Az ítéletről és ítélkezésről szólnak az első sorok. Ez egyértelmű azt hiszem.

A záró sor arra vonatkozik az én nézetem szerint, amelyre a pornak a lábról való leveréséről szóló ige. Ha úgy látod, hogy az illető a te Isten szerint való, igaz meglátásodat, azt ami szent megcsúfolja, hamisnak, értelmetlennek tartja akkor ne erőlködj, hagyd ott az illetőt, ne szórd elé a gyöngyeidet, merthogy úgysincs annak értelme.

A másik ige szerint gyere ki házából és még a port is verd le a lábadról.

Szerintem ez azt jelenti, hogy ne magamutogató vallásos cselekedetekkel akarja valaki másoknak megmutatni az istennel való lapcsolatát, vagyis önmagáról bizonyságot tenni, mert ilyenkor nem az Úrhoz beszél, hanem az emberekhez.
A belső szobában imában tartsa a kapcsolatot az Úrral, akkor majd Ő tesz bizonyságot nyilvánosan az emberek előtt, azzal, hogy az emberek felismerik rajta Krisztus arcát, megáldja, beteljesíti rajta ígéreteit.
ex

Az eleje az ítéélkezésről szól, ami tilos, a vége pedig a dolgok megítéléséről, ami kötelező.
ex

Pau: Nem tudom, mit gondoljak, ezért is kérdeztem .
Mindkét kérdés igazából kérdés nekem. Párhuzamosan olvasom az Ó- és az Újszövetséget, és most értem a végére a Jób könyvének is, és ott a végén olyan erős képek vannak, amiből nem az jön le, hogy Isten jutalmat osztogat, ha az ember hajlandó szóbaállni vele, hanem pont fordítva, az a fura, hogy miért áll velünk egyáltalán szóba.
A gyöngyös kérdésre nagyon tetszik a válaszod, Ex. Lehet, hogy érdemes lenne körüljárni, mi a kettő között a különbség. Ez hasonló kérdés ahhoz, ami a megbocsátás kapcsán merült fel bennem: ahhoz, hogy az ember meg tudjon bocsátani, először regisztrálnia kell, hogy vétkeztek ellene, amihez már önmagában bátorság kell, és első renden nem tűnik pozitív lépésnek. Valószínűleg túlbonyolítom, mint mindig .

Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok amik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.
Vagyis a dolgok megítélését, az irgalmasságot és a hűséget együtt kell gyakorolni, de most itt aktuálisan az érdekes, hogy meg kell ítélni a dolgokat.
Ha nem tesszük, akkor eligazodni sem tudunk a világban.
Az emberek üdvösségére vonatkozó ítélkezés, viszont nem a mi kompetenciánk.
A dolog másik vonatkozása és ez teljesen egyedi keresztény tanítás, vagyis az, hogy külön kell tudni választani az embert a bűneitől, mert Isten ezt találta ki a megmentésünkre.
üdv
ex

off: én nem tudom mi van, de melegedik a szívem ennél a tűznél

Erről az Igéről beszéltem a kollégáimmal. (már mint az ítélet, mert a visszajelzések formájáról tanítottam őket)
Pár gondolat:
Ítélkezni eleve nem jó, lehet így is élni és ez az igazi. Aki sportot csinál belőle, az élete ezen áll, az gáz, mert állandó ítélet alatt van, még akkor is, ha ezt ügyes technikákkal palástolja. (egyszerűbben, " Ne fikázz!")
A másik, hogy ha már ítélsz, kezd magadon. Lásd, hogy magadnak mennyi küzdelem és harc egy-egy rossz tulajdonságoddal szembe menni, efelett győzni.
Ez az a lelkület, amiben szeretet van, és így az ítélkezésed a másik felett építő.

A belső szobát örömmel olvastam mindenkitől. Mert ugyan úgy látjuk! A jutalom az Istennel való közösség!

Szia Ex!

Vitatkozhatok veled?
Biztos, hogy nem szabad a másik embert megítélni? Akkor miért mondja Jézus, hogy előbb magadat ítéld meg?
Ha lehet a másik embert megítélni, akkor mit, milyen formában és milyen lélekkel szabad?

Péter

akkor másoktól is kérdezem miért kéri számon Jézus a vallási vezetöktől azt, ami nehezebb a törvényben, mint a tized, az igazságos itéletet, vagy ez nem vonatkozik emberekre?

A valóságban minden szabályal úgy vagyunk, hogy úgyis azt tartja be az ember, amit tud. De elvben mindenki tudja, hogy nem szabad az alapján válogatni semmit, hogy mi az, ami megy nekem és mi az, ami nem. Ezt gordiuszi csomót vágta át Jézus.

pont most ragozom "odaát"

Márk 14. 56. Mert sokan tesznek ugyan hamis tanúbizonyságot ellene, de a bizonyságtételek nem voltak megegyezők.

Hányszor éltem át azt a csodát, hogy az IGAZ bizonyságtevők tanúság tétele akkor is összecsengett egy-egy alkalommal, amikor azok előtte nem "egyeztettek" nem "fésülték össze" a mondani valót!

Márk 62.-64. Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel. A főpap pedig megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok a káromlást. Mi tetszik néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.

Amikor Nagy Imrét rehabilitálták, mert kiderült róla, hogy nem hazaáruló volt, hanem hazafi, akkor egy országnak kellett ezzel szembe néznie és színt vallania.

Jézus Krisztust az Atya rehabilitálta! Ő támasztotta fel, Ő bizonyítja be, hogy a Fia ÉL, hogy Ő valóban az volt és AZ MA IS, akinek mondta magát, ami miatt az ítéletében a "halálra méltó" sor bekerült az "igazságos ítélet" sorba.

Mert más bűne nem volt, egyedül az, hogy nem ismerték fel benne sokan azt aki Ő valójában. Mert Ő akkor sem akart mást mutatni önmagából, amikor ez az életét mentette volna meg....

Akkor sem küldött tüzes esőt az égből, akkor sem tett valami extra csodát a király udvarában, akkor sem küldte el angyalai pusztító seregét a kereszt alatt gyalázókra, akkor sem vetett véget az emberi világnak, amikor ezzel megmutathatta volna, hogy Isten egyszülött Fia, a mindenséget teremtő és fent tartó Atya szeretett gyermeke.