Apcsel 14.19.-28.

Zsidók jöttek és tömeget gyűjtöttek. Céljuk is volt, pusztítani, rombolni.
Pált halottnak hitték a kőzápor után.
Micsoda szeretete Istennek, hogy az ellenség szemében Pál halottnak tünt "azt hitték, hogy....."

Ezzel leállt a további kődobálás és kivonszolták őt a városukon kívülre.

Azonban a tanítványok nem így gondolták! Mást hittek, ezért körülvették őt!
....és Pál FELÁLLT - DICSŐSÉG ISTENNEK!

.....és nem csak felállt, hanem hírdette tovább az Evangéliumot, a Jó Hírt és sokan hívőkké lettek.
Bátorította őket, hogy maradjanak meg a HITBEN, mivel még ezek után is sok próba jön, ami kipróbáltá teszi az ő hitüket, ami becsesebb a tűzben próbált aranynál.

A pogányok is hihetnek, olyanok, akik távol éltek a Teremtő Istentől, akik addig nem kaptak kijelentést, mint a zsidók.
Isten Jézusban emberré lett. MINDENI számára megragadhatóvá.
Benne az emberség alapja és az Istenség teljessége öltött testet.

és még sokáig velük maradtak és tanították őket!


Így legyen!

- "Némelyek...." A hívők között vita támadt, amelyet "némelyek" generáltak, akik a legfontosabb kérdésben - az üdvösség kérdésében! - tévtanítást hirdettek. Vajon miért? Véleményem szerint azért, mert nem akartak tanulni az illetékes tanítóktól.

Pál és Barnabás rögtön fellép ellenük, és még Jeruzsálembe is elmennek, hogy "központilag" is, zsinati határozattal vesenek véget a tévtanítás térhódításának.

- a tévtanítások mindig jelen voltak és vannak az egyház bizonyos tagjaiban. A kérdés az, hogy elburjánozhatnak-e?
- E szakasz szerint: nem. Mert az Isten mindig gondoskodik "Pálokról és Barnabásokról", "Péterekről", "Jakabokról", akiket valóban az Isten köldött, nemcsak azért, hogy az Igét hirdessék, hanem azért is, hogy a fejüket felütő tévtanítások ellen is határozottan harcba szálljanak.

- Legyen áldott az Isten, hogy ha vannak is vetekedések az Ő egyházában, de Ő gondoskodik a megnyugtató egyházfegyelemről is.

Következzen Victor János (most István fiának) magyarázata:

"Biztos és bizonytalan

Sok "nagy vetekedés" támadt már keresztyének között arról, hogy ki lehet tagja Krisztus egyházának és hogyan kell élniük azoknak, akik tagjaivá lettek? Az első nagy tanácskozáson, amit ezekről tartottak, jó megoldásokhoz jutottak el.
Leszögezték, hogy a lényeg nem ezekben van, hanem abban, amit Jézus tett értünk és tesz velünk. Ezt hirdetik mindenkinek, és erről számolnak be örömmel egymásnak. (11; 3-4;)
Elfogadták - éppen ezért - hogy mindenki részesülhet ebben a kegyelemben, aki hisz Jézusban. Isten kegyelme megszűnt a zsidó nép kiváltsága lenni, az Evangélium elindulhatott az egész világ felé. (7-19)
És megállapították - ugyanerre nézve - a keresztyén élet két nagy fundamentumát. Az egyik: senkinek sem kell keresztyénségét teherként hordoznia. Isten nem zár korlátok közé, és nem követel teljesítményeket. Szeretetét nem mi biztosítjuk magatartásunkkal, hanem Jézus keresztje. (10-11.) A másik: Isten gyermekének nem lehet többé köze a "bálványok fertelmességeiez". A hitetlen világ eszméi, szokásai helyett Jézust dícséri, Őérte lelkesedik (20.21.)
Milyen jó, hogy Isten kegyelme ma is olyan biztos alap, amelyről életem, szolgálatom mindne kérdésében eligazodhatok!"

"Miután Pál és Barnabás az evangéliumnak nyílt ellenségeivel szemben a különböző harcokban derekasan megállták helyüket, Lukács kezdi elbeszélni, hogy otthon is viszálykodás támadt ellenük. Tanítói szolgálatuknak minden tekintetben próbára kellett tétetnie, hogy annál jobban beigazolják, hogy a sátánnak és a világnak minden támadásával szemben fel voltak szerelve. Nem közönséges bizonysága tanításuknak, hogy ez oly sok mesterkedés dacára is megingathatatlanul helyt állt, s folyamatát annyi akadály sem volt képes megszakítani. Ezért hirdeti Pál, hogy neki kívülről harcokat, belől pedig félelmet kellett szenvednie (II. Kor. 7,5.). Különös megjegyzést érdemel ez a történet. Mert jóllehet természetünknél fogva mindnyájan rettegünk a kereszttől s minden üldöztetéstől, mégis a belső viszálykodások lelkünket megtörik, vagy meggyengítik, s e tekintetben több veszélyt rejtenek magukban.
Ha a zsarnokok kegyetlen támadással törnek ellenünk, fél a test, s egész szívből reszketnek azok, akik nincsenek a bátorság lelkével felövezve; de a lelkeket akkor tulajdonképpen semmiféle megpróbáltatás nem érinti, mert az egyháznak mintegy végzetszerű állapotát ismerjük meg.
De amikor testvérek csapnak össze egymással s a gyülekezet belsőleg nyugtalankodik, lehetetlen, hogy meg ne zavartassanak és meg ne tántorodjanak a gyenge lelkek, különösen, ha a küzdelem a tanításról folyik, ami a testvéri egységnek egyedüli szent kapcsolata. Végül semmi sem alkalmatlanabb az evangéliumra nézve, mint a belső egyenetlenkedések, mivel ezek nemcsak megzavarják a gyenge lelkeket, hanem a gonoszaknak alkalmat adnak a mások gyalázására. Ezért figyelmesen meg kell jegyezni ezt a történetet annak megismerése végett is, hogy nem szokatlan példa, ha azok között, akik ugyancsak az evangéliumot vallják, a tanítás felől valamelyes vitatkozások keletkeznek, mivel szeleburdi emberek nem képesek maguknak másképpen nevet szerezni, ami után oly esztelen vágyakozással hevülnek, mint az által, hogy a saját koholmányaikat másokra erőszakolják.
Pedig bizonyos, hogy miként egy az Isten, úgy az Ő igazsága is: és Pál, amikor a hívőket kölcsönös megegyezésre akarja buzdítani, azért veszi igénybe ezt az érvet: "Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség",stb. (Ef. 4,5.)
De amikor látjuk, hogy a gonosz emberek felütik fejüket, akik egyrészt a gyülekezetet igyekeznek pártokra szakítani, másrészt az evangéliumot hamis koholmányokkal megrontani vagy gyanússá tenni: ismernünk kell a sátán fondorkodását. Ezért mondja Pál, hogy "szükség, hogy szakadások legyenek a gyülekezetben, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek". (I. Kor. 11, 19.)

Apcsel 15.

"Ha nem metélkedtek körül, nem üdvözültök!"
Ebből Pálnak és Barnabásnak nem kis vitája, viszálya támadt velük.
A messziről jött embereket nem is érdekelte Isten Lelkének a gyümölcse a megtértek között, mert számukra a TÖRVÉNY volt a mérvadó!



Milyen jó, hogy már nincsennek ilyen viták! Milyen jó, hogy már egységesek a keresztyének abban, hogy ki üdvözülhet és mi által!
Vagy nem így van?

Elindultak a vénekhez tanácsért, de út közben dícsérték Istent és bizonyságot tettek arról, hogy a pogányok is megtértekés ezt ők személyesen átélhették, hogy ISTEN mi mindent tett már velük. Ez a bizonyság tétel ISTEN HATALMÁRÓL felkészítette őket a Jeruzsálemi gyűlésre.

Aztán ott jöttek olyanok, akik farizeusokból lettek hívőkké! Ilyen kegyelmes az Úr, hogy a törvény által megigazulni vágyókból is elhív embereket a kegyelemből való megigazulás útjára, de a régi természet nagyon erős, főleg ezekben a TESTVÉREKBEN.

TARTSÁK MEG A MÓZES TÖRVÉNYÉT, ezt várták el.
A körülmetélésben adta Isten a SZÖVETSÉGET a népével! Ábrahámtól így van ez. Ha valaki nem metélkedik körül, nem él az Isten által adott szövetséggel, nem üdvözülhet!

... és akkor felkelt Péter, aki maga is körülmetélt ember volt és ezt mondta: (ezt bemásolom, mert minden szava kincs)

7. És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangyéliomnak beszédét, és higyjenek.
8. És a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket, miként nékünk is;
9. És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.
10. Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?
11. Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hiszszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.
12. Elhallgatott azért az egész sokaság; és hallgatják vala Barnabást és Pált, a mint elbeszélék, mennyi jelt és csudát tett az Isten ő általok a pogányok között.

Az egész fejezethez néhány saját gondolat:

Két viszályról (vetekedésről) is olvashatunk ebben a fejezetben. Az egyik is, a másik is súlyosnak minősíthető. És az egyik is, a másik is jól végződik. (Vagy a második mégsem?)

Az első viszály (vetekedés) az üdvösség kérdése körül forog, és ott nincs mese, mert az egész keresztyénség jövője forog kockán. Kizárólag a Krisztus kegyelme, vagy valami más is? (itt: körülmetélkedés, és a törvények "megtartása")

A második viszály személyes. De érthető okok miatt robban ki. Pálnak az a meggyőződése, hogy ha valaki nem vett részt a munka oroszlánrészében, akkor azt ne vigyék magukkal, amikor a munka eredményét (úgymond) ellenőrizni mennek.

Barnabás más véleményen van. - Nos, kinek volt igaza? Szerintem Pálnak. Mert véleményem szerint ez nem szeretetlenség volt Pál részéről, hanem határozott véleménynyilvánítás, amely keresztyén "munkafelfogásából" eredt. Nem a megbocsátás kérdése volt itt terítéken szerintem.

Azóta is jaj de mennyi viszály (vetélkedés) volt a keresztyén egyházban! És van ma is. Az egyik féle vetélkedés az az üdvösség kérdése körül forgott és forog. A másik féle személyes felfogások kérdései körül.

Sokat gondolkozom azon: min kell vitázni, és min nem szabad? Szerintem az üdvösség kérdése mindig is vitatéma, akkor is, ha látszólag nem arról van is szó. (Mert például szerintem egy bölcstelen keresztyén vetélkedése úton útfélen, az már üdvösség kérdése, hiszen (ha a látszat azt mutatja is, hogy egész másról folyik a szó), mégsem ismeri Krisztust helyesen, és ezért ez már üdvösség kérdése, ami a mélyben megoldatlanságban lappang.
A személyes kérdések nézőpontok kérdései. És ott nem olyan nagy baj, ha vannak eltérések. Persze, az sem valami építő se kifelé, se befelé. De szerintem ezeket nem lehet kiküszöbölni, míg az előbbieket ki lehetne.

No, lássuk mit mond Victor János, és mit mond Kálvin János?

Victor J.: Csendes Percek:

AZ ÖSSZETARTÁS TITKA

"Olyan emberek, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért." Ezt a jó bizonyítványt nem tagadhatták meg Páltól és Barnabástól a jeruzsálemi gyülekezet elöljárói. Ők azért jöttek oda, hogy a pogányok közül megtért hívők szószólói legyenek, és elismertessék ezeknek testvéri egyenjogúságát a zsidó eredetű jeruzsálemi gyülekezet előtt. A fiatal keresztyén egyház egysége függött ettől. Különben végzetes kettészakadás sújtotta volna. A veszély elhárult, az egység biztosítva volt. Mert ilyen emberek küzdöttek érte.
Krisztus ügyét - mint minden más ügyet is - csak akkor ronthatja meg a pártokra szakadás átka, ha nem olyan emberek szolgálják, mint Pál és Barnabás. Ha ellenben meglátszik, hogy kinek-kinek a saját érdeke, dicsősége, emelkedése fontosabb, mint az ügy maga: akkor megoldhatatlanokká válnak a különben szépen megoldható nehézségek is, és a meginduló versengésben odavész az összetartó, testvéri egység.
Mit tudnék én "kockára tenni a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért"? Csakugyan drágább és fontosabb-e nekem ez a szent ügy a magam kicsiny érdekeinél?

ISTEN GYARLÓ ESZKÖZEI (36-41.)

Istennek a legnagyobb feladatokra kiválasztott szolgái is gyarló emberek, akik között támadhatnak sajnálatos nézeteltérések. Ezt látom a Pál és Barnabás között keletkezett ellentétből, amikor az egyik ellenezte, a másik meg ragaszkodott ahhoz, hogy Márkot magukkal vigyék a második missziói útra is, amiért aztán ők is elváltak egymástól. Legyek elkészülve ilyen látványokra, hogy kiábrándulás ne érjen!
Isten azokat a szolgáit szokta igazolni, akikben több a megbocsátás és bizalom. Ezt mutatja Pálnak és Barnabásnak Márkussal szerzett tapasztalata is. Pál lemondott már Márkusról és elfordult tőle. Pedig később még sok hasznát látta hűséges szolgálatainak. Barnabásnak lett igaza, aki egyszeri hűtlensége miatt nem akart még pálcát törni felette. Mindig jó alkalmat adni a jóvátételre!
Isten az Ő szolgáinak minden gyarlósága ellenére is tovább folytatja általuk munkáját. Ez tűnik ki Pál és Barnabás sajnálatos meghasonlásának esetéből is. Ha egymástól különváltan is, ha új segítőtárs bevonásával is, azért fennakadás nélkül vitték tovább új tájak, és új népek felé Isten üdvözítő üzenetét. Nem az emberi eszközök hibátlansága, hanem a kegyelem gazdagsága biztosítja Isten ügyének diadalmas előnyomulását.

Barnabás azt tanácsolta…
Egy szomorú viszálykodást beszél itt el Lukács, amely minden kegyes emberben méltán rémületet kellene, hogy keltsen. A Pál és Barnabás életközösségét mennyei kijelentés szentesítette. Ez alatt az iga alatt, melybe az Úr őket befogta, sokáig egyetértésben dolgoztak; sok bizonysággal tapasztalták Istennek különös jóindulatát, sőt az a csodálatos eredmény, amelyről fentebb Lukács megemlékezett, Istennek felséges áldása volt.
Ámbár az üldözéseknek annyi vihara miatt mindannyiszor csaknem teljesen megsemmisültek, s számtalan ellenség oly kegyetlenül gyötörte őket; s jóllehet belső meghasonlás is fellángolt ellenük mindenütt, mégsem szakadtak el egymástól, sőt ezek a körülmények még szorosabbá tették köztük az egyetértést. S most egy semmiség miatt, amit fáradság nélkül el lehetett volna hárítani, az isteni elhivatásnak ama szent kötelékét szétszakítják. Bizonyára nem történhetett ez az összes istenfélő embereknek erős megzavarása nélkül.
Ha a vetélkedési szenvedély azokban a feddhetetlen férfiakban, akik sok éven át hozzászoktak mindennek elviseléséhez, oly erőszakos volt, mi történik velünk, akiknek indulatai még nem kényszeríttettek úgy engedelmességre az Isten iránt, s azért szertelenül csaponganak?
Ha egy jelentéktelen körülmény elválasztotta őket, akik az ellenséges megpróbáltatások között az egységet szentül ápolták, milyen könnyű lesz a sátánnak elválasztás végett azokhoz férkőzni, akik vagy semmit, vagy ridegen törődnek a béke ápolásával?
Milyen nagy büszkeség volt az, hogy Barnabás, akire nézve semmi sem volt nagyobb megtiszteltetés, minthogy a Pál kísérője lehet, aki iránt úgy kellett volna viselkednie, mint fiúnak az atyja iránt: oly makacsul megvetette annak tanácsát? Némelyek talán az emberség hiányát láthatták Pálban, hogy hűséges munkatársának ezt a tévedését nem bocsátotta meg.
Ez a példa arra int, hogyha a Krisztus szolgái erősen nem vigyáznak, a sátán előtt sok nyílás támad, melyeken át közéjük lopózkodik az egyetértés megzavarása végett.

De már magáról az ügyről kell szólnunk. Vannak emberek, akik a viszály tekintetében a hibát a Pál túlságos szigorúságának tulajdonítják, s első hallásra valószínűek az érvek, amelyeket felhoznak. Pál visszautasítja Márkot, azaz Jánost, mivel kíséretétől elvált, de nem pártolt el Krisztustól. A kereszt hordozásához még hozzá nem szokott ifjú az útból hazament. Korára kellett volna tekintettel lenni Pálnak. Ha János, mint újonc, szolgálata kezdetén nehézségeknek volt kitéve, abból nem következik, hogy egész életében gyáva katona lett volna. Mivel visszatérése Pálhoz kitűnő bizonysága bűnbánatának, visszautasítása korántsem látszik emberségesnek. Mert nagyobb elnézést kell tanúsítani azokkal szemben, akik vétkükért önként vezekelnek.
De voltak más okok is, amelyek Pált engedékenységre kellett volna, hogy indítsák: a Márk, azaz János háza a gyülekezetnek látogatott vendéglátó helye volt; anyja a legsúlyosabb üldözés alkalmával, amikor Heródes kegyetlenkedett, s az egész nép dühöngött, befogadta a hívőket, akik ott szokták tartani vallásos összejöveteleiket, amint Lukács említette (2,12.) Egy olyan feddhetetlen és lelkes asszonyt bizonyára kímélni kellett volna, nehogy a szertelen szigorúság elidegenítse. Azt óhajtotta ő, hogy fia az evangélium hirdetésének szentelje magát, s most mekkora keserűsége lehetett, hogy egy jelentéktelen tévedés miatt fiának munkáját visszautasítják, éppen akkor, amikor nemcsak megbánja hibáját, hanem tényleg jóvá is teszi s Barnabás elég mentséget talál arra, hogy megbocsásson neki!

Az összefüggés azt mutatja, hogy a Pál véleményét helyeselte a gyülekezet. Ugyanis Barnabás fogja magát s társával együtt Cyprusba hajózik, az atyafiakról pedig nincs semmi említés, mintha titokban távozott volna el, a nélkül, hogy tőlük elbúcsúzott volna. Azonban Pált az atyafiak jókívánataikkal az Isten kegyelmébe ajánlják, amiből kitűnik, hogy a gyülekezet az ő pártján állt. Hogy Isten a Szentlélek erejét később a Pál megáldásában kitölti s az ő munkáit kegyelmének szerencsés eredményével kíséri, Barnabást pedig, mintha eltemettetett volna, elhagyja; ebből azt az elfogadható bizonyságot lehet meríteni, hogy Isten jónak látta szigorúságának ilyen példáját adni. Bizonyára sokkal súlyosabb volt a Márk bűne, mint általában hiszik. Nem pártolt ugyan el a Krisztus iránti hittől, de hivatását elhagyta s annak árulója lett. Tehát igen rossz példát mutatott, ha később hivatásához vissza is tért volna, amitől elpártolt, mert azzal a kikötéssel ajánlotta volt fel munkáját a Krisztusnak, hogy többé nem akar szabad lenni, s önmagával rendelkezni. Nem lett volna szabad neki ebben a tekintetben adott szavát meghazudtolni, mint ahogy egy asszonynak férjét, vagy egy fiúnak az atyját nem szabd elhagyni; de gyengesége sem védi hűtlenségét, mert ezzel szent elhivatását sértette meg.
Megjegyzendő, hogy Pál nem vetette meg Jánost teljesen, mert testvérének tartotta; csak meg kellett elégednie Jánosnak az egyszerű gyülekezeti tagsággal. Nem akarta őt nyilvános tanítói hivatalhoz engedni, amiből a saját bűne miatt gyalázatosan kiesett. Mert nagy különbség van abban, vajon teljességgel elzárják-e a megbocsátást az elől, aki vétkezett, vagy csak a nyilvános hivatalt tagadják meg tőle; ámbár lehetséges, hogy mind a két fél túllép a rendes mértéken, úgyhogy a máskülönben jó ügyet sokszor tisztán a véletlen körülmények rontják el.
Pál helyesen és fegyelmezési jogánál fogva célszerűen járt el, amikor nem akarta kísérőjéül elfogadni azt, akinek állhatatlanságát egyszer tapasztalta, de amikor látta, hogy Barnabás nagyon makacsul erőszakolja a dolgot, engedhetett volna a Barnabás kérésének.
Bizonyára többet kell, hogy érjen előttünk az igazság, mint az egész világ szeretete, de okosan mérlegelni kell azt is, hogy mekkora jelentősége van a szóban forgó ügynek. Mert ha valaki egy semmiségben, vagy semmi építő hatással nem bíró dologban mutatja meg állhatatosságát és készül fel a harcra, s nem szűnik meg a végsőkig védeni elhatározását: az esztelen és bűnös makacsságról fog bizonyságot tenni.
Pál találhatott volna valami középutat, hogy hivataltársának nyers fellépésével szemben valami engedékenységet tanúsítson a nélkül, hogy az igazságtól elpártolt volna. Nem kellett volna Márknak kedveskednie, sem az ő vétke előtt szemet hunynia, de semmi kötelezettség sem akadályozta abban, hogy véleményét szabadon megnyilvánítsa a nélkül, hogy magát legyőzöttnek érezte volna olyan ügyben, mely sem az egészséges tanítást, sem az emberek üdvösségét nem veszélyeztette.
Azért mutatok rá erre, hogy tudjuk buzgóságunkat még a legjobb ügyekben is fékezni, nehogy mérték felett heves legyen.

Apcsel 15 22.-41.

Erről írt Prophet, köszönöm.

Még annyi, hogy amikor a testvéreknek felolvasták az üzenetet, azok megörültek a BÁTORÍTÁSNAK!
De nagy dolog, ha tudjuk egymást bátorítani, mert ezzel örömöt szerzünk a testvérünknek!

Ezt kívánom a mai napon mindannyiunknak a BÁTORÍTÁS szolgálatát....

"hívő zsidó asszonynak, de görög atyának... "- a lényeg a hívő szón van. Bizonyára komoly hívő, ahogyan más helyen meg is emlékezik róla Pál (II. Tim. 1,5.) - tehát: képmutatás nélküli hit.
- az olyan hitnek generációs kihatásai vannak - ezért hálával emlékezem meg Édesapámról, akiben szintén "képmutatás nélküli volt a hit." Remélem, bennem is olyan hit van.
- Aztán nemcsak a generációkra, hanem a nemzetiségekre is áldott kihatással van az ilyen hit. - Unokahúgom - a felvidéken - férjhez megy nemsokára egy szlovák nemzetiségű fiúhoz, aki - hála Istennek - szintén hívő, de csak ő maga a családból. Adja az Úr, hogy áldott bizonyságtétel lehessen hívő életük mindkét nemzetiségre!

- "eltiltattak a Szent Lélektől.." "nem eresztette őket a Lélek..." - roppant érzékenynek kell lennem a Lélek vezetésére, mert én akarhatok valamerre menni, akarhatok valamit mondani, de a Szent Lélek nem biztos, hogy azt akarja. Chambers mondja: a Lélek hangja olyan halk, mint a szellő - nagyon figyelj rá.

- És a Lélek megmutatja mindig, hogy Ő mit akar - nekem is adott látást a Lélek arra nézve, hogy hova küld engem - és én megyek....


Victor János magyarázata:

HOGYAN HALAD ISTEN ÜGYE? (1-8.)

Látom Timóteus esetéből: mint szolgálja Istennek egyházát a családi kör. A hívő édesanya keze alatt olyan fiú nevekedik, aki már fiatalon "jó bizonyságot" nyer Krisztus hívei között, és hamarosan szolgálathoz is jut az Ő ügyének harcosai mellett. Pedig nem tudjuk: segítőtársa volt-e ebben édesanyjának az édesapja is, vagy talán inkább csak akadályozója? Csodálatos hatalma van a szülői háznak! (1-2.)
Látom Pál apostol példájából: milyen óvatossággal kell az Isten ügyét szolgálni az emberek között. Mivel eleinte főképpen zsidók között hirdette az Evangéliumot, azt akarta, hogy fiatal munkatársában, Timóteusban se találjanak semmi kivetnivalót, s a gyülekezeteket általában is intette: alkalmazkodjanak a zsidókból kikerült anyagyülekezet igényeihez. Isten kedvéért néha emberi szempontokhoz is igazodni kell. (3-5.)
És látom a történet folytatásából: mint igazgatja Isten maga az Ő Igéje terjedését. Embereket használ fel eszközül, de maga tartja kezében őket. Szent Lelke által úgy terelgeti, vezetgeti az apostolokat, hogy világos parancsokat kapnak: hol munkálkodjanak és hol ne. Nem emberi tervek mennek végbe ilyenkor, hanem Isten akarata. A mi dolgunk: figyelni erre az akaratra és engedelmeskedni. (6-8.)

TILTÁS ÉS PARANCS

Megfigyelhetem Pálnak és társainak úti tapasztalataiban Istennek tartóztató beavatkozását. "Eltiltattak a Szent Lélektől." Éspedig az Ige hirdetésétől! (6-7.) Nemcsak bűnös szándékok hevét hűti ki és nemcsak ártalmas tettekre kinyújtott kezeket erőtlenít meg az Isten Lelke. Sokszor "eltilt" a legtisztább vágyaink követésétől is - mert Ő valami mással akar foglalkoztatni. Mi helyesnek tartanánk a megkezdett utat, és senki ember fia nem hibáztatna érte bennünket - de ha a döntő szóra, a Lélek intéseire figyelünk, mégis kitűnik, hogy Ő másfelé vezérli lépteinket!
De megfigyelhetem Pálnak és társainak úti élményeiben ennek a visszáját is: Isten azért tartóztat vissza az egyik iránytól, hogy a maga idején világosan kijelölje a másikat. "Megértvén, hogy oda hívott minket az Úr." (9-10.) Ő tudja, hol van legnagyobb szükség szolgáinak a munkásságára, és mi az a szolgálat, amelyet legjobban felhasználhat. S valamilyen módon minden kétséget eloszlatva tudtul adja nekik parancsait. Csak legyen meg bennük a készség megérteni, és ha megértették, vonakodás nélkül követni az Ő útmutatásait. Lépésről lépésre ki fog előttük világosodni vezérlő akarata.

Pál előveszi a törvényt és Timóteust körülmetéli, ezelőtt ő maga kardoskodott ennek a nem kötelezővé tételéről.

MICSODA SZABADSÁG!

Mert MÁSOKRA GONDOLVA TESZI.
Timóteus és a zsidók érdekében, csak hogy erre a szabadságra hívhassa őket!

"...hallgatott ránk - mert mi az Úr nevében mentünk, azért az Úr adott "ránk hallgatókat" is, ha csak egyet is. - Az egy aztán megsokasodott (lásd Filippibeliekhez írt levél).

"akiben jövendőmondásnak lelke volt" - Blumhardt Kristóf esetei jutnak eszembe, és elgondolkozom: a meghalt emberek lelke sokszor "víz nélkül való helyeken jár, és nyugalmat nem talál". Elfoglalja hát bizonyos emberek lelkét. Vagy két éve Újpesten a villamoson találkoztam egy ilyennel. Az káromkodva szitkozódott, de nyilvánvaló volt, hogy van benne "valami lélek". De hamar leszállt, hozzám nem tudott szólni.

- Jézusnak (a magasságos Istennek) nincs szüksége ilyen lelkek "bizonyságtételére". Pál "megbosszankodva" kiűzte, és ezzel nagy bajt zúdított maguk fejére. De ha nem így történt volna, hogyan tér meg a börtönőr? Istennek útjai csodálatosak. - Nem szabad sokáig megtűrnöd a körülötted zajló hamis bizonyságtételt. Te Jézus nevében igazán jársz és szólsz.


Victor J. Csendes Percek.

KITAPOSOTT NYOMOKON (16, 13-24.)

Az új munkatéren, amelyre Isten elvezette Pál apostolt, megismétlődtek a régi tapasztalatok.
Mindenütt vannak Istennek előkészített emberei, akik azonnal megértik, és rég óhajtott örömhírként fogadják az Evangéliumot. Nyitott szívre talál náluk Isten üzenete, és mindjárt felajánlják magukat és mindenüket az Ő szolgálatára (13-15.)
Mindenütt vannak az ördögnek szánandó rabjai, akik öntudatlanul is várják a szabadító Krisztust. Ők is fogékonyak az Ő felismerésére, és el is nyerik hatalma által nyomorult életük gyógyulását (16-18.)
De mindenütt vannak olyanok is, akiknek az önző érdekeibe beleütközik Krisztus igazságának terjedése, és akik csak a maguk megzavart érdekeinek szempontjából nézve a dolgot, esküdt ellenségei az Evangélium ügyének. (19-21.)
Mindenütt vannak aztán olyanok is, akik maguk nem is tudják, miről van szó, de felületességükben mégis hajlandók rossz ítéletet alkotni Krisztus bizonyságtevőiről, s a bujtogató ellenség pártjára állva maguk is ellenséges magatartást tanúsítanak. (22-24.)
Meglepetések nem érhetnek hát. Jól tudom, mire számíthatok én is, ha az apostolok útját járom.

nem bizony!!! és ez AZ!!

HONNAN veszi kedves általad rendkívül nagyrabecsült, és általam is - korlátaival együtt - tisztelt Victor Jánosunk ezt a MARHASÁGOT, hogy


majd én megmondom: a huszas években (a baptizmushoz hasonlóan) rendkívül népszerű SPIRITIZMUSBÓL...

aki szerint a meghalt emberek lelkei közöttünk kószálnak, és megszállnak időnként élő személyeket... az (finoman szólva) NAGY TÉVEDÉSBEN leledzik...

kőkeményen és feketén-fehéren meg kell mondanom: ez IDEGEN a hitünktől... ha te ragaszkodsz hozzá, hogy ez a református hit része, akkor én ezennel MEGSZŰNTEM református lenni...

Apcsel 16.11.-24.

Itt van ez a jövőbe látó lélekkel megáldott lány!
Miről beszél?

A SZÍN TISZTA IGAZSÁGRÓL! Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útjára tanítanak.

Akkor mi baja volt ezzel Pálnak?
Miért parancsolt rá erre a lélekre Jézus Krisztus nevében, hogy menjen ki belőle?

Szerintem azért, mert Isten nem tűri el, hogy még közvetetten is hasznot húzzanak egyesek az Üdvösség útjára való tanításból, hogy ebből gazdagodjanak meg emberek anyagi értelemben.

Amikor ez a lány MEGSZABADULT ettől a lélektől, amit a "gazdái" olyan busássan használtak, akkor jön a támadás Pálék ellen!

Ez van, erre lehet készülni....

másutt is látunk "igazmondó démonokat":



Jézus se "esik hasra" az "igazságtól"... Mi se tegyük... ha már belemásztunk a spiritizmusba (prof.Dr.VJ-nak hála), legalább legyen világos: egy démon SOK INFORMÁCIÓ BIRTOKÁBAN lehet, és "mondhat igazat"... ETTŐL MÉG nem kell azzal "megvádolnunk", hogy JÓT AKAR NEKÜNK

Kedves Net!

PLÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍZ!

Egy démoni lélek se szeretné a szabadítást! Egy démoni lélek se szeretné azt, hogy az emberek egymással szeretettel éljenek és MINDEN dolguk szeretetben menjen végbe!

Vagy haszon reményében cselekednek, vagy a maguk dicsőségének keresésére és FÉLNEK!