Kérlek bocsájsatok meg, hogy sok esetben a személyes sértődésem szólt belőlem.
Kérem bocsájsatok meg, hogy voltak olyan hozzászólásaim, amit meggondolatlanul, imádkozás nélkül, az Uram akarata ellenére tettem.
Bocsájsatok meg azért, mert több esteben nem hittem el a másik emberről, hogy Jézus Krisztusé.
Kérem bocsájsatok meg, ha nem Krisztus szeretete, fénye, valósága, képmutatástól mentes és igazságot szerető lénye tükröződött át rajtam és ezért olyanok elől is eltakartam az Urat, akiknél tudom, hogy egyedül Ő adhat gyógyulást!
Akiktől név szerint is bocsánatot kell kérjek, még akkor is ha ezzel most a másik arcom tartom oda, Magda, Tivadar, Figyelő, Ezüst!
Rajtatok kellett volna bemutatnom mit jelent TESTVÉR szeretet és én ezzel nem éltem, ill. több esetben ennek ellenkezőjét mutattam, ami miatt nem vált láthatóvá, hogy ÉL JÉZUS KRISZTUS a világ előtt!
Ezért minden elmulasztott jó cselekedetért, amit az Úr készített és minden hitetlenségemért, reménytelenségemért, tűrelmetlenségemért és önmagam sértődöttségének elhatalmasodásáért és az ebből fakadó beírásaimért az ÚRTÓL kérem a bocsánatot.
Még egy fontos dolgot szerettem volna leírni....
Mivel Ő megbocsájtotta halála miatt ezt a sok szenyt nekem, kötelességem tovább adni a bocsánatát és ezért kérem fogadjátok el tőlem, hogy senkire nem haragszom. Nincs bennem gyűlölet, harag, gonosz szándék és indulat felétek.
Hittel, reménnyel, és szeretettel megyek el egy időre innen közűletek.
Egyet kérek tőletek:
Ne felejtsétek el, hogy Krisztus egyházának tagjaiért maga az Úr fizetett a vérével, ezért az Ő tulajdona a testvéred! Számára ilyen értéket képvisel minden megváltotja.
Hirdessétek Isten szeretetét, ami abban nyilvánul meg, hogy amikor még a bűneinkben voltunk, Ő már a Fiát adta a világért a keresztre, hogy VALAKI hisz Őbenne örök élete legyen!
Erre hívjatok sokakat, erre a szeretetre hívjatok mindenkit aki ide téved.
Békesség Istentől:
Péter
|