Szia Kamilla!
Szabó Andor Lábom előtt mécses a Te Igéd -ből másolom:
MEGKÍSÉRTVE
2Kor11,1-6
Fel nem oldható nehézségekkel szembesülünk a szövegben; nem tudunk választ adni arra, hogy kik is lehettek azok a szuperapostolok, akikről (5) még a 12,11 -ben is említés esik. A tizenkettőre, vagy az „oszlopokéra {Gal 2,9) nem illik a kép, azaz, hogy Pálhoz képest ékesszólóbbak lettek volna a Galileából származottak. Képzettség és jó kiállás tekintetében inkább Apollósra hasonlíthattak (ApCsel 18,24), de ne legyünk igazságtalanok vele, mert nem róla van szó. Bármennyire fájlaljuk is, hogy alig tudunk valamit is róluk, örülnünk kell annak, hogy a velük folytatott vita nyomán az apostol személyiségéről és álláspontjából ismerhetünk meg még több részletet. Most pl. hajlandó belebocsátkozni egy kis esztelenségbe. A fogalom, melléknévként is, gyakori a 11-12. részekben (16k; 12,6.11). Önvédelemből is teszi ezt, s főként azért, hogy mind a versengők, mind a gyülekezet balgaságát (a Gal 3,1-ben más szóval visszaadva), azt, hogy léprecsalnak, ill. lépremennek, feltárja. Végeredményben - áruljuk el már most -nem sikerül az apostolnak ezen a téren egyenértékű versenytársnak bizonyulnia, mert csak annyi esztelenséget képes tanúsítani, ami a kereszt botrányának és bolondságának megfelel /1.Kor 1,18kk; 2,1 kk), semmi többet, de éppen ezért marad kemény szavak közepette is hiteles. Feszült helyzetekben pl. igen könnyű mindjárt a Sátánt emlegetni, de ahogyan ezt Pál teszi, abban az Isten gondolataiba és indulataiba mélyen gyökerező felelősség munkál. Ilyen Isten féltékenysége a Tíz igében (2Móz 20,5), amit szépítve fordítunk féltőn szeretőnek. Pál szerepe hasonlít a vőlegény barátjáéhoz, mint a Keresztelő Jánosé (Jn 3,29kk), aki azonban a menyasszony épségben való megérkezéséért is felel (1Móz 24,37kk). A gyülekezetnek őriznie kell tisztaságát, a próféta is ezen őrködött, s ha hiába, akkor panaszkodott (Jer 18,13kk). A jegyesség már megköttetett, de a beteljesedés még ezután következik, hogy egy, mondhatni az egyetlen férfiú elé állíttassék a menyasszony. Intő példa Éva esete, akit a kígyó becsapott.
A korinthusiakat is megkörnyékezte valamiféle csábos gondolatrendszer, Jézust, Szentlelket, evangéliumot emlegetve. Pál feltételesen fogalmaz: „ha"; pedig már javában folyt megkísértésük és már-már kötélnek álltak, hiszen „szépen eltűrik", hogy önmagukat kinevező „apostolok" suttogjanak fülükbe, vagy sulykoljanak beléjük az igazira megtévesztésig hasonlító tanokat, s ők, a hallgatók már zavarban vannak, ha különböztetniük kell a valódi ige és a varázsszóvá alacsonyított szent nevek és fogalmak között. Talán mondják is gyanútlanul: hiszen ezek is Jézust hirdetik! - Tisztázás végett mondja Pál: nem vagyok alábbvaló ezeknél a műapostoloknál, az ismeretben pedig nem állhatják velem a versenyt; itt van egy kis „bolond" dicsekvése Pálnak azért, hogy elandalított állapotukból felserkentse őket. Hiszen ismertek, nyíltan állok előttetek - mondja.
A tőről metszett sátáni nem a patákban és szarvakban van, hanem az igazihoz a megtévesztésig hasonlító ámításban!
KRISZTUS IGAZSÁGA SZERINTI ÉLET
2Kor 11,7-15
Az ApCsel 18,1kk-ből tudjuk, hogy Korinthusban Akvilával és Priszcillával együtt dolgozva kereste meg Pál a mindennapi betevőt. A sátorkészítés bőrök cserzéséből és kikészítéséből is állt, ennek a munkafolyamatnak átható szaga és szennye volt. Pál önfenntartása a farizeusok írástudóinak életmódjához igazodott, akik valamilyen mesterséggel keresték meg kenyerüket, s közben tanítottak. Maguk függetlenítése másoktól magas értékrendet jelzett, és szinte egyedülálló bármely kor és bármilyen vallás viszonyait tekintve is. Leírta az apostol az 1.Kor 9-ben, hogy egészen természetes volna, hogy a gyülekezeti és igehirdető szolgálat biztosítsa megélhetését, lelki javakért anyagi javakat adva cserébe. A korinthusiakat tehermentesítő élete nemcsak a kezdeti időkben, de ezután is egyik állandó eleme az apostol „dicsekvésének". Két egymástól elütő nézet küzdött itt egymással, s az apostol szeretné, ha megértenék, mert akkor Krisztust értenék meg mélyebben. Közhelynek számít az a nézet, hogy annak van értéke, aminek megkérik az árát; amit ingyen adnak, az olyan is. Mondogathatták ellenfelei, hogy azért nem mer elfogadni ellenszolgáltatást, mert tudatában van személye és tanítása csekélyértékűségének. A magukat apostolnak tartók igényelték, hogy élhessenek meg abból, amit szellemi portékaként árulnak. Nem kevés iróniával kérdezi Pál, hogy tán csak nem vétkezett, hogy ingyen hirdette az evangéliumot, s ténylegesen megalázta magát, hogy Ők, a korinthusiak, felmagasztaltassanak. Lelkiismerete ma is jelzést ad, amikor arra gondol, hogy más gyülekezetet „fosztott ki" az ő érdekükben. Később is Macedóniából fogadott el segítséget - Pálnak is „adták önmagukat" (8,5), hogy ne legyen senkinek terhére. Valószínűleg Filippi vállalhatta ezt a többletszolgálatot (Fil 4,14kk). Azzal, hogy a jövőben sem lesz senkinek terhére, kirántja a talajt ellenlábasai alól, s ezt meg is mondja. Akhájában senki nem fogja őt e dologban túllicitálni.
Másokat érzékenyen érintett Korinthusban, hogy Pál minden támogatást elutasít, mikor másoktól meg elfogadja, amit nem is tagad. Sértve érezzük magunkat, micsoda dolog ez?! Biztos, hogy nem szeret bennünket! Amikor olyan szívesen adnánk! - Szeretetéről már korábban vallott (2,4), ennek hőfoka változatlan, csak Isten a tudója, további taglalása csak elvenne értékéből. Az ellenfelek nemcsak képtelenek lesznek ebben a tekintetben túltenni Pálon, de le is lepleződnek. A folyamatot gyorsítandó kimondja, hogy álapostolok, hitvány utánzatok, csalás az egész sürgölődésük. Nincs ezen mit csodálni egyébként, hiszen a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát - Pál itt zsidó apokrif iratok gondolatmenetét követi -, senki ne lepődjön meg rajta, ha kosztosai is kiadják magukat az igazság szolgáinak; de majd hazugságaik {Jn 8,44) szerint kapják meg ítéletüket.
A Krisztus-szerűségről, Krisztus benne munkálkodó igazságáról éppen a maga megalázásában adja az apostol a legéletszerűbb és legközvetlenebb tanúságtételt. Az alázatosság nem versengés, hanem életforma.
AZ ESZTELENSÉG VÁLTOZATAI
2Kor 11,16-21a
A levél eme részében gyakorta használt „esztelenség" fogalmának tisztázása végett a jelentésben többféle változat különítendő el. Van az evangélium hitével együtt járó esztelenség, erről már szó volt, ezt azonban más szóval adja vissza az apostol, szólván a kereszt bolondságáról az első levélben (1 Kor 1,18kk; 2,14). Másféle megnyilvánulása ugyanennek, amit egyrészt „egy kis esztelenség" névvel illet (1), másrészt egy kissé merészelt dicsekvésnek (16), hozzáfűzve azt is, hogy amikor így beszél, nem az Úr szerint mondja amit mond, mert rá kell lépnie erre a nem veszélytelen ösvényre, s már jóelőre kivédi a lehető szemrehányást, hogy hogyan dicsekedhet bárki is a maga szerepével így az Úr dolgait illetően. Végül ő maga is rá fog jönni, hogy nyugodtan vállalhatta volna az Úr szavának, amikor őszintén beszélt elviselt hányattatásairól és szenvedéseiről, mert csupán a gyengeségeivel és erőtlenségeivel dicsekedett (12,9). Akár tényleg esztelennek gondolták emiatt, akár nem, a legrosszabb esetben is, ha esztelennek tartották, mégis arra kéri Őket, hogy egy ki nem mondott belső cél érdekében viseljék el. Ma úgy látjuk, hogy amikor üldöztetéseiről beszél, fontos tényekről kapunk hírt, amikről aztán szeretnénk még többet is tudni, de az is jó, hogy legalább ennyiről értesülhetünk.
Másféle esztelenség az, amiben most a korinthusiak leledzenek. Nem kis iróniával okosaknak nevezi őket, ami azonban nem bölcsesség, hiszen olyasmiket tűrnek el, amit csak emberek önkénye és másokat gyötrő akarnoksága követel meg tőlük, s a vallásos szókészlet csak ürügy. Esztelenség részükről, hogy „szívesen" eltűrik a folyamatos leckéztetést, s hogy az álapostolok a nyakukra ültek. Az ő zsarnokságuk pedig a legveszélyesebb változata az esztelenségnek. Ki nem mondottan ettől szeretné minden lehető, de mértéktartó eszközzel megszabadítani a gyülekezetet az apostol! Az erőszak uí. nem az ő kenyere, ki is mondja, hogy a fönti, válogatás nélküli eszközökhöz ő gyengének bizonyult.
A leigázás (szolgaságba döntés?), élősködés, kizsákmányolás (felfalás), arculverés oly erős kifejezések, hogy nem lehet átvitt értelemben magyaráznunk. Ilyen kétségbeejtő helyzetbe jutott a gyülekezet, vagy csak veszélye fenyegette, s az apostol időben figyelmeztet? Sokak szerint itt valóban megtörtént tényekről van szó. A „ha" kötőszó voltaképpeni jelentése itt „amikor". Az álapostolok tehát törvényt ültek a gyülekezetben, hogy annál szabadabban garázdálkodhassanak. Midőn majd arról beszél az apostol, hogy hányszor kapott negyvenet, egy híján (24), ezzel azt is kifejezi, hogy méltatlan kiszolgáltatottságukban sorsközösségben vannak vele, amikor pedig minden tekintetben dicsérte őket (1Kor 1,7; 2Kor 1,11), a felvértezés szándéka vezette, hogy lelket öntsön beléjük, s megszabadítsa őket a veszélyes álapostoli klikktől. Sokféle igazhitűség nevében követtek el már tömérdek könyörtelenséget a történelemben. Megdöbbentő, hogy ez már Korinthusban elkezdődött, az apostoli tekintélyre való hivatkozás ürügyével. Mentsen Isten ilyesmitől!
SORSKÖZÖSSÉG KRISZTUSSAL ÉS AZ ERŐTELENEKKEL
2Kor11,21b-33
Csak részben oszlik a homály a tekintetben, hogy kik is állították magukról azt, hogy héberek meg izraeliták és Ábrahám (vö. 1Móz 14,13) magva. Inkább görög műveltségen nevelődött zsidók lehettek, egy merész húzással az ábrahámi örökséghez kötve Krisztus szolgálatát. Mózesnél is a dicsőségest hangsúlyozták (2,7kk), s közben beültek a készbe, amiért Pál fáradozott. Ugyanezen ősökkel ő is dicsekedhet. Túlzónak is nevezhető kifejezése szerepel a 23-ban az esztelenségnek. Azaz, ahogy bemutatja most, mit jelent ma is számára, hogy Krisztus szolgája (diakónusa, mely a legtöbb esetben a sorsszerűén vállalt apostolságot és Krisztus-hirdetést jelenti), a többlet nem a még nagyobb diadalban és dicsőségben, ellenkezőleg, az Érte vállalt mérhetetlen szenvedésekben és vállalásokban mutatkozik meg. Az előszámlálhatatlanság ellenére kísérletet tesz rá Pál apostol, hogy ha röviden is, de felvillantson részleteket abból, amiket mind az ideig el kellett viselnie Krisztusért, szöges ellentétben a vele versengőkkel, akik kikerülték a szenvedéseket, s képtelenségnek tartották, hogy ha Krisztus győzött, akkor követségében járva meghurcoltatások is érhetnek valakit. Szinte hallani véljük, amint kezükbe jutva Pál levele, azt mondhatták, hogy ilyesmikkel csak egy bolond szokott dicsekedni.
A felsorolás részletezése több teret igényelne. A 23. v. előlegezett összegezésnek tekinthető, amit követ az elágaztatás. - A szíjjal veretések (5Móz 25,3) legyenek inkább eggyel kevesebbek, mint hogy a végrehajtók elszámolva magukat megszegjék a törvényt. A botozások viszont pogány hatóságok döntései alapján hajtattak végre. A megkövezés (ApCsel 14,19) pedig olykor a hirtelen támadt lincshangulat folyománya volt. Volt Pálnak része hajótörésekben (az ApCsel 27-beli később történt), s ahogy a „mélységben" töltött éjről és napról ír, az távolról Jónás könyvére emlékeztet. Mindenfajta fenyegetés között hányódva mégis megtartatott. A „veszedelemben pusztában" (vö. Káróli-fordítás!) Arábia lehet {Gal 1,17), mely a Jordántól K-re eső vidék, Petrától fel egészen Damasz-kuszig. A testet-lelket próbára tevő földrajzi és klimatikus viszonyoknál veszélyesebb és elviselhetetlenebb volt, amikor áltestvérek előtt kellett színt vallania, azok meg csak adták a buzgó atyafit. Mindezekre ráadásul az ő missziójához kötődött valamennyi gyülekezet gondját is hordozta imádságban és döntésekben, azonosulva így is Krisztus szenvedéseivel. Ilyesmivel ellenfelei nem dicsekedhettek. Egyúttal pedig közössége volt minden szenvedő sorsúval. Egy tag próbatétele az ő kínja is volt, s ha valahol botránkozás történt, az ő arca is égett miatta. E pattanásig feszült és végletekig vitt gondolatmenet szinte humorral fűszerezett feloldást kap a végén, amikor látni engedi, ahogy a lesben állók orra előtt menekítették ki Damaszkuszból a falon kívül leengedett kosárban (a kosár elnevezése más, mint az ApCsel 9,25-ben, ahol zsidók leselkedtek rá: az esemény meg is ismétlődhetett). A keresztyén a kínban is megőrzi a derű képességét.
|