HIT ÉS TAPASZTALAT


„Isten Fia . . ., aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” Gal 2, 20.

Küzdenünk kell azért, hogy hangulat-életünkből átjussunk a Jézus Krisztusnak való tökéletes odaszentelődés állapotába, hogy megszabaduljunk zug-ügyként kezelt élményeinktől, és fenntartás nélkül odaszentelhessük magunkat Neki. Gondolj csak arra, mit mond az Új- Testamentum, kicsoda Jézus Krisztus, azután gondolj szánalomra méltó hitünk nyomorúságosan csekély voltára: ,Nem volt még ez vagy az a tapasztalatom.’ Gondold meg, hogy a Jézus Krisztusban való hitnek az az igénye, hogy minket, mint szeplőteleneket állítson Isten trónusa elé, kimondhatatlanul tisztán, tökéletesen helyreigazítva és megigazulva. Állj erősen a Jézus Krisztusba vetett, föltétlen imádatos hitedben, Aki „bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul” (I. Kor. 1, 30.) adatott nekünk. Hogyan beszélhetünk mi arról, hogy áldozatot hozunk Isten Fiáért! Mi a pokoltól és pusztulástól váltatunk meg, és akkor még áldozathozatalról merünk beszélni?
Nekünk állandóan a Jézus Krisztusban való hitben kell élnünk; de ez nem az imaórai Jézus Krisztus, sem a könyvek Jézus Krisztusa, hanem az Új-Testamentum Jézus Krisztusa, aki a Testté lett Isten, Aki lábai elé kellene, hogy vessen minket, mint holtakat. Hitünket egyedül Abba kell vetnünk, Akitől a tapasztalatunk származi k. Jézus Krisztus azt akarja, hogy teljes odaadással szenteljük oda Neki magunkat. Sohasem tudjuk megtapasztalni Jézus Krisztust, sem saját szíveink érdekkörén belül tartani Őt, de hitünknek a Benne vetett erős bizodalomra kell felépülnie.
Éppen ezzel kapcsolatban szemlélhetjük a Szent Léleknek a hitetlenséggel szemben való könyörtelen türelmetlenségét. Minden félelmünk gonosz és mi azért félünk, mert nem akarunk növekedni a hitünkben. Hogy lehet az, hogy valaki, aki azonosította magát Jézus Krisztussal, kételyből vagy félelemből szenvedjen? Ellenkezőleg: az elfojthatatlan, győzedelmes hit tökéletes diadalénekének kellene lennie.

ISTENI TERVEK FÖLFEDEZÉSE

„Az Úr vezérlett engem ez utamon . . .” I. Móz. 24, 27.

Annyira egynek kell lennünk Istennel, hogy ne legyen szükségünk állandóan vezetést kérni. A megszentelődés azt jelenti, hogy Isten gyermekévé fogadtattunk, a gyermek természetes élete pedig az engedelmesség. De ha nem akar többé engedelmeskedni, azonnal megkezdődik a kellemetlen veszekedés. A lélek birodalmában Isten Lelkének intése a viszálykodás. Ha Ő megfedd minket, azonnal abba kell hagynunk; meg kell újulnunk elménk megújulása szerint azért, hogy rájöhessünk, mi Isten akarata. Ha Isten Lelke újjászül minket, kegyességünk elsatnyulása az, ha még mindig azt kérjük Istentől, hogy itt vagy amott vezessen minket. „Az Úr vezérlett engem”, és amikor hátratekintünk, látjuk a csodálatos tervet, amelyet, ha Istentől születtünk, Istennek fogunk tulajdonítani.
Mindannyian láthatjuk Istent a rendkívüli dolgokban, de lelki fegyelmezettség kell ahhoz, hogy minden apró részletdologban is meglássuk Istent. Ne gondold, és ne ismerd el soha, hogy amit véletlennek neveznek, az nem Isten rendelése, és készülj fel arra, hogy mindenben fölfedezd Isten terveit.
Óvakodj attól, hogy bálvánnyá tedd a magad meggyőződéséhez való ragaszkodásod, ahelyett, hogy odaszentelnéd magad Istennek. Azt mondod: ,Sohasem tudom ezt megtenni’; azonban minden valószínűség szerint meg kell tenned, ha szent vagy. Sohasem élt következetlenebb Lény ezen a földön, mint Urunk, Ő azonban mindig következetes volt Atyjához. A keresztény ember következetessége nem csupán valami elvben való következetesség, hanem következetesség az isteni életben. Az isteni élet az, amely az isteni gondolkozásra vonatkozólag állandóan új meg új felfedezéseket tesz. Könnyebb vakbuzgó, mint hívő léleknek lenni, mert van valami csodálatraméltó alázatosság, különösen vallási gondolkozásunk számára, az Istenhez való hűségben.

- Te vagy segítségem és megmentőm, Istenem, ne késlekedj!
- Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az ÚR kézen fogja.
- Aki az URat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az.
- Ki vagy te, hogy félsz a halandó embertől, és az ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű? És elfelejtkeztél az ÚRról, a te Teremtődről.
- Én veled vagyok és megszabadítlak téged.
- Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged és nem marad el tőled.
- Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok.
- Te vagy oltalmam, Te mentesz meg a veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével.

Zsolt 40,18; Zsolt 37,23-24; Péld 14,26; Ézs 51,12-13; Jer 1,8; 5Móz 31,6; Zsolt 59,17; Zsolt 32,7

MI KÖZÖD HOZZÁ?


„Uram, ez pedig mint lészen?... mi közöd hozzá? Te kövess engem!” Jn 21, 21-22.
Egyik legkeményebb leckénk abból származik: nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Hosszú időbe kerül, míg belátjuk annak a veszedelmét, ha műkedvelő gondviselésként akarunk szerepelni, vagyis bele akarunk avatkozni Istennek mások számára adott rendelkezéseibe. Ha látsz valakit szenvedni, azt mondod: ,Ennek az embernek nem kell szenvednie, és én gondoskodni fogok róla, hogy ne is szenvedjen’. Egyszerűen keresztbe teszed a kezed Isten megengedő akarata előtt, hogy megakadályozd azt. Akkor Isten azt mondja: „Mi közöd hozzá?” Ha van pangás a lelki életben, sohase engedd, hogy sokáig tartson, hanem keresd inkább Isten közelségét és találd ki, mi az oka. Lehet, azt fogod találni, hogy a mások életébe való beavatkozásod az oka; olyan dolgokat kezdeményeztél, amiknek a kezdeményezésére nem volt jogod; tanácsokat adtál, amikor nem volt jogod tanácsadásra. Amikor tényleg tanácsot kell adni valakinek, Isten lesz az, aki tanácsot ad rajtad keresztül az Ő Lelkének közvetlen megértése által: a te szereped az, hogy helyes viszonyban légy Istennel, hogy elhatározásaid áldásul legyenek mindenkor más emberek számára.
A legtöbben a tudatosság határán élünk: tudatosan szolgálunk, és tudatosan Istennek szenteljük magunkat. Mindez azonban nem a teljes érettség és még nem az igazi élet. Az érettkor a gyermek élete, amely sohasem tudatos: annyira rábízzuk magunkat Istenre, hogy használhatóságunk tudata sohasem ébred fel bennünk. Amikor tudatában vagyunk annak, hogy Isten megtöretett kenyérnek és kitöltött bornak használ minket, van egy másik lépcsőfok, amelyre el kell még jutnunk, ahol el kell tűnnie a magunkról való tudatosságnak és arról való tudatosságunknak, amit Isten tesz általunk. A szent sohasem tudatosan szent: a szent tudatosan függ Istentől.

- Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre. 1Kor 1,9
- A reménység hitvallásához szilárdan, ingadozás nélkül ragaszkodjunk; mert hű az, Aki ígéretet tett. Zsid 10,23
- Isten mondta: Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. 2Kor 6,16
- A mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal. 1Jn 1,3
- Amennyiben részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. 1Pt 4,13
- Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, és a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek megérteni minden szenttel együtt: mi az igazi szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretét, hogy teljességre jussatok, Istennek mindent átfogó teljességéig. Ef 3,17-19
- Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, Isten megmarad abban, és ő is Istenben. 1Jn 4,15
- És aki megtartja az Ő parancsolatait, az Őbenne marad, és Ő is abban. 1Jn 3,24

- Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl.Zsidók 12: 12

NOVEMBER 15.

Rejtett tisztátalanság

Rád és a te magodra ragad a Naámán poklossága mindrökké.
(2 Kir 5, 27)

Géházit, Elizeus szolgáját ennek a borzalmas betegségnek a büntetése sújtotta. Isten ezzel teszi nyilvánvalóvá rejtett romlottságát. Piszkos pénzvágy rejtőzött szívében, ezt hozza világosságra a poklosság. Mint Isten emberének a szolgája, naponta hallgathatta, megfigyelhette magatartását. Elizeus éppen most mutatott példát az önzetlenségre, mert bár Naámán felkínálta neki, rá akarta kényszeríteni ezüstjét és aranyát, Isten embere állhatatosan visszautasított minden jutalmazást. Ingyen, felülről kapta a gyógyítás csodálatos ajándékát, ingyen adta tovább. Gyalázatos nyerészkedés lett volna szemében, ha valamit is elfogad érte (1 Pét 5, 2). Géházi azonban nem tudta elviselni, hogy Naámán ismét magával vigye minden drága kincsét. A szívében lakó kapzsiság gonosz tettre indította. Szemenszedett hazugsággal tetemes összeget csalt ki tőle. Ezzel urára, aki előzőleg olyan határozottan utasította vissza a jutalmazást, rossz fényt vetett, Naámánban pedig megütközést kelthetett, hogy kételkedjék lelki vezetője őszinteségében. Később Elizeus előtt még meg is keményedett hazugsága igazolásában.

Géházi minden időkre intő példa. Lehet valaki állandó kapcsolatban Isten valamelyik emberével; mindenütt jelen lehet, ahol Isten Igéjét hatalommal hirdetik, rendszeresen látogathatja a komoly keresztyének köreit és mégsem tartozik oda. Amikor Jézus a földön járt, sokan dicsekedtek azzal, hogy vele ettek és ittak és az ő utcáikon tanított. De Jézus majd elutasítja õket magától, mert belsõleg idegenek maradtak, nem vették át az Ő gondolkodását (Lk 13, 26). Fel lehet venni Isten emberének külső magatartását, kegyes beszédmódját és mégis csak üres frázis, hamis látszat az egész. Nagyon jellemzõ, hogy Géházi azt mondja: „Él az Úr!" - miközben aljas tervét véghez vitte. Aki vallásos és hívő körökben forog, de mégsem tér meg teljes szívéből, könnyen képmutatóvá válik. És ezek rosszabbak, mint az istentelenek. Mint a Sátán, ők is a világossság angyalainak mutatják magukat és romlására vannak másoknak. Isten őrizzen minket attól, hogy Géházi- és Júdás-lelkek legyünk! Legyen szívünkben iszonyat minden - a szent dolgokkal kapcsolatos - hamis játékkal szemben.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

régi ISZONYATOM Géházi "keresztény karrierje", különösen a VÉGE:



idősen, bélpoklosan, egyedül, a MÚLT EMLÉKEIBŐL élve... BRRRRRR....

Nekem az Öreg próféta és a fiatal próféta esete a rémálmom!

Hogy ne legyek használhatatlan Isten számára , és ne hagyjam magam eltéríteni a parancsaitól!

Szeretettel Tamás

holtversenyes, bizony...
a harmadik holtversenyes versenyző meg Salamon: ELŐRE LÁTJA, hogy szét fog hullani az ország, a fia nem méltó "az örökséghez", és NEM TUD SEMMIT TENNI!!!!!!!!

MÉG MINDIG EMBERI!


„Akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” I. Kor. 10, 31.

Krisztus testté-lételének csodája egyszerű gyermeki életben folytatódik; a látások hegyén történt megdicsőülés nagy csodája eloszlik az ördöngős lelkektől megszállt völgyben; a feltámadás dicsősége a tengerparti reggelizési jelenetbe megy át. Mindez nem ellentét, hanem Isten nagyságos kijelentése.
Az a célzatosság él bennünk, hogy élményeinkben a nagyszerű dolgokat keressük; a hősiesnek az érzését összetévesztjük a hőssé-létellel. Két különböző dolog nagyszerűen megállni egy válságban, és dicsőíteni Istent a mindennapi életben, amikor nincs nézőközönség, nincs nagyszerű kivilágítás, és senki sem fordít ránk legcsekélyebb figyelmet sem. Ha nem tartunk is igényt a középkori szentek dicsőségére, mégis bizonyosan szeretnők, ha azt mondanák az emberek: ,Milyen csodálatos imádkozó ember!’ Milyen kegyes, áhítatos lelkű asszony!’ Ha igazán odaszenteled magad Jézus Krisztusnak, elérted azt a fenséges magaslatot, ahol soha, senki sem gondol arra, hogy észrevegyen téged; mindaz, amit figyelemre méltatnak ott, az, hogy Isten hatalma működik rajtad keresztül az egész idő alatt.
,Óh, én ma Isten csodálatos hívását hallottam!’ A bennünk lakozó, testet öltött, Mindenható Istenre van szükség, hogy Isten dicsőségének szolgálatában csak a legcsekélyebb kötelességünket is elvégezhessük. Isten bennünk munkálkodó Szentlelke az, Aki olyan tökéletesen az Övéivé tesz minket, hogy emberileg felismerhetetlenek vagyunk. A szent életének próbaköve nem a siker, hanem a hűség az emberi életben úgy, amint adódik. Keresztény munkánkban a sikert állítjuk magunk elé célul: a cél az, hogy nyilvánvalóvá tegyük Isten dicsőségét az emberi életben, hogy Krisztussal együtt elrejtett életet éljünk Istenben (Kol. 3, 3) az emberi életkörülmények közepette. Emberi viszonylataink azok a jelenlegi körülmények, amelyekben Isten eszményi életének meg kell nyilatkoznia.

„Nem taszítja el népét az Úr, nem hagyja el örökségét” (Zsolt 94:14)

Bizony, egyet sem vet el közülünk. Az emberek között mindig vannak kivetettek, Istennél soha. Az Ő kiválasztása megmásíthatatlan és szeretete örök. Senki sem talál olyan embert, akit Isten elhagyott volna, miután kijelentette magát neki, és az Krisztust Megváltójaként elfogadta.
A zsoltáros meg akarja vidámítani a megszomorodottak szívét ezzel a nagy igazsággal. Isten megfenyíti ugyan az övéit, de soha nem hagyja el őket. A törvény és a vessző által Isten nevel bennünket. Nevelése gyümölcse az, ha szellemünk megnyugszik, elménk kijózanodik és nagy békesség tölt el minket. Az istenteleneket magukra hagyja, hadd ássák a vermet, hogy végül a saját vesztükre beleessenek. Az istenfélőket viszont iskolába küldi az Úr, hogy előkészítse őket az odaát váró dicsőséges rendeltetésükre. Eljön az ítélet, hogy végezzen a lázadókkal, és elégtételt szerezzen az istenfélőknek. Ezért viseljük nyugodt alázattal a fegyelmezés vesszejének csapásait; nem a haragvó, hanem a nagyon szerető Isten csapásai azok.

Tisztogass bár bajjal olykor engemet,
Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;
Bár e test erőtlen, te oltárodon
Keserű pohárral, hittel áldozom.

AZ ÖRÖK CÉL

,,Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, . . . hogy megáldván megáldalak tégedet . . : „ I. Móz. 22, 15-19.

Ábrahám arra a helyre ért, ahol érintkezésbe jutott közvetlenül Istennel, ahol megértheti most már Isten valóságát.
„Célom Isten Maga . .
Minden áron, Uram, minden úton.”
„Minden áron, minden úton” azt jelenti, hogy semmit sem választunk magunk azon az úton, amelyen célunk felé visz minket Isten.
Nem lehet kérdéses semmi, amikor Isten beszél, ha saját, bennem lakozó természetéhez beszél; pontos engedelmesség az egyetlen eredmény. Amikor Jézus azt mondja: „Jöjj!” - én jövök; amikor azt mondja: „Engedd menni . . .” - akkor engedem menni; amikor azt mondja: „Bízzál Istenben ebben a dologban”, - akkor bízom. Ezeknek a dolgoknak a véghezvitele a bizonysága annak, hogy bennem van Isten természete.
Istennek hozzám intézett kijelentését az én jellemem határozza meg, nem Isten jelleme.
Az engedelmesség fegyelmezése révén eljutok arra a helyre, ahol Ábrahám volt és meglátom, kicsoda Isten. Mindaddig nincs igazi Istenem, míg szemtől-szembe nem állok Vele Jézus Krisztusban, de akkor tudom, hogy „az egész világon sehol sincs rajtad kívül senki, rajtad kívül nincs senki, Istenem!”
Isten ígéretei értéktelenek számunkra mindaddig, míg engedelmesség útján meg nem értjük Isten természetét. Némely dolgot elolvasunk háromszázhatvanötször a Bibliában, mégsem jelent semmit a számunkra. Egyszer csak hirtelen meglátjuk, mit akar mondani Isten, mert valami különös módon engedelmeskedtünk Istennek és az Ő természete azonnal világosan áll előttünk. „ . . . Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné.” (II. Kor. 1, 20.) Az „igen”-nek engedelmességből kell megszületnie. Amikor engedelmesen azt mondjuk egy ígéretre: „Ámen”, az a miénk lesz.

SZABADSÁGSZERZŐ GYŐZELEM


„Azért, ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Ján: 8, 36.

Ha az egyéni önteltségnek valami kis maradványa van még az emberben, az mindig azt mondja: ,Nem tehetem.’ A személyiség sohasem mondja: ,Nem tehetem’, hanem egyszerűen egyre többet és többet szív föl magába. A személyiség egyre többet és többet akar. Így vagyunk teremtve. Mi nagy képességgel Isten számára vagyunk szánva; de a bűn és az egyéniségünk az, ami megakadályoz minket abban, hogy Istenhez jussunk. Isten megszabadít minket a bűntől: nekünk pedig meg kell magunkat szabadítanunk egyénieskedésünktől, azaz fel kell ajánlanunk természeti életünket Istennek, és áldozatul kell azt adnunk mindaddig, míg engedelmesség révén lelki életté nem alakul át.
Isten figyelembe sem veszi természet szerinti egyéniségünket lelki életünk fejlődésében. Az Ő rendelkezése éppen keresztezi a természeti életet, és nekünk arra kell törekednünk, hogy segítsük és támogassuk Istent, nem pedig arra, hogy ellene szegüljünk, és azt mondjuk: ,Nem tudom ezt megtenni’. Isten nem fog minket fegyelmezni: nekünk magunknak kell fegyelmeznünk magunkat. Isten nem tesz foglyává minden gondolatot és képzeletet; nekünk magunknak kell ezt megtennünk. Ne mondd: ,Uram, sok szenvedést okoznak nekem elkalandozó gondolataim’. Ne okozzanak neked szenvedést elkalandozó gondolataid. Ne figyelj egyéniséged zsarnokságára, és szabadítsd fel magad azzal, hogy személyiséggé válsz.
„Ha a Fiú megszabadít titeket . . .” Ne cseréld fel a ,Fiú’ szót a ,megváltó’ szóval. A Megváltó megszabadít minket a bűntől: ez a Fiú által való szabaddá-tétel szabadsága. Ez az, amiről Pál beszél a Gal. 2, 20-ban: „Krisztussal együtt megfeszíttettem”; az apostol természet szerint való egyénisége megtört, és személyisége egyesült Urával; nem: belemerült, hanem: egyesült Vele. „Valósággal szabadok lesztek”, azaz szabadok lényegetek szerint, szabadok belsőleg. Mi az erőre helyezzük a hangsúlyt a Jézus által való megerősítés helyett.

Az atyafiúi szeretet maradjon meg.

A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg. Zsid.13:1-2