ISTEN TERMÉSZETÉNEK HANGJA

"Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: "Kit küldjek el?"
"Ézsaiás 6.8

Ha Isten hívásáról beszélünk, hajlamosak vagyunk arra, hogy elfelejtsük a legfontosabbat, annak az Egy valakinek a természetét, Aki hív. Van hívása a tengernek, a hegyeknek, a nagy jégsivatagoknak. Ezeket azonban csak kevesen hallják. A hívás annak a természetét fejezi ki, aki hív és mi csak akkor foghatjuk fel a hívást, ha bennünk is ugyanaz a természet van. Isten hívása az Ő természetének a kifejezése, nem a mi természetünké. A gondviselés folytán Isten hívásának sok kis hanghulláma rezeg felénk, amiket rajtunk kívül senki más nem tud felfogni. Bizonyos különleges dolgok felől eljut hozzánk Isten hangja és semmi hasznunk sem származna abból, ha másokat kérdezgetnénk ilyenkor. Meg kell őriznünk ezt a mély közösséget Isten és a saját lelkünk között.
Isten hívása nem a saját természetem visszhangja. Hajlamaim és vérmérsékletem nem jöhetnek figyelembe. Amíg vérmérsékletemmel törődöm és azt fontolgatom, mire is volnék alkalmas: sohasem fogom meghallani Isten hívását. De ha kapcsolatban vagyok Istennel, akkor abban az állapotban vagyok, mint Ézsaiás volt. Ézsaiás nagy válságon ment keresztül, ezáltal annyira hozzáhangolódott a lelke Istenhez, hogy fel tudta fogni Isten hangját. A legtöbb embernek csak arra van füle, hogy önmagát hallja, ezért nem hallhatja, amit Isten mond. Gyökeresen meg kell változnunk, hogy Isten hívásának a zónájába juthassunk.

A TERMÉSZETES ÉLET HIVATÁSA

"De mikor az Istennek tetszett..., hogy kinyilatkoztassa bennem az ő Fiát..." Gal l.15-16

Isten hívása nem valami különleges szolgálatra hív; lehet ugyan, hogy így értelmezem, mivel Istennel való kapcsolatom folytán kialakult bennem, hogy mit szeretnék Érette tenni. Isten hívása lényegében véve az Ő természetének kifejezése; a szolgálat annak az eredménye, ami megfelel a természetemnek. A természetes élet hivatását Pál apostol így fejezi ki: "Mikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát én bennem, hogy hirdessem (szakramentálisan kifejezésre juttassam) Őt a pogányok között."
A szolgálat a tökéletes odaszentelődés túláradása; de - mély értelmében véve a szót - erre nincs külön elhivatás: csupán elenyésző csekélység az én részemről és Isten természetével való azonosulásom visszhangja. A szolgálat életem természetes részét képezi. Isten kapcsolatba hoz magával, miáltal én megértem hívását és Iránta való tiszta szeretetből bizonyos dolgokat teszek a magam számlájára. Isten szolgálata nem más, mint annak az embernek a tudatos szeretet-ajándéka, aki meghallotta Isten hívását. A szolgálat, az én természetem képességeinek a kifejezése: Isten hívása pedig az Ő természetének a kifejezése; ennélfogva amikor elnyerem az Ő természetét és meghallom az Ő hívását, mindkettőben az isteni természet csendül meg, és ez a kettő együtt munkálkodik. Isten Fia kinyilatkoztatja Magát bennem, én pedig a Neki való odaadásom okán szolgálok Neki az élet mindennapi közönséges dolgaiban.

Az ÚR AZ!

"És felelt Tamás és mondta neki: Én Uram és én Istenem!" (Jn 20, 28)

"Adj innom! (Jn 4,7). Hányan csak saját szomjúságuk csillapításáért tapadnak rá Jézus Krisztusra, holott nekünk kellene Őt megelégítenünk. Túlcsorduló szívvel a végsőkig odaszántan kellene neki adnunk mindnünket, nem pedig a magunk megelégítésére igénybe venni az Ő erejét. -"Lesztek nekem tanúim" - (Csel 1,8) - ez szeplőtelen, meg nem alkuvó és megvesztegethetetlenül az Úr Jézusnak odaszentelt életet jelent, amely örömet szerez neki, bárhova állít is minket.
Őrizkedj mindattól, ami Jézus Krisztus iránti hűségedre pályázik. Jézus Krisztus iránti odaadásunk legerősebb vetélytársa az érte végzett szolgálat. Könnyebb szolgálni, mint megengedni, hogy utolsó cseppig kiigyanak. Isten hívásának egyetlen célja, hogy Őt megelégítsük, nem pedig az, hogy tegyünk valamit érte. Nem arra küld el, hogy harcoljunk, hanem Ő akar felhasználni minket az Ő harcaiban. Ha inkább a szolgálatnak szenteljük oda magunkat, mint magának Jézus Krisztusnak - nem elégítjük meg őt.

LÁTOMÁS ÉS HOMÁLY

"Rémülés és nagy sötétség szállt reá (Ábrahámra)" (1Móz 15,12).

Amikor Isten látomást ad egy szentnek, mintegy kezének árnyékába helyezi őt, és a szentnek ilyenkor az a dolga, hogy csendben legyen és figyeljen. Van olyan sötétség is, amely a túláradó fény árnyéka; ilyenkor van itt a figyelés ideje. 1Mózes 16 azt példázza, hogy a sötétben ne azt lessük, mikor küld már Isten világosságot, hanem figyeljünk fel a jó tanácsra. Amikor Isten látomást ad és utána sötétség következik, akkor várj! Isten összhangba akarja hozni életedet a kapott látomással - ha ugyan kivárod az idejét. Ne próbálj Istennek segíteni ígérete beteljesítésében! Ábrahám végigjárta emiatt a hallgatás 13 évét, de ezekben az években összetört minden magabiztossága; ezután már nem bízott a józan emberi eszében. A hallgatás évei nem a kegyvesztettségnek, hanem a figyelmeztetésnek az évei. Ne próbáld örömödet és bizodalmadat mesterségesen felfokozni, hanem egyszerűen bízd magad Istenre! (Ézs 1,10-11)
Nem bízom-e még mindig a testben? Kiszabadultam-e már abból, hogy saját magamban, Istennek szolgáló férfiakban és asszonyokban, könyvekben, imádságokban és elragadtatásokban bízzam? Csak magában Istenben bízom-e, vagy még mindig az áldásaiban? "Én mindenható Isten vagyok" - El-Saddai, az Atya-Anya-Isten (1Móz 17,1). Ő mindannyiunkat arra az egyre nevel , hogy megtudjuk: egyedül Ő a valóság! Mihelyt pedig Isten valóság lesz nekünk, az emberek árnyékká homályosulnak. Más szentek tettei vagy mondásai sohasem zavarják meg azt, aki a valóságos Istenre épít.

MINDENRE FRISS VAGY-E?

"Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten királyságát" (Jn 3,3).

Néha frissek vagyunk az imaórára, de nem vagyunk frissek a cipőtisztításra. A Szent Szellemtől való újjászületés félreismerhetetlenül Isten műve; olyan titokzatos, mint a szél fúvása, és olyan meglepő, mint Isten maga. Nem tudjuk, hol kezdődik, el van rejtve személyes életünk mélységeiben. A felülről születés örökké tartó, szakadatlan és folytonos kezdet: állandó frissesség a gondolkozásunkban, beszédünkben és életünkben: Isten életéből fakadó folytonos meglepetés. A bágyadtság arra mutat, hogy kikapcsolódtunk az Istennel való közösségből. A bágyadtság első jele az ilyen beszéd: "Ezt a munkát most kell elvégeznem, különben sohasem lesz meg." Az újjászületés frissessége van-e bennünk ebben a pillanatban, vagy fáradtan törjük a fejünket azon, hogy mit is csináljunk? A frissesség nem az engedelmesség gyümölcse, hanem a Szent Szellemé; az engedelmesség csak megőriz a világosságban, mint ahogyan Isten is a világosságban van.
Féltve őrizd Istennel való közösségedet! Jézus Krisztus azért imádkozott, "...hogy egyek legyenek, mint mi is egyek vagyunk" (Jn17,11) - semmi se legyen köztünk és közte. Életed legyen mindig nyitva Krisztus előtt; ne alakoskodj előtte! Nem táplálkozik-e az életed más forrásból is, nemcsak Istenből? Ha rajta kívül bármi mástól függsz, észre sem veszed, amikor Ő eltávolodik tőled.
A Szellemtől újjászületni sokkal többet jelent, mint amit mi általában értünk rajta. Új látást kapunk tőle, és mert szakadatlanul Isten élete táplál, minden eshetőségre felkészülten frissek maradunk.

GONDOLJ ARRA, AMIRE ISTEN EMLÉKEZIK

"Emlékezem... gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére..." (Jer 2,2).

Mindig olyan kényszer nélkül kedves vagyok-e Istenhez, amilyen szoktam lenni, vagy azt várom, hogy Ő legyen kedves hozzám? Betöltenek-e azok a kicsi dolgok, amelyek megörvendeztetik Isten szívét, vagy azon jajgatok, hogy rosszul megy a dolgom? Nem lehet öröm abban a lélekben, aki elfelejtette: mi tetszik Istennek. Nagy dolog elgondolni, hogy Jézus Krisztusnak szüksége van rám - "Adj innom!" (Jn 4,7). Mennyi kedvességet mutattam iránta az elmúlt héten? Neve jó hírét hirdette-e az életem?
Isten így szól népéhez: "Ti már nem szerettek engem, de én visszagondolok azokra az időkre, amikor még szerettetek." "Emlékezem mátkaságom szeretetére!" Betölt-e a Jézus Krisztus iránti túláradó szeretet most is, mint kezdetben, amikor a magam útját is elhagytam, csak hogy bebizonyítsam neki odaadásomat? Úgy talál-e rám ma Ő, a régi időkre emlékezve, amikor rajta kívül senki mással nem törődtem? Így van-e most is, vagy csak bölcselkedem afelett, hogyan szeressük Őt? Szeretem-e Őt annyira, hogy már nem számít, hova megyek? Vagy csak a tekintélyemet féltem, amivel "tartoznak" nekem és azt méregetem, hogy mennyi szolgálatra kötelezhetnek?
Ha arra gondolva, amire Isten emlékezik, felfedezem, hogy Ő már nem az nekem, aki egykor volt: akkor hadd hasson ez reám megszégyenítően és megalázóan, mert ez a szégyenkezés Isten szerint való szomorúsággá lesz, amely megbánhatatlan megtérést szerez.

KIRE NÉZEK?

"Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok..." (Ézs 45,22)

Elvárjuk, hogy Isten jöjjön hozzánk áldásaival és szabadítson meg? Ő ezt mondja: Térjetek hozzám, hogy megtartassatok." Istenre összpontosítani magunkat nagyon nehéz és éppen áldásai teszik ezt nehézzé. A bajok majdnem mindig Isten felé fordítják a szemünket, de ha áld, hajlandók vagyunk másfelé tekintgetni. A Hegyi Beszéd is arra tanít, hogy "szűkítsd le érdeklődési körödet annyira, hogy egész gondolkodásod, szíved és tested is Jézus Krisztusra összpontosuljon."
Sokan elgondoljuk elméletben, milyennek kell lennie a keresztyénnek, de ha más szentek életét figyeljük, ez megakadályozza, hogy Istenre összpontosítsunk. Ez az út nem elég egyszerű ahhoz, hogy rajta az üdvösségbe jussunk. "Térjetek énhozzám és megtartattok", nem pedig: "meg fogtok tartatni." Ha Őreá összpontosítjuk magunkat, megtaláljuk az igazit, amit keresünk. Elfogultak és bosszúsak vagyunk Istennel szemben, pedig Ő folyvást hív: "Térjetek hozzám és megtartattok!" Nehézségeink és okoskodásaink, hogy pl. mit csináljunk a jövő nyáron vagy holnap: mind-mind eltűnnek, mihelyt Őreá tekintünk.
Szedd össze magad és nézz Istenre! Őreá építsd reménységedet! Nem baj, ha száz meg száz dolog sürget is, zárd ki őket határozottan és nézz fel Őreá. "Térjetek hozzám" és a rátekintés pillanatábam tied a váltság, a megoldás.

ÁTFORMÁLÓDÁS VISSZATÜKRÖZÉS ÁLTAL

"Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén az Úr dicsőségét, és ugyanarra a képre formáltatunk át" (2Kor 3,18).

Ez a leplezetlen nyíltság Isten előtt a keresztyén ember szembeötlő jellemvonása és életét tükörré teszi mások számára. Ha Szent Szellem betölt, átalakulunk. A szemlélés által pedig tükörré leszünk. Mindig észreveszed, amikor valaki látta az Úr dicsőségét: szellemed mélyén megérzed, hogy az Úr lényét tükrözi vissza. Őrizkedj mindattől, ami ezt a visszatükrözést beszennyezhetné benned. Majdnem mindig valami jó szennyezi be, az a jó, ami nem a legjobb.
Mind a te, mind az én életem aranyszabálya ez: maradjon életünk Isten felé nyitott, Őrá összpontosított. Dobj ki minden mást a hajóból: a munkát, az öltözködés és táplálkozás gondját, mindent, ami ehhez a földhöz köt, mert amíg ezeket hajszolod, Istenre beállított tükröd homályossá lesz. Maradj meg a szemlélésnek ebben az állapotában, hogy életünket mindenen át megőrizhessük a szellemi síkon (? - ez a mondat sántít egy csöppet, de gondolom, ez nem Chambers hibája). Hadd alakuljanak a dolgok, ahogy alakulnak, hadd bírálgassanak mások, ahogy tetszik nekik: de te soha ne engedd, hogy bármi elhomályosítsa benned azt az életet, amely Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Semmiféle sürgés-forgás ki ne lendítsen a vele való közösségből! Bár ez könnyen meginoghat, de te ne engedj helyet ennek. A keresztyén ember életének legszigorúbb fegyelmezése az, hogy tanulja meg: miként szemlélje állandóan mintegy tükörben az Úr dicsőségét.

Mi sántít?

Csak nyelvtanilag sántít.
Nem kell nagyobb lendületet venni.

"Szellemi síkon megmaradni"

Szerintem itt Chambers nem arra gondolt, hogy elmélkedd végig az életed, mert ezt is ki lehet olvasni a mondatból!
Ha nem testesül meg bennünk Krisztus, nem CSELEKEDJÜK az akaratát, akkor hiába minden elmélkedés (ha így értem a "szellemi síkon megmaradni")

Ezt ma küldte valaki:
Krisztusban maradni – ez csak egy másik kifejezés a Krisztussal való bensőséges kapcsolatra. Ő rajtad keresztül akarja kifejezésre juttatni az Ő életét, és ez azáltal valósul meg, hogy hozzá kapcsolódsz. Ha az imaéleted csak alkalomszerű SOS felkiáltás jellegű, amikor vészhelyzet támad, akkor hiányzik az intimitás. Ha csak azért tartasz reggel áhítatot, mert épp ott van az útban, és aztán mész is a magad útjára, akkor nem érted, mit jelent a „benne maradni”.
Szerintem Chambers is így értheti a szellemi síkon maradást.

ELLENÁLLHATATLAN MEGBÍZATÁS

"Azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek" (Csel 26,16).

Pál látomása a damaszkuszi úton nem múló fellángolás volt, hanem olyan látomás, amely világos és nyomatékos utasításokat tartalmazott, és ő maga mondja:"Nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt" (19). Urunk valóban ezt mondta Pálnak: Egész életedet hatalmamba veszem: ne legyen más szándékod, törekvésed vagy célod, mint amit én tűzök ki eléd! "Ő nékem választott edényem" (Csel 9,15). Újjászületésünk után - ha egyáltalán szellemi emberek vagyunk -, mindegyikünk kapott látást afelől, mit kíván tőle Jézus: és meg kell tanulnunk ezt a nagy dolgot, hogy ne legyünk engedetlenek a mennyei látás iránt, ne mondjuk, hogy elérhetetlen. Nem elég tudnunk, hogy Isten megváltotta a világot és hogy a Szent Szellem véghezviheti bennem mindazt, amit Jézus tett értem, hanem a vele való személyes kapcsolat az alap, amire életemnek fel kell épülnie. Pál nem üzenetet vagy tanítást kapott itt, hogy azt tovább adja, hanem élő, személyes, mindent átfogó kapcsolatba került Jézus Krisztussal. A 16. vers ellenállhatatlan parancs: "Kelj fel..., hogy téged szolgává és bizonyossággá rendeljelek." Pál egy személynek szentelt oda magát, nem egy ügynek. Egyedül és teljesen Jézus Krisztusé volt: nem nézett másra, csak érte élt. Elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről" (1Kor 2,2).

ENGEDJ TERET ISTENNEK

"De mikor az Istennek tetszett..." (Gal 1,15).

Nekünk, mint Isten munkatársainak meg kell tanulnunk, hogy teret engedjünk, szabad mozgást biztosítsunk Istennek. Számítgatunk, mérlegeljük a lehetőségeket, aztán megállapítjuk, hogy ez vagy az fog történni, de közben megfeledkezünk arról, hogy Isten a maga tetszése szerint, váratlanul belenyúlhat az eseményekbe. Meglepődnénk-e azon, ha Ő úgy toppanna be összejövetelünkre, ahogyan sohasem gondoltuk volna? Ne szabd meg, hogy milyen különleges úton jöjjön; Őt várd, így engedj teret neki. Várd az Ő jövetelét, de ne te határozd meg, hogyan jöjjön. Bármilyen jól ismerhetjük Istent: azt a leckét meg kell tanulnunk, hogy Ő bármelyik pillanatban meglepően megmutathatja magát. Hajlamosak vagyunk a meglepetésnek ezt a mozzanatát kihagyni számításunkból, pedig Isten sohasem munkálkodik másképpen. "Amikor Istennek tetszett..."
Őrizd meg életedet olyan állandó kapcsolatban Istennel, hogy az Ő meglepő hatalmával jobbról is, balról is megmutatkozhasson. Légy mindig várakozó helyzetben és vigyázz: engedje teret Istennek, hogy bármikor közbeléphessen, amikor neki tetszik.

FONTOLD MEG ÉS ADD ÁT MAGAD MEGINT!

"Ha pedig a mezőnek füvét... így ruházza az Isten, nem sokkal inkább-e titeket..." (Mt 6,30).

Jézus egyszerű megállapítása is rejtély marad előttünk, ha nem vagyunk egyszerűek. Hogyan lehetnénk mi is olyan egyszerűek, mint Jézus? Ha Szent Szellemét befogadjuk, megismerjük, reá bízzuk magunkat, engedelmeskedünk Isten szavának, amit Ő hozott: így válik életünk bámulatosan egyszerűvé. "Gondoljátok meg - mondja Jézus -, hogy a ti mennyei Atyátok így ruházza a mező füvét: mennyivel inkább felruház akkor titeket, ha helyes viszonyban maradtok vele." Valahányszor visszaesünk szellemileg, mindig azért történik, mert orcátlanul okosabbak akarunk lenni, mint Jézus Krisztus. Megengedjük, hogy a világ gondjai beosonjanak a szívünkbe és elfeledkezünk a mi mennyei Atyánk "sokkal inkább"-járól.
Tekintsetek az égi madarakra: egyetlen céljuk, hogy engedelmeskedjenek a bennük levő élet alaptörvényének és Isten gondoskodik róluk. Jézus azt mondja, hogy "Ha helyes kapcsolatban vagytok velem és engedelmeskedtek a Szent Szellemnek, aki bennetek van, akkor Isten a ti 'tollaitokról' is gondoskodni fog".
"Vegyétek eszetekbe a mező liliomait": ott nőnek, ahova ültették őket. Sokan nem akarunk ott nőni, ahova ültettek minket, ezért sehol sem gyökerezünk meg. Jézus azt mondja: ha engedelmeskedünk az Isten által belénk oltott életnek, akkor Ő minden egyébről gondoskodik majd. -Talán valótlanságot állított Jézus Krisztus? Ha eddig még nem tapasztaltuk meg ezt a "sokkal inkább"-ot, azért van, mert nem engedünk a belénk oltott isteni életnek: zűrzavaros okoskodásokat fogadunk be. Mennyi időt herdáltunk már el úgy, hogy kérdéseinkkel zaklattuk Istent, holott teljesen szabadok lehettünk volna arra, hogy minden erőnket összeszedjük az Ő munkájának a végzésére.