Mint egy végvári vitéz- állapítottam meg sokszor a Pista bácsi szolgálatán gondolkodva,- így mikor a püspök úr a gyászistentisztelet alatt kimondta ezt a szót, ránéztem a férjemre. A temetésre igyekezve az autóban hosszan felidéztem, hogy is volt, amikor először léptem be a nyitrai református templomba. 75-ben nem volt ajánlott program egy egyetemistának templomba menni- először a katolikus lányokkal jártam este a vártemplomba. Egyszer azonban az Ige szíven ütött: el nem hagyván a magunk gyülekezetét...megkerestem hát a csillagos templomot, de először szlovák evangélikus istentiszteletre nyitottam be. A református az előbb van /kilenckor vagy fél kilenckor- erre már nem emlékszem/.. Ezért gondoltam, hogy szlovák nyelvű lesz az istentisztelet, így az énekeket kirakó gyerekekhez szlovákul szóltam. Aztán ők dolguk végeztével kiszaladtak a templomból, közben észrevettem a kirakott magyar énekeskönyveket is, s elvettem egyet. Kisvártatva bevonult a gyülekezet: a lelkész a családjával, s talán még vagy négy ember. A gyerekek valószínűleg tájékoztatták az apjukat, hogy van egy szlovák vendég is, mert a lelkész, alig kezdődőtt az éneklés, végigjött a hosszú templomon: s a kezembe nyomta az aznapi énekeket, s szlovákul mondta, hogy ezeket a magyar énekeskönyvben találom..-köszönöm, már elvettem egyet- így kezdődött ,s az ott töltött 5 év alatt igazi lelki otthonommá vált ez a család, s a náluk gyülekező ,az évek során egyre gyarapodó ifjúsági csoport . Első éven a bibliaórákra ketten jártunk a szobatársnőmmel, s Pista bácsi, Zsuzsa néni türelmesen várta, megszólalunk-e valaha, vagy csak nagyokat hallgatva ugyan, de minden órán ott ültünk.Azt éreztük, hogy szeretnek bennünket- amikor biológiára növényeket kellett préselnünk, Pista bácsi még abba is besegített pár útközben talált ritkasággal. Aztán lassan kezdett megnyílni előttünk is az Ige, én ott élhettem át a megtérésemet is.Évről évre újabb diákok merészkedtek a a bibliaórákra, s bizony, az utolsó éven már az volt a ritkaság, ha valamelyik nap nem jöttünk össze imádkozni, beszámolni a dolgainkról- mert hát azért zajlott mindenki körül az élet- szívügyek, vizsgák, egyebek..
A múlt héten Pesten keresztülhaladva felsóhajtottam: de jó lenne Ildivel találkozni- elmondani, kivel mi történt az elmúlt harminc év alatt- mert elsodródtunk egymástól, s nem tartottuk a kapcsolatot.. hazaérve többen is jelezték, hogy Pista bácsi hosszú,türelemmel viselt betegség után a hazaköltözött, temetése szombaton lesz..-még akkor sem gondoltam, hogy talán itt találkozhatunk, csak mikor kezdtek gyülekezni az emberek, akkor figyeltem konkrétan, nem lesz-e az érkezők között? ott volt.
S a bónusz- ami csak azoknak jár, akik egy hosszabb beszélgetésben feltétlenül jóban emlegetik a fórumot- kiderült, hogy ismerem az egyik kedves fórumtársunk feleségét- hiába ez a virtuális háló jobban átszövi kistérségünket, mint gondolnánk.
Ideteszem még azt a verset, amit a Pista bácsi kérésére szavaltak el a temetésén- eddig csak a refrénjét ismertem:
Francois Villon
Haláltánc-ballada
Ott ült a Császár. Dús hajában hét csillag volt a diadém. Rabszolganépek térden állva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján lámpásnak állt a holdkorong: de a bohóc sírt trónja alján: "Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond, nincs szív, mit kardom át ne járna, enyém a föld!"... S hogy este lett, egy csontváz tántorgott eléje s elfutta, mint egy porszemet. - Kényúrként éltünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Gót ablakokban sírt az Orvos: "Uram, nektárod merre nõ, amely ír minden kínra s melytõl meggyógyul minden szenvedõ?" S az nyílt: keszeg magiszter táncolt végig a szobán, kezében mély ólomkehelybõl kínálva színtelen borát: "Igyál, e nedv hûs, mint a - mámor, s nincs seb, mit hegged nem takar, igyál, testvér; e mély pohárból, csupán az elsõ korty fanyar." - Kontárok voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A kútkávánál állt a Gyermek, szakadt gyolcsingecskében, s rõt topánban, s nézte lenn a vízben képét, mely játszani hívta õt: ..."Ha jössz: a holdleánytól este a cukrot süvegszám kapod, s minden pirosló reggelente békákon ugrálunk bakot." "Jövök már!" - szólt, s a víz lenn nyálas siklót dagasztott zöld hasán, míg a halál vihogva vitte anyjához a vörös topánt. - Balgán játszottunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Repedt tükrénél állt a Céda: "Hajamnak árja még veres, miért, hogy már a régi léha seregbõl már senki sem keres? Ölem még izzó csókra éhes, mellem rózsája még kemény..." S az ablakon röhögve lépett be az utolsó vőlegény: "Hopp, Sára, hopp gyerünk a táncra, ma: holt szerelmeid torán hadd üljön nászlakomát lárva ágyékod hervadt bíborán!" - Buján fetrengtünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Éjfél borult a háztetõkre, s kuvikhan szólt a berken át, midõn a Bankár útnak indult, elásni véres aranyát. Az útkereszten vasdoronggal hét ördög várta s a Halál; s mikor kardot rántott, a csontváz fülébe súgta: "Mondd, szamár, szamár, mit véded még a pénzed? Meghalsz s a kincsed elviszem, s a kincs helyett eláslak téged, akit nem ás ki senki sem." - Kufárok voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Aranypárnáin ült a Dáma, s üvöltve sírt: "ne még, ne még", de õ már átkarolta drága csípõi karcsú, gót ívét, "engedj csak még egy lanyha csókot, meg egy gyönggyel kivarrt ruhát, engedj csak még egy buja bókot, még egy szerelmes éjszakát" - de õ, rút foltot vetve mellén, mely, mint rákseb, egyre nõtt, fehér testét nyakába vette és vitte, vitte, vitte õt. - Tunyán henyéltünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Tüzénél állt az Alkimista, s óráját nézte, mely lejárt. "Isten vagy ördög: egy napot még, amíg megoldom a talányt, a végsõ, nagy talányt, amerre görebjeimnek ezre vitt, csak egy napot, mert megfejtem, megfejtem holnap alkonyig." "Nem fejted" - szólt a hang- "nem fejted" s vállára tette jéghideg kezét , míg felrobbant a lombik: "Aludni mégy most, mint a többiek. - A Titkot ûztük mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Pestis-csengõkkel jött dögvész, s a reimsi szentegyház elõtt húsvétvasárnapján derékon kapta a hájas Püspököt: "Néked szereztem ezt a nótát, gyerünk nagyúr! Csengõm csörög - légy pápa vagy próféta, rózsás hajnalködökbe öltözött, légy szent püspök, vagy rút eretnek ki ég a máglya kormain, misézhetsz lenn - én fenn nevetlek a dómok csonka tornyain!" - Álszentek voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A vén Paraszt már tudta s várta alkonytájt kinn az udvaron: "Görnyedt testünknek nincsen ára, s úgy halunk meg, mnt a barom. Kaszás testvér! Sovány a földünk! könyörgöm: egyet tégy nekem: ha elviszel, szórd szét trágyának testemet kinn a réteken!" Õ rábólintott s vitte lassan, s úgy szórta, szórta, szórta szét, mint magvetõ keze a búzát, vagy pipacsot az õszi szél. - A földbe térünk mindahányan, s az évek szállnak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
|