Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....

jujuj! Most látom csak - jókor! -, hogy e sorok nekem szólnak.
Együtt örülni a színeknek vagy bárminek - pompás dolog. Jó, hogy hozod mindig ezeket a szép képeket, verseket.
Igen, ennek a szaknak is van szép és nehéz oldala is, mint mindennek. Köszi, Cilla, a bárorítást!

táráááá!produkcióóó!

Galgóczy Erzsébet: Milyen vagyok?

Olyan vagyok, mint az útszéli kavics,
mely sír és nyikorog, mikor ezer emberek lába rátapos.
Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg,
míg a kavicsból apró homokszem nem leszek.
De ha a kegyelem napja rám ragyog, akkor...
...kicsi homokszem: - majd én is csillogok.

Jó éjszakát!

Boglárkának szeretettel. Ma találtam ezt a képet.

Itt holdarany,
Itt holdezüst
Leng mindenütt
Mint könnyű füst,
S a fákat glóriázza.

Oly rezzenéstelen a némaság,
Amint a titkok titkát magyarázza.

Nagyon aranyosak a kismedvék, Cilla, köszi!

Mintha a könyvből léptek volna ki.

Aki bújt, aki nem megyeeeek!

Reményik Sándor

Halotti beszéd a hulló leveleknek
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.

Jó éjszakát!

Csillog az alkony, ég a tó,
Szállj rajta, ringó halk hajó.
Szállj, halk hajó, halk sóhajom,
Hűvös habon, hangos habon.
Hangos habon suhog a szél.
Az éj lassan nyomomba ér.
Már bontogatja szárnyait,
Már suhogtatja árnyait.
Már hűlnek lassan a habok.
Én nézem a húnyó napot.
Nézem a napot, míg lehet,
Míg ott úszik a hegy felett.
Míg hű hozzám hab és hajó,
Míg arany arccal ég a tó.
Míg szállhatok, míg hajthatom
Feszült inakkal csónakom,
A tűzben égő hegy felé,
A tűz felé, a nap felé.
Egy perc talán, egy pillanat:
De addig az enyém a nap.
Enyém a nap, enyém a fény,
A tó tündöklő tükörén.
Szállj lelkem, szállj te halk hajó.
Csillog az alkony, ég a tó.