Máté ev. 5:4

"Boldogok (és áldottak), akik (most) sírnak (szomorkodnak, gyászolnak),
mert ők megvigasztaltatnak."

Felmerülhet a kérdés, hogy Isten kiket fog megvigasztalni, akik most sírnak. Mi okból sírhatnak most vajon, akik vigasztalásban részesülnek majd?
A világ, vagy az egyház, vagy a saját bajaik miatt gyászolnak-e?

Rengeteg oka lehet.
Szerintem a legkívánatosabb szomorúság a saját magam hibái miatt lévő.
Kívánatos még a másokért hullajtott, vagy az egyház bajai miatti könny is.
Elfogadható a világban uralkodó rossz miatti gyász is.
De talán itt is érvényes: kezdjük mindig magunkon, a saját házunk táján.

Van-e nagyobb vigasztalás a bűnbocsánatnál? a megigazulásnál és a megszentelődésnél?
És enélkül mit érne a többi?...

Példabeszédek 28:2-3
"Amelyik országban sokat vétkeznek a törvény ellen, annak vezetői sűrűn váltják egymást.
De a bölcs és értelmes vezető sokáig fog uralkodni, ha a nép engedelmeskedik a törvénynek."

Kung Fu-ce:
"... ha azonban a népből a hit hiányzik, minden kormányzás lehetetlen."
(internetről - parokia hu)

"... Luther és a reformátorok a sola Scriprura alatt nem azt értették, hogy a Biblia az egyetlen tekintély az egyházban (a reformátorok nem voltak tekintélyellenesek, ahogy a római egyház hívei szeretik beállítani), inkább azt, hogy a Biblia az egyetlen tévedhetetlen tekintély.
Paul Althaus (1888–1966) evangélikus teológus így foglalja össze Luther gondolatmenetét:
„Csak Isten igéjében bízhatunk meg feltétel nélkül, és nem az egyházatyák tanításaiban; az egyháztanítók is tévedhetnek, hiszen voltak tévedéseik. A Szentírás azonban soha nem téved. Ezért egyedül csak neki van feltétel nélküli tekintélye. Az egyház teológusainak a tekintélye relatív és feltételes. Az Írás szavainak tekintélye nélkül senki sem tud határozott és kemény kijelentéseket tenni.”

Márkus Tamás András (internetről - evangelikalcsoport hu)

Máté evangéliuma 9:1-8

Az Ezazanap Magazin kommentárja:
"Jézus tett már más csodákat korábban, de ez az első eset, ahol kijelenti, hogy megbocsátja valakinek a bűneit. Be akarta bizonyítani, hogy nem csupán a betegségből kívánja meggyógyítani az embereket; szolgálata ennél sokkal többről szól, és ezzel az esettel (is) célzott arra, hogy valójában miért jött a földre."

(internetről)

Lukács ev. 12:42-45- (részletek)

"Ki a hű és okos sáfár, akit az Úr a szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja azoknak élelmüket?...
Ha pedig... elkezdené verni a szolgákat..., elkezdene enni-inni és részegeskedni..."

A vezetők feladata a testvérek táplálása.
Ha viszont keményen kritizálják és bántják a testvéreiket, maguknak pedig mindent megengednek (pl. ezzel a viselkedéssel is), rosszul teszik.

Vö.: részlet a cserkészek regulájából:
"A cserkész másokkal gyengéd, magával szemben szigorú."

Római levél 6:15

"Mit tegyünk? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla!"

Embertársaink egy része a "bűnösök Barátját" szeretné úgy látni (láttatni), mint aki a "Bűnök barátja".
De az már egy másik vallás.

Nehémiás könyve 3. rész

Szeretem a Bibliában a névtelen ill. nem nagynevű hősöket, példaképeket.
Ilyen pl. a szegény özvegyasszony az utolsó két fillérjével, vagy a pogány származású hettita Úriás, Betsabé férje, stb.
.
Nemrég egy prédikációban szó esett a jeruzsálemi városfal újjáépítőiről is. Nehémiás 3. (4.) rész.
No, itt is találtam egy kis példaképet: Neh 3:20, Bárúk, Zakkaj fia.
Az Ige szerint " a nép nagy kedvvel dolgozott" (Neh 3:38, Károliban 4:6), de a név szerinti felsorolásnál csak nála egy ilyen minősítés is szerepel: "buzgón, szorgalmasan".
.
Fölmerülhet valakiben a kérdés, hogy jó, de mi volt a motivációja? A beszámoló szerint épp a főpap háza előtt volt a munkaterülete: a látszat inspirálta? Hogy jó pontot szerezzen a főnöknél?
Nem tudjuk.
Viszont magunkról megállapíthatjuk, hogy mi vagy ki motivál...
.
És a prédikátor testvér arra is felhívta a figyelmünket, hogy CSAK MAGUNKRÓL, NE MÁSOKRÓL hozzunk ilyen jellegű ítéleteket...

Máté ev. 7:13-14

"Menjetek be a szoros kapun!
Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják."
.
Ez a mi választásunk. Újra meg újra. Hogy melyik úton járjunk.
Egyénileg, közösségileg.

Két "reménytelen" eset:

Példabeszédek 26:12, 29:20

"Láttál olyan embert, aki bölcsnek tartja magát?
Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá."

"Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert?
Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá."

Jeremiás 23:36
"Az Úrnak terhét ne emlegessétek többé, mert mindenkinek terhes lesz a szava, ha elforgatjátok az élő Istennek, a Seregek Urának, a mi Istenünknek beszédét."

Efézus 5:6
"Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel, mert ezekért jön Isten haragja a hitetlenség fiaira!"

Üres beszéd: gyötrődés és könny nélküli.
Az Úr terhe: ami nehéz, fáj, térdre kényszerít.

János ev. 1:44-49

Nátánaél hitvallása(i)

"Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá:
- Megtaláltuk őt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust, József fiát.
- Származhat-e valami jó Názáretből? - kérdezte tőle Nátánaél.
Fülöp így válaszolt:
- Jöjj, és lásd meg!

Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla:
- Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság (hamisság, csalárdság).
Nátánaél megkérdezte Tőle:
- Honnan ismersz engem?
Jézus így válaszolt neki:
- Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.
Nátánaél így szólt Hozzá:
- Mester, Te vagy az Isten Fia, Te vagy Izráel Királya!... "

JÓSIÁS és JEREMIÁS

Jeremiás próféta Jósiás király (és utódai) kortársa volt.
Mindketten Isten felé próbálták fordítani a nép szívét.
Jósiás felülről, mint uralkodó.
Jeremiás (még inkább) felülről kapott megbízással, mint próféta.

Az előbbi, királyi próbálkozás az időleges és látszólagos eredmények után, Jósiás halálával leáldozott. Az igazi, Istenbe vetett hit helyett a templomba vetett hit maradt; az engedelmesség helyett az önhittség.

Jeremiás prófétai szolgálatát sem koronázta siker. Sajnos be kellett következnie az általa (is) hirdetett közelgő ítéletnek.

Szomorú a kép. Isten választott népét sem az istenfélő király, sem az Úr prófétája nem tudta jó belátásra, megtérésre bírni. Mindkét próbálkozás kudarcba fulladt.

Megjegyzés:

Jósiás király reformációja idején Jeremiás hallgat. Nem volt udvari próféta, vagy nem akart az lenni.
Értékelte Jósiás intenfélelmét, de talán szkeptikus volt a felülről jövő vallási reform eredményét illetően.

Az viszont csodálatos, hogy (az ítélet mellett) mindvégig hiirdette a megtérést és a bűnbocsánatot is Jeremiás. Mert az Úr prófétája volt.

(Ui.:
A fentiek azt a kérdést is fölvethetik, hogy mi a "siker", kinek az élete ill. szolgálata nevezhető sikeresnek.
Mert szerintem a látszólagos sikertelenségük ellenére is, mindketten "a hit hősei", életükkel példaképek.)

PÁRTOSKODÁS KORINTHUSBAN

I. Korinthus 1:11-13
"... Viszálykodások vannak köztetek. Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek:
Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé.
Hát részekre szakítható-e Krisztus?..."
.
Elmélkedésem:

1.
Mellbevágó a "mindenki" szó. Általános lehetett ez a hiba.

2.
Pál apostol nem örül saját hívei pártoskodásának sem. Nemcsak az ellenzékeit akarja lebeszélni a politizálásról!

3.
Elgondolkoztató a negyedik gyülekezeti párt mibenléte, akik azt mondják, hogy "én Krisztusé vagyok".
(Ha jól értem azt, hogy nem Pál apostol mondja ezt magáról.)
Vajon ez szintén egy negatív hozzáállású csoport, vagy netalán egy üdítő kivétel? Nem találok utalást erre a szövegben, ezért az alábbi megfontolást tettem, illetve az alábbi tanulságot vontam le:

Ha úgy gondolkoznak az illetők: Én Krisztusé vagyok, közvetlenül, vagyok olyan okos, mint az apostolok bármelyike, - akkor ez a csoport a felsőbbrendű önhitt kevélyeké. Akik egyik apostolt sem tisztelik vagy favorizálják.

Ha azért mondják az illetők, mert mindegyik apostolt tisztelik és szeretik, és szerintük sem lehet "részekre szakítani Krisztust", akkor ez a csoport a viszálykodásból, pártoskodásból kimaradni szándékozóknak az alázatra pozitív példát mutató társasága.

Az előző esetben senkit nem tisztelnek, ezért senkit sem favorizálnak.
A második esetben mindenkit tisztelnek, ezért nem favorizálnak senkit (más ellenében).

Legyen számunkra vonzó ez utóbbi.

Máté evangéliuma 24:48-49 A gonosz szolga

"Ha pedig az a gonosz szolga így gondolkozna: Késik az én uram.
És verni kezdené szolgatársait, és együtt enne és inna a részegesekkel..."

A gonosz szolga vétke:
szembefordul saját szolgatársaival és őket bántja,
viszont közösséget vállal másokkal, bűnben élőkkel.

Lehet ez képmutatás is:
szigorú vagyok hittestvéimmel, miközben saját magammal és világi barátaimmal szemben túl elnéző, sőt...

Ne így legyek "a bűnösök barátja", az ilyen kettős mérce helytelen!

(A keresztényellenes, egyházellenes, gyülekezet-ellenes,
a világgal barátkozó, szabadelvű "keresztényeket" is eszembe juttatja...)

Példabeszédek 28:14

Károli ford:
"Boldog ember, aki szüntelen retteg;
aki pedig megkeményíti az ő szívét, bajba esik."

új ford.:
"Boldog ember, aki mindig istenfélő,
de a kemény szívű bajba esik."

egysz. ford.:
"Boldog és áldott, aki tiszteli embertársait,
de aki makacs, bajba kerül."

...................................

Látszólag markáns eltérések vannak a fordítások között.
Én viszont úgy vagyok ezekkel, hogy számomra kiegészítik, magyarázzák egymást.

Nagyon érdekes ez a "rettegés" fogalom.
Az Újtestamentumban 3 helyen is előfordul a "félelemmel és rettegéssel/reszketéssel" fogalompár, mindig pozitív értelemben:
II.Kor.7. részben a gyülekezet és elöljáró (Titusz) viszonylatában. (!!!)
Ef.6. részben a szolga és úr (beosztott és főnök, munkás és munkaadó) vonatkozásban.
Fil. 2. részben gyülekezet és apostol, ember és Isten kapcsolatában.

Szerintem nekünk, demokratizált modern felnőtteknek meg kell barátkoznunk azzal az igazsággal, hogy bizony ez is Isten Igéjének a része és üzenete.

Mert szerintem van az életben Isten rendelte hierarchia, ami feltételezné:
egyrészt a tiszteletet és engedelmességet,
másrészt a felelősség- és áldozatvállalást.