Halihó!
Egy ideje kering a fejemben valami. Remélem, több, mint agyvíz.
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Szóval magányosság egyedüllét. És egy problémás, megfoghatatlan korosztály. Az én korosztályom. Az én kohorszom, hogy dobáljak itt némi szociológiai kifejezést. Hogy belőjem, ez kb. a 60-as évek végétől a 80-as elejéig születetteket jelenti nagyjából. Nos, én a 70-es években születtem. Igaz csak a végén. Keresztyén vagyok. De a korosztályom második generációs ateista. Hogy miért találtam ki ezt a kifejezést? Mert a szüleim korosztálya volt az első generáció, akiknek a keresztyéni nevelését büntették, így sokak félelemből és féltésből elhagyták ezt. (Vajon mi lett a 40-es évek végi hatalmas ébredési mozgalommal? Hol vannak a leszármazottak,
![Sad :(](./images/smilies/icon_sad.gif)
) Szüleim korosztálya már nem tudott mit átadni a gyerekeiknek. Ők talán még láthattak valamit nagyszüleink Istenhez kötődéséből, mi megfosztattunk ettől. (Tisztelet a kivételnek.)
Ez az a kimaradó két generáció. A mi gyülekezetünkben is van egy óriási lyuk 30 - 60 közötti korosztályban.
Szóval nyögjem már ki, hogy mi is a problémám? Hát az, hogy velünk keresztyén körökben se nagyon foglalkozik senki. Főleg az egyedülállókkal, egyedül maradókkal nem. (ugyebár elég sokan válnak is ebben a korosztályban, vagy csak vadházasodnak.) Ha el akarok hívni egy 30-as haveromat valamilyen ker. alkalomra hová viszem? Ifi hétvégére? Hagy hallgassa, hogy hogyan élheti meg a tanulással kapcsolatos problémákat? Mikor már rég dolgozik? Bocsánat, talán kicsit sarkítok...
És a keresztyén huszasok, harmincasok... Ne haragudjatok, de szörnyű a helyzet. Egy csomó emberrel beszéltem és ülnek otthon és keseregnek, hogy nincs hova menni. Csodaszép és hitben erős lányok lemondanak arról, hogy valaha párt találnak és belevetik magukat a gyülekezeti szolgálatba, sehova máshova nem mennek el. Otthon ülő fiúk, bújják a netet és reménykednek, hogy egyszer majd feléjük néz valaki.
Hogyan lehet ezt az egészet kirobbantani? Mivel lehetne felrázni ezt a nemzedéket?
A mi országos ébredési közösségünk sokféle alkalmakat szervez, de ez a korosztály valahogy kimarad, kicsúszik.
Engem tényleg aggaszt ez. Mondjuk mondhatjuk azt, hogy nem annyira számít, az úton még poroszkál rajtuk kívül néhány korosztály...
De ők, mi a következő nemzedék szülei. És kirívóan sokan vagyunk. A második generációs Ratkósok. (A Ratkó korszakban tilos volt az abortusz, így rengeteg gyerek született. A mi szüleink köztük vannak.) Jelen pillanatban a magyar korfán a 77-ben és a környező években születettek vannak a legtöbben. Ez rögtön hozza a következményt: a mi kezünkben van a magyar népességcsökkenés mérséklésének kulcsa. És még nem jelentkezik a korfán az, hogy több gyerek születne. És már harminc évesek vagyunk. Értitek? Érzitek a kétségbeesést? Érzitek a terheket egy mellőzött, kihasznált, bizonytalanságban élő, gyökértelen, egymást kihasználó, ateistaként nevelt korosztályon?
Az én korosztályom.
Segítsetek!
Vagy inkább: Krisztus segíts!