a debrői hárslevelűt - hiszen végül is mindegyik egy helyre kerül külön-külön is...

*meghajol*

(Köpcös Rosszarcú Tévtanító már voltam, SzínKretén most először... de hát valahogy el kell ezt is kezdeni )

Kedves Figyelő!

Néha nagyon irigyellek azért a kristálytiszta szerkezetért, ami a fejedben van, azért a lefagyasztott világképért, ami talán arra a legjobb, hogy az ember magabiztosnak, okosnak és rendíthetetlennek érezze magát. Ez a világkép nagyon jó szolgálatot tesz a templomfalakon belül, arról szól, hogy mi mindannyian egyszerre lépünk, egyet gondolunk, egy pártra szavazunk, jól érezzük magunkat egymással.
Máskor meg ugyanezért a kristálytiszta szerkezetért sajnállak. Ugyanis a világ nem ilyen. Az cseppfolyós, változatos, színes, abban az emberek nem egyszerre lépnek. Ez persze adottság, és nem kell ennek behódolni – mondhatod, mondod is. Néha én is ezt mondom. De ha nem akarod az életedet a négy templomfal között leélni, a saját világképedbe rekesztve, ebben engedni kell. Görögöknek göröggé, zsidóknak zsidóvá lenni, különben nem lesz kapcsolódási pont, és végül saját magad egyszemélyes templomává növöd ki magad.
A hamis sáfárról szóló történet biztos eszedbe fog jutni itt, joggal. De én így értem: ami a Krisztusé – a szeretet, az elfogadás, az irgalom, szelídség – abból NEM kell engedni. Ami az enyém: a teológia, a dogma stb., ABBÓL kell.

Szeretettel:
n

Nemosinex írta:



Én is így gondolom.

(})cilla

({)

Én is, én is!
Szeretettel:
n.

({)

Sziasztok kedves Cilla, Nemosinex, Net!

Most kicsit elvesztettem a fonalat. Ezek az utóbbi hsz-ek a hajrá ökumenikus mozgalmak jegyében születtek, vagy én értettem valamit félre?
--------------------------------------------------------------------------------------
Amúgy személyes véleményem szerint, az ember inkább legyen egy kicsit megrögzöttebb a hit dolgaiban, mint megengedő. Nyilván a szeretet alapelve mentén. De a laza, lájtos hozzáállás gyakrabban okozott olyat, hogy pl:
"kinyújtá Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartá azt; mert az ökrök félremozdították vala. Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett."

Ha kettővel szigorúbb valaki - (és ez nem egyenlő farizeus), akkor kicsit vonalasnak fogják tartani, ha viszont liberálisabb a kelleténél, akkor úgy járhat az ember mint Uzza....

Üdv:
Indu

Mondhatom én? Csak a saját nevemben.

Visszautalnék egy korábbi hozzászólásomra, amelyben elmondtam, hogy egyik napon törvényeskedő vagyok, másnap rajongó.
Amikor törvényeskedő vagyok, akkor maximálisan egyetértek Sípos Ete Zoltán fentebb ideidézett prédikációjával. Akkor megértem Tulip jeremiási küldetését is – sokakkal ellentétben egyébként. Bocsánat, Tulip, így folytatom akkor: nem könnyű szerepet vállalsz itt magadra, mindenkivel szembemenve, következetesen és a népszerűség hajhászása nélkül képviselni azt, ami meggyőződésed szerint Isten Igéje.
Másnap meg úgy gondolom, hogy azért ez mégsincs rendjén, mert riasztó, kemény és kegyetlen, és akiket Istenhez kellene vonzani, azokat ez a rendíthetetlenség éppen eltántorítja. Magam is tapasztaltam ilyet, amikor a fejemre olvasták kegyetlenségemet, és azt kell mondanom, bármennyire is igazam volt betűileg, és bármennyire is a másik iránti felelősség vezérelt, azért ott van a dolog másik fele is: nem mindegy, hogy ezt ő hogyan élte meg. Mert igaz ugyan, hogy én „megálltam a helyem”, de vajon milyen áron. Olyan ez, mint amikor valaki nem szereti, ha nála akad el a labda, van egy ilyen kényszer benne, megszokás vagy reflex vagy törvény, hogy akkor is visszaüsse, ha tudja, hogy nem jó helyre fog pattanni.
Amikor törvényeskedő vagyok, akkor a testté nem lett Igét próbálom megérteni. Amikor nem, akkor a testté lett Igét követem, aki lakozott közöttünk, és megtöretett értünk. Nem akarom én ezt nagyon elfilozofálni, meg nem is igazán értem magam sem, inkább csak sejtem. Az tény, hogy sokkal nehezebb befogott szájjal, csak a lényünkkel hirdetni Krisztust, mint minden helyzetre felmondani az ügyeletes bibliai idézetet. De én hálás vagyok mindenkiért, aki akár itt, akár máshol, akár szavaival, akár az egész lényével Isten Igéjére hívja fel a figyelmet. Kinek ez kell, kinek az. Vagy néha ez kell, máskor meg az.
Én az Igétől való eltávolodás árán létrejött ökumenével nem tudok egyet érteni. Az ökumené világi természetét jelzi az is, hogy nem botrány és nem bolondság – ezért nem is Isten hatalma és bölcsessége. Megértem azt is, ha a biblikus gyülekezetek nagy része elzárkózik tőle. Csak azt nem értem, hogy ha Baál szolgáinak nevezzük az ökumené képviselőit, akikkel a párbeszéd lehetetlen, hogy lesz ebből misszió?
Egy dolog a pluralizmust mint ideológiát elfogadni, és más dolog számolni vele mint a világ megmásíthatatlan tényével. A kulcsszó talán az lehet, hogy a missziós szándékot nem szabad feladni az ökumené kedvéért, de azért sem, mert kényelmesebb, ha csak a magunk igazát szajkózzuk.

Uzzáról nekem az jut eszembe, hogy bűnös ember nem nyúlhat a Szent Isten dolgaihoz, ezért adatott Jézus, mint fundamentum. Ha Jézus a fundamentum, és nem az én lájtosságom-keménységem, akkor nincs mitől félnem.

Szeretettel:
n.

Kedves Mindenki!

Először kezdem egy „hatalmas” bölcseleti megfogalmazással:
Minden alma gyümölcs, de nem minden gyümölcs alma. Hasonlóan; minden szinkretista ökumenikus, de nem minden ökumenikus szinkretista.
Amikor a bigott katolikusságomból „kiláttam” s körbenéztem, minden istenes dolog érdekelt. Így voltam kíváncsi a világvallások mibenlétére is. Ennek során az a mennyei boldogság vágya járt a fejemben: mindegyiknek szeretnék részese lenni. Ha nem is úgy, mint Germánusz Gyula, annál sokoldalúbban; mindenik felé teljes elkötelezettséggel és otthonossággal: hindu, muszlim, kínai univerzalista, buddhista, taoista, stb. Hiszen mindegyik Istent vallja, keresi imádja, mindegyikben van szépség, követésre méltó tartalom és/vagy megnyilvánulás. Ki tagadhatná, hogy a buddhisták szinte emberfeletti türelemmel rendelkeznek, ami még csak nem is fatalizmus? Miért is ne gyűjthetnénk össze mindegyik értékét?
(Rásegített erre nyilván Bulányi György, lelki-atyám – ahogy ott szokás mondani – többször hangoztatott nézete. E szerint ő az ideális /ima/közösségnek azt tartaná, ha abban minden vallás, felekezet helyet kapna, sőt ateista is lenne köztük. Így ismerhető meg kinek-kinek a saját felfogása, világlátása. Sok időbe tellett, amíg magamnak is képes voltam nemcsak felismerni, de be is vallani, és vele szemben képviselni, hogy a Bokor közösség liberális szemlélete „Isten ügyben” még kártékonyabb, mint a szimpla katolicizmus. Ha nem az információs bűvölet határoz meg bennünket, nem tetszelegni akarunk a mindenkinek a hitét ismerve, lelkébe belelátva, hanem az egyetlen cél vezérel: KRISZTUSRÓL TANÚSÁGOT TENNI, S EZ ÁLTAL MÁSOKAT IS AZ ÜDVÖSSÉG ÚTJÁRA SEGÍTENI - akkor időpocsékolás a más, akármilyen világnézetével, vallásával pepecselni. Zimányi Józsi bácsi említi egyik kazettáján, hogy a pénzhamisítók egyre precízebb munkát végeznek. De a pénztárosnak, bankárosnak nem a hamisak sokféleségét kell ismernie, hanem CSAK AZ IGAZIT, MERT AHHOZ MÉRTEN MINDEN MÁS HAMIS…)
Tudtam, hogy ez az ábrándom, miszerint bármelyik templomba, sztupába, dzsámiba betérhetek, mert ott is otthon vagyok – beteljesületlen marad. Nem voltam igeolvasó, még kevésbé tudtam Istennek a tiltásáról, amit választott népének adott, hogy ti. ne kutassák, ne ismerjék idegen népek idegen isteneit, mert ezt Ő bálványimádásnak minősíti. (Mai, kulturált módon szellemi paráznaságnak mondanánk).

NEMOSINEX!

Attól féltesz, hogy a templom falai közt maradok? Hogy életem itt folyik le és el? Ha erre törekedtem volna, ma is katolikus lennék. Ők aztán igazán ott folytatják „hitéletüket”. Én, mióta radikálisan szakítottam velük (ez nem jelenti a lenézésüket, szóba nem állást velük, de hitvitát folytatni, evangelizálni, rámutatni Ige-ellenes egész létükre aligha lehet, mert „hermetikusan” lezártak), több felekezetben megfordultam. Nem vendégként, s nem tudálékosként. Amikor valamire rájöttem, ami elmélet és gyakorlat közti éles ellentétet jelentett, akkor szóvá tettem. Többnyire távozni kényszerültem – már csak a megsavanyodott levegő miatt is.
Szó sincs arról, hogy dogmát, teológiát képviselnék, hangoztatnék. Pont ezek ellen emeltem fel a szavam számtalanszor; kezdve az apostolokra, akik ugyebár nem farizeusok és írástudók voltak, nem végeztek rabbiképzőt. A Biblia igazának radikális képviseletét hirdetem. Éppen ez az, ami a templomfalakon belül nem kelendő, mert, ahogy Derek Prince mondta: A hajó, ha úszik a tengeren – normális dolog. De, ha tenger mind jobban jellemző a hajóban – az katasztrófához vezet. (Vö. Egyház és Világ viszonya). Az egyházak a Róma 12,2-nek éppen az ellenkezőjét szorgalmazzák.
Az pedig fogalomzavar nálad, hogy mit jelent görögnek göröggé lenni. (A prostituáltak közti bizonyságtételhez nem kell szajhává lenni!) A misszionáriusok beszámoltak olyan nehézségről, hogy a bennszülött négerek soha nem láttak havat, így fogalmuk sem volt arról, mi lehet az. Ezért meg kellett találni a megfelelő hasonlatot Ézsaiás próféta taglalásánál.

Az Úr Jézust is veszélyeztette az a lehetőség, hogy „Egyszemélyes templommá” növi ki magát. Amikor elmondta a kemény beszédét, (vö. Jn 6,48skk) sokan elhagyták, sőt úgy tűnt, talán a tizenkettő is ezt teszi. Mégsem vett vissza mondandója radikalizmusából. A Golgotán be is következett az abszolút egyedüllét.

A langyosságnak kellemes vesszőparipája a „Krisztusi elfogadás”. A Szentírás tele van döntési felszólítással; „elődbe adtam a jót és a gonoszt” „Nem szolgálhattok két úrnak, térjetek meg!” stb. Igen, Jézus azért jött, hogy elmondja, megmutassa a bűnös embernek a szabadulás lehetőségét, útját, felkínálja megváltói kegyelmét. De azután már az Ő oldalán kell állni és szolgálni. Nem lehet egy életen át „félúton lenni”, átmeneti állapotban a bűn és a kegyelem közt. Aki az összes, Istentől kapott információ birtokában tévtanokat kreál, azt Krisztus nem tolerálja, azt nem fogadja be – különben skizofréniát gyakorolna.

Az ökumenénak semmi értelme. Önbecsapás, kirakatpolitika. Még a protestánsok bratyizása csak-csak (bár itt is eszembe jut; egy feleség mennyire tolerálná, hogy férje, aki áldott, jó ember, őt boldoggá teszi – hivatásának érzi, szolgálatának tartja, hogy a hozzá ragaszkodó 3-4 özvegyasszonyt is alkalmilag boldoggá tegye..?), noha ott is vannak hitvallási ütköző pontok. Gondoljunk a bemerítés kontra csecsemőkeresztség vagy a szabad akarat kontra predestináció kérdésére. Azt szokták volt mondani: NE TEKINTSÜNK A KÜLÖNBSÉGEKRE, CSAK AZT KERESSÜK, AMI ÖSSZEKÖT. Végül oda lyukadunk ki, nem marad más, mint a csupasz hit, annak is a csökevényes formája, ami nem több, mint Isten létének elismerése. Erre viszont az ördögök is képesek. (Újabb ökumenikus résztvevő!!)

Nehezen kapaszkodtam a ló innenső oldalán, amikor lelkes ökumenista voltam. Mire valahogy „nyeregbe kerültem volna”, kiderült; nincs nyereg, sőt a ló háta is be van kenve (nem mondom meg mivel). Így nem csoda, ha a másik oldalára kerültem az orvosi lónak.

De egyszer, sőt kétszer is részese voltam egy valódi ökumenénak. Nem célként, programként, hanem spontán. Az egyik, amikor szabadkeresztyénes koromban Miskolcon jártam barátoknál, akik a Keresztyén Testvérgyülekezet tagjai. Vasárnap senki senkit sem kérdezett, magától értetődően mentünk mindannyian az ő istentiszteletükre, ahol úrvacsorai közösségben és névszerinti üdvözlésben részesültünk.
A másik, egy korábbi alkalom volt, amikor még katolikusként hatodik gyermekünket házi mise keretében kereszteltük (szándékom ellenére). A katolikus pap nem csinált problémát (nyilván kevéssé is tudta, kik a jelenlévők, bár rémlik, hogy diszkréten megkérdeztem a „szentáldozás” témáját tőle), akárcsak barátaink Miskolcról és helyi baptisták is a „katolikus úrvacsora” vagyis az ostyaevés kérdéséből.

Kedves Figyelő!

Mondod:

A Biblia igazának radikális képviseletét hirdetem.

Én meg:
ezt nem vitatom el, de látni kell, hogy a Biblia igazáról neked is csak töredékes tudásod van, mint bárki másnak. Amikor akár egy-egy konkrét igehely kapcsán annyiféle értelmezési lehetőség kínálkozik (itt a fórumon is láthatjuk ennek példáját számtalanszor), és mindre vannak párhuzamos igehelyek, nekem az is meg szokott fordulni a fejemben, hogy vajon nem én vagyok-e a hamis tanító. Ha a saját életedet nézed: honnan hova jutottál, akkor felvetődhet benned, hogy talán még messzebb is eljuthatsz. Lehet, hogy holnap már azt fogod gondolni, amit ma még nem gondoltál. Egyszer hallottam valakitől egy jó mondatot a tudomány relativitásának illusztrálására: „tegnap még azt hittük, de ma már tudjuk...” Valami ilyesmire gondolok, amikor a tudásunk töredékességét emlegetem.

Mondod:
Az pedig fogalomzavar nálad, hogy mit jelent görögnek göröggé lenni.
Kérdem:
Mit jelent?

Mondod:
(A prostituáltak közti bizonyságtételhez nem kell szajhává lenni!)
Mondom:
De! Abban a mélyebb értelemben, hogy nem látunk lényegi különbséget a másik és a magunk bűnössége között. Mindaddig csak a farizeus szerepét játszhatjuk el a jól ismert történetből.

Mondod:
Az Úr Jézust is veszélyeztette az a lehetőség, hogy „Egyszemélyes templommá” növi ki magát. Amikor elmondta a kemény beszédét, (vö. Jn 6,48skk) sokan elhagyták, sőt úgy tűnt, talán a tizenkettő is ezt teszi. Mégsem vett vissza mondandója radikalizmusából. A Golgotán be is következett az abszolút egyedüllét.
Mondom:
A kemény beszédnek is helye és szerepe van. És helye van a szelídségnek és irgalomnak is. Erre is számtalan példát adott Jézus. Az egyik nem lehet meg a másik nélkül a mi életünkben sem.

Mondod:
A langyosságnak kellemes vesszőparipája a „Krisztusi elfogadás”.
Mondom:
Ne félj, ha az az elfogadás krisztusi, nincs hiba benne.

Mondod:
A Szentírás tele van döntési felszólítással; „elődbe adtam a jót és a gonoszt” „Nem szolgálhattok két úrnak, térjetek meg!” stb. Igen, Jézus azért jött, hogy elmondja, megmutassa a bűnös embernek a szabadulás lehetőségét, útját, felkínálja megváltói kegyelmét. De azután már az Ő oldalán kell állni és szolgálni. Nem lehet egy életen át „félúton lenni”, átmeneti állapotban a bűn és a kegyelem közt. Aki az összes, Istentől kapott információ birtokában tévtanokat kreál, azt Krisztus nem tolerálja, azt nem fogadja be – különben skizofréniát gyakorolna.
Mondom:
Igen, az Ő oldalán kell állni és szolgálni. Odamenni hozzá minden nap, megkérdezni tőle, hogy jó-e így, ahogy gondolom, vagy esetleg másképp szeretnéd te, Uram. Nem betéve tudni, hogy mi a jó, és nem a törvényekhez, és nem a megszokáshoz menni vissza. Mert lehet, hogy tegnap még jó volt úgy, ahogy csináltam, de ma már nem, mert máshol vagyok, máskor vagyok, mással beszélek. Én nem mondom, hogy ezt már elértem volna, de ide, erre a szabadságra törekszem.
Ha Jézust tekintem megigazulásom és megszentelődésem alapjának, akiről tudom, hogy tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, ha tudom, hogy egyszeri áldozatával minden bűnömért tökéletesen eleget tett, és meg fog őrizni az ő napjára, ha tudom, hogy bármikor jöhetek hozzá, mert ő ezt alig várja, nem tudom, mitől kellene félni, miért kell a törvénnyel riogatni, és miért kell testben befejezni, amit Lélekben kezdtem el.


Mondod:
Az ökumenénak semmi értelme. Önbecsapás, kirakatpolitika. Még a protestánsok bratyizása csak-csak (bár itt is eszembe jut; egy feleség mennyire tolerálná, hogy férje, aki áldott, jó ember, őt boldoggá teszi – hivatásának érzi, szolgálatának tartja, hogy a hozzá ragaszkodó 3-4 özvegyasszonyt is alkalmilag boldoggá tegye..?), noha ott is vannak hitvallási ütköző pontok. Gondoljunk a bemerítés kontra csecsemőkeresztség vagy a szabad akarat kontra predestináció kérdésére. Azt szokták volt mondani: NE TEKINTSÜNK A KÜLÖNBSÉGEKRE, CSAK AZT KERESSÜK, AMI ÖSSZEKÖT. Végül oda lyukadunk ki, nem marad más, mint a csupasz hit, annak is a csökevényes formája, ami nem több, mint Isten létének elismerése. Erre viszont az ördögök is képesek. (Újabb ökumenikus résztvevő!!)

Erre részben az első bekezdésben válaszoltam. Másrészt még a korábbi beírásomban elmondtam, hogyan gondolkodom az ökumenéről.
Szeretettel:
n.