A ritmusos emelgetés egy elegáns tartásból egyre gyorsul, miközben mondogatjuk:
Így lovagolnak a (kis szünet) hölgyek.
Így lovagolnak az ... urak, és
így lovagolnak a ... katonák...
Kisebb szünet után folytatjuk, miközben a mozgás kövei a szöveget:
A parasztok dicegnek-döcögnek, és a végül
(hatásos szünet) leesnek!!!! s biztonságos fogással, de a földig leengedjük a gyereket.
Új kezdés előtt átöleljük, biztonságosan megszorongatjuk, s addig folytatjuk, amíg ki nem fáradunk. Jó torna szülődek, mégjobb nagyszülőnek!

Szia Budapest!

mi a Hóc, hóc, katona után lovagoltunk így..jó lesz feleleveníteni ezeket a szép emlékeket, hogy majd ha nagyi leszek, jókat játszhassak az onokácskákkal.

Jók ezek! Azt ismeritek, hogy

(lassan) megy a kocsi, három csacsi döcögő-döcögő!
(nagyon gyorsan) rajta gyerek, kicsi kerek göcögő göcögő!

Mi ezt a zenebölcsiben játszottunk, és minden gyerek göcögött tényleg a végén. . Sajnos Tündivel az ilyesmi már komoly erőgyakorlatnak számít, nagynövésű kislány.

Tegnap találkoztunk a gyülekezetünk lelkészével a buszon. Vagyis annak a gyülekezetnek a lelkészével, ahová épp most kapcsolódunk be (- tök jó, mert nekiállt mentegetőzni, hogy még elég kialakulatlanok a dolgok, a házibibliaóra-rendszert is most fogják bevezetni januártól, miközben meg épp ez a nagyonjó benne nekünk, hogy nem egy rég működő valamibe kell belekapcsolódni, hanem minden, mintha nekünk épülne épp most -), és azt mondta, gyönyörűszép gyerekünk van. . Nagyon szimpatikus ember (és valahonnan ismer minket, mert eltalálta a mondatot, amivel közel lehet a szívünkhöz férkőzni ).

Olvasom Bojtor István A megigézett püspök című regényét. Most tartok a felénél, és már leesett, hogy nem olyan vidám történet, mint ahogy az elején kinézett. De persze, ez volt. Nagyon életszerű-életszagú mű. Az eggyel-kettővel fölöttünk lévő generáció valószínűleg azért is ennyire lökött, mert ilyen lehetetlen dolgokat élt végig abban a szörnyű huszadik században. A híresember apukám (vajon jól esne neki, hogy itt idézem őt? asszem. lehet, hogy nevesíteni kéne? nemtom.) azt írta, hogy "ítélni könnyű, de itt élni nagyon nehéz."

Olyan ritkán írok mostanában naplót, hogy már csak a nagyon nagy eseményeket kéne rögzíteni, ami nem jó. Mindegyik esemény nagy esemény.
Pénteken láttuk a Mongolt a Mammut II-ben. Nagyon szép film, aranyos benne a Dzsingisz kán, kisfiúnak különösen aranyos, kicsit sajnáltam is, amikor felnőtt. Felnőttként a családszeretetével tűnik ki, sőt, olyasmi rajzolódik ki róla, hogy a magas erkölcsi fölényével tudja igája alá hajlítani a szervezetlen csürhékben élő mongolokat. Például szereti a feleségét, és nem hagyja sorsára, pedig a szokások alapján ezt kéne tennie többször is. Aranyos tulajdonsága, hogy nem törődik vele, ki a gyerekei biológiai apja. Félelmetes volt belegondolni, hogy tényleg milyen messze van innen Mongólia, és ezek képesek voltak eljönni idáig. Mondjuk a film szerint Dzsingisz kán törvényeiben az volt, hogy a nőket és a gyerekeket ne bántsad, és hát ezt Magyarországon nem pont így csinálták. Lehet, hogy csak azért, mert messze voltak a nagy kántól, aki pedig milyen kedves ember lett volna. Mindenesetre nem baj, hogy a 'Batu kán apukája Dzsingisz kán az meghalt' (- így énekelte a Belga). A tatárok ott vannak Tücsi világában is, mert ismeri a mondást, hogy 'nem kerget a tatár', és mikor először mondtam neki, akkor nem hagyott békén, míg el nem meséltem, hogy kik a tatárok, és mi ez az egész. . Kicsit Dávid királyra emlékeztetett ez a Temüdzsin, aki bátor kisfiúból lett hatalmas király. Dávid királyról is lehetne ilyen filmet csinálni, sőt, még ilyenebbet is. A film végén az volt a poén, hogy az ősi Tarkut királyság eltűnt a föld színéről, és hát a zsidók miellől is eltűnt pár világbirodalom a föld színéről Dávid óta. Fura .

Szombaton voltunk ugrálóházban, amit Tündi mindig emleget, és nagyon szeret. És most is jó volt, bár mintha elveszettnek érezte volna magát kicsit, nehezen döntötte el, mit játsszon. Tücsi nem szereti az óriáscsúszdákat, a trambulinra ráment, és sikoltozott, hogy mozog a talaj... . Az utolsó húsz percre találta föl magát igazán, mert jött egy apuka, aki haza szerette volna vinni a két év körüli kislányát, és elkapta az ugrálóvárban, a mi Tündink pedig egy harmadik kislánnyal együtt nagy sikoltozások közepette megmentette. Aztán bevették magukat az ugrálóvár sarkába, és vigyorogtak hárman. Fényképeznivaló volt. Megint kiderült, hogy a gyerekek azt szeretik, ha a felnőttek játszanak velük.

És végére értem A megigézett püspöknek, és csak ajánlani tudom mindenkinek. Jó könyv. A végén, a regényben szereplők névsorában találtam pár ismerős nevet. Szegényebb lettem volna, ha nem olvasom el a könyvet, de most is az a véleményem, hogy a világ nem fekete-fehér. De ezt valószínűleg nem is állította senki. Most kéne újraolvasni a Freskót. Olvasta valaki a Freskót? Mi a véleményetek róla? Én úgy érzem, egy-két dolgot nagyon eltalált.

És vasárnap voltunk templomban, és én nem mertem úrvacsorát venni. Pedig elterveztem, aztán megijedtem. Zavart, hogy új gyüli, új lelkész, és tudtam, hogy nem fogok tudni nem arra figyelni, hogy ki mit szól, ki milyennek lát, és hú, de érdekes, hogy milyen rég vettem úrvacsorát református gyüliben.
Tündi lent volt Apával a gyerekeknél, és az is izgalmas, mert jövő vasárnap szerepelni fog ő is az ovis csoporttal együtt . Gyönyörűen mondta a verset, jövő héten pedig majd kiderül, hogy ki mer-e állni. Lehet, hogy majd én is odaállok mellé. Mert tudom, hogy másképp nem fog kimenni, és én úgy szeretnék büszke lenni rá!
Ma kaptunk e-mailt arról, hogy hogy fognak alakulni januárban a házi Bibliacsoportok. Izgalmas .

(amikor nézem a sort, akik az Úr asztalánál állnak, várva a jegyek vételét, és én még nem jövök, mert a karzatosok később jönnek, akkor arra gondolok, hogy milyen sok féle emberért adta az életét az Úr)

Köszi, Pau! Legközelebb én is bátrabb leszek, készülök az újévire.

Nagyon jó karácsonyi készülődésen vagyunk túl, sütöttünk mézeskalácsot egy nagyon jó barátunknál, csináltunk sütit itthon is (a rafaello inkább a külsejével hódít, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy együtt gombócgattuk a kis fehér golyókat, és közben Apával elénekeltük kórusban, hogy "a börtön ablakába soha nem süt be a nap" - és a szomszéd albérlők megértették, miért ilyen nevetségesen olcsó itt a bérleti díj. Tündi meg csak nézett ).
És megvolt a nagy karácsonyi szereplés. Az ilyenekben az szokott a rossz lenni, hogy a szülők igaz, hogy sokan vannak a templomban, viszont a saját gyerekük szereplésén kívül olyan sok minden nem érdekli őket. Igyekeztünk nem elkövetni ezt a hibát (én a nagy gyerekek - lehet, hogy ők már az ifisek voltak? - előadásán még sírtam is). Tündi megkönnyítette a dolgunkat, mert anyával kézenfogva kivonult, hogy ő nem mer egyedül... aztán az utolsó pillanatban észrevett egy kislányt, és elengedte anya kezét, és eltűnt a kislány mellett. És az mellékes dolog volt számára, hogy így tökéletesen bekerült egy pad takarásába, meg az is, hogy anya ott maradt az ovis csoport közepén. Viszont gyönyörűen énekelt és gyönyörűen mondta a verset. Büszke voltam rá. A vers, amit mondtak, így hangzott:

Betlehem, Betlehem
ragyognak a fények
emberek emberek
egymást szeressétek
mert az Úr Jézus boldogságot hozott
nyissatok hát neki ajtót, ablakot.

Az egyik kisfiú pedig teljesen spontán, versen kívül hozzátette: és szívet! No comment. :):).

Nagyon szép lehetett!

off:
Kár hogy nincs olyan fej, hogy mosolygós sírós
(Én az ördögöst lecserélném erre.)

Drága Kamilla, egyszer majd jön egy fiú is, aki kézenfogja a lányodat....
Na jó addig még rengeteg időtök van

Boldog Kamilla-napot!

Tényleg: az ÚR éltessen ma és minden további napon,
adjon neked és szeretteidnek egészséget, erőt és szép pillanatokat!

Köszönöm. Jól esett nagyon .