Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 153 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Következő
 

Re: Imádkozás
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2010. jan. 16., szombat 18:49 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
http://www.baptistasegely.hu/node/648

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2010. jan. 17., vasárnap 15:57 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 29., vasárnap 16:25
Hozzászólások: 2935
Tartózkodási hely: bp
Haiti:

Az országban a hivatalos nyelvek a francia és a kreol. A lakosság 80%-a római katolikus, 10%-a baptista, 4%-a pünkösdista, 1%-a adventista, 4%-a pedig egyéb vallású.

A lakosság fő tüzelőanyaga a faszén. A szénégetés miatt, meg más okok következtében, alig maradt mára az eredeti erdőkből valami. A hegyek lecsupaszítását a talaj pusztulása követte. Azóta hirtelen fellépő heves árvizek pusztítják a mezőgazdasági területeket és a lakosságot. Az újraerdősítés érdekében hozott intézkedések eddig kevés eredményt hoztak.

Az ország elszegényedett. Kevés államfőt foglalkoztatott fejlődése. Az elnöki hatalom lehanyatlott, az utódjelöltek fegyveres lázadásokat robbantottak ki. A XX. század elejére az országban állandósultak a felkelések.

_________________
Békesség Istentől


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2010. okt. 29., péntek 20:04 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. szept. 10., csütörtök 20:49
Hozzászólások: 29
szerk: átraktam a megfelelő részbe(Segítsetek)

_________________
lassan, de biztosan


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. feb. 15., kedd 07:04 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
http://skitguys.com/videos/item/the-skinny-on-prayer/
Imádkozásaink sokféle hamisságáról szól, sajnos angolul.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. feb. 16., szerda 15:07 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
AZ IMÁDSÁG FEGYVERE
Cseri Kálmán
Pasarét, 2010. július 8.


Alapige:Mt 26,30-44

Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. Akkor így szólt hozzájuk Jézus: "Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába." Ekkor Péter így szólt hozzá: "Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom." Jézus pedig ezt mondta neki: "Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem." Péter így válaszolt: "Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg." Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is.

Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: "Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom." Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. Akkor így szólt hozzájuk: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!" Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te." Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: "Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." Másodszor is elment, és így imádkozott: "Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod." Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük. Otthagyta őket, újra elment, harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal.



Igehirdetés

"Azok a bibliai fejezetek, amiket mostanában olvasunk kalauzunk szerint, az Úr Jézusnak közvetlenül a kereszthalálát megelőző napjait, sőt óráit írják le. Bepillanthatunk ezeken a történeteken keresztül - ha szabad ilyeneket mondani -, a Megváltó szívébe. Megtudhatunk róla olyan dolgokat is, amik addig nem derültek ki vagy nem kaptak hangsúlyt.

Jézus egyben példát is ad nekünk sokféle lelki harcunkhoz. Figyelmeztet sok fontos feladatra, hibalehetőségre, és erőt is ad ahhoz, hogy ezekben a harcokban győzzünk.

Jézust itt egy nagy támadás érte. A Biblia kísértésnek nevezi ezt, amikor a Sátán egy másik lehetőséget kínál fel a hívőnek, mint amire addig gondolt, vagy mint ami Isten felismert akarata. Szolgálata elején is érte ilyen támadás Jézust: változtasd a köveket kenyerekké, ugorjál le a templomról és majd népszerű leszel. Sőt a legvakmerőbb ajánlata az ördögnek az volt, hogy leborulva imádja őt. Jézus akkor ellenállt, nem reflektált egyik ajánlatra sem. Egy-egy igével visszaverte ezeket. Nem fogott rajta a kísértés.

De vajon most is ellen tud-e állni? Éppen ezt szeretném kiemelni ebből a jól ismert bibliai szakaszból, hogy miféle támadás érte itt Jézust, milyen fegyverrel győzött, és mi a haszna ma is, a mi számunkra is az Ő győzelmének.

Mi volt ez a támadás?

Az úrvacsora szereztetése után tanítványaival kivonult a Gecsemáné kertbe, ahova máskor is szokott menni. Ez maga már kísértéshelyzet volt közvetlenül a keresztre feszítés előtt, hiszen Ő pontosan tudta, hogy másnap olyankor már halott lesz. Közvetlenül az Ő kivégzése előtt, éj leple alatt, a városon kívül egy elhagyott helyről még elmenekülhet. Elkerülheti a tragédiát, a szenvedéseket és a halált. Egy harminchárom éves ember, ha egészséges, nem vágyik meghalni. Vajon nem lenne-e valami más megoldása is az Atyának, mint az, hogy neki meg kell halnia a mi bűneinkért? Hasonló kísértéssel harcolt Ő a szolgálata elején is, mint említettem, de vajon most, amikor ennyire élessé vált a helyzet, akkor mi lesz? Jézus pontosan ismerte az ellenséget, aki Őt támadta. Ismerte a szándékait.

Ha figyelmesen, lassan elolvassák otthon a testvérek ezt a történetet, és félreteszik azt a büszkeséget: én ezt már ismerem, mert sokszor olvastam és hallottam, akkor kirajzolódik egy rendkívül éles, mindent eldöntő kozmikus harc. Akkor meglátszanak azok az egyébként láthatatlan vonalak, amik itt Isten Fia és az emberiség ellensége, az ördög között kirajzolódnak.

Mit akar itt az ördög? Azt, hogy Jézus ne igya ki azt a poharat, amiről itt beszél. (Azt tudjuk, hogy a Bibliában a pohár a sorsot jelenti. A keserű pohár az Isten haragjának a szimbóluma.) Ne szenvedje el Jézus Istennek a bűnnel szembeni haragját. Ne szenvedje el azt az ítéletet, amit az Atya, rajta akar végrehajtani azért, hogy ne nekünk, akik elkövettük a bűnöket, kelljen kiinnunk ezt a poharat. A kísértő azt akarja, hogy mi igyuk ki azt a poharat. Pusztuljunk bele, jusson az egész emberiség a pokolra, a kárhozatra. Ő emberölő volt kezdettől fogva, ez a célja. Ezt a célt úgy lehetne elérni, hogy Jézus mégse vállalja át a mi büntetésünket.

Ez a mondat sokakat zavarba ejt, amikor Jézus így szól a tanítványokhoz: Szomorkodni és gyötrődni kezdett és ezt mondta nekik: "Szomorú az én lelkem mindhalálig."

Szomorkodni és gyötrődni? Miért? Hiszen Ő tudta, mi vár rá, tudta, mit vállal. Tisztában volt az áldozatának a céljával, a jelentőségével. Most mégis visszariadna, amikor ide kerül közvetlenül a kereszthalál elé?

Világos a Szentírásból, hogy Jézus emberi természete megijed attól a szörnyűségtől, ami reá vár, mert Ő tudta, mi vár rá. Ő tudta, hogy itt nemcsak bizonyos fizikai szenvedések és a majd bekövetkező halál az Ő sorsa, hanem itt az Isten ítéletét kell elszenvednie. Azt az ítéletet, amit mi sokszor nem veszünk komolyan. Amivel sokan könnyelműen, olykor istenkáromló módon szórakoznak. Amit félvállról veszünk sokszor, és könnyelműen, felszínesen beszélünk róla.

Jézus tudta, hogy mit jelent az egész emberiség minden bűnének az Isten szerinti igazságos ítéletét elszenvedni. Ő tudta, mit jelent az, amikor nemcsak a tanítványok és minden ember hagyja magára azon a nehéz éjszakán, hanem még az Atya is el fogja hagyni, mert neki a poklot kell megjárnia helyettünk.

Mi ezt fel sem tudjuk fogni, hogy milyen szenvedés várt rá, és végül is mi volt az, amit Ő végigszenvedett ott a kereszten. A legtöbbször csak a kereszthalál fizikai fájdalmaira gondolunk, de mit jelenthetett az Isten ítéletét elszenvedni, ezt nem tudjuk elképzelni, pedig már évszázadokkal korábban Ézsaiás próféta is ezt hangsúlyozta: az Úr mindannyiunk bűnét Őreá helyezte.

Keresztelő János pedig úgy mutatta be Őt a sokaságnak: íme, az Isten Báránya, aki magára veszi a világ bűnét. Az egész világ bűnét.

Jézus tudta, hogy ez vár rá, és annyira ember is volt (ezt sem vesszük sokszor komolyan, hogy Őbenne az isteni természet és a valóságos emberi természet egyesült úgy, hogy nem keveredett össze, de nem lehetett szétválasztani sem), hogy ez az emberi természet megriadt ettől. Tisztában volt, hogy mi vár rá, és emberi természete visszahőkölt.

Ebben a helyzetben olyan jó lett volna legalább megosztani ezt a lelki szenvedést, ezt a félelmet, ezt a szorongást, ezt a menekülésvágyat valakikkel. Kikkel? Akik a legközelebb vannak hozzá. Az Ő családja a tanítványi kör volt. Azon belül is volt egy bizalmas, szűkebb kör, akiket külön megkért a vacsora után, Pétert, Jánost, Jakabot: gyertek, és virrasszatok velem és imádkozzunk együtt. Azután Ő egy kicsit odébb ment, hogy mégis maga legyen az Atya előtt. Amikor az ember egyedül imádkozik, akkor sokkal intimebben éli át az Istennel való közösséget. Nem kell szépen fogalmazni, mondja azt, ami ömlik a szívéből. De azért jó, ha tudom, hogy néhány imatárs szintén imádkozik értem vagy velem.

De nem számíthat rájuk. Amikor visszamegy, kénytelen látni, hogy elaludtak. Egészen egyedül van, nincs kivel megosztani, nincs kire támaszkodni. Támadás kívülről, támadás belülről, és át kell élnie az egyedüllétet. Ez volt az Ő kísértése.

És akkor mit csinál? A földre borul, és életre-halálra elkezd imádkozni úgy, hogy beleizzad. Elővesz Jézus egy olyan fegyvert, ami a Sátán eszköztárában nincs: az imádságot, és kiönti a szívét az Atyának. Nem szépeket mond, hanem őszintén imádkozik.

Olyan jó lenne, ha leszoknánk a szép imádságokról. Olyan kegyes frázisokkal megtűzdelt, sokszor semmit mondó szövegekről, és megtanulnánk őszintén, sokszor, ha kell, nyersen imádkozni. Ahogyan a frissen hitre jutottak szoktak. Öröm hallgatni azokat a testvéreinket. Nem keresgéli a szép kifejezéseket, mondja azt, ami benne van.

És mi volt Jézusban? Menekülésvágy. Azt mondja: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár", ha lehet, ne kelljen elszenvednem azt a szörnyű ítéletet, amit egyébként vállaltam. Azért jött. Erre mondta Ő az Örökkévalóság Tanácsában, hogy "ímhol vagyok én, küldj el engemet." Ő tudta, mit vállalt, de említettem az okokat, hogy most mégis feltámad benne: nem lenne-e mégis valami más megoldás, hogy ne kelljen azt elszenvednie. "Ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár (itt vessző van), mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. feb. 16., szerda 15:13 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
" Ez nyilván nem egymondatos imádság volt, mert amikor visszamegy a tanítványokhoz, amiatt dorgálja meg őket, hogy egyetlen órát sem tudtatok velem együtt imádkozni?

Itt Jézus egy órán át harcolt és tusakodott. Miért? Az a folytatásból derül ki. Mit akart elérni? Vajon azt, hogy az Atya mindenképpen kímélje meg Őt ezektől a szenvedésektől? Akkor nem mondta volna: "mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te."

Hogy mi volt a célja, az kiderül a második menetből. Látja, hogy a tanítványok alszanak, otthagyja őket. Egyedül kell megvívnia ezt a harcot is - vállalja. De a második imádságnak már más a szövege. Az így hangzik: "Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod."

Aztán olvasunk egy harmadik menetről is. Ott már csak annyit jegyez fel az evangélium: harmadszor is visszament, leborult és ugyanúgy imádkozott, mint másodszor. Miért? Mi volt a célja ennek az imádságnak? Az, hogy egészen világos legyen számára, mi az Atya akarata, és hogy egészen azonosulni tudjon azzal. Maradék nélkül, teljesen eggyé váljék vele.

Ez az imádság harc volt. Van ilyen, hogy imaharc. A Biblia többször említi, hogy az imádságot fegyverként is adja Isten a hívők kezébe. A döntő az, hogy mi a célja ennek a harcnak. Vannak, akik azt gondolják: az a célja, hogy elérjem azt, amire vágyom. Teljesen pogány gondolat, hogy rávegyem az Istenemet arra, hogy teljesítse az én akaratomat.

Amikor a Hegyi beszédben szól Jézus az imádságról, a Mi Atyánk előtt, akkor egyebek között ettől is óv minket: ne úgy imádkozzatok, mint a pogányok, akik addig mondják isteneiknek, amit el akarnak érni, amíg remélik, hogy majd csak megunják, és teljesítik a kívánságaikat.

Itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy teljes őszinteséggel elmondja az Atyának, milyen vágy mozdult meg most benne, de azonnal utánateszi: mindazáltal (tehát ennek ellenére), ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te. Másodszor már el sem mondja, amilyen vágy megmozdult benne, hanem azt mondja: látom, Atyám, hogy ki kell inni a poharat. Ámen, úgy legyen! Legyen meg a te akaratod. És miért kell harmadszor is ugyanezt elmondani? Mert egészen meg akar erősödni ebben.

Nem tudom, hogy ki ismeri közülünk azt, hogy van ilyen lelki harc. Néhány alkalommal volt ilyen az életemben, ami tényleg úgy kezdődött: Uram, nagyon félek valamitől, vagy nagyon szeretnék valamit, de sejtem, hogy amire vágyom, nem egyezik a te akaratoddal. Sokszor nem is tudja az ember ezt az első pillanatokban egészen világosan és racionálisan előadni. Csak gomolyog belőle az imádságban is az, ami a szívében van.

Ezért is nagy ajándék az imádság, mert a Biblia sokszor azt mondja: kiöntötte a szívét az Úrnak. No, de olyan illetlen dolgok vannak sokszor a szívünkben - akkor azt mondjam el. Hadd kerüljön oda Ő elé. Kerüljön oda a bűn is. Akkor fogom igazán látni, akkor fogom megutálni, akkor tudok rá igazán bocsánatot kérni. Ami bennem van, kerüljön oda.

Dávidnak voltak ilyen megbotránkoztatóan őszinte imádságai. A hívő Dávid, hogy mondhat ilyet? Mert az volt a szívében. De amikor odakerült Isten elé, akkor került világosságra. Akkor kezdett ő is tisztán látni. Kezdte látni a különbséget a maga vágyai és Isten akarata között, és kezdett egyre inkább azonosulni Isten akaratával, úgy, hogy a végén egészen igen-t tudott arra mondani. Jézus, végigjárta az engedelmesség útját, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Pedig Isten nem válaszolt erre az imádságra. A semmibe hangzott Jézus kiáltása? Egy órán át tartó imaharca? Semmi válasz az Atyától? - Biztos, hogy nem volt rá válasz?

Azt olvassuk a végén: teljes bizonyossággal, nyugodtan és küldetéstudattal megy azok elé, akik jönnek, hogy letartóztassák Őt. A tanítványokkal tovább nem foglalkozik, majd a feltámadása után még lesz egy intenzív kurzus, amikor felkészíti őket a szolgálatra. De most velük nem foglalkozik, hadd szaladjanak, ahányan vannak, annyifelé. És ezzel a bizonyossággal, hogy ez az Ő küldetése, egy az Atyával, vállalta, megy azok elé, akik jönnek felfegyverkezve Őt letartóztatni.

János leírja, hogy azok megijednek tőle. Amikor azt mondja: én vagyok az a Jézus, akiért jöttetek, a János 18-ban azt olvassuk: hátrahőköltek, a földre estek a felfegyverzett emberek. Egy szál fegyvertelen férfitől. Miért? Mert ott ragyog benne és rajta keresztül a mindenható Isten ereje, dicsősége, maga Isten jelenik meg Őbenne, amit aztán néhány nap múlva Tamás is felismert: én Uram, én Istenem - mert ott már egészen azonosult az Atya akaratával.

Van ilyen. Jó lenne, ha lenne fejlődés, mélyülés az imaéletünkben, és nemcsak feldobálnánk az égre megszokott mondatokat imádság címén, vagy jaj, Istenem-hez hasonlóan kiáltanánk a baj esetén. Vagy néha, amikor szeretnénk rászánni az időt, rá kell jönnünk, hogy nincs is mit mondanunk Istennek. Megköszönünk dolgokat, kérünk dolgokat, de nem tudunk egy órán át imádkozni.

Mikor imádkozott valaki egy órán át intenzíven, tartalmasan, konkrétan? De nem az időtartama fontos, a lelki mélysége, az odaadása, az őszintesége hiányzik sokszor az imádságainknak. Meg az, hogy ez legyen a tudatos célja: Atyám, látni akarom, hogy mi a te akaratod ebben a helyzetben, és látatlanban azt mondom: azt fogom tenni, azonosulni akarok veled, és ha kell, addig imádkozom, amíg ezt megértem, és amíg teljes meggyőződéssel és békességgel el tudom fogadni.

Ezért mondja Jézus a tanítványoknak, amikor látja, hogy reménytelen, hogy tudnak együtt virrasztani vele: titeket is fog hasonló kísértés érni, és bele fogtok menni a kísértésekbe, ha csak nem tanultok meg virrasztani és imádkozni. A virrasztás sokkal fontosabb feladatuk a hívőknek, mint ahogy gondoljuk. Latinul úgy mondják: vigília.

Gondoljunk a karácsonyi történetre. Kik értesültek először a Messiás megszületéséről? Azok a pásztorok, akik virrasztottak éjszaka a nyájuk mellett. Mikor a többiek alszanak, vannak néhányan, akik virrasztanak. Azok a megszólíthatók. Azoknak lehet kijelentést adni. Jézus itt erről a lelki éberségről beszél. Legyek mindig kész arra, hogy ha az én Atyám mond nekem valamit, akkor halljam. Legyek éber, és akkor észre fogom venni, hogy ez az ajánlat nem tőle való, hogy hátha el lehetne kerülni a keresztet. Ez alulról jövő sötét ajánlat. Mi akkor a válasz rá? Az egyetlen válasz az lehet rá: nem. És ha újabb ajánlat érkezik? Akkor is: nem, és harmadszor is: nem.

Ehhez ébernek kell lenni, virrasztani kell tudni. Ez azonban kevés, ezt ki kell egészíteni imádsággal. Péterből éppen ez hiányzott, amikor a nagy ígérgetéséről olvastunk az előbb. Ezt felejtette el, hogy mi gyengék vagyunk. Lehet, hogy próbálok virrasztani és ébren őrködni, figyelni Istenre, figyelni a rossz ajánlatokra, meg az Ő ajánlataira. Lehet, hogy a lélek kész, de a testem gyenge, erőtlen.

Ebből élt át valamit Jézus is itt a Gecsemánéban. Erre figyelmezteti a tanítványokat. Ebben meg a komoly imádság segít titeket. Ébren őrködni és imádságban két kézzel kapaszkodni az Atyába. Ha mást nem tudtok mondani, csak az Ő nevét, vagy megvallani, hogy kinek hiszitek, Ő győzelemre segít a kísértések között.

Mit jelent az a gyakorlatban, hogy van olyan, hogy az imádságunk céljának annak kell lennie, hogy felismerjem Isten akaratát, és kész legyek azt teljesíteni, mert most még tudom magamról: nem vagyok kész. Mit jelent ez? Egy-két egyszerű példát mondok: hány édesanya könyörög azért, hogy a gyermekei kapjanak olyan házastársat, akivel boldogok lesznek, hányan könyörögnek azért, hogy kapjanak egészséges gyermekeket, hányan könyörögnek, hogy kapjanak olyan hivatást - ami sokféle lehet - például ami jövedelmező lesz, ahol másoknak sokat segíthet, ahol eredményeket ér el, stb.

Sokféle ilyen imádság van. Ezek rosszak? Nyilván nem, ha ott van az, hogy a maga vágyai mögé vesszőt tesz, és van ereje így folytatni: mindazáltal... Én ezt szeretném, Uram, és nagyon szeretném, de nem vagyok benne bizonyos, hogy tényleg ettől lesz boldog a gyermekem. Honnan tudom azt? Azt egyedül te tudod. Akkor mindazáltal feltétlenül úgy legyen, ahogy te akarod. Elmondom a magamét, ha te ezt jónak látod és megadod, hálás leszek érte. De ha nem adod meg, vagy nem ezt adod meg, akkor is dicsőítelek téged azzal a bizonyossággal, hogy te jobban tudod, mi jó neki, mint én. Ott van-e bennünk ez a belső szabadság, ez az emelkedettség? Mert ezzel dicsőítenénk igazán Istent.

Vagy hadd érintsem röviden azt: hosszú idő óta sokan könyörgünk azért, hogy adjon Isten ennek a gyülekezetnek hűséges, jó lelkipásztort. Közben voltak mindenféle elképzelések: ilyen, olyan, amolyan legyen. Mi jobban tudjuk, milyennek kell lennie, hogy jó legyen? Ha ezt valóban rábíztuk a gyülekezet Főpásztorára, és egy-két év óta ezért többen könyörgünk, akkor nem az a helyes: elfogadjuk azt, aki jön, és az Úrtól fogadjuk el?

Sok példát mondhatnék még. Sokan vannak, akik a népünk jövőjéért imádkoznak. Mindenféle álmokat szövünk, hogy mitől és hogyan lenne boldog a mi népünk. Bizonyosak vagyunk-e abban, hogy egyedül Isten tudja, hogy mitől lenne boldog, és egyedül Ő tud boldoggá tenni bennünket?

Sokaknak probléma meddig élnek ők vagy szeretteik? Meg van írva: életem ideje kezedben van. Ilyen imádság elhangozhat. Éppen a napokban hangzott el egy kedves hívő tizenéves kislány ajkán: anyukám halálos beteg lett, azt mondják, nem sok van neki hátra. Pici testvéreim vannak. Istenem, tartsd meg őt és engedd, hogy felneveljen bennünket. - Ez helyes imádság, nem? A második imádságában, anélkül, hogy bármit mondtam, elkezdett úgy imádkozni: Uram, nem tudom, hogy mi jó anyunak, és mi jó nekünk. Legyen meg a te akaratod! Éreztem ott, ahogy együtt mondtam vele az imádságot, hogy így lett kerek. Az is szép volt, őszinte és igaz, helyes, de néhány perc múlva eszébe jutott: így lesz ez igazán teljes.

Ott van-e bennünk ez, vagy sokszor, mint egy kisgyerek toporzékolunk Isten előtt: Atyám, én ezt meg ezt kérem? Jézustól megtanulhatjuk, hogy az imádság fegyver is, lehet vele harcolni, de ennek a harcnak ez legyen a célja: miközben mondom a magamét, hadd ismerjem fel, mi a te akaratod, és szeretnék azzal egészen azonosulni. Segíts előbbre ebben!

Kezdjük ezt gyakorolni már ma. Isten sok áldást fog adni nekünk."

/AZ IMÁDSÁG FEGYVERE Cseri Kálmán igehirdetése a Mt 26,30-44 alapján
Pasarét, 2010. július 8./

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. feb. 22., kedd 12:46 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
KITARTÓAN IMÁDKOZTAK
Cseri Kálmán
Pasarét, 2009. június 21.


Alapige:ApCsel 1,14

Ezek mindnyájan egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.


Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, olyan nagy kiváltságnak tekintjük, hogy szóba állsz velünk. Köszönjük, hogy magad elé engedsz minket. Köszönjük, hogy a Biblia nyomtatott sorain keresztül és az egyszerű emberi bizonyságtételen, magyarázaton keresztül te magad szólítasz meg minket.

Magasztalunk azért, mert a te szavadnak ma is teremtő hatalma van. Kérünk, siess belénk új szíveket adni. Teremtsd egészen újjá megromlott gondolkozásunkat, jellemünket, életszemléletünket. Szólíts meg minket most egészen személyesen.

Magasztalunk téged az imádság nagy lehetőségéért. Bocsásd meg, hogy oly sokszor nem tudatos bennünk, hogy mennyire kivételesen nagy lehetőség ez. Hogy egyszerű, porszem emberek téged, a világmindenség alkotóját és irányítóját megszólíthatunk, és a magunk sokszor apró-cseprő gondjaival vagy súlyos, nehéz kérdéseivel, teljes bizalommal jöhetünk hozzád.

Bocsásd meg, ha ezt nem gyakoroljuk. Bocsásd meg, ha az imádság csak alkalmi manőverezés végszükség esetén az életünkben.

Kérünk téged taníts minket imádkozni. Engedd meglátnunk most, hogy milyen kivételesen nagy ajándék ez. Taníts meg élveznünk ezt az ajándékot. Kérünk, segíts most belsőleg is elcsendesedni, és amit nekünk mondasz, azt komolyan venni, hittel elfogadni, a gyakorlatba átültetni.
Ámen.


Igehirdetés

" Bibliaolvasó kalauzunk szerint az Apostolok cselekedeteiről írott könyvet olvassuk. Most, hogy napról-napra ez az olvasmányunk, feltűnt, hogy minden egyes fejezetben legalább egyszer, de van, amelyikben többször is szó van az imádkozásról.

A legkülönbözőbb élethelyzetekben, a legkülönbözőbb lelki állapotban, a legkülönbözőbb emberek különböző időben és helyen, különböző okból és céllal, egyedül és közösen, ülve, állva, térdelve imádkoznak. Isten gyermekei mindent megbeszélnek az ő mennyei Atyjukkal, és ennek mindig következménye, folytatása is van. Kiderül, hogy Isten hallja a hozzá küldött imádságot, és válaszol arra. Nem mindig azonnal, nem mindig úgy, ahogy mi sokszor szeretnénk, nem mindig azt adja, amit kértünk, de ha ad, akkor az mindig annál jobb vagy több, sokszor olyat ad, amire nem is gondoltunk, vagy nem is tudtuk, hogy olyan létezik.

Szeretnék most néhány ilyen imádságot elsorolni, utána pedig szóljunk arról, hogy mi az imádkozásnak az értelme, mik a feltételei, mi a haszna.

Mindjárt az első fejezetben azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus mennybemenetele után nagy bizonytalanságba kerültek az apostolok, és ebben a bizonytalanságban nem találgatni és remegni kezdtek, hanem összejöttek rendszeresen, és "valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan imádkoztak."

Aztán rájönnek, hogy valaki hiányzik a csapatból. Júdás öngyilkos lett, és szükség van tizenkét tanítványra. Kit válasszunk helyette? És akkor nem ötletelnek, hanem megint azt olvassuk: egy szívvel, egy lélekkel így imádkoztak: "Urunk, minden szív ismerője, te jelöld ki e kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál magadnak." Ők még nem választottak, de tudták, hogy Isten már választott, és ők azt akarják választani, akire Isten előzőleg már igent mondott.

Pünkösdkor sokan hitre jutnak, hitetlenből hívővé lesznek. És mit csinálnak? "Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban." (42. v.).

Vannak köztük, akiknek az életében megvan az imádkozás ideje. Egy olyan időpont és rövid időtartam, amikor mást nem csinálnak. Biztosítják, hogy legyen minden nap ideje az imádságnak. "Péter és János felment a templomba a délutáni imádkozás idejére, délután három órára." (3,1).

Mikor van az életünkben az imádkozás ideje? Reggel hattól félhétig, félhattól hatig? Kinek mikor. Este már bizonytalan, könnyen belealszunk. Valaki egyszer azt mondta: a napomnak a legjobb idejét igyekszem imádkozásra fordítani. Van, aki reggel a legfrissebb, van, akinek reggel még csak a szeme nyílik ki, az értelme nem egészen, akkor neki nem az a legértékesebb ideje. A legértékesebből adok Istennek. Van-e ilyen, hogy az imádkozás ideje?

Elkezdik bántani Jézus Krisztus tanítványait, Pétert és Jánost összeverik a nagytanács előtt. És amikor onnan kijönnek, mit csinálnak? Olyan kedves ez a mondat: "Amikor elengedték őket, elmentek az övéikhez (mint egy nagy család, várták őket), elbeszélték, miket mondtak nekik a főpapok és a vének. (Azt mondák: Jézus nevét ki se merjék ejteni, többet róla ne beszéljenek). Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel felemelték szavukat Istenhez, és így imádkoztak..." És itt le van írva egy elég hosszú imádság. Rendkívül tanulságos, hogy miért imádkoztak. Nem átkot kértek a bitangok fejére, nem azt kérték, hogy Isten pusztítsa el ellenségeiket. Ellenkezőleg: azért könyörögnek, hogy adjál nekünk ezek után is bátorságot, hogy ugyanúgy hirdessük az igét, hogy még őközülük is megtérjenek néhányan. Közvetve az üdvösségükért imádkoznak azoknak, akik őket nem sokkal előtte összeverték.

Megnő a gyülekezeti munka mennyisége. Nem győzik az apostolok. Diakónusokat kell választani. Nem önjelöltek kerülnek be a sorba, és nem ki-ki a sógorát, ismerősét, jó barátját ajánlja, hanem azt olvassuk a 6. részben: megint leborulnak és Istent kérdezik meg, hogy te kiket akarsz ebben a szolgálatban használni. És Isten áldása van a munkájukon.

Az egyiküket, Istvánt, hamarosan perbe fogják. Sőt kivégzik, megkövezik. És mit csinál ez a diakónus, az első keresztyén vértanú? Élete utolsó perceiben ugyanazt teszi, amit az Úr Jézus tett földi élete utolsó perceiben a kereszten. Imádkozik az ellenségeiért. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez is rendkívüli hatással lehetett a fiatal Saulra, a későbbi Pálra, aki őrizte azoknak a ruháit, akik kivégezték István vértanút).

Terjed az evangélium. Eljut a fél-pogány Samáriába is. Meghallják ezt a jeruzsálemi központban. Aggódni kezdenek, nehogy tévtanítás legyen, nehogy elferdítsék ezek a fél-pogányok a Jézusról szóló bizonyságtételt. És mit tesznek? Nem aggódnak tovább, hanem leküldik oda Pétert és Jánost. "Ők pedig lementek és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában."

Elterjed az evangélium egy másik földrészre is. Az etióp pénzügyminiszter felkerekedik, hogy imádja az Istent, mert azt gondolja, hogy csak Jeruzsálemben lehet imádni a zsidók Istenét. Visszafelé már tudja, hogy másutt is lehet. Mindenütt lehet, mert megtudja, hogy ki az a Jézus Krisztus, aki helyette és érte is meghalt.

Saul öldökléstől lihegve - így olvassuk - indul Jeruzsálemből Damaszkuszba, hogy ott összeszedje és lehetőleg kivégezze, likvidálja Jézus Krisztus tanítványait. Útközben azonban Jézus megállítja őt, megszólítja. Átmenetileg megvakul, és amikor vakon ott ül Damaszkuszban egy számára teljesen ismeretlen házban, akkor mit tesz? Azt olvassuk: imádkozik. Három nap és három éjjel. Ez a program. Odaállni Isten elé, és az imádság világosságában meglátni, hogy merre is vezet tovább az ő útja. (9,11).

Joppéban is van már egy kis keresztyén közösség és váratlanul meghal egy hívő asszony, aki sok jót tett másokkal. Meg vannak ijedve a keresztyén testvérek. Tudják, hogy a közelben evangelizál Péter. Üzennek neki, hogy jöjjön el. Maguk sem tudják, hogy miért hívják. Péter eljön. Ott van kiterítve a nem régen elhunyt hívő asszony. És mit csinál Péter? "Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel!" - és Jézus Krisztus feltámasztja ezt a halottat. (9,40).

Egy másik pogány, egy római százados, Kornéliusz, kereste Istent és azt olvastuk róla: szüntelenül könyörgött az Istenhez. Ő imádkozik Cézáreában. Hatvan kilométerrel délebbre ott szolgál egy gyülekezetben Péter. Éhes, szól a házinéninek: szeretne valamit enni. S amíg az valamit készít, a részidőket is kihasználja Péter az imádságra, felmegy a lapos tetőre és imádkozik.

Kornéliusz Cézáreában, Péter ott, ahol éppen szolgál, és Isten összeköti a két imádkozót. Kornéliusznak azt mondja: küldj el Péterért, majd rajta keresztül megmondom neked, amire kíváncsi vagy. Péternek azt mondja: menj el ahhoz a pogányhoz akkor is, ha egyébként nem tennéd be a lábad oda, és mondd el azt, amit majd én a szádba adok. Imádság közben tudja irányítani mind a kettőjüket, és így hozza létre azt a találkozást, aminek sok szép gyümölcse lesz.

Tegnapelőtt olvastuk a napi igében, hogy Pétert letartóztatták. A gyülekezet összejön és imádkoznak érte. Virrasztanak. Éjjel is együtt maradnak és imádkoznak. És reggel Péter zörget a kiskapun. El se akarják hinni, hogy ő az. Isten így válaszolt az imádságukra, a gyülekezet imádságára. (12,5).

Tegnap olvastuk, hogy ki kell küldeni a misszióba embereket. De kiket? Vajon kiket akar Isten ott használni? És megint csak leül a gyülekezet, és böjtölve, imádkozva kérdezik Istent: ebben a kérdésben mi az Ő akarata? Nem jó egészséget és sok sikert kívánnak a misszionáriusoknak, hanem imádkoznak mindvégig, amíg ott valahol messze, a pogányok között szolgálnak. Aztán jönnek vissza beszámolni, akkor meg velük együtt imádkoznak. Szakadatlanul.

Bármi történik Isten gyermekeivel, azt egész egyszerűen elmondják az ő mennyei Atyjuknak. Néha böjtöléssel kiegészítve, hogy az állandóan követelőző testet egy kicsit megregulázzák, visszaszorítsák annak érdekében, hogy a lélek és a lélek szárnyalása, az imádság, nagyobb hangsúlyt kapjon. Még éjjel is, a virrasztást is vállalva, imádkoznak. Olykor térden állva. Péter letérdel Joppéban, ezzel is kifejezve az Isten előtt hódolatát, tiszteletét. Azt, hogy tudja, kihez imádkozik és tudja, hogy ki ő, aki imádkozik. És Isten válaszol ezekre a sokszor egyszerű imádságokra.

Mi az imádság? Mit tesz az, aki elmondja Istennek mindazt, ami a szívében van?

Van egy gyönyörű ószövetségi kifejezés. Anna imádságát is ezzel jelöli meg a Szentírás. "Kiöntötte a szívét az Úrnak." Ez az imádság. Kiöntöm a szívemet az Úrnak. És ha a szívemben csúnya dolgok vannak? Mert akadnak benne olyanok is. Akkor azokat is kiöntöm. És ha éppen félek valamitől? Akkor elmondom az Úrnak: én most félek. No de illik egy hívőnek félni? Nem az a fontos, mi illik, mi nem. Nincs ilyen, hogy keresztyén illem. Az imádságnak nem szépnek kell lennie, hanem őszintének. Ha félek, akkor elmondom: Uram, félek. S miközben ezt elmondtam, kezdem magam szégyellni. Hiszen tudom, hogy te milyen nagy vagy. Most nem is rád néztem, hanem azokra, akiktől félek. Akkor folytatom az imádságot úgy, hogy: Uram, szégyellem magam, hogy félek.

Dávidnak olyan becsületes imádságai vannak a Zsoltárok között. Akár azt mondta el, hogy félek - az imádság végére eltűnik a félelem a szívéből. Akár azt mondta el: Uram, haragszom, meg tudnám fojtani azt az ellenségemet. De nem indult el megfojtani, hanem miközben ezt őszintén elmondta Istennek, lehiggadt. Megcsendesedett és azt mondta: Uram, egyedül te vagy igazságos, majd te elintézed. Az igazságtételt egészen rád bízom. Megszabadult a szorongató haragtól, elszállt a szívéből a gyűlölet vagy a bosszúvágy. Miért? Mert kimondta, és mert Istennek mondta ki. Ő tudta, hogy kihez imádkozik, és eközben jutott el teljesebb önismeretre is, látta meg azokat a lehetőséget, amiket Isten nyit meg az övéi előtt.

Kimondhatatlanul sok haszna van az imádkozásnak. Mert amit valaki megfogalmaz és kimond, attól már elválik. Ha valaki leleplezi a saját bűnét és azt kimondja, megvallja, elvált tőle. Már nem rejtegeti, nem titkolja, nem magyarázza, nem mentegeti, és megszabadul tőle. Ugyanígy a félelmet is. Kimondhatatlanul sok pszichikai hatása, áldása is van az imádságnak. Elmondtam a félelmemet, és szinte csodálkozom azon: miért féltem eddig?

Mert imádság közben tudatosul újra és újra bennünk, hogy ki az, akinek elmondtam. Milyen nagy az az Isten. Hányszor megbizonyította már nekem, hogy fontos vagyok neki, hogy szeret. Mit jelent az, hogy neki minden lehetséges. Kezdem hinni, hogy csakugyan minden lehetséges. Akkor meg mit izgulok? Kitől félek? Ha Ő a leghatalmasabb és tőle jót várhatok. Akkor eljuthat az ember nagyképűség nélkül, amit Pál apostol többször is leírt: "Istenben bízom, nem félek. Ember mit árthat nekem." De ehhez előbb el kellett mondani Istennek: Uram, félek. Miért is félek? Mert nem bíztam benned. De én bízni akarok benned. Akkor meg nincs mitől-kitől félnem.

Így elmondani egyszerű ezt, megharcolni néha nehéz. De ez az út vezet a győzelemhez. Kimondom, megfogalmazom, leteszem Isten elé. A bűneimet is, a szorongásaimat is. És megfogalmazom a hálaadásomat is. Egymással kapcsolatban is kevés az, hogy nagyon hálás vagyok, mondjuk a feleségemnek. Mondjam meg neki. Köszönöm, aranyos voltál stb. Fogalmazzam meg.

És kéréseimet is. Kevés az, hogy vágyakozom sok mindenre. Mire? Amikor megfogalmazom és kimondom, akkor jövök rá, hogy nem kell ez nekem. Miért vágyakozom erre. Még csak az hiányzik, hogy ezt megkapjam. Vagy akkor juttat Isten eszembe valami igazán fontosat, amire nagy szükségem van, de nem jutott eszembe addig. Meddig? Amíg vele nem kezdtem el beszélni. Ebben a beszélgetésben világosodik meg, mire is van szükségem. Mihelyt Ő elé tárom kívánságaimat, akkor lesz világos, mit akar Ő nekem ajándékozni. S akkor elkezdek könyörögni azért. Az meg ott van elkészítve. Már meghallgatta kérésemet. "

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. feb. 22., kedd 12:49 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
" Aki kiönti a szívét Istennek, annak Ő az így felszabadult helyre békességet, reményt, bizonyosságot ad. Ez az áldott csere történik az imádságban.

Nagyon sok minden zajlik le az emberi lélekben az imádság közben, de csak akkor, ha gyakoroljuk az imádságot. Az imádság nem elmélet. Elméletileg hiába gondolkozunk rajta. Ki kell mondani, el kell mondani. Mert az, hogy elmondom, bizonyságtétel arról, hogy komolyan veszem, hogy akinek mondom, az él. Sokszor itt kezdődik a baj, hogy nem is vesszük komolyan, hogy Isten létezik. Hozzá imádkozom. Nem marad a plafonon belül az imádság. Ezt neki mondtam el, aki él, aki ezt hallja, akiről sok mindent már tudok, és imádság közben kezdem komolyan venni azt, amit róla tudok. Éppen ezért egyre nagyobb bizalommal reá bízom, leteszem az Ő kezébe mindazt, amit el akartam mondani, meg sok olyat is, amit nem akartam eredetileg elmondani, de ott közben juttatja eszembe, és olyan jó vele ezt megbeszélni.

Megint csak Dávidot hadd említsem. Olvassuk el egy-két ilyen zsoltár-imádságát. Olyan nagy különbség van néha az eleje meg a vége között. Mind a kettő őszinte. Az elején őszintén elmondja: fél, haragszik, nem érti, háborog. Még Istenen is számon kér dolgokat. Mit csinálsz te? A gonoszok boldogulnak, az istenfélőknek nehezebb. Miért van ez így, Uram? Jól van ez így? És a végén lehiggad, hálát ad, békessége van. Bizonyos abban, hogy Isten kezében tartja az eseményeket, meg az ő kicsi életét is. Így mond el olyanokat a 3., 4. zsoltárban például, amikor üldözték, a szabad ég alatt aludt egy-egy bokor alatt, és azt mondja: "Békességben fekszem le, és legott elalszom, mert te, Uram egyedül adsz nékem bátorságos lakozást."

Az elején még azt számolta, melyik bokor mögött lehetnek orgyilkosok. Honnan jön majd valamilyen gyilkos lövedék feléje? A végén meg azt mondja: a te kezedben vagyok. Ott mondja azt is a 31. zsoltárban: "életem ideje a te kezedben van." Akkor mit féltem az életemet? Nem halhatok meg előbb, mint ahogy azt te jónak látod. Ha pedig befejeztem azt, amivel megbíztál, minek élnék tovább? Efelől teljes nyugalomban lehetek, mert életem ideje kezedben van. De ehhez el kellett mondania előtte ezt: félek, izgulok, féltem az életemet. Így jut el erre a felszabadult békességre.

Így valósul meg az, amit Pál apostol a Filippi 4-ben ír: "Minden alkalommal tárjátok Isten elé hálaadással a ti könyörgésteket, és (mi lesz ennek a gyümölcse?) az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataikat a Krisztus Jézusban." Nem azt mondja: az Isten minden kívánságotokat teljesíteni fogja, mert néha buta kívánságaink is vannak. De mondjam csak el minden kívánságomat, és meg fogom tapasztalni, hogy az Isten békessége, amelyik nem hasonlítható semmihez, minden értelmet felülhalad, be fog tölteni és megőrzi a szívemet és gondolataimat.

A Heidelbergi Kátéban, a mi református hitvallásunkban külön fejezet szól az imádságról. Most nem akarom mindegyik kérdést-feleletet felolvasni, de az egyik rendkívül tömören és szépen megfogalmazza, mi kell ahhoz, hogy valaki helyesen imádkozzék.

"Hiszem azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus örökkévaló Atyja, aki a mennyet és a földet minden bennük levő dolgokkal egyetemben semmiből teremtette és örök tanácsa és gondviselése által most is fenntartja és igazgatja, (tudatosítja, hogy kihez imádkozom, ki ez az Isten) az Ő Fiáért, Jézus Krisztusért nekem Istenem és Atyám (személyes kapcsolatunk van), akiben én annyira bízom, hogy semmit sem kételkedem afelől, hogy minden testi és lelki szükségemet be fogja tölteni, sőt mindazt a rosszat is, amit e siralomvölgyben rám bocsát, javamra fogja fordítani (miért vagyok ebben bizonyos?), mert ezt Ő megcselekedheti, mint mindenható Isten, és meg is akarja cselekedni, mint hűséges Atya." (26. kérdés).

Tudom, hogy Ő mindenható Isten, és tudom, hogy ez a mindenható Isten nekem hűséges Atyám. Csakhogy ehhez nekem az Ő gyermekévé kell válnom, mert akkor lesz igaz a feltétel.

És ki Isten gyermeke? Azt olvassuk a János evangéliuma elején: Akik befogadták Jézust, azoknak megadja azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Addig nem voltak azok. De amikor Jézust befogadják, akkor ebben a kiváltságba részesülnek, hogy Isten gyermekei lesznek. A János evangéliuma 1,12 versében van ez.

Ahhoz tehát, hogy valaki jól imádkozzék, a minimum az, hogy vegye komolyan, hogy Isten él és hallja, amit ő mond. És a maximum az, hogy bizonyos, hogy én Jézusért Isten gyermeke vagyok, és mivel gyermek (olvassuk a Róma 8-ban), Isten örököse is. Istennek minden kincse az enyém. És Ő abból mindig meg fogja adni nekem azt, amire szükségem van. Nem többet, de nem is kevesebbet. És ebben egészen bizonyos lehetek. Miért? Mert Ő megcselekedheti ezt, mivel mindenható Isten, és meg is fogja cselekedni, mivel hűséges Atya. Akiben ez a kettő bizonyosság, az tud helyesen imádkozni, és annak lesznek meghallgatott imádságai.

Jakab leveléből tudjuk, hogy Isten sok mindent csak azoknak ad meg, akik kérik tőle. Bocsánat, ha így mondom: nem szórja bele a vakvilágba az Ő kincseit. Aki tudja, hogy az a kincs Istennél megvan, megkapható, mert megígérte Isten, és elkezdi kérni, annak megadja. Jakab azt is mondja: sok mindent mégsem kaptok, pedig kértétek, mert nem jól kértétek. Mert a ti magatok élvezeteire akartátok csak. (Jak 4,2-3).

Ha kérem Istentől, és úgy kérem, hogy azért add meg ezt nekem, hogy a te dicsőségedre tudjak ezzel élni (szabad ezt nekem is élveznem, de az Ő dicsőségére), akkor imádkozik jól valaki, és akkor lesznek meghallgatott imádságai.

Fontos tehát, hogy világosan lássuk, hogy az imádság nem vallásos kötelesség. Nem érdemszerző cselekedet, hogy ha imádkozom, jó leszek Istennél, de nem is büntetés és a vezeklésnek egy formája, hogy így levezekelem a bűneimet. Az imádság a hívő ember életében olyan, mint a lélegzés. Olyan természetes, és olyan nélkülözhetetlen. Akinek az életgyakorlatában az Istennel való imádságos beszélgetés természetes és nélkülözhetetlen, az érti igazán, hogy mit nevez a Biblia imádságnak és az mire való.

Éppen ezért az igazi és helyes imádság soha nem modoros. Soha nem használ a helyesen imádkozó ember valami mások számára érthetetlen szent nyelvet. Soha nem gerjeszti magát, nem vágyik az extázisra, hanem teljesen józan állapotban, egyszerű stílusban, az anyanyelvén, roppant egyszerű fordulatokkal kiönti a szívét Istennek. Ami bennem van, azt elmondom neked. És akkor derül ki, hogy mi az, ami bűn benne, erre kérem a te bocsánatodat és szabadulást, mi az, ami hiányzik nekem, és elmondom az én Atyámnak, aki megadhatja, mert mindenható Isten, és meg is fogja adni, ha tényleg szükségem van rá, mert hűséges Atya. És miközben elmondom, újra és újra átélem, hogy Ő valóban Atyám lett, én pedig akármilyen nyomorult vagyok is, az Ő gyermekének tudhatom magamat. Nem én találtam ki, Ő mondja az igéjében. Akkor viszont élek a gyermekek jogaival, mert az imádság nem a vallásos ember kötelessége, hanem az Isten gyermekévé lett embernek a nagy joga. Előjoga, kiváltsága.

Így kellene elkezdeniük imádkozni azoknak, akik még nem tették, és így lehet megújulniuk azoknak az imádkozásban, akik szoktak ugyan imádkozgatni. Így lehet kigyógyulnunk az imádkozásunknak a betegségeiből. Őszintén, egyszerűen kiöntjük a szívünket Istennek.

Alapigénk külön hangsúlyozza, és a Cselekedetek könyve többször is, hogy kitartóan imádkoztak. Ez azért fontos, mert sok ellensége van az imádkozásunknak. Mindig közbejön valami. Megzavarja valami, amiért gyakran abba kell hagyni. Eszünkbe jut kötelesség, sürget stb. Kitartóan lehet és kell imádkozni. A közös imádkozásban pedig fegyelmezetten, röviden és konkrétan.

Megemlítek még valamit. Mindenféle modorosságot száműzzünk az imagyakorlatunkból. Egyszerű, szép, magyar nyelven kel imádkozni. A könyörög szó nem ikes ige, tehát nem könyörgöm, hanem könyörgök. És a vonzata: könyörgök valamiért. Viszont kérek valamit, és nem fordítva, ahogy sokan szokták. Van a kegyeskedő imádkozóknak egy elharapózott hibájuk: a "nehezeiket" Isten elé viszik. A "nehéz" szófajilag melléknév és nem főnév. Tehát vannak nehéz terhek, lehetnek nehéz helyzetek, lehetnek nehéz embereink, vagyis nehezen elhordozható természetű emberek a környezetünkben. De nehezeink nincsenek.

Nem ez a legfontosabb, amit ma este mondani akartam, de az Isten tiszteletéhez hozzátartozik az is, hogy szép, értelmes, egyszerű, világos mondatokkal imádkozunk hozzá. Vagy sokszor csak szaggatott, zavaros, fáradt mondatokat mondunk, de Ő akkor is a szívünket nézi és nem a stílusunkat bírálja. Amikor olyan lelki állapotba kerülünk, akkor is csak merjünk imádkozni. Szaggatottan, hiányosan, hibásan... Ő érti. Mert azt mondja: mielőtt ajkunkon sincs a szó, Ő már érti. És amikor mi még csak kiáltunk, Ő már megfelelt. Mi csak elé tárjuk kéréseinket, s nála már el van készítve az ajándék. Mi kérünk tőle tanácsot és bizonytalankodunk, szorongunk, nála már készen van a megoldás.

Aki igazán ismeri Istent, annak ez a bizonyosság is békességet ad. Öntsük ki a szívünket naponta, naponta többször előtte, úgy, mint a gyermekek, tudván azt, hogy Ő megcselekedheti, mert mindenható Isten, és meg is akarja cselekedni, mert hűséges Atya.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy bátorítod a benned hívőket az imádkozásra. Köszönjük, hogy tanítasz minket imádkozni.

Köszönjük, hogy megígérted, hogy szüntelenül esedezel érettünk. Fel sem tudjuk fogni, Urunk, hogy mit jelent ez, de magasztalunk ezért, hogy van valaki, aki a mennyben, a mindenható Isten előtt képviseli az érdekeinket. Áldunk téged ezért.

Kérünk, ajándékozz meg minket Szentlelkeddel, akiről tudjuk, hogy az imádság lelke. Könyörülj rajtunk, hogy ne imaszövegeket mondjunk, hanem tudjunk Lélek által imádkozni, sőt maga a Lélek legyen az, aki kiáltja bennünk: Abbá, Atya.

Könyörülj rajtunk, hogy hadd váljunk mindannyian gyermekeiddé. Hadd legyünk bizonyosak abban, hogy te hűséges, jóságos Atyánk vagy Jézus érdeméért.

Kérünk téged, segíts az eddigieknél helyesebben, mélyebben, több hittel imádkozni. Hadd legyen boldog tapasztalatunk, hogy az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, valóban megőrzi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.
Ámen."

/Cseri Kálmán KITARTÓAN IMÁDKOZTAK című igehirdetése az ApCsel 1,14 alapján
Pasarét, 2009. június 21./

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. feb. 23., szerda 15:01 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440

15. HOGYAN IMÁDKOZZUNK?

Cseri Kálmán
Pasarét, 2004. június 13.


Alapige:Kol 4,2
Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.


Imádkozzunk!
Örökkévaló, mindenható, szent Úr Isten, segíts, hogy most igazán megalázzuk magunkat előtted, és annak lássunk, aki valójában vagy. Aki ezt a világot teremtetted és fenntartod. Aki minket egyenként számon tartasz és szeretsz. Aki nekünk mindent elkészítettél, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban.

Olyan nagy szavak ezek, Urunk, és olyan kicsi a hitünk ahhoz, hogy ezeket komolyan vegyük. Ezért kérünk most újra, amit az énekben már elmondtunk: engedd, hogy a te szent igédből téged megismerjünk. Szabadíts meg minket minden téves és hiányos elképzelésről, amit rólad alkottunk. Szeretnénk úgy hinni benned, ahogy azt te várod tőlünk. Tudjuk, hogy erre is csak te tehetsz képesekké minket. De vágyunk erre, Urunk. Engedd, hogy megismerjünk, mert az az örök élet, hogy megismerjünk téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. Segíts ebben előbbre lépnünk most.

Köszönjük a vasárnapot. Köszönjük a gyülekezet közösségét. Köszönjük, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőíthettünk most téged. Köszönjük, hogy megvallhatjuk így magunk között is, meg a világ előtt is a te egyedülálló istenségedet. Köszönjük életünk csodáit, az elmúlt hét minden áldását, és köszönjük azt a várakozást, amivel most újra kegyelmet, tanácsot, erőt, eligazítást, igét várunk tőled.

Ajándékozz meg minket feljebb, mint ahogy mi elgondolni tudjuk. Egyedül te tudod, hogy mire van valójában szükségünk. Kérünk, kegyelmesen elégítsd ki a szükségünket. Használj minket sáfáraidként is, hogy amit nem nekünk szántál, csak nálunk tettél le, azt hadd tudjuk örömmel továbbadni másoknak. Hadd tudjuk gazdagítani mások életét azzal, amit mi is úgy kapunk tőled ajándékba. Olyan nagyon rád szorulunk, a te bűnbocsátó irgalmadra, eligazító útmutatásodra, világosságodra. Könyörülj rajtunk!

Engedd, hogy veled találkozzunk most ebben a csendben. Tedd a rólad való emberi bizonyságtételt a te önmagadról szóló hatalmas bizonyságtételeddé. Hadd érkezzék meg az emberi szó isteni teremtő igeként a szívünkhöz. Ezt a csodát kérjük alázatosan. Kérünk, hogy Jézus érdeméért, Őreá való tekintettel ajándékozz meg minket.
Ámen.


Igehirdetés

Tizenötödik alkalommal tanulmányozzuk már Pál apostolnak Kolosséba küldött levelét, és hamarosan a végéhez érünk. Eddig többnyire bátorítást olvastunk. Az apostol bátorította a gyülekezet nehéz helyzetben élő tagjait, hogy maradjanak meg Krisztusban, és álljanak ellen a közéjük beférkőzött tévtanítóknak. Erősítette a hitüket; és az utolsó néhány alkalommal láttuk, hogy szépen sorra vette legfontosabb emberi kapcsolatainkat, és arra tanította őket, hogyan állhatnak helyt mint Krisztus tanítványai a házasságban, a családban, a rabszolgák és szabadok közti kapcsolat is hogyan alakulhat így.

A levél vége felé rátér azokra a kérdésekre, amikben közösek: közös a levél küldője és címzettjei, ami jellemzi és jellemeznie kell mind a kolosséi hívőket, mind az apostolt és munkatársait.

Ma ebben az egyetlen mondatban arról szól, hogyan beszéljenek Istennel, hogyan imádkozzanak. Ha Isten éltet minket, a jövő vasárnap majd azt halljuk miért imádkozzanak. Utána pedig arról szól egy kicsit részletesebben, hogy egymással hogyan beszéljenek. Különösen azokkal, akik még nem tagjai a gyülekezetnek, akik még nem ismerik Jézus Krisztust.

Ma tehát arra nézve mond három konkrét tanácsot, hogyan imádkozzanak a hívők.

Azért, hogy lássuk, hogyan gondolkozik az utca embere az imádságról, hadd idézzek két vélekedést.

Az egyik: Mi az imádság? Válasz: Ráérő öregasszonyok ártatlan időtöltése. Érdemes lenne ezt elemezni. Tömör megfogalmazás. Kik szoktak imádkozni? Kiknek való? Ráérő öregasszonyoknak, ha már nincs mit csinálni. Ha értelmesebb, hasznosabb dolgot nem tudunk tenni, akkor el lehet kezdeni imádkozni. Ez ártalmatlan foglalkozás. Se nem árt, se nem használ. Mivel nem árt, hadd csinálják, addig sem tölti az időt valami rosszal. Nem azt mondják: addig sem töltik haszontalanul, hanem addig sem csinálnak rosszat, amíg imádkoznak.

A másik: Mi az imádság? A vallásos ember illúziója végszükség esetén. Amikor a süllyedő hajó kapitánya azt mondja: itt már csak az imádság segít, de nem kezd el imádkozni, mert ő maga sem hiszi, hogy az imádság segít. A vallásos ember illúziója, aminek nincs valóságalapja, de ringatja magát egy ilyen elképzelésben, és végszükség esetén lép működésbe az imádság, egyébként anélkül is megvagyunk, nincs rá szükség. Itt már csak az imádság segít - de nem kezdünk el imádkozni, mert nem hisszük, hogy valóban segít.

Nos, nem elemezgetem tovább ezt a két rendkívül téves, hozzá nem értő vélekedést. Pál apostol egészen mást mond az imádságról és annak a jelentőségéről. Mivel ő a Szentlélek kijelentése által írta, amit írt, nekünk ezt kell komolyan vennünk, mert ez az igaz.

Mit ír ő az imádságról?


Először is úgy ír róla, mint ami egészen természetesen hozzátartozik a hívő életéhez. A kolosséiakat nem biztatja arra, hogy imádkozzanak, mint ahogy senkit nem kell biztatni arra, hogy légy szíves lélegezni, mert amint a lélegzés hozzátartozik az élő ember minden percéhez, úgy az imádság hozzátartozik a hívő minden napjához, egész életéhez, egészen természetesen. Nincs szó ebben a levélben arról, hogy tessék imádkozni, mert az fontos. Vagy számon kérni, hogy ugye nem felejtetek el imádkozni. Nem felejtünk el lélegezni, amíg élünk, s ha annak valami akadálya van, akkor mindent elkövetünk, hogy levegőhöz jussunk. Ugyanígy tartozik hozzá az élő hitű keresztyén életéhez az imádság. Itt az apostol csak néhány megjegyzést mond az imádság módjához és tartalmához.

Egyébként ő magáról is úgy ír mindjárt a levél elején, ha még emlékszünk rá, mint akinek természetesen hozzátartozik a mindennapjához, sőt álmatlan éjszakákon minden éjszakájához a szüntelen való imádság. Ezzel kezdi a levelet: "Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről (...) Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az Isten akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén..."(1,3, 9)

Neki is természetes, hogy szüntelenül imádkozik a gyülekezet tagjaiért. Mégpedig egészen konkrét és fontos ajándékokat kér a számukra: "hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére és teremjetek gyümölcsöt minden fajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az Ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre." (1,10-11)

Minden szónál meg kellene állni. A hívő élet legfontosabb áldásaiért könyörög az apostol, mégpedig le meri írni ezt, és higgyük el, nem hazudik: szüntelenül könyörög ezért.

Az első kérdés: így hozzátartozik-e a komoly, tartalmas, konkrét imádság az életünkhöz? Úgy, mint a lélegzés. Imádsággal ébredünk, imádsággal alszunk el. Jártunkban-keltünkben is tartjuk a kapcsolatot a mi megváltó Urunkkal. Hogy mindig van neki mondanivalónk. Hogy mindig meg tudunk köszönni valamit. Hogy vannak emberek és ügyek, amelyek szívügyünkké váltak, és ezeket hordozzuk előtte. Minden nagyítás és tódítás nélkül: szüntelenül.

Keveseket jellemez ez. Ezt mint nagy lehetőséget csillantja fel előttünk most ez az ige. A hívő életben el lehet jutni ide, hogy ilyen szoros és állandó kapcsolatunk lesz a mi megváltó Urunkkal. Ezek után mondja el, hogyan imádkozzanak. Azt írja: állhatatosan, éberen és sok-sok hálaadással.

1. Miért írja, hogy állhatatosan, kitartóan? Azért, mert szükségünk van erre a biztatásra. Mert lusták vagyunk, szétszórtak vagyunk, kényelemszeretőek, feledékenyek, nehézkesek, fáradékonyak, és ezért újra és újra meg kell újulnunk a folyamatos, kitartó, állhatatos imádságban. Azért is szükség van erre a bátorításra, mert igen sokan az imádságot nem egyfajta folyamatosan végzett munkának tekintik, hanem csak alkalmi manőverezésnek, ahogy idéztem az illetőt, végszükség esetén. Ha nagy baj van, akkor felkapjuk hirtelen még ezt az eszközt is, hátha segít rajtunk.

Márpedig a Szentírás azt tanítja, hogy az imádság munka is. Sok minden más is: a mi mennyei Atyánkkal való gyermeki beszélgetés, meg a szívünk kiöntése, de munka is. Mégpedig olyan munka, amit a hívő csak folyamatosan, megszakítás nélkül, komolyan, odaszántan, koncentráltan, meg-megújuló erővel tud helyesen végezni. Hadd mondjak rá egy ószövetségi meg egy újszövetségi példát.

A pusztában vándorló népet váratlanul megtámadták az amálekiek. Többen voltak és korszerű fegyvereik voltak. Reménytelen volt velük szembeszállni. Józsué ennek ellenére összekapja a fegyverfogható férfiakat, mert mégis csak meg kell védeniük magukat. Az azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy olyan nagy a túlerő, hogy nem bírnak velük. Akkor az idős Mózes felmászott egy közeli domb tetejére, s az akkori szokás szerint a kezeit feltartotta és elkezdett imádkozni. Egyszer csak megzavarodott az amálékiek tábora. Senki sem értette, miért, futásnak eredtek. Józsuénak sem kellett több, üldözni kezdték őket.

Igen ám, de próbáljuk ki, meddig tudjuk fenntartani a kezünket. Én kipróbáltam. Mózes sem bírta sokáig. Lassan lehanyatlottak a kezei, abbahagyta az imádságot. Erre az emálékiek megfordultak és ők kezdték üldözni Józsuét. És akkor látta Mózes is: ez nem tréfadolog. Szólt a testvérének, Áronnak meg a jó barátjának, Húrnak, hogy tartsák már a kezeit, mert ő nem bírja. Azok tartották, Mózes meg imádkozott, és a végén győzött Izráel kicsi serege.

Dolgozott ott lenn a völgyben a fegyver is, de dolgozott fenn a hegyen Mózes fegyvere, az imádság is. A lenti győzelem a fenn hangzó imádságtól függött. És ez nem mesebeszéd. Nemcsak ez az egy példa van erre. Talán a magunk személyes életéből is tudnánk mondani példákat. Az imádságnak van olyan formája is, amikor a hívő imádkozó mint munkát végzi azt. Úgy, hogy bele lehet fáradni, de győzelem a vége.

Az újszövetségi példa meg itt van a Kolosséi levélben, majd olvasni fogjuk hamarosan. Ennek a fejezetnek a vége felé ír valami gyönyörűt az egyik munkatársáról Pál. "Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata." (Kol 4,12)

Epafrász kolosséi volt. Meglátogatta Pált a börtönben, tőle küldi vissza most ezt a levelet a gyülekezetnek. Pál hallotta őt ott imádkozni, és csodálkozva hallotta, hogy Epafrász Pál kedvéért utazott oda, vállalta a nagy útnak minden veszélyét és fáradságát, de a szíve tele van az otthoni gyülekezet örömeivel, gondjaival, embereivel, jövőjével, sorsával, és naponta hosszan, odaadóan könyörög Istenhez az otthoniakért. Pál úgy gondolja, hogy nem árt, ha ezt tudja a küzdő, szenvedő gyülekezet is: Van egy tagjuk, aki itt a messzeségben is állhatatosan küzd érettük, hogy megmaradjanak, hogy győzedelmeskedjenek, hogy védelmet kapjanak...

Van ilyen imádság, hogy állhatatosan küzdeni. Nem azért, hogy az elképzeléseimet valósítsa meg Isten, hanem azért, amiket itt olvastunk, hogy adjon gazdagon lelki áldásokat azoknak, akikért küzdünk. Hogy az Ő ígéretei valósuljanak meg. Hogy az Ő dicsősége felragyogjon minél többek előtt. Hogy megismerjék azok, akik valamennyire már ismerik, még jobban, - akik még egyáltalán nem ismerik, valamennyire, hogy ki az élő, a valóban uralkodó, hatalmas, és minket szerető Isten. És ezért küzd imádságában.

Nem furcsa ez? De nem ugyanezt tette mi megváltó Urunk, Jézus Krisztus is a Gecsemáné-kertben? Vagy azon az éjszakán, amelyikről azt olvassuk, hogy a tanítványokat elküldi aludni, Ő meg felmegy egy hegyre és az éjszakát az Istennel való imádságban tölti. A Gecsemáné-kertben úgy küzdött, hogy beleizzadt - ezt olvassuk a Lukács evangéliumában.

Van az imádságnak olyan formája is, hogy elbeszélgetünk a mi mennyei Atyánkkal, de van ilyen is, hogy küzdünk, tusakodunk, harcolunk valami jóért, másokért, Isten akaratának a megvalósulásáért. Van ilyen férfias, kemény, munkaformája is az imádságnak. Ismerős-e ez nekünk? Sok lelki szegénységnek az az oka, hogy kevés hívő ismeri és gyakorolja az imádságnak ezt a formáját, amelyik elsősorban Isten ígéreteire épít, mert éppen az ilyen imádságra nézve vannak Istennek csodálatosan nagy ígéretei.

Ezért írja tehát az apostol, hogy az imádkozásban legyetek kitartóak, állhatatosak - és itt erre a harcias, küzdő, tusakodó imádságra gondol, abban kell kitartónak lenni.

2. A másik, amit mond: legyetek éberek. Őrködjetek, virrasszatok. A vigíliáról van itt szó. Amíg más alszik, amíg ez a világ szunyókál vagy mulatozik, addig Isten népe maradjon józan és legyen éber. Legyen bármikor megszólítható, bármikor mozgósítható, küldhető. Legyen a szó jó értelmében állandó riadókészültségben, hogy az ő főparancsnoka, az Úr Jézus Krisztus arra használhassa, amire akarja. Legyen a tekintete állandóan Istenre irányítva. Soha egy pillanatra se vegye le a tekintetét Istenről. Maradjon állandó kapcsolatban vele.

A karácsonyi történetnek vagy egy olyan nagyon mély értelmű szimbolikája is, hogy vajon miért azok a megvetett pásztorok értesültek először a Megváltó földre jöttéről? Mert azt olvassuk róluk (és a Szentírásban egyetlen szó sem áll feleslegesen), hogy ők, miközben a világ aludt, virrasztottak éjszaka a nyájuk mellett. Aki éjszaka is virraszt, aki ébren van, az megszólítható. Az csodákat lát, az kijelentést kap. Olyan is van, hogy Isten felébreszt valakit. A kis Sámuelt felébresztette, és úgy kapott kijelentést.

Ennek az éberségnek nagy jelentősége van a Bibliában. Annál inkább, mert észre kell vennünk, hogy ezen a világon, különösen napjainkban, nagy altatás folyik. Nagy bódítás, szédítés és altatás. A média minden eszközt bevet azért, hogy elaltassa a népet, és a nép elaltatható, mert sokkal kényelmesebb szunyókálni, vagy félálomban, delíriumban semmi alkotást nem végezni, mint összeszedetten, céltudatosan, áldozatok árán is dolgozni. Ingyen osztogatják ezen a világon a különböző szellemi drogokat, csak ne kérdezzünk, ne gondolkozzunk, összefüggéseket ne keressünk, az út végén lévő cél után ne érdeklődjünk, a pillanatnak éljünk, illetve aludjunk. Ezért írja itt az apostol: legyetek éberek!

Isten népe nem hagyja magát elaltatni. Isten népe éberen vigyáz, gyakorolja a vigíliát, mint az öt okos szűz Jézus példázatában, és várja a vőlegényt. Kész az újabb feladat teljesítésére. Kész az újabb és újabb isteni kijelentés fogadására, Isten parancsainak a megvalósítására, az Ő ígéreteinek a valóra válását várja.

Ismerek egy édesapát, aki a gyerekeiért pici koruk óta szüntelenül imádkozik. Azóta már felnőttek, és kialakult egy különös rend az életében, hogy melyikért, mikor könyörög. Az egyik a munkája miatt későn jár haza. Amikor az édesapjuk lefekszik, őt viszi oda részletesen Isten elé. A másik a munkája miatt hajnalban kel és megy el otthonról. Őérte hajnalban imádkozik. Van egy gyereke, aki a föld túlsó felére szakadt, ott akkor van nappal, amikor itt éjszaka, álmatlan éjszakáin azért a gyerekéért imádkozik. Szüntelen, kitartóan és éberen. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem alszik, de megvan az imádságnak a rendje, és az, hogy melyikért, mikor és hogyan.

3. A harmadik, amit említ itt az apostol: ne szűnjetek meg hálát adni.
Ez egyébként másutt is bibliai parancs. A 103. zsoltár 2. versét gyakran szoktuk idézni: "Áldjad én lelkem az Urat, és el ne felejtsd, mennyi jót tett veled." Merthogy könnyen elfelejtjük, mennyi jót tett velünk, és ez isteni parancs, hogy ne felejtsük el.

A Filippi levélben, a másik börtönből írt levelében Pál apostol azt írja: "hálaadással tárjátok fel a kívánságaitokat Istennek." Nem elég a kívánságaimat elsorolni? Nem, hanem az előző ajándékokért adjak hálát, és úgy soroljam el a kívánságaimat.

Miért tartja ilyen fontosnak a hálaadást? Azért, mert - mint ahogy ezt már sokszor említettük - a hála azt jelenti, hogy az ajándékokról feltekintek az ajándékozóra. A hála az ajándékozóval hoz közvetlen kapcsolatba. A hála Istenhez visz közel, és átélem, hogy az ajándékozó mérhetetlenül több, mint ajándékainak összessége. Nekem végül is nem erre meg arra az ajándékra van leginkább szükségem, hanem Arra, akitől eddig is már sokat kaptam, és aki ezután is - remélem -, hogy megadja azt, amire szükségem van. A hála Istennel visz személyes kapcsolatba, és ami ugyanilyen fontos, teljesebb Isten-ismeretre segít.

Ha el tudom sorolni hálás szívvel, hogy mit tett Ő eddig velem, mit adott nekem, és nemcsak nekem, hanem egyáltalán mit cselekedett Ő a világ kezdetétől fogva, sőt már azt megelőzően is, akkor kibomlik egyre jobban az Isten teljességében megismerhetetlen gazdasága az imádkozó előtt, egyre inkább látja, hogy kihez imádkozik, és így egyre jobban meg lesz győződve arról, hogy érdemes imádkozni.

Mert ezt kérdezik sokan és joggal, hogy mi értelme van annak, hogy ti imádkoztok? Mivel nem látják, hogy mi értelme van, mert nem ismerik azt, akihez imádkozunk, ezért mondanak ilyen butaságokat, hogy ráérő öregasszonyok ártalmatlan időtöltése. Meg a vallásos ember illúziója végszükség esetén. De mihelyt megismeri valaki azt, akihez imádkozunk, egyre inkább látja, hogy van értelme, és mi az értelme. Egyre szívesebben tölt időt ezzel az Istennel. Egyre több mondanivalója lesz neki, sőt eljut oda, hogy már nem is ő beszél, hanem ott áll az Isten előtt nyitott szívvel, nyitott értelemmel, és az imádság csendjében maga Isten szólal meg, és kap kijelentést, bátorítást, ajándékot az imádkozó hívő.

Azért fontos a hálaadás, mert eközben tudatosodik bennünk, hogy milyen hatalmas a mi Urunk. Hogy Ő az egyedül valóságos, igaz Isten. Hogy Ő teremtette ezt az egész világot. Hogy Ő uralkodik ma is ténylegesen minden felett. A természetben, a történelemben, az egyes emberek életében. Hogy az Övé minden hatalom, ahogy Jézus tanított erre a Mi Atyánk-ban minket. És akik hatalmat gyakorolnak ezen a világon, tőle kapták egy időre, és neki kell elszámolniuk. Nem ezektől kell nekünk rettegnünk, és nem tőlük függ a sorsunk, hanem attól, aki felettük áll, mert Ő mindenki felett és mindenek felett áll. "

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. feb. 23., szerda 15:04 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
" Amikor a zsoltáros szeretné valahogy érzékeltetni, hogy milyen hatalmas a mi Istenünk, akihez imádkozunk, ilyeneket mond: a hegyeken lépdel, és Ő parancsol a felhőknek, hogy ide menjenek, oda menjenek, adjanak, ne adjanak esőt, és próbálja természeti képekkel érzékeltetni. Azután a 46. zsoltár, amit éppen ma tanultunk, történelmi képekkel, hogy a népek hőbörögnek, csörgetik a fegyvereiket, de az Úr parancsol nekik, és Ő töri ketté a fegyvert a kezükben, ha akarja. Vagy Ő viszi győzelemre őket a túlerővel szemben is. Mindenható és hatalmas Isten Ő. Ez a hatalmas Isten kimondhatatlanul szeret minket. Róla mondta Jézus: az utolsó kis verébre is gondja van, és mennyivel drágábbak vagytok ti a verebeknél.

S akkor elkezdünk aggodalmaskodni, és kétségbe vonni azt, hogy Ő tud segíteni egy helyzetben, vagy akar segíteni rajtunk? Aki bővölködik a hálaadásban és nem felejti el Isten tetteit és ajándékait, az tudja, hogy kihez imádkozik. Az látja az Ő hatalmát, az komolyan veszi és a zsoltárossal együtt mondja: Uram, az égig ér a te hűséged, és a felhőkig a te irgalmad. Az bizonyos abban, hogy Isten gazdag a kegyelemben és bővölködik a megbocsátásban. És az bizonyos abban, hogy Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen a gonosz útjáról és éljen.

Isten hatalmas és Isten végtelenül szeret minket. Isten ajándékozni akar. "Aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent minekünk." (Róm 8,32).

Vele együtt mindent nekünk akar ajándékozni. És akkor kételkedem abban, hogy esetleg meghallgat, és talán megadja, amire okvetlenül szükségem van? Már el van készítve nála annál sokkal több az én számomra. És a kellő időben meg fogja adni. Előre megköszönhetem, hogy amire szükségem lesz ekkor meg akkor, meg fogja adni. Ezért fontos megtanulni hálát adni.

A hálaadást kispóroljuk sokszor az imádságainkból. Feleslegesnek tartjuk, meg elfelejtjük, hogy mennyi jót tett velünk. Mindig csak a kéréseinket soroljuk. Nem véletlenül hangsúlyozza ezt itt az apostol. Aki ismeri Istent, aki tudja, hogy kihez imádkozik, annak könnyű lesz kitartóan imádkozni. Az éber fog maradni a nagy altatások közepette is, és annak ömlik a szívéből a hála, és nem szűnik meg hálákat adni - ahogy itt olvastuk.

Van tehát az imádságnak ilyen munka formája is, amikor férfias, kemény belső feltételekhez kötött munka az imádság. Ezért nem mindenki tud így imádkozni. De aki tud, annak az imádsága történelmet formálhat - ezt olvassuk a Bibliában -, és egy ország sorsa fordulhat meg azon, hogy vannak-e ilyen imádkozók. Hadd mondjak erre éppen a mai napon egy példát.

Egyszer Isten már elhatározta, hogy az Ő népének újra és újra ismétlődő bálványimádása és hitetlensége miatt megítéli a népet. És akkor Mózes szinte oda vetette magát Isten elé, és elkezdett életre-halálra küzdve, tusakodva imádkozni. Először hálát adott Istennek az Ő irgalmáért: Uram, úgy ismertünk meg téged, aki irgalmas és könyörülő vagy, és nem bűneink szerint cselekszel velünk. Most szeretnénk újra a te irgalmadat látni.

Aztán emlékezteti Istent az ígéreteire: Megígérted, hogy népedet beviszed arra a földre, meg Ámbrahámnak, Izsáknak mi-mindent ígértél. És akkor előhozza az érveit, ami mind amellett szólnak, hogy nem lehet az ő népét most megítélni. Uram, a te dicsőséged forog kockán. Mit szólnának a pogányok? Azt mondanák: nem tudtad bevinni a népet az ígéret földjére, és azért pusztítod el őket a pusztában. Ilyet ne tegyél, Uram.

Majdnem megmosolyogtató, ahogy Mózes érvel, de aki érzi azt a szent komolyságot mögötte, az belerendül. Pedig Isten azt mondta, hogy téged megtartalak, csak a népet pusztítom el. Mózes mondhatta volna: így van rendjén. A nép vétkezett, én nem vétkeztem. De nem így áll oda az Úr elé, hanem harcol, küzd és tusakodik, és Isten visszavonja az ítéletet. Nem pusztul el a nép.

Ezt a nagy eseményt fogalmazza meg később a 106. zsoltár így: "Az Úr elhatározta, hogy elpusztítja őket, de az Ő választottja, Mózes, eléje állott a résre, és elfordította pusztító haragját." (23. v.)

Eléje állott a résre. Ez a kép többször előfordul az Ószövetségben, és azt érti rajta, hogy az Isten szövetsége olyan a nép körül, mint egy erős várfal. Ezen belül biztonságban van. De ha istentelenkedik, bálványokat tisztel, vagy hitetlen, akkor Ő maga rést üt ezen a falon, és ezen a résen bezúdul az ítélet. Mivel lehet ezeket a réseket betömni? Itt mondja a Szentírás: ezzel a fajta imádsággal. Ezzel az elszánt, küzdeni, tusakodni képes imádsággal, amikor az imádkozó tudja, hogy kihez imádkozik, amikor van mire hivatkoznia, és amikor szinte addig nem tágít, míg Isten nem adja azt a választ, hogy megkönyörült, vagy egyáltalán nem ad valamilyen választ.

Az imádság az a cement, amivel ezeket a réseket be lehet tömni.

Érdekes, ahogy előjön ez a kép az Ezékiel könyvében is, amit most olvastunk. Amikor a 22. részben Isten elsorolja a nép vezetőinek, az egyház vezetőinek, meg a népnek a bűneit és azt mondja: ezek után megérett a helyzet az ítéletre, akkor mond valami egészen különöset. Kerestem köztük valakit, aki odaállna a falra, a résre, az én színem elé az országért, hogy el ne pusztítsam azt, de nem találtam." (Ez 22,30)

Az ítéletre megérett a nép. Tele van hazugsággal, képmutatással, isten-káromlással, mint ahogy mi most. De mielőtt az ítéletet végrehajtja Isten, még keres valakit, aki esetleg oda állna a résre, és tud így imádkozni, hogy ezzel az imádsággal betömje a rést, és el ne pusztítsa az országot, mert Ő nem akarja az ítéletet végrehajtani, de nem talál senkit.

Isten ma is keres ilyen imádkozókat. Akad-e közöttünk, aki odaáll a résre, akinek van helyes Isten-ismerete, aki tudja kihez imádkozik, aki tudja, hogy érdemes így imádkozni, aki tudja, hogyan kell helyesen imádkozni, nem sajnálja tőle az időt és a fáradságot, és esetleg Isten ezekért az imádságokért fordítja el az ítéletet?

Különösen két területet szeretnék említeni, amelyek nagyon időszerűek. Elkezdődtek a csendes heteink Neszmélyen. Tegnap jöttek haza az asszonyok, tegnap indult el negyven kis hittanos egy csendes hétre. Ha Isten megengedi ezt, szeptemberig heti váltásban így lesz. Óriási lehetőség ez. Az előző években is úgy jöttek onnan haza emberek, hogy rendbe jött utána a házasságuk, megváltozott utána a család légköre. Kibékültek. Lopott holmik visszakerültek. Békesség lett a szívben. Üdvösséget kaptak. Hívővé lettek hitetlenek, és Isten dicsősége ragyogott fel ilyen magunkfajta egyszerű emberek életében.

Aki szokott imádkozni, tekintse ezt egész nyári feladatnak, hogy Isten cselekedjék csodákat és munkálkodjék hatalmasan.

A másik terület, amit éppen ez a mai nap tesz időszerűvé: a mi népünknek, országunknak, nemzetünknek a jövője. Kit érdekel ez igazán? De úgy, mint Epafrászt. Nem úgy, hogy szidjuk a mindenkori vezetőket, meg háborgunk a mindenkori nehézségek miatt, hanem elkezdünk küzdeni az Isten előtt mint Epafrász, és könyörögni ilyen lelki értékekért, ilyen isteni csodákért, mint amiket vele kapcsolatban említ az ige.

Így bátorít minket ma Isten: "Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni."

Imádkozzunk!
Édesatyánk, köszönjük az imádság ajándékát. Magasztalunk téged minden meghallgatott imádságunkért. De köszönjük, hogy sokkal jobban szeretsz minket annál, mint hogy minden kérésünket teljesítenéd.

Áldunk viszont azért, mert minden imádságra válaszolsz.

Engedd egyre mélyebben értenünk azt a nagy lehetőséget, amit az imádságban rejtettél el. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjünk téged, egyre pontosabban tudjuk, és egyre bátrabban higgyük, hogy kihez imádkozunk. Lássuk ennek az értelmét, a célját, az erejét.

Adj nekünk állhatatosságot akkor is, ha sokáig nem teljesíted, amiért könyörgünk. Adj nekünk reménységet. Növeljed hitünket.

Könyörgünk hozzád mindnyájan szeretteinkért, különösen azokért, akik még nem ismernek téged.

Könyörgünk hozzád az ország ifjúságáért, a diákokért, akik most fejezik be a tanévet.

Könyörgünk a pályájukat keresőkért. Adj bizonyosságot, a benned hívőknek útmutatást, vezetést. Hadd kerüljön mindenki a helyére. Hadd érezze magát a helyén. A tiéid hadd szolgáljanak ott, ahol meg akarod áldani őket, és áldássá tenni.

Könyörgünk hozzád népünkért. Oly sokat vétkezünk ellened, Atyánk. Kérünk, ne bűneink szerint cselekedj velünk, és ne fizess nékünk álnokságaink szerint. Légy irgalmas, és készíts jövőt nekünk. Adj lelki ébredést ennek a népnek, hogy minél többen megismerjenek és dicsőítsenek téged.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.
Ámen. „

/ Cseri Kálmán 15. HOGYAN IMÁDKOZZUNK? Című igehirdetése a Kol. 4.2 alapján.
Pasarét, 2004. június 13. /

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. márc. 02., szerda 06:51 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Azon gondolkodom, van-e az ilyen kérdéseknek értelme, hogy hogyan imádkozzunk, hogyan szeressünk, hogyan legyünk szentek stb., s hogy vajon sok nyomorúság, képmutatás, ami bennünket hívőket sújt, nem az ilyen megfogalmazásokból fakad-e.
Olyan sok ezekben a prédikációkban a "kell", és olyan kevés a "szabad".
Nem akarom bántani Cseri Kálmánt, meg nem is csak rá jellemző ez a fajta megfogalmazás, hanem az egész protestáns táborra. Eszembe jut pl., hogy az orosz sztárecek (akiket csak Dosztojevszkij könyveiből ismerek) a bűnöst nem valamiféle elvetemült és elszigeteltségre ítélendő gazfickónak tekintik, akiknek ők, a sztárecek az igaz bírái, akiknek meg "kell" javulni, hanem valóban irgalommal figyelik, és a bűnt az egész emberi nemet sújtó nyomorúságnak, betegségnek tartják, ami alól senki földi ember nem mentesül. Szerintem minél inkább Jézushoz hasonlóan figyeljük egymást, annál inkább így látjuk, és annál inkább el tudjuk választani a bűnöst a bűntől.
A "kell" sokszor hoz létre üres formát, és félelmetes, mennyire megzavarja az embert, ha úgy érzi, valamit már eléggé úgy csinál, ahogyan "kell".


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. márc. 02., szerda 06:52 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
({)

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. márc. 02., szerda 18:07 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 29., vasárnap 16:25
Hozzászólások: 2935
Tartózkodási hely: bp
Szerintem sem kell, hanem lehet.

A kell az a káposzta, pl. akkor, ha ebből akarok főzeléket főzni.
Káposzta nélkül nem fog menni. :-)

"Szükség néktek", mondja az Úr.
Ha kell az üdvösség, akkor "szükség néktek", azaz valaminek a hiányában vagytok, szükséget szenvedtek. És akkor az ember egy "BELSŐ kellet" érez, nekem KELL az Istentől bocsánat, jóság, kegyelem, bölcsesség, a népem számára irgalom.
Nem külső ez a kell már, nem egy másik embertől jövő elvárás.

És Isten ezeket a tőlünk érkező "kelleket" várja, mert Ő látja szükségünket.

_________________
Békesség Istentől


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. márc. 18., péntek 12:08 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
AZ IMÁDSÁG, MINT AZONOSULÁS ISTEN AKARATÁVAL
Cseri Kálmán
Pasarét, 2002. július 28.


Alapige:Jak 5,17-18
Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermette gyümölcsét.



Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, első szavunkkal dicsőíteni akarunk téged. Magasztalni, áldani, imádni, és megvallani, hogy egyedül te vagy Isten. Minden más úgynevezett istent mi gyártottunk magunknak a mi vesztünkre.

Magasztalunk, mert élsz és uralkodsz örökkön-örökké. Áldunk téged gondviselő bölcsességedért, bűneinket megbocsátó irgalmadért. Magasztalunk csodáidért, amiket ma is cselekszel. Köszönjük igédet, amivel világokat teremtettél, és amivel minket is egészen új emberekké tudsz formálni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy oly sokszor nem szent számunkra a te igéd. Olyan gyakran vitatkozunk vele, vagy azt gondoljuk, nélküle is meglehetünk. Oly sokszor tudva engedetlenekké válunk. Csak azt tudjuk mondani mi is most: Isten, légy irgalmas nékünk, bűnösöknek!

Köszönjük, hogy nem vonod meg tőlünk a te szavadat. Köszönjük, ha az elmúlt héten is érthettük és cselekedhettük akaratodat. Köszönjük, hogy te oltasz vágyat a szívünkbe, hogy ne a magunk feje szerint hozzunk rossz döntéseket, hanem kérdezzünk téged, és engedjünk neked. Legyen tied a dicsőség valahányszor ez sikerült!

Alázatosan kérünk, ajándékozz meg most is olyan igével, ami a te szádból származik. Egyedül te ismered mindannyiunk szükségét, és egyedül te tudsz megvigasztalni, megtisztítani, megerősíteni bennünket. Cselekedj most közöttünk!

Hálásan köszönjük türelmedet. Köszönjük, hogy még tart a kegyelmi idő. Téged várunk. Szabadításodra várunk, Urunk! Légy a mi ajándékozó, szabadító, újjáteremtő Istenünk.
Ámen.

Igehirdetés
A közelmúltban olvastuk sokan bibliaolvasó vezérfonalunk szerint Jakab levelét és abban ezt a néhány mondatot is. Jakab arra használ fel itt egy ószövetségi történetet, hogy szemléltetni próbálja az imádság erejét. Nem tudom, hogy akik olvastuk a közelmúltban ezt a néhány verset a Jakab leveléből, kikerestük-e a Királyok könyvéből azt a szakaszt, amire utal? Rendkívül érdekessé, izgalmassá és lelkileg sokkal hasznosabbá válik a bibliaolvasásunk akkor, ha az bibliatanulmányozás is lesz menet közben.

A Károli Bibliában minden mondat, minden vers után pici betűkkel, számokkal ott van néhány bibliai hely. Ha az ember azokat kikeresi és elolvassa, akkor jobban érti az éppen olvasott igét is. Az új fordítás, hogy olvasmányosabb legyen a szöveg, a lapalji jegyzetben összesítve közli ezeket a helyeket. Illésre utal itt, és ott van, hogy 1Királyok 17-18. Ez a két fejezet szól arról, amire ő itt csak néhány szóval emlékezteti az olvasót.

Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy tanuljuk meg így olvasni a Bibliát. Nem sokkal több idő alatt, sokkal jobb hatásfokkal fogjuk tudjuk olvasni. És miközben kikeressük egyik-másik odavonatkozó bibliai helyet, Isten olyan személyes és időszerű üzeneteket is világossá tesz számunkra, amikre különösen szükségünk van.

Ha valaki ezt elolvassa, hogy "Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű, és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három és fél évig", akkor azért csak meghökken és megkérdezi: Miről van itt szó? Három és fél évig? Ez óriási idő! És miért nem volt eső? És utána miért lett? És miért éppen akkor lett? És ebben az egészben mi Illés próféta szerepe? Micsoda ő? Esőcsináló? Szeretné megérteni az igényes bibliatanulmányozó, hogy miről is van itt szó. És ha ilyen kérdéseket intézünk az igéhez, akkor Isten azokra válaszol. Aki nem kérdez, annak nincs mit felelni. Tegyük fel ezeket a kérdéseket, és engedjük, hogy Isten így gazdagítson minket.

Csakugyan, miről is van itt szó? Arról, hogy Izráel királya, Aháb teljesen a pogány feleségének, Jezábelnek a befolyása alatt állt. Ez a pogány asszony pedig tűzzel-vassal terjesztette a maga pogány vallását, az úgynevezett Baal istenbe vetett hitet, és tűzzel-vassal irtotta azokat, akik az élő Istenhez hűséges hívők voltak. Legfőképpen Isten prófétáit. Eközben a nép egyre inkább elpogányosodott, Aháb pedig nem tett ez ellen semmit. Ez a pogány vallás ezt a bizonyos Baalt tartotta istennek. Azt mondták, hogy ő a termékenységnek, az esőnek, a jó termésnek az istene, és ez nagyon fontos, ez létfontosságú, ezért őt is tisztelni kell az élő Isten mellett. Aztán a hangsúly, ahogy az már szokott lenni, egyre inkább a Baal kultuszra tevődött át, Isten tisztelete pedig elhalványult. Akkor Isten úgy döntött, megmutatja, ki ad esőt. Hadd lássa a nép, hogy mit ér ez a Baal. Ha ő az esőisten, meg a jó termés ajándékozója, akkor adjon, ha tud. Isten megvonta az esőt népétől.

Így történt az, hogy több mint három éven át nem volt eső. Ezt a szárazságot éhség követte, és akkor adta Isten Illés prófétának ezt a parancsot, hogy bizonyítsa be a népnek, hogy a Baal kitalált valami, az nem létező személy, különösen nem isten. Miért nem adott esőt három és fél évig, ha ő tud adni, és ha annyira tisztelték a benne bízók? Bizonyítsa be a népnek, hogy az élő Isten viszont uralkodik és tud adni a mennyből, ha kell tüzet, ha kell vizet, esőt, mindig azt, amit éppen akar. Így került sor a Karmel-hegyi Isten-ítéletre, ezt most nem mondom el, tessék elolvasni az 1Királyok 17-18. részéből. És ott az egész nép újra láthatta, hogy semmit sem ér az úgynevezett ember-kitalálta Baal, viszont az élő Isten azt tesz, amit akar, és akkor járnak ők jól, ha benne bíznak.

Ezt a történetet használja itt fel Jakab apostol arra, hogy az emberekben tudatosítsa: érdemes imádkozni. Illés imádkozott, és akkor ez meg ez történt. Csakhogy éppen itt vetődik fel egy izgalmas kérdés. Ma csak erről szeretnék beszélni.

Mi itt a helyzet? Az-e, hogy Illés akarata szerint cselekedett Isten - vagy hogy Isten akarata szerint imádkozott Illés? Illés akarta-e azt, hogy három és fél évig aszály legyen és utána eső, és Isten ennek megfelelően cselekedett, - vagy Isten döntése volt ez, hogy ne legyen eső és utána ismét adott termékenyítő záport az Ő népének, és Illés ezt felismerve könyörgött azért, hogy Istennek ez a terve valósuljon meg? Ez fontos két szempontból is: egyrészt mert életfontosságú, hogy helyes Istenismeretünk legyen, hogy ismerjük meg a mi mindenható Atyánkat, aki a Bibliában kijelenti magát. Másrészt: csak ebből a helyes Istenismeretből származhat helyes imádság. Valóban csodákat tesz Isten az imádság nyomán, de csak akkor tudunk helyesen imádkozni, ha helyes Istenismeretünk van és tudjuk, hogy mit jelent imádkozni és kihez imádkozunk.

Ez tehát a kérdés: Illés akarta-e ezt a dolgot az esővel és Isten ezt megtette, - vagy Isten ezt eldöntötte, és Illés tudomásul vette Isten döntését és így igazodott bele az isteni tervbe, még imádságaival is?

Aki elolvassa a Királyok első könyvének ezt a két fejezetét, annak a számára egyértelmű lesz, hogy mindez Isten döntése volt. Ő akarta ezt így. Ő jelentette ki Illésnek és Ő parancsolta meg neki, hogy hirdesse meg a népnek. Előre lehetett tudni, hogy most Isten ítélete folytán hosszú szárazság következik. Ő adta tudtul Illésnek, hogy vége az ítéletidőnek és hamarosan esni fog. Illés imádkozva már csak várja az isteni ígéret beteljesedését. Olyan kedves ez a kép, ahogy olvastuk, hogy leborul a földre, fejét a két térde közé teszi és várja, hogy megjöjjön az eső, hiszen Isten megígérte.

Tehát nem Illés kénye-kedve szerint cselekszik itt Isten, hanem Isten tervébe lát bele Illés, és annak megfelelően imádkozik.

Még mindig fennmarad a kérdés: ha Il-lés nem imádkozott volna, akkor Isten nem így cselekedett volna? A Bibliából világos, hogy Isten imádságaink nélkül is jól elkormányozza a világot és benne a mi kicsi életünket is. Akkor minek imádkozni? Akkor mi a szerepe, a jelentősége az imádságnak? Miért van rá szükség, vagy van-e egyáltalán rá szükség, ha Isten enélkül is azt cselekszi, amit Ő eldöntött?

Itt láthatunk bele, mint egy kis ablakon keresztül abba, hogy Isten milyen nagy ajándékot adott a benne hívőknek akkor, amikor megengedte, sőt megparancsolta, hogy imádkozzunk. Mert valami módon - egyelőre csak így mondom - mégis felhasználja imádságainkat az Ő világkormányzó munkájában. De nem neki van szüksége arra, hogy mi imádságainkkal tanácsoljuk Őt, vagy felhívjuk figyelmét az aktuális szükségekre, hanem a hívőnek van szüksége arra, hogy miközben imádkozik, felismerje, hogy mi Isten döntése és elhatározása. Azonosuljon Isten akaratával és mindig újra azért imádkozzék, amit Isten cselekedni akar vagy ajándékozni akar. Erre éppen a hitbeli fejlődésünk szempontjából van szükségünk, hogy megtanuljunk azonosulni Isten akaratával, és ebben Ő hatalmasan használja az imádságot. Mert csak aki azonosul az Ő akaratával és még imádkozni is azért imádkozik, amit Isten úgyis megtenne, az lesz használható eszköz Isten kezében. Ezeken keresztül tud áldást adni a pogányoknak is, a nem hívő környezetnek is. Ezeket tudja bevonni az Ő világot kormányzó és embereket megváltó, megszabadító munkájába. Az odaadó, elmélyült, rendszeres imádkozás nélkül pedig senki sem válik alkalmassá erre.

Isten a mi imáink nélkül is kormányozza a világot. Ha Illés nem imádkozik, Ő ott akkor is azt cselekedte volna. De Illésnek volt szüksége arra, hogy miközben leborul és imádkozik, egyre bizonyosabbá váljék abban, mit is akar Isten, ki is Ő: nem ellensége az Ő népének. A nép lett Isten ellenségévé. Isten azonban ennek ellenére is szereti őket. Mi a célja ennek az ítéletnek, meddig fog tartani, utána bizonyos, hogy visszajön az áldás. És csak aki mindezt tudja, és komolyan veszi, akkor is komolyan veszi, amikor még nem következett be, az tud erről meggyőződéssel beszélni a reá bízottaknak, az tud világítani, az tudja az utat mutatni egy ilyen lelkileg besötétedett népnek is, mint amilyen Izráel volt akkor. Vagyis az lesz áldássá mások számára, azt tudja Isten használni az Ő munkájában.

Erre is a mi Megváltónk ad szép példát. Amikor kereszthalála előtt az utolsó éjszakán megkísértette Jézust az a gondolat, hogy ne járja végig a reá váró szenvedések útját, és leborult az Atya előtt és imádkozott, akkor ezt mondta: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár, hogy ne kelljen kiinnom azt. De mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te."

Aztán azt olvassuk, hogy másodszor is imádkozott Jézus, de akkor már másként. Akkor már így hangzik az imádsága: "Ha nem lehetséges, hogy ki ne igyam azt, legyen meg a te akaratod."

És meglepetésre azt olvassuk, hogy harmadszor is imádkozott ugyanezekkel a szavakkal szólván. Hát erre kinek volt szüksége? Az Atya úgyis elvégezte, hogy mit akar. A Fiú igent mondott arra, de most a szenvedések teljességének a küszöbén egy pillanatra megingott ebben, ebből imádság lett: ha lehetséges, ne kelljen kiinnom, s miközben ezt elmondja, megerősödik abban a bizonyosságban, hogy nem lehetséges. Akkor már így hangzik a második: mivel nem lehetséges, legyen meg a te akaratod. De ehhez még több erőre volt szüksége, hogy egyértelmű legyen az az igen és legyen ereje végrehajtani is, ezért elmondja még egyszer.

Erre nem az Atyának volt szüksége, hogy a Fiú elmagyarázza neki, mit cselekedjen az emberiség megváltásáért. Itt minden készen volt. Készen volt az üdvterv, készen a Fiú, csak a végső és visszavonhatatlan igenhez, és ehhez a minden erőt meghaladó teherhez kellett még bizonyosság és erő. Ezt pedig aközben kapta meg, miközben imádkozott."

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Imádkozás
HozzászólásElküldve: 2011. márc. 18., péntek 12:11 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
" Sok rossz imádságunknak az az oka, hogy hamis az Istenképünk. Ki így, ki úgy elképzel magának egy Istent, de az nem azonos azzal, aki valóban létezik, aki kijelentette magát, és aki azt mondta azoknak, akik már az Ő gyermekei lettek: imádkozzatok. Öntsétek ki a szíveteket. Akinek helyes Istenismerete van, az tudja, hogy Isten nem arra való, hogy a mi kéréseinket teljesítse, hanem mi vagyunk arra valók, erre teremtett, hogy az Ő parancsait teljesítsük. Ezt fontos, hogy egy életre az eszünkbe véssük, és a szívünkben is megforgassuk. Isten nem azért van, hogy kívánságainkat teljesítse - ezt ki kell mondani, mert a Biblia erre tanít minket -, hanem minket teremtett arra, hogy az Ő kívánságait teljesítsük. De erre csak az képes, aki egészen belesimul az Ő akaratába, aki akarja és tudja cselekedni az Ő akaratát. Ebben óriási segítség az imádság.

Lehet, hogy ez az imádság úgy kezdődik, hogy mondom Istennek a kéréseimet, és ezt is szabad - majd röviden erre kitérünk. Kiöntöm a szívemet Istennek - így nevezi a Biblia az imádságot. Ami éppen benne van, azt odateszem elé.

Dávid, még ha haragudott is valakire, aki éppen üldözte őt, azt is elmondta Istennek. A haragomat is kiöntöm elé. Nem ugrott neki, hogy átharapja az ellenség torkát, hanem azt mondta: Uram, látod, hogy most milyen nehéz helyzetben vagyok. Több irányból is támadnak engem. Te vagy az igazságtevő. Rád bízom, hogy igazságot tegyél, hozzád menekülök, őrizz meg és ments meg engem. Így kezdődik. Aztán úgy folytatódik, hogy miközben mondom, ami a szívemben van, egyre világosabban látom, hogy mi Isten célja velem. Melyik az az út, amelyiken járnom kell. Mik azok a célok, amiket Ő tűzött ki elém. Mik azok az eszközök, amiket Ő kínál nekem, és nem a világ, ezeknek a céloknak az elérésére. Egyre jobban megerősödöm abban, hogy jobban tudja Ő, mi kell nekem. És még ha nem értem is minden részletét egyelőre, akkor is igent mondok rá, mert Ő mondotta, mert az Ő akarata jobb, mint az enyém, mert az Ő akarata az egyedül jó akarat.

Ezek után tud örömmel és meggyőződéssel engedelmeskedni Isten gyermeke, és eközben az engedelmeskedés közben bontakozik ki igazán. Itt már nem ő valósítja meg magát, hanem Isten valósít meg egy embert, és formál olyanná, amilyenné Ő tervezte és amilyenné csak Ő tudja újjáteremteni. Ebben nagyon fontos eszköz az imádság. Itt arról van szó, hogy mély, őszinte, koncentrált, egyszerű imádság közben végzi el Isten mindezt bennünk.

Tehát nem Illés és az Illések irányítják a felhőket, hanem Isten irányítja azokat, de ha Illés és a mindenkori Illések, a hívők odaviszik Isten elé az esőügyeket is, a népnek az ügyeit, sorsát, jövőjét, hitét, hitetlenségét, akkor beleigazodnak Isten jó tervébe, és Isten ezek után hatalmasan használhatja őket.

Nyilvánvaló az, hogy mindez az imádságnak az egyik vetülete, az egyik szerepe, jelentősége. Emellett érvényesek mindazok a drága ígéretek, amiket Isten a hívő imádkozóknak ad. Érvényes, amit Jézus mondott: "Kérjetek és adatik nektek. Aki kér, az mind kap." Érvényes az Ézsaiás 62: "Ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot neki, amíg be nem teljesíti ígéreteit." Nem a ti kívánságaitokat, hanem amiket megígért. Csak könyörögjetek állhatatosan azért. Érvényes az, hogy akik már látják a bűneiket, ha megvallják Istennek, bocsánatot kapnak. Sok más szerepe és jelentősége is van az imádságnak.

Van egy ilyen felső foka, amikor már nem én akarok megkapni valamit, és végképp nem utasításokat próbálok adni Istennek, hogy mit tegyen, hanem miközben imádkozom, elkezdek látni. Belelátni az Ő terveibe, beleigazodni abba, hogy ha akármire használni akarsz Uram, én kész vagyok! Még akkor is, ha az kellemetlen, sőt életveszélyes, mint amilyen Illés számára volt ebben az esetben. Meg is ígérte neki utána Jezábel, hogy huszonnégy órán belül elválasztja fejét a törzsétől, de Isten megőrizte ettől Illést. Még akkor is kész engedelmeskedni az, akit Isten éppen az imádsága közben alkalmassá tett erre.

Az derül ki ebből, hogy az imádság sokkal több, mint ahogy azt általában sokan gondolják. Az imádság hasonlít a lélegzésünkhöz. A hívő embernek éppen olyan létfeltétel, életszükséglet, és éppen olyan önkéntelenül is történik. Sokszor tudatosan, de önkéntelenül is. Aki kibírja akármennyi ideig imádság nélkül, az ezzel bizonyságot tett arról, hogy még nem él. Nincs benne a Krisztus élete. Lelkileg nem lélegzik. Kibírja a mennyei levegő, a lélek oxigénje nélkül is. Vegetál anélkül is, de nem ismeri azt a gazdag, túláradó, krisztusi, jézusi életet, amit a benne hívők kapnak. Mert aki már él, az szükségképpen lélegzik, ha oda se figyel, akkor is. Ezt nevezi Pál apostol úgy, hogy: szüntelen imádkozzatok.

Perszer, hogy megvan az imádság ideje is, éppen az ilyen emberek életében, amikor csak imádkozik koncentráltan, minden mást félretéve. De tudja a kapcsolatot tartani az Atyával munka közben is. Útközben, vezetés közben (nem úgy, hogy abból baleset lesz). Állandóan mennyei Atyja jelenlétében él, mert imádkozni végső soron ezt jelenti: Szakadatlanul átélem az Ő jelenlétét, és abban is akarok maradni. Soha nem akarok Isten háta mögé kerülni. Játszódjék le minden az Ő színe előtt.

Aki ment már sötétben, ismeretlen helyen kisgyerekkel, annak feltűnhetett az, hogy a kicsi nemcsak szorítja ilyenkor a felnőtt kezét, hanem egyfolytában beszél is. Nem azért, mert konkrét mondanivalója van, hanem át akarja élni, hogy nincs egyedül. Ugyanilyen szerepe van egyebek között az imádságnak is. Azért beszélek állandóan az Atyámhoz, mert örülök, hogy van kihez beszélnem. Örülök, hogy van valaki, aki fogja a kezemet, akiben bízom, akiben védelmet remélek. És ha nincs is konkrét mondanivalóm, beszélek hozzá, mert át akarom élni, hogy ott van, számíthatok rá, nem vagyok egyedül. Ilyen gyümölcsei is vannak az imádságnak.

Emellett azt is tudnunk kell, amiről nem olyan régen volt szó a megelőző fejezetből, a Jakab 4-ből: arról, hogy vannak értékek, amiket Isten csak azoknak ad, akik kérik, mert azok tudják, hogy az milyen fontos, és azok arra fogják használni, amire való. Csak azoknak adja, tehát kérni kell. Azt olvastuk a Jakab 4-ben, hogy nincsen semmitek, pedig veszekszetek, harcoltok érte, mert nem kéritek, s ha kéritek is, nem jól kéritek, mert nem Isten akarata szerint akarjátok felhasználni. Kérjétek, jól kérjétek, és bőséggel ellát titeket, lesz mit adnotok másoknak is. Ez is érvényes, ez egy másik vetülete az imádságnak.

Valakivel beszélgettünk a mai igéről, és őszintén megmondta, hogy ez neki nagy csalódást okozott, hogy az imádság nem erre való. A beszélgetésből kiderült, hogy ő is úgy gondolta, hogy az imádság egyfajta megrendelés. Ha nem mondjuk is így ki, mert udvariatlan lenne Istennel szemben, de úgy gondoljuk, hogy Isten azért van, hogy minket segítsen: jó Istenem, segíts meg! Azért nevezlek jónak, mert ha rád szorulok, odafutok hozzád, benyújtom a megrendelést, és te azért vagy - néha talán még így is gondoljuk: azért tartunk téged -, hogy segíts.

Ez Istenkáromló gondolat! Isten nem ilyen. Az egy bálvány, amit elképzelünk magunknak, ilyen Isten nincs! Nem Istenben csalódunk, ha nem teljesíti minden kívánságunkat. Önmagában, a maga hamis elképzeléseiben csalódik az ilyen ember. Nem utasíthatjuk Őt semmire, nem vehetjük rá Istent semmire, imádság címén sem. De megengedi nekünk, hogy felismerjük az Ő akaratát, belesimuljunk az Ő terveibe, igent mondjuk az Ő döntéseire, és mindez éppen imádság közben és imádság által érhető el.

Éppen ezért szükséges imádkozni. Nem felesleges. Van ereje a helyes imádságnak, mert az visszahat az imádkozóra is, és bennünket formál Isten általa.

Ugyanakkor pedig az, hogy valaki imádkozik, egyszerű engedelmesség is, mert Isten parancsolta. Éppen ezért a hitnek a cselekedete, ezért dicsőíti Istent. Minden cselekedetünknek a végső célja a Biblia tanítása szerint az, hogy általa dicsőíttessék Isten.

Ugyanakkor az igazi imádság bizonyságtétel is. A múltkor beszéltem valakivel, aki nem hívő ember és részt vett egy küldöttségben, amelyik Afrikába ment, és keresztyén gyülekezeteket is meglátogattak. Ez a férfi, amikor hazajött, könnyes szemmel beszélte el nekem, hogy olyanokat is tapasztalt, amiket soha életében. Képzeljem el, hogy azok a keresztyének mindig imádkoztak. Például elindultak valahova meglátogatni egy üzemet, amit ők hoztak létre különböző jótékonysági célokra, de mielőtt autóba szálltak, imádkoztak. Kérték Istent, hogy őrizze meg őket az úton, ne legyen defekt, mert ki van számítva az idő, és ott, ahova mennek, azt tegyék és azt mondják, amit Isten akar. Fantasztikus! Amikor megérkeztek, s kiszálltak az autóból, megint imádkoztak. Megköszönték, hogy megérkeztek, megköszönték, hogy Isten fogja most használni őket. Ő még ilyet nem látott! Az utolsó kérdése ez volt: tényleg ennyire van Isten? Ez így működik?

Ennyire van, és ennyire Isten az Isten, és nem Baal. Ezt jelenti egyebek között imádkozni. Szüntelenül. Aztán végezték ők a dolgukat egész nap, de így minden munkájuk és gondolatuk bele volt ágyazva az élő Istennel való közösségbe. Fogták az Ő kezét, következésképpen lehetett vezetni őket.

Isten segítsen bennünket, hogy ez valóság legyen a mi életünkben is!

Mivel most a megterített úrasztalát üljük körül és sokan ennek a vendégei leszünk, még arra hadd utaljak röviden: Ugyanez a helyzet az úrvacsorával is, mint amit az imádságról próbáltam elmondani. Nem az úrvacsora jegyei adják a bocsánatot nekünk, hanem Isten. Anélkül is lehet bocsánatot kapni, hogy valaki úrvacsoráznék? Lehet, persze. Minek akkor úrvacsorázni? Sőt, miért mondjuk, hogy szükséges és hasznos? Azért, mert ezek az egyszerű jegyek egészen szemléletesen emlékeztetnek minket Krisztus áldozatára. Arra, ami a Golgotán történt. Arra, hogy az személy szerint ránk is érvényes. Jézus olyan valóságosan eggyé válik a hívővel, mint az a falat kenyér és korty bor eggyé válik a testünkkel. Erre emlékeztetnek, ebben bizonyosabbakká tesznek. A hitünket erősítik, tehát igenis nagy szükség van rá. Még jobban átélem azt, amit enélkül is átélhetnék, de Isten ezáltal is cselekszik a hívővel.

Kívánom, hogy adjon Isten mindnyájunknak a mai napon is még egy kis csendet, amelyikben az imádságainkat, az imaéletünket, vagy az imádság hiányát az életünkből visszük elé. Tanítson meg minket sokkal mélyebben, hatalmasabban imádkozni.

Imádkozzunk!
Istenünk, hálásan köszönjük, hogy sok jót adsz nekünk imádságunk, kérésünk nélkül is. Köszönjük, hogy megígérted, és ígéretedhez tartod magadat, hogy felhozod a te napodat jókra és hamisakra, esőt adsz igazaknak és hamisaknak egyaránt.
Köszönjük, hogy szabad sok mindent kérni. Köszönjük, hogy nemcsak arra való az imádság, hogy kéréseinkkel ostromoljunk téged, hanem szabad neked hálát adnunk, eléd hozhatjuk bűnbánattal bűneinket, szabad dicsőítenünk téged, szabad közbenjárnunk másokért és olyan sok csodának lehettünk már tanúi, amiket válaszképpen cselekedtél a mi alázatos imádságunkra.

Köszönjük, hogy tarthatjuk a kezünket, és a te gazdagságodban kifogyhatatlan vagy és újra és újra megajándékozol minket.
Köszönjük, hogy sok kérésünket nem teljesítetted. Köszönjük, hogy ez volt a válaszod és utólag láthattuk, mennyivel jobban tudtad, hogy mire van valójában szükségünk.
Áldunk téged azért is, hogy imádság közben formálsz minket is. A gondolatunkat, az akaratunkat, és egyre használhatóbb eszközeiddé alakítasz.

Taníts minket imádkozni sokkal mélyebben, őszintébben, egyszerűbben, mint eddig. Rendszeresebben. Taníts meg minket szüntelen közösségben maradni veled, és rendelkezésedre állni. Engedd, hogy valóság legyen az, hogy az jöjjön ki a szánkon, amit te adsz abba, és észrevegyük mindazokat a jó cselekedeteket, amiket te készítettél el nekünk. Tudjuk szeretni mindazokat, akikhez te küldesz minket. Hogy igent tudjunk mondani látatlanban is a te döntésedre és akaratodra. Segíts előbbre ebben mindnyájunkat.
Könyörgünk hozzád azokért, akik konferenciákon, csendes heteken vehetnek részt ezekben a napokban és hetekben. A te igéddel formáld őket.
Könyörgünk, adjál növekedést nekünk is. Adj nekünk egészséges étvágyat igéd után. Add, hogy ragaszkodjunk hűséggel hozzád. Semmit se akarjuk a hátad mögött tenni és cselekedni. Hadd legyen az a boldog bizonyosságunk, hogy lehetséges előtted élni, járni, mint vidám boldog gyermekeid.
Ámen"

Cseri Kálmán: AZ IMÁDSÁG, MINT AZONOSULÁS ISTEN AKARATÁVAL című igehirdetés a Jak 5,17-18 alapján
Pasarét, 2002. július 28./

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 153 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 15 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség