Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 203 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 10, 11, 12, 13, 14  Következő
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2012. szept. 24., hétfő 11:22 
Offline

Csatlakozott: 2012. júl. 19., csütörtök 09:06
Hozzászólások: 208
Ámen!


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. szept. 27., csütörtök 19:07 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
"Hogyan kell átöltözni?

Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.(Fil.3.8 )


A mi életünket egyedül Isten tudja újjáteremteni. Utólag látják a hívők, hogy mindet Isten végzett el megváltozásunk, új életre támadásunk érdekében. Mégis jogos a kérdés: milyen feladatot jelent ez annak, akiben már felébresztette Isten Lelke a vágyat ez után?
Azzal kezdődik,hogy az ember meglátja magát olyannak, amilyen valójában. Aki belenéz az ige tükrébe, annak a Szentlélek megmutatja igazi arcát. Mi folyamatosan áltatjuk magunkat, szeretnénk szebbnek látszani. Azt gondoljuk, olyanok vagyunk, amilyenek szeretnénk lenni.
Ha valaki meglátta a maga igazi képét és nem akar olyan maradni, akkor ezt elmondhatja Istennek. A bűnlátást bűnvallásnak kell követnie. Nevén kell nevezni a bűneinket, és kérni Isten bocsánatát. Ezzel lerakjuk elé régi, fertőzött ruhadarabjainkat.
Azt viszont hittel komolyan kell vennünk, hogy "ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól"(1Jn.1,9). Legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus Krisztus golgotai kereszthaláláért Isten teljes bocsánatot ad!
Ennek jeleként ezt köszönjük is meg, és hálából kezdjünk el Isten akarata szerint élni!Eközben megtapasztaljuk majd, hogy egészen más gondolataink, indítékaink lesznek, mint addig voltak, kezdjük felöltözni Jézus Krisztus tulajdonságait.
Mindezt röviden így mondjuk:Krisztust kell befogadni, és engedni, hogy érvényesüljön bennünk.
Fontos azonban, hogy ne akarjunk átmenteni semmit a régiből. Amikor Pál apostol erről vall, hangsúlyozza, hogy mindent kárnak ítélt, minden régit levetett, és így igyekszik felöltözni a Krisztust. Nem feltétlenül rossz minden, ami a neveltetésünkből, múltunkból következi, de minden kerüljön oda Krisztus elé, mert csak amit ő ad vagy megszentelve visszaad, azzal tudjuk őt helyesen szolgálni."
Cseri Kálmán

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. szept. 29., szombat 13:46 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
"Milyen változás az átöltözés?
...öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. (Ef.4,24)

Ez a lelki " átöltözés" nem külső, hanem belső változást jelent. Nem az életünk felszínén, hanem a mélyen változik meg valami. Új alapot kap a hívő: Jézus Krisztust. Nem az ember szóhasználata, modora, viselkedése változik meg, hanem a szíve, lényének a közepe. Éppen ezért ezt nem lehet megtanulni, de nem lehet megjátszani sem. Ne is tévesszük össze a megtérést valami felvett modorsággal! Új természetet kap az hívő, aminek a tartalma: Isten akaratának a cselekvése. Ez azonban meglátszik minden megnyilvánulásán.

Ez nem átmeneti, hanem végleges változás. Nem ünneplőruha, amelyet vasárnap felveszünk, s aztán visszateszünk a szekrénybe. A Krisztustól kapott tiszta ruhát a hívő soha többén nem veti le. Éjjel-nappal rajta van, egy lesz vele, nem is ruha már, olyan lesz, mint a bőre, összenő vele. Jézus mondta: "Maradjatok énbennem, és én tibennetek." (Jn.15,4) - Ezért a hívő midig ugyanolyan, nem viselkedik, nem lesz képmutató, de nem is szégyenli új önazonosságát, vállalja Krisztust gyalázatát is, hiszen ő ma is idegen ebben a világban.

Ez nem részleges, hanem teljes változás. Minden megtérő kísértése az, hogy átmentsen valamit a régi életéből az újba, hátha szükség lesz még rá. Ez nevetséges, hiszen Krisztus szolgálatában csak tőle kapott felszereléssel lehet boldogulni. Itt már nem mi akarunk használni bizonyos eszközöket, hanem Krisztus akar használni eszközül minket. Itt már minden, ami nem hitből van, bűn (Róm 14,23). A mi úgy nevezett jó tulajdonságaink, erényeink is csak akadályt jelentenek a teljes engedelmesség útjában. Ebben a szolgálatban ez a hívő szíve vágya:"Magamat egészen néked szentelem, Szentlelked és igéd legyen vezérem"!"
Cseri Kálmán

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. szept. 29., szombat 13:48 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
"Mit jelent Krisztust követni?

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. (Mt.16,24)


Jézus Krisztus elmondja ebben a mondatban, hogy mit jelent őt követni. Már maga ez örömhír, hogy lehet őt követni, vagyis hogy van egy másik út is, mint amelyen mindnyájan elindultunk. Az a széles út, amely a pusztulásba vezet, de ő mutat egy másikat, amely az életre visz. Át lehet jönni erre, lehet engedni az ő hívásának.
Krisztus követése egy döntéssel kezdődik arról, hogy valaki őt akarja követni. Soha nem toborozott magának híveket. Viszont világos, hogy egyidejűleg csak egy úton lehet járni, tehát aki őt akarja követni, annak ott kell hagynia minden más utat. Ez az ember életének legjelentősebb döntése, s utólag látjuk, hogy még abban is ő segített, ha tudunk így dönteni, és szakítani mindennel ami ettől visszatartott.
Ezt követi, hogy "tagadja meg magát". Nemcsak a bűneinket lehet és kell elhagyni, hanem mindenre nemet kell mondanunk, amire Jézus nemet mond, és mindent elfogadni, amit ő kínál. Vagyis meg kell tanulnunk engedelmeskedni. Gerhard Tersteegen írásban is elkötelezte erre magát:"Jézusom, én teljes és örök tulajdonul ajánlom fel magamat neked... parancsolj velem, uralkodj rajtam, és kormányozz engem..."
Vegye fel a keresztjét - azt jelenti, hogy vállalok mindent, amit Jézusért vállalnom kell, tudva, hogy eközben hal meg igazán a régi természetem és erősödik meg bennem Krisztus. Az érte való lemondás mindig gazdagabbá tesz az érte vállalt szenvedés közelebb visz hozzá.
A "kövess engem" arra utal, hogy mindez nem elmélet, hanem napi gyakorlat, valóságos történés. A keresztény élet dinamikus, jellemzi a folyamatos fejlődés, növekedés, haladás. Aki Krisztust követi (és csak az ), az oda érkezik meg, ahova ő: megbecsüli azt az Atya (Jn.12.26)"
Cseri Kálmán

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. szept. 30., vasárnap 19:36 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
Pasarét, 2008. november 16.
(vasárnap)
Cseri Kálmán

ÉLETÜNK ŐSZE

Alapige:Jn 14,1-6
"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmentem, és helyet készítettem, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ahova én megyek, oda tudjátok az utat is." Tamás erre így szólt hozzá: "Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?" Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam..."


Imádkozzunk!

Istenünk, olyan nagy csodának tartjuk, hogy szóba állsz velünk és képessé teszel arra, hogy megértsük a te mienknél magasabb gondolataidat. Tudjuk, hogy rászorulunk arra, hogy beleszólj az életünkbe, hogy "vigasztalj meg minket és igazgass minket" - ahogy most énekeltük. Mind a kettőre nagy szükségünk van.

Ajándékozz meg minket most belső csenddel, hogy a te halk és szelíd szavad a szívünkig érjen.

Bocsáss meg, ha úgy telt el ez a hét is, hogy csukva maradt a Bibliánk, mert végső soron nem érdekel minket az, hogy mi a te üzeneted nekünk.

Köszönjük, ha napi kenyérré vált. Köszönjük, ha világít a te igéd a mi életünk útján.

Kérünk téged, hogy akármi volt is, most ajándékozz meg minket olyan igével, ami a te szádból származik, amivel te nemcsak vigasztalni és igazgatni tudsz, hanem meggazdagítani, hogy másokat is gazdagíthassunk.

Ámen.

Igehirdetés

Az idén is megérkezett az ősz. Színessé vált az erdő, hullnak a levelek, csupasz faágak meredeznek ott, ahol szép, kerek, zöld lombkorona volt. Szemétté vált az, ami eddig dísz volt. Aztán hűvös, sötét reggelekre virradunk és egyre korábban zavar a lakásba a sötét este.

Minden az elmúlás gondolatát sugallja, és arra emlékeztet, hogy egyszer mi is mindnyájan elmúlunk. Páratlanul szép a mi magyar nyelvünk: az ősz nemcsak főnév, hanem melléknév is, aztán képeztünk belőle egy igét: őszül, megőszül. Ezt a jelenséget ilyen szépen talán egyetlen más nyelv sem tudja kifejezni.

Az utóbbi időben sokakkal beszélgettem, akikre rátelepszik az elmúlásnak a gondolata. Éppen ezért vizsgáljuk meg ma, hogyan gondolkoznak az emberek életünk őszéről, az elmúlásról, és tanít-e erről valamit a Biblia. Ez nemcsak az idősödő testvéreknek lesz tanulságos, hiszen kivétel nélkül mindnyájan idősödők vagyunk attól kezdve, hogy a világra jöttünk, és ahogy valaki mondta: a fiatalság olyan hiba, amelyik minden nappal kisebb lesz, és mindnyájan megöregszünk, ha előbb meg nem halunk.

Éppen ezért nem felesleges erről Isten igéjének a világosságánál gondolkozni. Hadd olvassak fel egy részletet Felix Salten svájci író Bambi című gyönyörű regényéből, amiből világosan megláthatjuk, hogy általában hogyan gondolkoznak az emberek az elmúlásról, életünk őszéről:

"A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél. S hullott a többi fáról is.

A tölgy egyik ága, magasan a többi felett, egész a rétre nyúlt ki.

Legszélső ágán két levél kuksolt egymás mellett.

- Már nem úgy van, mint régen - mondta az egyik levél a másiknak.

- Nem - ismételte a másik. - Ma éjjel is annyian elmentek közülünk... Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.

- Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor - mondta az első.

- Amikor még meleg volt, és a nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodródtak, holott még fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor.

- Most a nap csak ritkán süt - sóhajtott a második levél -, és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk.

- Vajon igaz-e - kérdezte az első -, vajon igaz-e, hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi leperegtünk, és aztán újak, mások és mindig újak?

- Biztosan igaz - suttogta a másik. - El sem tudom képzelni... Ez már meghaladja a mi fogalmainkat.

- És aztán olyan szomorúak leszünk tőle - tette hozzá az első.

Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé:

- Miért kell elmennünk?

A második kérdezte:

- Mi lesz velünk, ha lehullunk?

- Lehanyatlunk...

- Mi van ott lenn?

Az első felelte:

- Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt... De senki se tudja.

A második kérdezte:

- Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk?

Az első ismételte:

- Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen.

Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához:

- Ne bánkódj olyan nagyon, hisz reszketsz már.

- Hagyd csak - felelte a másik. - Mostanában olyan könnyen reszketek. Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen.

- Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról - mondta az első levél.

A másik felelte:

- Nem... hagyjuk... de... mi másról beszélhetnénk?... - Hallgatott, és kis szünet után folytatta: - Vajon ki megy el közülünk elsőnek?

- Ezzel még ráérünk - csillapította az első. - Emlékezzünk inkább a múltra. Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép! Amikor a nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől. Emlékszel még? És aztán reggel a harmat... És az enyhe, pompás éjszakák...

- Most iszonyatosak az éjjelek - panaszkodott a másik -, és nem akarnak véget érni.

- Nem szabad panaszkodnunk - mondta az első szelíden -, hiszen tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk.

- Ugye, nagyon megváltoztam? - érdeklődött az első levél félénken, de sürgetően.

- Szó sincs róla - erősítette az első. - Te persze azért gondolod, mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam ez egészen más...

- Ugyan, ne tréfálj! - vágta el szavát a másik.

- De igazán úgy van - ismételte az első buzgón -, higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon. Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észrevenni, és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem!

- Köszönöm - suttogta a másik levél meghatottan. - Nem hiszek neked... legalábbis nem egészen... de köszönöm, hogy olyan jó vagy... te mindig olyan jó voltál hozzám. Most értem csak meg egészen, mennyire jó.

- Hallgass! - mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat szavát vette.

Most hallgattak mind a ketten. Az órák múltak.

Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett.

- Ó... most... - mondta a második levél - én... - Megtört a hangja. Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt.

Itt volt a tél."

Így gondolkoznak általában az emberek az elmúlásról, életünk őszéről. A legtöbben tudják, hogy egyszer bekövetkezik, de félnek tőle, ezért azt mondják: ne beszéljünk erről! Annál kevésbé beszéljünk róla, mert nem tudjuk, mi van utána. Senki sem jött onnan még vissza.

Ugyanakkor, szorongatja sok ember szívét ez a kérdés: vajon ki megy el elsőnek közülünk? De erről is ráérünk még beszélni - mondta itt a másik levél az érdeklődőnek. Mert nem merünk szembenézni a valósággal. Nem merjük bevallani, hogy mi az, amiben bizonyosak lehetünk, és mi az, amiről fogalmunk sincs.

Inkább meneküljünk a múltba. A múlt emlékeit úgyis könnyű megszépíteni. Beszéljünk arról, hogy milyen szépen sütött a nap régen. De erről is az jut eszünkbe, hogy most meg iszonyatosak az éjszakák. Nem akarnak véget érni, s hol itt fáj, hol ott fáj. Ha meg kiderül, hogy közben megsárgultunk, akkor próbáljuk ezt letagadni. Nem úgy, ahogy a minap egy apuka végtelen kedvesen ezt mondta a tizennyolc éves lányának, aki ott éretlenkedett: nyugodtan letagadhatnál a korodból tizenöt évet, úgy viselkedsz.

Nem így, hanem úgy, hogy évtizedeket szeretnénk letagadni. Mert sokan nem merik vállalni magukat, áltatják magukat, vagy, ahogy ez az új dívat diktálja most: felvarratják magukat. Aztán egyszer csak elhangzik ez a három rövid szó: ó, most én - és vége. Lehull a levél az ágról.

Mit mond erről a Biblia?

Isten igéjéből megtudjuk, hogy Isten az Ő végtelen szeretetével felkészíti a benne hívőket életük őszére is, és néhány egészen bizonyos igazságot kijelent nekünk. Nem kell azt mondani: nem tudjuk. Mi az, amit egészen bizonyosan tudhatunk?

1. Először is azt, hogy életünknek ez a szakasza egyszer egészen bizonyosan véget ér. Vagy azért, mert meghalunk, vagy azért, mert közben elérkezik Jézus Krisztus második eljövetelének az ideje, és Ő megjelenik nagy hatalommal és dicsőséggel, és ahogy olvassuk Pál apostolnál: a benne hívők egy pillanat alatt átváltoznak, s megkapják a dicsőséges testet. De ez a szakasza az életünknek egyszer biztosan véget ér. Ez alól nincs kivétel.

2. A második, amit bizonyosan tudhatunk, hogy csak ez a szakasza ér véget az életünknek, nem fejeződik be mindenestől a létünk, hiszen a Bibliából tudjuk, hogy a biológiai halálunk kettőspont, ami után folytatódik mindenkinek a léte: aki itt Jézussal járt, az vele tölti az örökkévalóságot, aki itt nélküle bukdácsolt, annak nélküle kell töltenie az örökkévalóságot. Vagyis abban a pillanatban nyilvánvalóvá lesz az, ami már most is tény, hogy kinek van kapcsolata Jézussal, és kinek nincs.

3. A harmadik:
mivel nem tudhatjuk, hogy mikor hullik le életünknek a falevele, ezért most kell erre felkészülni. Nem felelős magatartás az, hogy ne beszéljünk róla, meg: ezzel még ráérünk. Honnan tudjuk, hogy ráérünk? Meddig fogunk ráérni? Ha ezt a nagyon fontos kérdést életszükséglet eldönteni, akkor most kell eldönteni!

Mit jelent felkészülni arra, hogy egyszer ki kell lépnünk ebből a földi életből? Azt, hogy helyre kell állítanunk az élő Istennel a megszakadt kapcsolatot. Amikor az ember fellázadt Isten ellen, a vele való kapcsolata szakadt meg. És mivel Isten az élet forrása, csak annak van élete, aki vele kapcsolatba kerül. Jézus azért jött, hogy helyreállítsa ezt a megszakadt kapcsolatot. Jézus maga az az élet, amit mi elveszítettünk.

Ezért írja az idős János apostol (majd olvassuk hamarosan a kalauzunk szerint) a levele végén: "Örök életet adott nekünk az Isten, de ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet. Akiben azonban nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." Világos beszéd. Semmi bizonytalanság. Pontosan tudhatjuk, hogy erre csak ebben a földi életünkben van lehetőség, hogy helyreálljon az Istennel való kapcsolat, és ettől függ már ennek az életünknek a minősége is, meg az örökkévalóságban eltöltendő életünk is.

Ezért kezdi Jézus alapigénkben a tanítását ezzel: "Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem."

Egészen bizonyos, hogy egyszer véget ér ez a szakasz. Egészen bizonyos, hogy csak ez a szakasz ér véget, de utána folytatása következik. És ha a folytatás milyenségét csak itt lehet eldönteni, akkor most, minél előbb helyre kell állítanunk Istennel a közösséget, és ezt erősíteni naponta. Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem - mondja Jézus.

4. A negyedik, amit biztosan tudhatunk Isten igéjéből, hogy mi van utána. Nem jött onnan vissza még senki - szokták mondani. Jézus Krisztus nemcsak visszajött, és utána elmondott nekünk minden fontosat, hanem át is lépett a halálon. Az Ő dicsőséges feltámadása azt jelenti, hogy a halál számunkra áttörhetetlen falán egy rést ütött, és ezen a résen követik őt mindazok, akik benne hisznek, az örök életre, a mennyei dicsőségbe. Ez a következménye annak, ha valaki hisz Jézusban. Aki ebben bizonyos, az egészen másként néz az életére, életének az őszére, az elmúlásra, sőt a halálra is.

Hadd idézzek egy másik szerzőtől is, aki ezt hitte. Hogy írt ő életének az őszén? Nem sokkal a kivégzése előtt Pál apostol ezt írta a Filippi gyülekezetnek: "Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél, de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. (Fil 1,20-24).

Aztán kicsit később ezt írja: "Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket." (Fil 3,17-20).

Jézus nélkül - ezt írja az apostol - az ő végük a kárhozat. Beletorkollik a földi Jézus nélküli élet az örökkévaló Jézus nélküli létbe. Nekünk azonban polgárjogunk van a mennyben. Nem azért, mert jobbak a hívők a többinél, hanem azért, mert hisznek Jézusban. Mert van kapcsolatuk vele már itt. És egy ilyen ember, aki azzal kezdheti: nekem az élet Krisztus..., azzal folytathatja, hogy vágyódom elköltözni és még közelebb kerülni Krisztushoz, mert az mindennél jobb.

Egy ilyen embernek a levél lehullása, a halál azt jelenti, hogy egyik otthonából átköltözik a másikba. Ebből az otthonából, ahol eredményes munkát is végez - így írta az apostol -, de ahol sokféle nyomorúsága is van, átköltözik a véglegesbe, az örök lakásába, ahol semmi nyomorúság többé nem lesz. Nem lesz többé könny, gyász, betegség, fájdalom. Nem érik megaláztatások az embereket, hanem ahol a mi nyomorúságos testünket Jézus Krisztus az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá teszi. Ahol meglátjuk azt, amit itt hiszünk. Ahol beteljesedik minden ígéret, amiben itt reménykedtünk.

Az ilyen embernek is fáj sokszor ez a nyomorúságos test, különösen úgy életünk őszén, de tudja, hogy dicsőséges test várja őt. Az ilyen embernek is vannak emlékei, de ha emlékezik, tele van a szíve hálával Isten iránt, akitől olyan sok meg nem érdemelt jót kapott. Az ilyen ember túllát mindig élete őszének a nehézségein. Nem amiatt panaszkodik, ami már nincs, hanem azért hálás, ami még van, sőt, ami csak ilyenkor van.

Illyés Gyulának van egy kevéssé ismert négysoros verse, ami szépen kifejezi ezt. Szüret felé a címe.

Húzza földre gyümölcse az ágat,
tanulom az alázatosságot.
Talpig díszben pompáztam tavaszkor,
recsegek a dús tapasztalattól.

A finom irónia, önirónia is érződik benne, ugyanakkor az is, hogy nem csupa rosszat hoz az ősz, hanem van annak sok szépsége is. Aki Isten szemével nézi a világot és önmagát, az ezeket is észreveszi. És ami ennél még sokkal több, tudja, hogy mi van utána.

Mert mit olvastunk itt Jézus Krisztustól? Mi várja a benne hívőket? Vár az atyai ház. Vár számomra elkészített hely. És vár az a Jézus, aki előbb helyettem ment fel a keresztre. Akiről nemcsak Pál apostol mondja, hanem sokan itt közöttünk egész személyesen is, hogy "szeretett engem és önmagát adta érettem." Aki magára vállalta a mi sok undok bűnünket, aki elszenvedte minden büntetésünket, s aki megígérte, hogy azokkal, akik benne hisznek, szüntelenül velük lesz.

Ebben az ígéretben csúcsosodik ki az, amit itt Jézus mond: majd eljövök, magamhoz veszlek titeket, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok. Ez az üdvösség: ott lenni, ahol Jézus van. És ez itt elkezdődhet már a benne hívőknek. Sőt vagy itt elkezdődik, vagy nem kezdődik el soha. Mert vele találkozni csak ebben a földi életben lehet. De aki vele találkozott, az bizonyos lehet abban, hogy mindörökké vele lesz. Ezért nagyon fontos megragadni ezt a lehetőséget. Ezért kezdi Jézus azzal: "higgyetek Istenben és higgyetek énbennem."

Van egy tréfás kedvű lelkésztársam, aki készíttetett magának egy kis kitűzőt. Mindig a zakójának a hajtókáján hordja. Két kérdőjel van rajta, semmi más. Mivel ennyire egyedi darab, aki észreveszi, az általában megkérdezi: mit jelent ez? Ő pedig alig várja, hogy megkérdezzék és elmondhassa. Azt mondja: az egyik kérdőjel arra vonatkozik, hogy ha most meghalnál, tudod-e, hova kerülsz? Nem mindegy, hogy az örökkévalóságot hol tölti az ember. És ha megállsz a mennyország kapuja előtt - mert feltételezhetően oda szeretne kerülni a legtöbb ember -, mire fogsz hivatkozni, hogy beengedjenek? Ez két olyan kérdés, amitől az embernek nemcsak az élete, hanem az örök élete is függ. Tudod-e, hova kerülsz? Oda, ahol most vagy. Aki most Jézussal közösségben él, az vele közösségben tölti el az örökkévalóságot. És mire hivatkozhatunk? Egyedül és kizárólag arra, amit Ő tett értünk. Az Ő érdemére, az Ő szenvedésére. A magunk érdemei és szenvedése nem fizetőképes valuta. Sorolhatjuk őket, de semmi jó következménye nem lesz. Egyedül Őérte mehet oda be bárki.

Ha erre a két kérdésre valaki határozott, világos választ tud adni, és a válasza ez, akkor teljesen felszabadulhat arra, hogy élete tavaszán, nyarán, őszén ezzel a páli belső szabadsággal és emelkedettséggel gondolkozzék és éljen. Mert az ilyen embernek a jelenét a jövője határozza meg. A jövőm be van biztosítva. A jövőmről pontosan tudhatom mindezt, amit itt Jézus, a leghitelesebb tanú, kijelentett a számunkra. Akkor félre minden szorongással, félelemmel, végezhetem a mának a feladatait. Örvendezhetek mindannak, amit Isten ad. Hálát adhatok az Ő ajándékaiért, mert bizonyos vagyok abban, hogy életem van. Akié a Fiú, azé az élet... Az ilyen emberek tudják sokkal türelmesebben hordozni életük őszén a terheket, a kellemetlenségeket is. És nemcsak az ő szívük van tele reménységgel, hanem másokba is tudnak reménységet önteni.

Éppen ezért akármilyen életkorú valaki, de élete őszén különösen is időszerű Péter apostol figyelmeztetése: "Ne emberek kívánsága, hanem Isten akarata szerint töltsétek a testben hátralevő időt." (1Pt 4,2).

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. okt. 03., szerda 17:34 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
Az új élet védése

Alapige: Mt 5,21
“Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó az ítéletre.”

Igehirdetés


(..) "Mára a hatodik parancsolat következik: Ne ölj! Ha Isten segít minket, a ránk következő vasárnapokon lesz majd szó ennek a súlyos igének sok mai vonatkozásáról is. Ma azonban a konfirmáció vasárnapján ennek az igének egy egészen speciális üzenetét szeretném továbbadni. Mégpedig azt, hogy amikor Isten valakinek a lelkében új életet hív létre, azt is meg lehet ölni, és a “Ne ölj!” parancs erre is vonatkozik. Ne öld meg magadban vagy a gyermekedben azt az új életet, amit Isten az Ő igéjével teremtett benne. Mert ez az új élet az, ami igazi, életre szóló, radikális változást eredményez egy ember számára, és csak ez a fölülről fogantatott isteni élet az, amivel bemehetünk a mennyek országába. Már e-zen a földön minőségileg más életet él az, aki Istentől ezt az új életet megkapta és elfogadta, és engedi, hogy benne kibontakozzék, – és egyszer eljön kivétel nélkül mindannyiunk életében az a pillanat, amikor semmi más nem fog számítani, csak az, hogy bennünk van-e Jézus élete, vagy nincs.

De ki az az elvetemült, aki ezt az új életet megölné akár magában, akár a gyermekében, vagy bárkiben, akiért Isten felelőssé tette ezen a földön?! Itt azonban meg kell gondolnunk azt, hogy egy életet elpusztítani nemcsak úgy lehet, hogy kioltjuk azt, hanem úgy is, hogy nem védjük. Ha vala- ki hazavisz egy újszülött kisbabát a kórházból, befekteti az elkészített kis ágyába és ott magára hagyja, az a gyermek egészen bizonyosan elpusztul. Fel lehet jelenteni az ilyen szülőket bűncselekményért? Fel, és el is ítélik őket, mert ez gondatlanságból elkövetett emberölés. Na de egy ujjal sem nyúltak hozzá a kicsihez! Éppen ez volt a baj! Mert ha az életet nem gondozzák, nem védik, nem táplálják, ha egy újszülöttet nem táplálnak, nem mosdatnak, a megfelelő hőmérsékletet nem biztosítják, egészen bizonyos, hogy elpusztul. Ugyanez a veszedelem fenyegeti azt a lelki új életet is, ami sok emberben – talán éppen a most konfirmáló testvéreink közül is sokakban – elindult. Ha azt nem védik, nem táplálják, akkor lélekgyilkosság történik. Isten ma ettől óv minket.

Hogyan jön létre ez az új élet? A Biblia egyszerűen és szemléletesen írja ezt le, és a valóságban is azt tapasztaljuk ez így van: Valaki hallgatja Isten igéjét, és az ige, mint mag belehull a szívébe, és ott új élet indul el. Ha befogadta az igét, Isten Szentlelke Jézus életét kezdi el az ilyen emberben.

Amikor Jézus Nikodémussal beszélget erről a mindannyiunk számára legfontosabb kérdésről, akkor a fogan-tatás szót használja. Azt mondja: felülről fogantatik ez az új élet, ez Jézus élete, isteni élet, ami, ha megerősödik, megtermi a maga gyümölcseit is. Az ilyen ember olyan értékeket tud továbbadni másoknak, amiket magától soha nem tudott volna produkálni, amiket csak ez az új élet tud adni.

Nagy felelősség tehát, hogy egyrészt kinyitjuk-e a szívünket tudatosan Isten igéje előtt, hogy a magvető Jézus Krisztus szórja bele az ige magját és foganjék meg ott az új élet, másrészt ha már megfogant, akkor megteszünk-e mindent annak érdekében személyes életünkben is, a reánk bízottak szívében is, hogy ez az új élet megmaradjon és erősödjék.

A ma konfirmáló gyermekek és felnőttek közül Isten sokaknak az életében elkezdte már ezt a munkát. Vannak, akik még mindig védekeznek és elzárkóznak az ige elől, de nagyon sokan nyitottak, sőt sok helyen már lehet gyenge szívhangokat hallani, vagy néha már lélegzik is az újszülött.

Mi lesz a továbbiakban ezekkel a zsenge életekkel, vagy életcsírákkal? Megteszünk-e mindent azért, szülők, család, gyülekezet és azok is, akikkel Isten ezt a csodát már megtette, hogy növekedjenek az új életben? Sok veszély fenyegeti ezt a lelki életet. Ezért figyelmeztet Isten ma minket arra: Ne ölj!

Testvérek, ez a világ, amiben élünk, olyan, mint az idei tavaszi időjárás: rendkívül nagy a fagyveszély. Bújna ki már minden a földből, virágoznának vagy már el is virágoztak volna a gyümölcsfák, de ha április 20-án hóesésben kell bevonulnunk a templomba, ha olyan kemény éjszakai fagyok vannak, mint most, az nemcsak hogy késleltet sok mindent, hanem máris iszonyatosan sok kárt csinált ez az időjárás. A cseresznye és a sárgabarack már egészen lefagyott.

Egy jó héttel ezelőtt látogattam meg valakit. Az udvarán gyönyörű, 5-6 éves kajszibarack van. Tele volt virággal, félig kinyílt állapotban. A legtöbb még piros bimbós volt. A napokban ismét arra jártam. Siral- mas volt ránézni. A barnára fagyott virágszirmok élettelenül lógtak a fán. Sem kivirulni nem tudott a mosto- ha időjárás miatt, sem megtermékenyülni.

Ti jutottatok eszembe, konfirmáló testvéreim. Nektek Isten olyan szülőket adott, akik annak idején, vagy most a közelmúltban megkereszteltettek benneteket. Elhoztak ide a gyülekezetbe, hogy megismerjétek Isten szeretetét, veletek való tervét. Két évig együtt tanulmányoztuk a Bibliát, hogy Isten közelébe jussatok és személyes kapcsolatotok alakulhasson ki az élő Jézus Krisztussal. A tanulásnak ez a szakasza most befejeződött.

Mi lesz azzal a sok igével, amit hallottatok, s amit megtanultatok? Vajon az a fagyveszély, ami körülvesz mindnyájunkat, nem tesz-e tönkre sok jót és szépet, ami elkezdene növekedni bennetek? És vajon a kedves szülők csak úgy ideküldték őket, vagy éppen most kezdenek el komolyan munkálkodni azon, hogy amit a legjobb szülő sem tud elérni a gyermeke életében, hogy újjászülessék, az a csoda Isten kegyelméből bekövetkezhessék és az új életben növekedjenek? Nem az lenne-e most a tudatos és összehangolt feladatunk, hogy család és gyülekezet összefogva mindent megteszünk azért, hogy Isten áldott munkája, amit elkezdett az ő élükben, folytatódjék, kiteljesedjék, és valóban újjászületett, Jézus Krisztusnak elkötelezett életű emberekké váljanak azok, akik itt most fogadalmat tesznek. S miközben mi ezen fáradozunk, mi magunk is valóban ilyenekké és egyre inkább ilyenekké válnánk.

Erre a kérdésre, hogy mit teszünk ezért, ma mindnyájan felelni fogunk: akarunk, nem akarunk. Mert ha egy családban szégyellnie kell valakinek azt, hogy naponta Bibliát olvas, ha egy család nem jön együtt, hogy kitárja a lelkét hétről-hétre Isten új életet támasztó igéje előtt és aztán ahhoz igazítsa az életét, sőt visszatartja, vagy megbélyegzi még azt is, aki szeretne jönni és ezt tenni, ha egy családban a döntések nem a Szentírás szellemében születnek, ha ez a mai nap csak múló ünnep a számotokra, és nem valami közös, radikális új kezdésnek a dátuma, akkor ott lélekgyilkosság történik. –

Ezért mondja ma Isten nekünk a szó ilyen lelki értelmében: Ne ölj! Mert ha semmit sem teszünk azért, hogy ez az új élet megszülessék és erősödjék a gyermekeink életében vagy a magunkéban, akkor az gyilkosság.

Testvérek, az élet megtartásához és növeléséhez munkára van szükség. Ez sokszor fáradságos és munkaigényes vállalkozás, de megéri. Ha valami megéri, akkor ez igen!

Gyermekkori emlékként jutott eszembe most a zord tavasz láttán két otthoni szomszédunk. Mindketten zöldség- és virágpalántákat neveltek. Az egyikük gondos ember volt, és amikor közeledtek a május, fagyos szentek, akkor előtte már felkészült a védekezésre. Esténként a feleségével együtt takargatták a palántákat. Az értékesebbeket egyenként leborították befőttes üvegekkel, reggel kiszabadították. Este megint vissza. Emlékszem, volt egy kemény időszak, a-mikor erős fagyot jeleztek éjszakára. Egész éjjel fenn voltak és füstöltek, hogy a fiatal fákat a füstréteggel is védjék a fagytól. Mindig virult a kertjük, és szépen jövedelmezett. A másik szomszéd hanyag ember volt. Ő a szerencsére bízta a dolgokat. Emlékszem: egy tavaszi nap, amikor már szépen kikelt a borsó meg a bab a kertjében, és gondosan elültette a paprika meg paradicsom palántákat, reggelre minden, ami tegnap még zöld volt, feketévé vált. Lefagyott az egész.

Gondozás nélkül nem marad meg az élet. De megéri a fáradságot, hogy gyümölcstermőre forduljon az, amiért az ember fáradozott, és sokaknak jelentsen áldást.

Mi most fagyveszélyes időket élünk. Azt a kicsi életcsírát, ami sokaknak a szívében ott van közülünk is, sok minden fenyegeti. Az egész korszellem, ez a közerkölcstelenség, ami körülvesz bennünket, sokaknak a gondolkozása, sokszor tudatosan terjesztett tévelygések, sokszor a tv-nek egyik-másik műsora, a szórakozások bizonyos formái, néha olyan baráti kör, amelyik lehúz és fertőz, szellemi igénytelenség, lelki üresség mind-mind fagyveszélyként jelentkezik és fenyegeti az új életet. Ne hagyjátok, hogy lefagyjon az, amit Isten elkezdett az életetekben, és ne hagyjuk, hogy azoknak az életében, akikért Isten minket felelősekké tett, ez a szörnyűség bekövetkezzék!

Érdekes, hogy vannak, akik bigottnak nevezik azokat, akik a lelkükkel is törődnek. Szeretném megkérdezni: bigott az, aki ilyen szenvedélyesen védi a palántáit? Aki esténként betakarja, amikor tudja, hogy éj-jel fagyni fog? Aki szeretné, hogy termőre forduljon, amiért dolgozott, és másoknak gyümölcsöt teremjen? Bigott az, aki naponta előveszi otthon a Bibliáját, hogy aszerint éljen? Aki megszenteli a vasárnapot? Aki a szabad idejében szívesen segít másoknak? Aki kidolgozza a munkaidőt? Aki hűséges marad mindvégig a házastársához? Aki gondosan neveli a gyerekeit? Aki nem hajlandó hazudni? És akinek fontos a másik haszna is, nemcsak a magáé? Nyilván hogy nem ezek a bigott emberek. Az a bigott, aki nem törődik senkivel, semmivel, csak maga körül forog, beszűkült, szellemileg szegényes, önző életet él, s ráadásul még büszke is arra, hogy ő ilyen. Ez a bigott.

Isten nem ilyenekké akar minket formálni, hanem olyanokká, akik erősen gyökerezünk a Krisztusban, és az élet a sokféle viharai között, amik most pusztítanak, van olyan lelki állóképességünk, stabilitásunk, hogy bírjuk a viharokat, és a mostoha körülmények ellenére is gyümölcsöt termünk. Az áldozatkészségnek, a szelídségnek, a másoknak való szolgálatnak, a türelemnek, a megbocsátásnak, az őszinte hazaszeretetnek, a minden ember iránti tiszteletnek, az igazság és hamisság közti pontos megkülönböztetésnek és még sok minden másnak a jó gyümölcseit. Ilyenekkel gazdag az életünk, s ezekkel tudunk gazdagítani másokat is. Isten minket ilyenekké akar formálni.

Akartok-e ti ilyenek lenni? És azt kérdezem a kedves szülőktől: akarjátok-e komolyan, hogy ilyenek legyenek a gyerekeitek? Ez nem megy magától, ezért meg kell dolgoznunk. Ez azzal kezdődik: valóban kinyitja magát az ember a magvető Jézus Krisztus előtt, és befogadja az ige magját. Ez azt jelenti: engedi, hogy szakadatlanul erősítse, tisztítsa, táplálja az életét lelkileg és aztán ilyenné formálódunk – csak ne akadályozzuk az Ő munkáját!

A “Ne ölj!” ma a számunkra azt jelenti: engedd az életet kibontakozni! Ezt az új életet, amit Jézus Krisztus hozott el erre a földre. Ezt az életet az az ige táplálja, ami létrehozta. Ez az élet abban a közegben növekszik, ahol elindult: a gyülekezetben. Ennek az életnek az egészséges lélegzése az imádság. Az Istennek való folyamatos engedelmesség során erősödik. Az tartja frissen, hogy sokat tartózkodik a hívők közösségében, és állandó gyakorlótere a másoknak való önzetlen szolgálat. Aztán majd teremnek a gyümölcsök.

“Ne ölj!” – ez azt jelenti: vágyakozz arra, hogy Isten új életre támasszon. Engedd, hogy Isten az Ő igéjével azt végezze el benned, amit Ő a-kar, és segítsd, védd, erősítsd ezt az életet a magad és a mások életében. Ez szép feladat mindannyiunk számára.

Tudjuk a Bibliából, hogy az élet a Szentírásban nem fogalom, hanem személy. Neve van. Úgy hívják: Jézus. Ő maga mondta többször: “Én vagyok az élet ...” Akinek Ővele valóságos hitbeli közössége van, az él. Annak viszont azt ígérte Jézus: ha meghal is, él. Mert e fölött az élet fölött nincs hatalma még a biológiai halálnak sem. És amikor az Úr Jézus az Ő programját röviden összefoglalta, akkor azt mondta: “Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyenek.” (Jn 10,10, 11,25)

Mi most sok területen a fokozódó szükséget érezzük. Az az élet, amit Jézus kínál gyermekeinknek és mindannyiunknak, olyan, ami mindenféle szükség között is mérhetetlen lelki gazdagságot jelent. Olyan értékekben való gazdagságot, amikkel gazdagíthatjuk már itt egymást, és amely gazdagság megmarad az örökkévalóságban is.

Ez a két rövid szó: Ne ölj! – pozitív programot jelent. Engedd, hogy Isten újjáteremtsen és új élet induljon el benned; tégy meg mindent azért, hogy a gyermekeid, a reád bízottak, a környezeted életében is, benned is ez folyamatosan növekedjék és erősödjék.

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. okt. 03., szerda 18:52 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
KIÉ A SZÍVED?
Cseri Kálmán
2001.01.14

Alapige:
Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék!Péld 23,26



Igehirdetés

Munkatársakkal beszélgettünk, és felvetődött a kérdés: mi lehet az oka annak, hogy vannak, akik elindultak valamikor a hit útján, egy ideig úgy tűnt, haladnak is azon, aztán valami miatt bekövetkezett az, amiről a múlt vasárnapi igehirdetés szólt: elsodródtak. Ma is úgy emlékeznek vissza azokra a szép időkre, mint amiket visszakívánnak maguknak, a gyakorlatban azonban messze vannak Jézustól. Ki ebben, ki abban látta ennek az okát. Valaki csendben megszólalt: azért következhetett ez be, mert nem adták oda a szívüket Istennek. Ez kicsit érzelmesen, sőt érzelgősen hangzott, de azért ott maradt mindannyiunknak a fülében.

Aztán szó esett arról is, hogy vannak a gyülekezetekben olyanok, akik sok mindent tudnak, tisztelettel beszélnek Istenről, sőt bizonyos munkát, szolgálatot is vállalnak, de nyilvánvaló, hogy valami hiányzik a hitükből, a keresztyén életükből. Mi ez a valami?
Elhangzott ismét a csendes válasz: nem adták oda a szívüket Istennek.

Utólag is gondolkoztam ezen, s miközben gondolkoztam, igék jutottak eszembe. Ezek meggyőztek arról, hogy ez a helyes válasz. Ezért következhetnek be ilyen bajok, amiket említettem, mert aki nem adja oda a szívét Istennek, az kiszolgáltatott marad. Az elsodródhat, megrekedhet félúton, vagy igazán rá sem lépett arra az útra, amiről Jézus azt mondja: az életre vezet.

Így jutott eszembe ez az ige is, hogy maga Isten kéri a benne hívőket: "Adjad, fiam, a te szívedet nekem, és a te szemeid az én utaimat megőrizzék!" Vajon miért éppen a szívünket kéri Isten?

Azért, mert ahogyan erről már többször szó volt, az ókori gondolkozás szerint a szív nemcsak az érzések, az érzelmek kiindulópontja, hanem az ember egész lelki, szellemi életének a középpontja. Ott zajlik mindaz, ami meghatározza egy embernek az életét. Olyan belső műhely a szív, amiben kialakul kinekkinek a gondolkozásmódja, alakul, formálódik a jelleme. Ott születnek meg a gondolatok, onnan indulnak el az érzések, és ott jön létre minden döntés: az akaratnak a székhelye is a szív.
(...)
Aki a szívét odaadta, az mindent odaadott. Aki a szívét odaadta Istennek, az önmagát adta oda teljesen. Ezek után nem kérdés az, hogy a szabadidejéből mennyit fordítson Isten céljaira. Mert ha kell, az egészet odaszánja neki. Vagy, ha szükséges, még a szabadságából is elkér néhány napot, és azt is rászánja annak az ügyére, akinek odaadta a szívét. Ezt soha nem fogja felpanaszolni. Emiatt sem hősnek, sem mártírnak nem tekinti magát, hiszen annak, akinek a szívét odaadta valaki, bármit szívesen odaad, és öröm a számára, hogy ha örömöt szerezhet, bármilyen áldozat árán is. Nem tartja számon az érte hozott áldozatokat. Neki tulajdonképpen nem is áldozat sokszor az, amit fizet ezért. Amit ad annak, akinek a szívét már odaadta, azt végső soron nem akkor ajándékozza, amikor arra szükség van, hanem előre már mindent odaadott, csak egy ideig még ő használta. Mihelyt akármire szükség van, boldogan rendelkezésére bocsátja azt is.

Csak aki így odaadta a szívét Istennek, az mondhat ilyesmit, amit Pál apostol mondott az efézusi vénektől búcsúzva: "Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezzem az én futásomat örömmel, azt a szolgálatot, amit kaptam az én Uramtól, Jézustól." (ApCsel 20,24)

Péter is mondott ehhez hasonlót. Azt mondta nagycsütörtök esete: "Uram, az életemet adom érted", de ő akkor a szívét még nem adta Jézusnak. Néhány óra múlva letagadta azt is, hogy valaha ismerte.

Pál úgy mondta el ezeket a szavakat, hogy a szíve már Jézusé volt. Ezért mindezt valóra is tudta váltani. És valóban az életét is odaadta.
(...)
Azért olvastam fel Pál apostol Korinthusi leveléből azt a részletet, mert a macedóniai gyülekezetek életében egyszer szemléletessé vált mit jelent az, ha valakinek a szíve Jézusé? A jeruzsálemi szegények számára rendeztek gyűjtést a gyülekezetekben. A macedóniai keresztyének azonban olyan szegények voltak, hogy Pál nem akart tőlük kérni. De meghallották, hogy gyűjtés folyik, és addig könyörögtek, amíg elfogadták az ő adományaikat is. Ekkor csodálkozott el mindenki, hogy a köztudottan legszegényebbek milyen nagy adományt gyűjtöttek össze a jeruzsálemi szegények részére. Többen is kérdezgették: hogyan volt ez lehetséges? Erre ad választ az apostol ezekben a sorokban: "A nyomorúság sok próbája között is bőséges az ő örömük, és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert bizonyság vagyok rá, hogy erejük felett is adakoztak. (…) És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk is az Isten akaratából." (2Kor 8,2-5)

Ez a titok nyitja. Önmagukat adták először - már a gyűjtést megelőzően - az Úrnak, és nekünk is - mondja Pál apostol. Vagyis ezek a keresztyének komolyan vették, hogy őket Jézus Krisztus megvette. Az Ő drága vérével kifizette a váltságdíjat, kiváltotta őket a bűnnek, a halálnak, a kárhozatnak a rabságából, és ők mindenestől Jézus tulajdonainak tekintették magukat. S ha ők maguk mindenestől Jézuséi lettek, akkor a zsebük is Jézusé lett. Ami abban volt, az is - az egész. És ha eljön az az idő, hogy szükség van valamire, ami a zsebükben van, akkor nem nagy kegyesen a magukéból adnak valamennyit, hanem rendelkezésére bocsátják az új tulajdonosnak azt, ami az övé. Így könnyű adni. - De nemcsak Jézusnak adták a szívüket, hanem azt mondja az apostol: mivel a szívüket Jézusnak adták, ezért azoknak is adták, akik Jézuséi. Ő a fő, a benne hívők a test tagjai, ez egy egység, tehát így könnyű szeretni a távol élő ismeretlen testvéreket is, és ha szükségük van arra, hogy segítsünk, a legtermészetesebb módon segítünk. Ezt nem tartjuk számon, és nem várunk viszonzást, mert nem a magunkéból adunk, hanem mindenünk az Úré. Aki a szívét neki adta, az mindenét neki adta.

Azt hiszem sokan tapasztaltuk már, milyen nagy különbség van aközt, amikor valaki úgy végzi a munkáját, úgy él a házasságában, családjában, úgy gyakorolja a hitét, hogy abban benne van a szíve mindenestül. Vagy ha mindezt úgy cselekszi, hogy korrekt, úriember módjára szigorúan betartja a határokat: csak a kötelességét teljesíti. Csak amit rajta számon kérhetnek, azt nyújtja. A szíve nincs benne. Szív nélkül vagy félszívvel cselekszik.

Itt tehát nem érzelmekről van szó, hanem a szó bibliai értelmében a szívünket Istennek odaadni azt jelenti, hogy fenntartás nélkül, visszavonhatatlanul mindenestől rendelkezésére bocsátjuk magunkat. Amikor ő ezt egyegy konkrét helyzetben komolyan veszi, akkor azt természetesnek tartjuk. Éppen azt bocsátjuk rendelkezésére, amire szükség van, amit kér.


Nagy változást jelent ez minden ember életében. Isten ezt a változást akarja kimunkálni bennünk a saját érdekünkben. Ismerek valakit, aki évekig úgy járt egy gyülekezetbe, hogy állandóan panaszkodott rá. Egyszer megkértem, amikor találkoztunk, ne kezdd megint elölről, miért rossz az a gyülekezet, és milyen hibái vannak. Úgy volt, hogy már ott is hagyja, és elmegy máshova, keres egy tökéletes gyülekezetet, amikor megkérték valami szolgálatra. Miközben a többiekkel együtt ott ezt a szolgálatot, munkát végezte, belátott a "kulisszák" mögé. Meglátta, miféle emberek vannak itt. Ezek a hívők időt, pénzt, fáradságot nem sajnálva, másoknak a szükségeit próbálják enyhíteni. Hogy milyen örömmel hoznak olyan áldozatot, amire ő teljesen képtelennek tartotta magát abban a helyzetben. Egyszerre megtiszteltetésnek tartotta, hogy közöttük lehet. Aztán kérés nélkül is segített, s szinte észre sem vette, ott maradt a szíve ebben a másokért végzett szolgálatban. Attól kezdve is látja annak a gyülekezetnek a hibáit, és néha szóvá is teszi, de nem úgy, mint korábban. Nem a kívülálló lázadó ítélkező szemével és indulataival, hanem a belül levőjével, aki azért veszi számba a hibákat, mert szeretné azokat kijavítani, és szövetségeseket keres a javításhoz. Egészen más volt ő, amikor a szíve már ott volt, mint amíg nem.

Sokféle akadálya van annak, hogy a szívünket odaadjuk Istennek. Éppen az előbb említett beszélgetés során kérdezte meg valaki óvatosan: és ha valakinek már nincs szíve? Hogy érted ezt? Úgy, hogy nem használja egy idő óta. Csak az eszét használja, az értelem hűvös számításaival pontosan kiszámítja mit tegyen és mit ne, minek mi lehet a következménye, és megszokta, hogy így él. Mintha nem lenne szíve.

Olyan is van, akinek már értelme sincs a szó ilyen jelentését tekintve, csak zsebe. Csak a szerint mérlegeli a dolgokat, hogy megéri vagy nem. Amíg megéri, ott van, s úgy tűnik, a szíve is ott van. Mihelyt azonban nem éri meg, abban a pillanatban elmegy, otthagy ügyet, értékeket, félbe a munkát. Otthagy hazát, házastársat, gyerekeket, hitet, bármit - nem éri meg. Ezt mindenki megértheti, hogy ő tovább ott nem marad.

Valóban kialakulóban van egy ilyen emberhez nem méltó, szánalmas gondolkozásmód. Egyre többször lehet ezzel találkozni. Ilyen embereknek szavalni arról, hogy kedvesem, a szíved hol van, meg kié? Nevetséges dolog. Ők az értelmükkel, a zsebükkel és valami más hasonlóval mérik a dolgokat.

Akadály lehet azután az is, ha valaki menet közben elveszíti a szívét. Ismertem egy férfit, aki fiatal korában megszeretett egy leányt. Kölcsönös volt a szerelem, megtörtént az eljegyzés, tervezték az esküvőjüket, és egy baleset miatt meghalt a menyasszonya. Ezt soha nem tudta kiheverni. Évek múlva megnősült, gyermekeik születtek. Szép eredményeket értek el mindnyájan a munkájukban. Békesség volt otthon, talán soha hangos szó nem hangzott, de valahányszor ott voltam náluk, fáztam. Nem volt szív az együttesben. Így nem lehet sokáig élni, legalábbis kevés ember bírja ki egészségesen. A férfi a végén búskomor lett, az asszony pedig alkoholista.

Nem szabad elveszíteni a szívünket! Nem szabad otthagyni a szívet egy halottnál, ha még oly drága volt is, amíg élt. A szívből csak egy van és nem pótolható semmivel. Ugyanebben a könyvben olvassuk, Isten mondja: "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a te szívedet…" (Péld 4,23) Ez az Isten mondja: adjad nekem a szívedet, mert ott lesz a legjobb helyen.

Mitől függ, hogy valaki hova adja a szívét? Épp most olvastuk a napokban bibliaolvasó kalauzunk szerint a Hegyi beszédben, hogy az emberi szív legjobb ismerője, Jézus mit mond erről. Azt mondja: "Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Mt 6,21) Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. Ami valakinek a legfőbb kincs, a legnagyobb érték, ahhoz fog tapadni a szíve. Ott lehet megtalálni a szívét. Ezért döntő az, hogy ki, mi nekünk a legfőbb érték, a legnagyobb kincs. Valóban a legnagyobbat tesszük-e a legfontosabb helyre?

Jézus ezt a mondatot annak a gondolatmenetnek a végén mondja, ami arról szól, hogy mennyire igézetébe kerültek az akkori vallásosok a mammonnak, a pénz tiszteletének. Azt gondolták, hogy a pénz mindenható, a meggazdagodás, mégpedig a gyors meggazdagodás igézetébe kerültek sokan. Ez után mondja Jézus: vigyázzatok, mit tekintetek a legfontosabbnak, mert ahhoz fog tapadni a szívetek. Ahol a ti kincsetek, ott van a szívetek.

Mi a mi kincsünk? Sokaknak a szíve egy személyhez tapad és ez kívülről nézve roppant tiszteletre méltó, emiatt csak megdicsérni lehet valakit: egy szülőt, egy anyát, hogy a szíve a gyermekeiért dobog, és mindent értük akar megtenni. Vagy egymást nagyon szerető házastársaknál, vagy a szülő iránti szeretet, vagy egy eszme, vagy a munka, az alkotás, az eredmények: akár sport, akár művészet, akár hétköznapi munka - ez mind tiszteletre méltó lehet, de vajon ezek közül bármelyik nevezhető legfőbb, örökkévaló, megváltoztathatatlan értéknek? A pénz egyik napról a másikra értéktelenné válhat. Az összegyűjtött vagyonnal megeshet - mondja Jézus éppen az említett gondolatmenet során -, hogy a tolvajok kiássák, a moly megrágja, a rozsda kikezdi és megemészti. Az illető személy, akihez a szívét kötötte valaki, egyszer csak szembe fordul vele, vagy messzire kerülnek egymástól, vagy meghal - és akkor mi lesz? Akkor összeomlik az ember. Megszűnik a kincs, amihez a szíve kötődött.

Ezért mondja itt Isten: adjad, fiam, a te szívedet nekem. Az élő Isten és a vele való hitbeli közösségünk az egyetlen olyan kincs, ami soha nem veszíti el az értékét, ami mindent kibír, és mindent túlél. Ő az egyetlen állandó, változhatatlan és örökkévaló, aki és a vele való közösségünk kincs itt, és kincs marad a halál után is egy örökkévalóságon át.


Isten nem önző szempontból kéri ezt tőlünk, hogy adjad, fiam, a te szívedet nekem. A mi érdekünkben kínálja fel ezt a lehetőséget. Miért a mi érdekünket szolgálja ez? Egyrészt azért, mert csak ez állandó és maradandó biztos alap egy ember lába alatt, és biztos fogózó, amibe belekapaszkodhat. Olyan érték, ami soha nem változik. De azért is, mert ahol a legfőbb kincs kerül a legfőbb helyre, ott minden egyéb is elrendeződik úgy, hogy az őt megillető helyre kerül.

Gyakran látom, hogy azokban a családokban, ahol a szülők valóban egészséges bibliai hittel hisznek Istenben, és a szívüket odaadták neki, okosan tudják szeretni a gyerekeket. Ott nem lesz a gyerekből bálvány. Ott nem majomszeretettel ajnározzák körül és teszik tönkre. Ott azt kapja meg, amire szüksége van és szüksége lesz, és meg fog tudni állni a maga lábán. Ott van fenyítés is. Mert az is hozzátartozik a szeretethez. Nem szeszélyesen és nem indulatból, hanem a helyén. Ott is vannak hibák, nem akarom ezt idealizálni, de a helyükön vannak az emberek. Helyesen tudják szeretni egymást, mert mindenek felett szeretik az élő Istent. Helyesen tudnak szolgálni egymásnak, mert mindenekelőtt szolgálnak a mindenható Istennek. Ezért kéri Isten, hogy adjad, fiam, a te szívedet nekem. Nála van a legjobb helyen.

Ha valaki tudatosan neki adja - egyébként a teremtés jogán meg a megváltás jogán is az övé, és követelhetné a magáét, de Ő nem követeli -, akkor rendeződni kezd az ember élete. A helyükre kerülnek a személyek, az ügyek, a feladatok, a kiadások, az időbeosztás megváltozik. Ott is lesznek folyamatosan gondok. Ezek az emberek is követnek el hibákat, de a legfőbb érték a legfőbb helyen van. A szívük Istené. S ez kihat az egész életükre, meghatározó módon.

Erre vonatkozik alapigénknek a második fele: "… és a te szemeid az én útaimat megőrizzék." Tudniillik ez a rendeződés jelenti azt, hogy Isten igéjéhez igazítja az életét az ilyen ember. Sokszor magától is ahhoz igazodik, mert ez a szíve vágya, mert az igét mint iránytűt minden nap a kezében tartja, s ha lelépne is az útról, az jelez, és vissza lehet találnia. Ez biztonságot, békességet ad az embernek. Alkalmassá teszi arra, hogy másokat is jó irányba próbáljon vezetni vagy tanácsolni, ha hallgatnak a tanácsra és igénylik azt.

Egyszóval: mint Isten képviselője is jelen van a világban az ilyen ember. Mutatja az életre vezető utat. Isten akarata szerint rendeződik az élete. És ha sok mindent elveszít is azok közül az értékek közül, amik neki fontosak voltak, vagy azok közül, akik a legfontosabbak voltak ebben az életben, el tudja mondani énekünk szavaival: "E földön, ha elvesztem szerelmem tárgyait, maradjon meg mellettem szerelmed és a hit. Csak azt el ne veszítsem, mi benne, ó Úr Isten, remélni megtanít." Nincs az a nyomorúságos helyzet, amiben ezt a reményt, ezt a hozzávaló ragaszkodást meg ne őrizné Isten, a magunk érdekében. Amikor mi már kapaszkodni sem tudunk belé, Ő megtart minket.

Akié a szívünk, az uralja. Oly sokszor lehet látni, aki talán nem is tudja, de a gonoszé a szíve, azt a gonosz a markában tartja. A szívét olykor haragra ingerli, benne keserűséget halmoz fel. Folyamatosan szennyezi, kínozza, terheli. Aki pedig odaadta a szívét Istennek, az tapasztalja, hogy Isten karbantartja a szívét, folyamatosan erősíti, tisztogatja, Szentlelkével újra és újra betölti, és megőrzi sokféle veszedelem között is.

Szeretném javasolni ma délutánra is, hogy keressünk egy kis csendet, álljunk oda Isten elé, és önvizsgálattal tegyünk fel kérdéseket magunknak, és válaszoljunk azokra őszintén. Kié a mi szívünk? Egyáltalán mi van a szívünkkel? Van-e, vagy betemette sok minden, és működésképtelenné vált? Arra használjuk-e, amire kaptuk? Nem veszett-e el a nagy hajszában valahol? Vegyük elő a szívünket és adjuk Annak, Akinél a legjobb helyen van. Akié is az voltaképpen.

A 472. ének segíteni fog ebben az elmélkedésben. Megláthatjuk, hogyan jut el egy kérdésekkel viaskodó, becsületesen gondolkozó, a valóság talaján álló ember oda, hogy a végén meggyőződéssel kimondja: átadjuk szívünket neked, Uram.

Bárcsak mindannyiunk őszinte imádsága lenne:

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. dec. 18., kedd 05:57 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
http://tobbazelet.hu/farkasjozsefhangta ... -Isten/57/


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. dec. 23., vasárnap 15:52 
Offline

Csatlakozott: 2012. júl. 19., csütörtök 09:06
Hozzászólások: 208
Gyakran olvasom a ''laodiczeai
szellemiség''-jegyében, hogy ''Király
vagyok Krisztusban, meggazdagodtam
Krisztusban.
Te pedig azért érzed magad nyomorult
féregnek, mert nincs hited, hogy
királyként élj.''
Aztán egyszercsak kilóg a lóláb és azt
látom, hogy a fenti szavak tulajdonosa
szenved, a jővőjére nézve
aggódalmaskodik, elégedetlen az
életével...
Mégsem látja, hogy szegény és
mezítelen. Hogyanis láthatná, hiszen a
laodiczeai szellemiséghez
hozzátartozik a vakság is...
Jobb az embernek, ha látja a
szegénységét, bűnének rútságát és
tudja magáról, hogy éhezik, mintha
királynak vallván magát, önmagát
csapja be.
''Boldogok a lelki szegények: mert
övék a mennyeknek országa.''
''Boldogok, akik éhezik és
szomjúhozzák az igazságot: mert ők
megelégíttetnek.''
Szerető Mennyei Atyánk!
Köszönjük, hogy elkűldted nekünk az
életnek kenyerét és vízét, kérünk
Atyánk tartsd fent éhségünktet és
szomjunkat Krisztusunkra a halálunk
órájáig!
Ámen!


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2012. dec. 24., hétfő 07:04 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
Ámen!

Aki azt állítja, hogy megérkezett, az biztosan még csak el sem indult. Mert aki elindult, az nagyon csöndesen, alázatosan méri fel, hogy milyen lassan megy a növekedés ama beteljesedés felé.

Ezt is Farkas József mondta.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2013. feb. 25., hétfő 20:09 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!Zsoltárok könyve 27.14
Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek!Zsoltárok könyve 31,25


"Azt mondja: még sem fél a szívem. Aztán még hosszan panaszkodik, és a végén azt mondja: bizonnyal hiszem, hogy meglátom ismét az Úr jóságát. Várjad az Urat, légy eros, bátorodjék szíved és várjad az Urat.

Szinte biztatja magát, és néha bizony rászorulunk erre. Minden okom megvan a félelemre, ha körülnézek, de miután körülnézek, felfelé nézek. Még mindig nem bízom igazán benne, mondani kell a lelkemnek, hogy ne hagyd el magad, vedd komolyan, amit eddig komolyan vettél. Igaz az, ami meg van írva Istenről. Most is rábízhatod nyugodtan magadat, és várjad azt, hogy Ő segíteni fog. Az imádság felemeli az ember tekintetét az őt körülvevő bajokról az őt megszabadító Istenre."
/Cseri Kálmán AZ IMÁDSÁG MINT LÉLEGZÉS igehirdetésből részlet. 2001.09.06 http://www.refpasaret.hu/pasaret2001/01090618.htm

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2013. feb. 27., szerda 12:22 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2009. jún. 13., szombat 13:49
Hozzászólások: 440
Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató. Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be." /Jn.4.37/

"Nagy lehetőség ez: vessük a jó magot. Egy kedves, tiszta mosoly, egy idejében el-hangzó csendes biztatás, egy őszinte, hiteles vigasztaló, bátorító szó, valami helyén mondott ige, valami csendes segítés, amit nem a publikumnak szántunk, hanem azon akartunk segíteni, aki bajban volt, de valaki esetleg látta, vagy ő nem tudja soha többé elfelejteni, hogy a bajában egy valaki mellette állt — ez mind, mind magvetés. És naponta számtalan lehetőségünk van rá. Jó ezt tudatosan elkezdeni, aztán az igazi az, amikor már akkor is vetünk, amikor nem vetni indulunk, mert Isten Szentlelke úgy átjárhatja a gondolkozásunkat, átformálhatja a jellemünket, hogy minden, amit teszünk, mondunk, az olyan jó magnak a vetése lesz, ami majd egyszer gyümölcsöt terem.

Megint mondom: nem biztos, hogy nekünk. Emiatt nehogy szomorúak legyünk! Mert erről is beszél a Szentírás. Jézus a tanítványainak — mielőtt még komolyan munkához láttak volna — már mondja: lesz olyan, hogy ti a más vetésébe álltok be. “Ebben az esetben igaz a közmondás: más a vető, és más az arató. Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” (Jn 4,37-38) Aztán közben ti is vettek, és egy részét lehet, hogy ti aratjátok le, egy része meg későn érő fajta, azt majd más aratja le. Nem az a fontos, hogy ti sokat arassatok, hanem az a fontos, hogy szakadatlanul vessetek, hogy legyen mit aratni, hogy mindig legyen gyümölcs, hogy legyen termés."/Cseri Kálmán VETÉS ÉS ARATÁS részlet/


"Ha néhány rövid mondatban kellene összefoglalni azt, amiről szó volt, akkor azt mondanám: légy jó szántóföld! Mivel a Biblia is sokféle összefüggésben járja körül ezt a témát: légy jó magvető! És végül: légy igazán jó vetőmag! Légy olyan szántóföld, a-melyikben az Isten igéjét nem fojtják meg a gyomok, nem sül el a köves helyen, nem csípheti ki a szívedből az üzenetet már itt az ajtóban az ördög, hanem ahol meggyökerezik és gyümölcsöt terem minden ige. Legyen ilyen szántóföld az életünk! És legyünk olyan magvetők, akik tudják azt, hogy minden gesztusuk magvetéssé válhat és válik is, tehát tudatosan jó magot akarnak hinteni, azzal a nagy derűs reménységgel, hogy egyszer ez majd gyümölcsöt fog teremni. De azzal a felelősséggel, hogy az kel ki belőle, amit vetek. Jézus itt emeli a legmagasabbra, és itt viszi a legmélyebbre ezt az üzenetet: légy te is vetőmag, amelyik nem akar egyedül maradni, hanem kész elhalni, és így sok gyümölcsöt teremni."

Arra figyelmezteti minden idők igehallgatóit, hogy nem mindegy, hogyan hallgatjuk az igét. Egyáltalán hallgatjuk-e, és hogyan. Mert amikor megfejtette a tanítványoknak a példázatot, akkor azt mondta: a mag az Isten beszéde. A magvető maga Jézus Krisztus és azok, akikre rábízta az Ő igéjét, hogy mondják el másoknak. A szántóföld az emberek szíve. Egyáltalán az ember egész belső szellemi világa, az értelme." /CS.K.:AMIT VET AZ EMBER részlet/

_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2013. márc. 08., péntek 20:32 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
http://tobbazelet.hu/farkasjozsefhangta ... ikacio/68/


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2013. nov. 16., szombat 06:47 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
http://tobbazelet.hu/farkasjozsefhangta ... beszed/68/


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: "Az én igém()nem tér vissza üresen()végbeviszi amit akar
HozzászólásElküldve: 2013. dec. 31., kedd 14:28 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2009. jan. 10., szombat 15:04
Hozzászólások: 1823
http://tobbazelet.hu/farkasjozsefhangta ... artunk/68/


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 203 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 10, 11, 12, 13, 14  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség