ISTEN TEMPLOMA

“És bement Jézus az Isten templomába, és kiűzte mindazokat, akik árulnak és vásárolnak a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta. És mentek hozzá vakok és sánták, és meggyógyította őket.” Máté 21,12

Amikor Jézus belépett a jeruzsálemi templomba, minden megváltozott. Kikerült, ami nem volt odavaló. Ha beengeded Jézust az életedbe, biztos, hogy történni fog valami. Előkerülhetnek, eszedbe juthatnak olyan dolgok, amikről azt hitted, hogy teljesen rendben vannak. Lehet, hogy rendezned kell a pénzügyi dolgokat, és rámehet az anyagi életed. Az Ige így is mondja: “Kötélből ostort csinálván, kiűzte mindnyájukat a templomból” (Jn 2,15). Mi lesz, ha Isten megmondja, hogy életedben mi a pénzváltó asztal, hogy életedben mi az adásvevés?! A kérdés az, valóban akarod-e, hogy életed imádság háza legyen? Figyeljük meg, hogy az első, ami elhallgat az életünkben, ha nem vagyunk rendben az Úrral, az imádság. Nem tudok már úgy imádkozni, mint hitre jutásomkor. Beengeded-e Jézust úgy igazán, hogy azt tehet, amit akar? Amit ki akar dobni, hadd menjen. Amit Ő megítél, azt ne védjed. Rámutat talán arra a beszédmódra, azokra a gondolatokra, ítélkezéseidre, indulataidra, amiket Ő nem tűr meg az életedben. Engeded-e most, hogy megítélje? A barlangélet ott kezdődik, amikor rejtem, dugom, takarom a dolgaimat, és mindenre van kifogásom. Egy templom akkor lesz tiszta, ha szólhat benne Isten szava.Miután Jézus kiűzte mindazt, ami nem templomba való, és tiszta lett a templom, akkor jöhettek a vakok, a sánták, a nyomorultak a templomba, hogy Jézus meggyógyítsa őket. - Jézus akkor jön be az életedbe, ha azt tehet, amit akar. Ő Úrnak jön be, hogy megszentelje az életedet.

ÍMÉ AZ ÉN SZOLGÁM

“Ímé az én szolgám... Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.” Ézsaiás 1a, 2

Ez az Ige elmondja, hogy mit nem csinál Jézus. “Nem kiált és nem lármáz.” Ennyi a mondanivalója: az én szolgámban csend uralkodik. Biztosan ismeritek, hogy milyen az, amikor valakiben csend uralkodik. Mi azért lármázunk, mert szívünkből hiányzik a csend. Nem kell mondanom, hogy a világ mennyire fél a csendtől. Vajon nem azért nem tudok sokszor csendességet tartani, mert belül nincs csend? Mi van a szívedben? Harag, gyűlölet? A gyűlölet mindig azt öli, aki hordozza. A másikra haragszom, de engem öl. Isten gyermeke is hordhatja magában a haragot, és akkor a Biblia szerint harag edénye. Az ember saját akarata a legnagyobb lárma. Különösen, amikor valaki nem azt akarja, amit én szeretnék. Minden érv amellett szól, amit én akarok. Aki ezzel az akarattal szembekerül, velem kerül szembe. Minden bűn lármát csinál. Utána érvelni kell, mit miért csináltam. A védekezés, az indoklás borzasztó zajjal jár. Amikor az ember dicsekszik, az is nagyon lármás. Az én szolgám nem kiált, nem lármáz, mondja az Ige. Miért? Mert nincs saját akarata. Isten akarata az Ő akarata. Nincs igaza, nincsenek jogai. Sokszor annyira mondom magamat, hogy a másikat meg sem tudom hallgatni. “Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.” Persze nem azon múlik, hogy az ember mennyit beszél. Világíthat az énje akkor is, ha egy szót sem szól. Egy fölény, hogy valamit jobban tudok, vagy a másik ember lekezelése, nem is kell mondjam, mennyire lármás. Jézushoz azért mentek az emberek, mert a szeretetnek ez a csendje fogadta őket, hogy itt nyugodtan beszélhetsz, itt meghallgatnak, itt megértenek.

MEGREPEDT NÁD

“Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” Ézsaiás 42,3

Olyan csodálatos kép ez Jézusról. Nekünk az a bajunk, hogy a megrepedt nádat eltörjük. Számunkra értéktelen szemét. Ézsaiás 41,14-ben olvassuk: “Ne félj, férgecske Jákób!” A férgeket nem szoktuk becézni. Nulla, egy féreg senkinek nem érték, csak az Úrnak. Egyszer végignéztem a Bibliában, mennyi megrepedt nád élet van. Gondoljunk Péterre, mennyire repedt nád volt - és Kőszikla lett. Amikor a házasságtörő nőt Jézushoz vitték, mindenki eltöri, mindenki kövezni akarja. Jézus egy szóval se mondja: mit tettél, hova jutottál, hogy lehet így élni? Csak annyit kérdez: “Asszony, hol vannak azok a te vádolóid? Senki nem kárhoztat-é téged… Én sem kárhoztatlak: eredj, el és többé ne vétkezzél” (Jn 8,10:11). A másik dolog vele együtt jár, hogy “a pislogó gyertyabelet nem oltja ki”. Vannak olyanok, akik már pislognak. Kezdődik bennük a hit. Van olyan is, aki még pislog. A már pislogókat is a hívő ember hamar kioltja. Milyen kemény és kegyetlen tud lenni az ember egy pislogó gyertyabéllel. Valahogy másként mond valaki valamit, mint ahogy megszoktuk, és rögtön ott a gúnyos mosoly. Az illető soha többet nem fog megszólalni. Eloltották, ahelyett, hogy a két kezükkel védenék. Ha ott volnának mellette a teljes védő, megértő szeretetükkel, nem aludna ki. Jó volna körülnézni, nincs-e körülöttem pislogó gyertyabél, nem voltam-e úgy, hogy egy mondatommal eltapostam? Nincs-e olyan, hogy az Úré volt, és most elalvóban van? Már nem lángol, de egy kis élet még van benne. A lármás énemtől nem veszem észre, hogy egy ember elsőt pislog, vagy már utolsót. Jézus egészen más volt, mint mi.

A SZIGETEK VÁRNAK

“Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.” Ézsaiás 42,4

Miközben nem oltja el a pislogó gyertya belét, Ő nem pislog. Amikor Heródes kinevette és kigúnyolta, egyszerűen, nyugodtan hallgatott. Hiába kérdezte Pilátus sok beszéddel, hiába mondta: “Nem tudod-é, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?” (Jn 18,10). Nem változtatott a viselkedésén. Jézus nem pislogott a kereszten sem. Ugyanolyan változatlanul szeretett, lehetett arcul köpni, kigúnyolni. Lehet megfeszíteni, nem pislog. Ő ugyanaz volt, amikor tanított, amikor le akarták taszítani a szikláról, amikor meg akarták koronázni. Változatlan és állandó a szeretete, békessége, világossága, tisztasága. Olyan csodálatos látni abban, hogy nem pislog és nem reped. A szíve megrepedt, de Ő nem repedt: maradt ugyanaz. Úgy van Jézus: mindegy, hogy szeretnek, ütnek, kigúnyolnak vagy dicsőítenek. Nem pislog és nem reped, amíg törvényt tanít a földön. Hordozza Istennek szeretetét, Istennek törvényét: Szeresd ellenségeidet! Szereti őket akkor is, amikor az életére törnek. Jézus a törvényt igazán tanítja. Úgy tanítja, hogy éli. “És a szigetek várnak tanítására.” Jézus nem jutott el a szigetekig. Nekünk kell eljutni. Jézus hit által lakik a szívünkben. Jézus egészen más, mint mi. Bármennyire akarok, soha nem leszek olyan, de átengedhetem Neki a helyet. Átengedhetem a testemet, mondhatom: Uram, Te élj bennem! Várnak a szigetek. A legközelebbi sziget az otthon. Jézust várják! Benned azt a szeretetet, amelyik nem tör, nem olt, nem lármáz. Kérjed Őt: Uram, szeretnék nem lármázni, nem oltani, nem pislogni, nem repedni.

Uram, szeretnék nem lármázni, nem oltani, nem pislogni, nem repedni.

ámen

NE LÉGY MESSZE TŐLEM

“Születésem óta a Te gondod voltam; anyám méhétől fogva Te voltál Istenem. Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen.” Zsoltár 22,11-12

Nincs ember a földön, aki mondhatná, hogy anyja méhétől fogva az Úrral járt, csak Ő, az Egyetlenegy! Mindnyájan bűnben születtünk, és bűnben melengetett az anyánk. Amikor Júdással az élen elfogják Jézust, kezdődik a gúnyolódás, a szenvedés. Nem tudom, gúnyoltak-e téged úgy igazán? Milyen nehéz végighallgatni, és nem válaszolni. Amikor megkötözve viszik Jézust a főpap udvarára, elhangzik az első szitok, csattan a pofon, az első ütleg, az első hamis vád. Megtörténik Péter tagadása, a tanítványai cserbenhagyása, és Jézusnak minden fájdalmat át kell élnie. Minden a 22. zsoltárban leírtak szerint történik. Jézus belekerült a halál torkába, de Isten megmentette onnan. Csak a torkában volt! Megdöbbentő, hogy Jézus halálánál nem Jézus halt meg, hanem a halál. Így mondja az 1Kor 15,55: “Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?” Jézus győzelmesen jön elő a halál torkából. Erről beszél a feltámadás. Jézus győzött a legnagyobb, az utolsó ellenségen, a halálon. Húsvét reggelén győztesen jön elő. A halál halt meg, Ő pedig csodálatosan, ragyogóan, győztesen feltámadott. Vajon ezek után tudsz-e még kételkedni? Van-e még lehetőséged kérdőjeleket feltenni, amikor ezer évvel Jézus halála előtt Isten Dáviddal pontosan mindent leíratott? Jézus “miért” kérdésére az ég és föld nem válaszolhat, csak a megváltott ember borulhat le, hogy Jézus váltsághalálát megköszönje. Nézzünk szembe az Igével: “Mi módon menekedünk meg, ha nem törődünk ily nagy üdvösséggel?!” (Zsid 2,3). Vedd halálos komolyan, amit az Ige mond!

A NAGYOBBIK FIÚ

“Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn volt, és mikor hazajött... hallotta a zenét és táncot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?” Lukács 15,25-26

Megtudjuk erről a fiúról, hogy rendes, dolgos, tisztességes, becsületes ember. Talán mondották is róla: de jó, hogy ez nem olyan tékozló, mint a másik. Reá lehet építeni. Ő volt az, aki maga is meg volt róla győződve, hogy rendes ember vagyok. Nem tudom, nem a te képed-e ez, akire így néztek? Amint ez a fiú messziről látta a kivilágított ablakokat, hallotta a vigadozást, az örömöt, már ott volt benne a felháborodás. Nélkülem?! Történhet valami nélkülem? A nagyobbiknak mindig ez a baja. Az ember nem tud örülni annak, ami nélküle történik. Szívében ott van a kételkedés, vajon jó lehet az, amiben én nem vagyok benne? A nagyobbik fiú megharagszik, nem akar bemenni a házba. A nagyobbik könnyen sértődik. Ha a saját arcod keresed, nem úgy van-e, hogy azért sértődsz meg, mert nem tisztelnek, nem törődnek veled? Mindennek a terhe rajtad van, mégis nélküled ünnepelnek. Mikor sértődtél meg utoljára?! A sértődés következő lépése a dac: most már azért sem! Amikor megtudta, mi történik odabent, biztos elkezdődött szívében a harc: be kellene menni, még ha nélkülem csinálták, akkor is. Sajnos, a küszöbön győzött benne az azért sem! És ment ki, ki az udvarra, a sötétbe. Voltatok már így? Akháb király, amikor nem kapta meg a veteményeskertet, hazament, lefeküdt, a falnak fordult (1Kir 21,4). Vele tették, aki a legnagyobb az országban? Méghozzá egy senki tette. Mennyire tud az ember háborogni: velem, velem! Még mondhatta volna a fiú, hogy bánom is én az egészet, az a lényeg, hogy hazajött! De győzött benne a dac, ellensége lesz mindennek, és megy ki a sötétbe a megsötétedett szívével.

SZÁMON TARTOTT SZOLGÁLAT

“Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vigadjak.” Lukács 15,29

“Az ő atyja kimenvén, kérlelé őt.” Milyen csodálatos az Atya, aki utána megy a fiúnak. A kisebbiknek nem ment utána, nem kérlelte. Melyik volt messzebb a kettő közül? A nagyobbik! Nem fizikailag - lelkileg! Utána ki kellett menni, és kérlelni. A kisebbik viszsza tudott jönni, bocsánatot kért. Itt pedig majdnem az Atya kér bocsánatot. Isten úgy szereti az embert, hogy ezt is megteszi. A fiú számon tartotta szolgálatát. “Ennyi esztendőtől fogva...” Lehet, te is számon tartod, mennyit mentem, mennyit áldoztam. Szemére hányja az Atyának azt, ami a legnagyobb kegyelem és a legnagyobb ajándék, hogy szabad, hogy lehet szolgálnom Neki, hogy egyáltalán megtűr. Ez a fiú veri a mellét, amikor az Atyával beszél: Te nem tudod, hogy én mennyit, nem tartod számon, hogy én mit tettem?! Soha ne hánytorgasd fel, amit embereknek tettél, még sokkal kevésbé, amit az Úrnak tettél. Csak azok vannak feljegyezve a mennyben, amiket mi nem könyveltünk magunknak. Amit könyveltél, az a mennybe sohasem kerül be. Bár soha hasonló mondat ne hagyná el a szádat! Persze rafináltak vagyunk mi, nem mondjuk ki, csak gondoljuk. Isten olvas a gondolatainkban. A még rettenetesebb mondat: “És soha parancsolatodat át nem hágtam.” Hogy képes ezt kimondani? Kérkedik az engedelmességével. A még súlyosabb mondat: “Nékem soha nem adtál…” Kiderül az elégedetlensége. Így lesz az önigaz ember Istent káromlóvá. Gondoltad-e már, hogy neked mit nem adott Isten testiekben, lelkiekben? “Nekem nem adtál örömöt, békességet.”

MINDENEM A TIÉD

“Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene hát.” Lukács 15,31-32

Az otthon maradt fiúnak minden kell, csak az Atya nem. Nem számít, hogy mindig az Atyával lehet. Most kiderül, hogy neki egy kecskegida kellett volna. Mondhatja-e most neked az Úr: Mindig velem lehetnél, nem csak a csendességben - mindig. Jézus Krisztus a szívedben él. Mindenkor Vele lehetsz. Isten neked mindent odaadhat az Ő Egyszülött Fiában, akiben mindennel megajándékozott bennünket. Érzed-e az Atya szívének fájdalmát, hogy minden kell neked, csak én nem? Az Ő szerelmes Fiának sem kedvezett, mit kellett volna még, hogy neked adjon? Még egy mondat: “örülnöd kellene”. Hát nem tud örülni. A nagyobbiknak a rettenetes öröksége: nem tud örülni. Az Atyának nem a munkád kell, nem a szolgálatod: a szíved. “Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred”, a másik, aki elbukott, aki nyomorúságban van, hazaérkezett. Nincs szíved a testvéred számára? Bárminek, amit az Úr neki ad, neked is örülnöd kellene. Egy történet, amelyiknek nincs vége. A tékozló fiú történetének a vége: “Kezdének azért vigadni.” Nem tudjuk, hogy mi történt a nagyobbik fiúval. Nem tudjuk, továbbment-e dacosan, makacson. Nem tudjuk, meg tudott-e még fordulni. Nem tudjuk, sikerült-e az Atyának a szívére beszélni. Ennek a történetnek nincs megnyugtató vége. És a tiednek?! Azt tudjuk, hogy a tékozló fiú megtért, de hogy a bátyja megtért-e? Ha magadra ismertél, menj vissza az Atyához. Lásd meg, hogy tékozlóbb vagy a tékozlónál. Még megfordulhatsz, hogy lehessen ma öröm a mennyben egy igaz ember megtérésén

Nekem nagyon tetszik ebben a történetben, hogy ez az apa nem azt mondja, hogy jóvan, akkor ne gyere be, pukkadj meg ott kint, hanem képes és kimegy kérlelni. Hihetetlen-felfoghatatlan.

Engem is mindig meghat ez a szeretet.

A KISEBBIK FIÚ

“Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont.” Lukács 15,12

A Biblia minden egyes lapja Istenről és a lelkünkről beszél. A példázat akkor érthető számunkra, ha a fiú helyébe magunkat helyettesítjük be. A fiúnak az Atyához ez volt a mondanivalója: Atyám! Add ki! Vajon az imaéletetek nem ebből áll? Nem ez a fő mondanivaló, hogy Atyám, add ki az egészséget, az anyagiakat? Add ki, amire a családomnak szüksége van: szeretetet, békességet, megértést. Amikor az Atya kiadta a vagyont, a fiú messze vidékre költözött. Miért? Hogy a dolgaiba ne szóljon bele az Atya. Önálló és független akart lenni. Neki nem kellett az Atya, sem a szava, sem a véleménye. Nem gondoljuk, hogy hasonlít hozzánk ez a fiú? Mi is a magunk feje szerint csinálunk mindent, ahogy mi szoktuk. Az ízlésem, az elképzelésem, az akaratom: messze vidék. Csak az Atya látja igazán, hogy melyikünk milyen messze van a tanácsától, a beleszólásától. Beleszólhat Jézus a dolgaidba? Vagy önálló vagy, mint a tékozló fiú? Annyira messze volt, hogy nem is hallotta Isten szavát. És elkezdődött a tékozlás. Ha valamit nem arra használok, amire Isten adta, tékozlom. A fiú “mindent elköltött”. Ezen a földön csupa olyan ember él, aki messze vidékre költözött, és akinek a szeretet hiányzik. A szeretet és az öröm együtt a boldogság. Az ember mindenütt ezt keresi, barátoknál, szülőnél, gyermeknél. Sokszor elkölti az ember az igazságot, elkezd hazudozni. Azért próbál szebb lenni, azért nagyzol, hogy szeressék. Te mit költöttél már el? A nyugalmadat, a békességedet? Nagyon drága dolog, ha valaki meg akarja venni. Látjátok, a tékozló fiú mindent ráköltött, mégis oda jutott, hogy éhen halok. Vajon te is itt tartasz már?

KEZDETT SZÜKSÉGET LÁTNI

“És az megosztá köztük a vagyont. Minekutána pedig mindent elköltött, támadt nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.” Lukács 15,12b, 14

Érthetetlen dolog, hogy miért adta ki az Atya a fiára eső részt? Miért választotta ezt a megoldást? Olyan egyszerű ez a mondat: “És az megosztá köztük a vagyont.” Nem sírt, nem csinált jelenetet, nem mondta, hogy maradj itthon. Mintha nem is fájt volna neki. Miért csinálta ezt ilyen tárgyilagos rövidséggel? Isten azt a szabadságot, amit az embernek adott, még lelki kényszerrel sem sérti meg. Nyugodt, mozdulatlan arccal elengedte a fiút. Nem csak elengedte, hanem tudott is róla. Biztosan érkeztek hozzá hírek arról, hogy a fiú szórja a pénzt, iszik, szórakozik. Jöttek a hírek: a fiad éhezik, a fiadnak moslékot sem adnak. Mennyire nehéz lehetett az Atyának nem mozdulni. A másiknak utánament. Az Atya halálos komolyan veszi az elment fiát, de mozdulatlan. Voltatok már úgy, hogy sírtatok, könyörögtetek, és mintha be lett volna zárva az ég? Istenem, látod, mit csinálnak velem, nem bírom tovább, Atyám, éhezek! Se szó, se felelet. Nem tudom, hogy a fiú írt-e leveleket. De hogy nem kapott választ, az bizonyos. És az Atya az Ő szolgáin keresztül mégis cselekszik. Szenvedés, baj, nyomorúság, éhség - az Ő szolgái. Minden az Atya tudtával történik. Elkerült a fiú a disznók vályújáig. Szeretném, ha megnéznéd, nem vagy-e már ott? Valaki elmondta, csak a krimik érdekelnek. Azt mondotta más, hogy disznó vicceken nevettem. Hogy jutottam én ehhez a disznóvályúhoz?! A fiú oda jutott, hogy azzal a moslékkal kívánta megtölteni a gyomrát, amit a disznók ettek. De azt sem adták neki. Milyen jó, hogy nem adták! Eljött a döntő pillanat. Oda jutott: ha így megy tovább, éhen halok! A lelkedről beszélek!

MAGÁBA SZÁLLT

“Mikor aztán magába szállt, monda: az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén, elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.” Lukács 15,17-18

Magunkba szállás helyett mit szoktunk csinálni? Kifelé nézünk, másokat okolunk és vádolunk. A fiúnak is lett volna oka azt mondani, hogy a körülményeim, a barátok, a kegyetlen gazda az oka. Mi is mondjuk: a vejem, az anyósom, a gyerekem, a szomszédom! Mindennek másvalaki az oka. Milyen jó, hogy a tékozló fiú nem kifelé nézett, hanem befelé, magába szállt. A Biblia leírja a magával való beszélgetését. Ha most magadba szállnál, és kezdenél lefelé menni a szíved mélyéig, eljutnál-e oda, ahova ez a fiú? “Atyám, vétkeztem!” Látjátok, ez a fordulópont: én vétkeztem. Kettős a bűnnek a következménye: “az ég ellen és te ellened.” Isten ellen és ember ellen. A bűn mindig ilyen. Minden bűnnel Isten és parancsolata ellen vétkezünk. A fiú eldönti: “Fölkelvén, elmegyek az én Atyámhoz.” Mit jelent a mi életünkben: fölkelek? Hogyan kell fölkelni és elindulni? Imádságban! Fölkelni nagyon sokszor annyit jelent, hogy letérdelni. Odaborulni Isten elé, elmondani Neki mindent. Kezdeni Vele beszélni. Nem kell messze menni, Ő ott van velünk a szobánkban. A fiúnál ez nem csak döntés volt, meg is tette. Nagyon sokszor elhatározzuk, hogy így nem mehet tovább az életem. Másképp lesz minden. Csak nem lesz másképp, marad minden a régiben. Hagyj fel az önálló élettel! Lásd be, nem mehet tovább az életed Nélküle. Indulj el Felé, hogy minden megváltozzon.

---Tudom,- hogy ez a "csendes percek" és nem a "más vallások,pszicho-
lógiák" topic,--- a fenti szép és igaz igemagyarázathoz -elolvasása után-
bennem most mégis felvetődött egy MAI, további lehetőség arra, hogy
"magunkba szállás helyett " mit is lehet még csinálni.-

-Döbbenetes mai, démoni lehetőség az "ALFÁBA MENÉS" az Agykontroll
tréning segitségével.

-A passziv meditáció, máris kinálja a bün Jézus nélküli megoldását:
***********************************************************

"...meditáció közben eltünik az aggodalom és a büntudat érzése... Az idő
mulásával egyre hosszabb ideig maradnak távol az ilyen gondolatok és
érzések, majd egynap végleg eltünnek." (José Silva:Agykontroll,3.fejezet)

-Isten kegyelme őrizzen meg bennünket, hogy Krisztus helyett a
-MÁSvilág
-felé forduljunk.

-"Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a feje-
delemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbirói
ellen, melyek a magasságban vannak"

-De ha Krisztus lakik bennünk, nincs mitől félnünk, mert a Sátánnak nincs
hatalma felettünk, Jézus Ura a mindenségnek, - hiszen neki "adatott
minden hatalom mennyen és földön". Mt 28,18


L.