MEGTÉRÉS
„Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez...” 2Kor 7, 10.
A bűntudatnak igen jó képét adják ezek a szavak:
,Bűneim, bűneim, milyen rettenetes,
Hogy REÁD zuhantak, én Megváltóm:’
A bűntudat egyike a legritkább dolgoknak, amelyek megérintik valaha az embert. Isten megértésének küszöbe ez. Jézus Krisztus mondta, hogy amikor a Szentlélek eljön, az megfedd minket a bűn miatt, és amikor a Szentlélek megmozgatja az ember lelkiismeretét és Isten színe elé viszi, nem az emberekhez való viszonya az többé, ami bántja, hanem az Istenhez való viszonya. „Egyedül Te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt” (Zsolt 51, 6). A bűnről, megbocsátásról és szentségről való meggyőződés csodái annyira egymásba szövődtek, hogy csak a bűnbocsánatot nyert ember az, aki szent ember lehet. Azzal bizonyítja be, hogy bocsánatot nyert, hogy Isten kegyelme folytán egészen ellentéte lesz annak, ami volt. A megtérés mindig eljuttatja az embert erre a pontra: ,Vétkeztem.’ Amikor ezt mondja az ember, és őszintén mondja, ez a legbiztosabb jele annak, hogy Isten munkálkodik benne. Mindaz, ami kevesebb ennél, csak lelkiismeretfurdalás az elkövetett vétkek miatt: az ember saját magától való megundorodásának vissz-mozgása.
Az Isten országába való bejutás a megtérés kínos fájdalmain át történik meg. Ezek nekirohannak az ember tiszteletreméltó jóságának. Ekkor azután a Szent Lélek, Aki a haláltusákat előidézi, megkezdi Isten Fiának kiábrázolását az emberi életben. Az új élet tudatos megtérésben és tudat alatti szentségben kezd megnyilvánulni, sohasem megfordítva. A kereszténység sziklaágya a megtérés. Szorosan véve a dolgot, az ember nem akkor térhet meg, amikor neki tetszik: a megtérés Isten ajándéka. A régi puritánok imádkozni szoktak a ,könnyek ajándékáért.’ Ha felhagysz valaha a megtérés erényének ismeretével, sötétségben maradsz. Vizsgáld meg magad és lásd meg, vajon nem felejtetted-e még el az Isten szerint való szomorúságot?
|