EGY MORZSÁT SE ABBÓL!
,,Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak.” 2. Kor. 5, 17.
Urunk sohasem kedvez előítéleteinknek, hanem megöldökli őket, ellenük szegül. Azt képzeljük, hogy Isten különösen érdeklődik a mi különleges előítéleteink iránt; egészen bizonyosak vagyunk afelől, hogy Isten sohasem fog velünk úgy bánni, amint más emberekkel kell szerintünk bánnia. ,Istennek nagyon szigorúan kell bánnia más emberekkel, de, természetesen, Ő tudja azt, hogy az én előítéleteim egészen elfogadhatók.’ Meg kell tanulnunk: ’Egy morzsát se abból!’ Isten ahelyett, hogy a mi előítéleteink pártján volna, egyenesen meg akarja azokat semmisíteni. Erkölcsi nevelésünkhöz hozzátartozik az, hogy Isten gondviselése egyenesen keresztezze a mi előítéleteinket és megfigyeljük, hogyan teszi Ő ezt. Isten nem viseltetik tisztelettel azok iránt a dolgok iránt, amelyeket mi Eléje viszünk. Csak egyet kíván tőlünk Isten: a mi feltétlen meghódolásunkat. Amikor újjászületünk, akkor kezd a Szentlélek munkálkodni megszentelődésünkön, és eljön az idő, ami- kor nem marad már bennünk semmi a régi állapotokból; a régi buzgóságnak vége; vége a dolgok iránti régi magatartásunknak, „mindez pedig Istentől van” (18. v.). Hogyan szerezhetjük meg azt az életet, amelyben nincs vágy, nincs önérdek, nincs zseb-érdek, hanem csak olyan szeretet, amely „nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt” (I. Kor. 13, 5), amely mindig kedves? Az egyetlen lehetőség az, ha nem engedjük, hogy a régi életnek csak egy morzsája is maradjon bennünk, hanem csak egyszerű, tökéletes bizalom Istenben, olyan bizalom, hogy ne Isten áldását akarjuk többé, hanem Őt magát. Eljutottunk-e már oda, hogy ha Isten megvonja tőlünk áldásait, az nem befolyásolja Benne vetett bizalmunkat? Ha egyszer láttuk már munkában Istent, sohasem törjük a fejünket a történő eseményeken, mert tényleg bízunk Istenben, a mi Mennyei Atyánkban, Akit nem láthat a világ.
|