És már el is rontottad a nevelését... Ha meghallja a harangozást, mindig az a rossz emléke lesz róla, hogy vége van a játéknak. És sose fog emiatt templomba menni

Ajjaj. Erre nem gondoltam. De ha tudnád, miket tanítottam még meg neki! Például tudja, hogy csak a járdán szabad menni, mert a fűbe kakilnak a kutyák. Lehet, hogy akkor természetjáró se lesz belőle?

Én ezen ma akkkkorát nevettem! :D:D:D:D:D:D:D
De komolyan! És olyan jól esett, hogy egy kis fény ragyogott be a tanulástól beszűkült világomba...
Remélem, minden ilyen aranyos Tündis (és egyéb) sztorit megosztasz velünk!

Lehet, hogy nem illő beleszólnom, de meg kell védenem lányomat, és unokám nevelését a harangszóval kapcsolatban.

Gyakran énekelem neki a "Szólnak a harangok a toronyban, bim... Jöjjetek Jézusnál békesség van" - és ehhez hasonló énekeket a pozitív asszociáció érdekében.

A déli harangszóról pedig azt is hallotta sokszor, hogy a nándorfehérvári győzelem emlékére szól.

Vélem, hogy okosabb az én unokám, hogy holmi nevelés elvegye a józan eszét, valamint biztos vagyok benne, hogy az Isten rajta tartja a szemét.

Drága nagymami, jaj de jó,hogy köztünk élsz...ezt éneklik Anyák napján a gyerekek az iskolában.
Biztosan ilyen nagymamiról mintázták: harcos, mint egy egri várvédőnő, ha a kisunokájáról van szó. /majd én is ilyen nagyi szeretnék lenni/

Jenny, nekem pedig a bíztatásod jön nagyon jól! Nagyon köszönöm! Sokat jelent tényleg. Tudod, az én világom nem épp a tanulás miatt, de szintén be van szűkülve, és minden simogatás elfér.
És köszönöm az anyukámnak, hogy megvédett (Komolyra fordítva: a gyereknevelős topikban leírtam az ezzel kapcsolatos gondolataimat, nem akarom ismételni se magam, meg magyarázkodni se. Ráadásul Ezüst csak félig mondta komolyan, sokkal inkább volt ez egy aranyos poén, mint bármi más.)
És köszi, Erika neked is Nagyon eltaláltad, amit írtál. Előttem van a kép, ahogy anyukám áll a várfokon egy nagy kondérral, és nyakonönti, aki rosszat mer mondani, rólunk. Reszkessetek.
Köszönöm továbbá minden kedves szurkolónak és ismerősnek! El sem hiszem, hogy eljött ez a pillanat. Egy könnycsepp, két szipogás, reflektorok, szobrocska. Najó, nem, forgószék a gép előtt és egy fél tegnapi lángos.


Na, és akkor írjunk naplót, vagy miafene. Gyönyörűen indult a mai napom. Majd még gondolkodom rajta, hogy mesélhető-e.
Nna. Van az a kerámiaszobor, amit én csak képen láttam (de ha kép van, akkor a szobornak is lennie kell valahol), amin egy kislány belesimul egy nagy tenyérbe. Emlékszik rá valaki rajtam kívül? Na, valami ilyen volt velem, csak ilyenebb. Kevésbé illedelmes.
És most hosszú perceket töltöttem azzal, hogy vacilláltam, hogy kitöröljem-e az előzőt. Végül is, utólag is dönthetek úgy, hogy kitörlöm. Beugrott a zanyukámkorabeli Illés-szöveg, hogy 'elmondva másképp hat minden'.
Tegnap végre elkezdtem komolyan tanulni, de egyelőre nem érzem úgy, hogy közelebb kerültem a bukás elkerüléséhez. Rendes nagyijaink vannak, tegnap anyu volt itt, ma anyós jön. Mondjuk ahhoz képest tegnap tanulhattam volna sokkal többet is... na, de majd ma.
Tündi is jófej volt, tegnap kért egy pohár vizet (szó szerint: én, Tündi inni akar, inni akarok, inni kérem). A héten végleg abbahagytuk a csőröspoharazást, nagy pohárból iszik rettentő büszkén. Odaadtam neki a vizet, visszamentem a konyhába kicsit rendetrakni (sajnos az általában ráfér a konyhára). Mire előkerültem, Tündi a szobája közepén guggolt, előtte a pohár víz, és nagyon nagyon komoly arccal egy piros gyurmagilisztát lógatott bele. - Hát te mit csinálsz? - Kicsit meleg. - Najó, de miért áztatod bele a gyurmát? - Kicsit meleg. - Értem én, hogy meleg, de miért kell bele gyurmát áztatni? Aztán leesett, hogy valószínűleg teát készít magának... de aztán nem volt szabad meginni .

És jó reggelt. Már csütörtök. Ma este lesz egy Varró Dániel-felolvasóest. Azt hiszem, készül majd róla videó, és kikerül a netre.
Tegnap haladtam a tanulással, de nem annyit. Most jó korán van, Gyuri elment, én meg ideültem, mindjárt neki is látok. Arra jöttem rá, hogy nem a bukástól félek önmagában, hanem attól, hogy nem teszek meg minden tőlem telhetőt... mert ha mindent megteszek, és úgy buktatnak meg - és megtehetik, az kit érdekel. Na jó, persze, nem vagyok ekkora hős, utálok buta lenni, utálom, ha kérdeznek, és nem tudok válaszolni, és utálnám, ha egy kisebb költözés keretében elcuccolnánk Tündistül-nagyistul Szombathelyre, azért, hogy valaki megcsóválja a fejét, hogy hát, Kamilla, ez nem elég. Brrrr. De azt hiszem kénytelen vagyok feladni azt, hogy nem kérek szívességet, és megkérdezem a csoptársaimat, hogy szerintük mi várható a gyakorlati vizsgán (nem voltam ott a konzultációkon, mert jött a vonatunk vissza).
Tegnap hozzászóltam egy bloghoz a dokkon, mert az illető azt a kérdést feszegette, amit én is felírtam egyszer a pontfordítva c. fájlomba. Nevezetesen, hogy a buta emberek boldogok, az okosak boldogtalanok, aztán mégis az okosak nézik le a butákat, és hogy ez mennyire gáz. Lehet, hogy az emberek azért boldogtalanok, mert így akarnak okosak lenni? Még azt is lehetne mondani, hogy ez ilyen 'savanyú a szőlő'-filozófia, ha nem írta volna József Attila is azt, hogy "láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke, és másfél mázsa, az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása, ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, böffent még felém, ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény."
Ha ezt a logikát követjük, akkor az derül ki, hogy az "Oké, egy fetrengő disznó vagyok, de legalább jól érzem magam"-mondatot nem az ateisták mondhatják a hívőknek, hanem pont fordítva.
De ez az egész úgy hülyeség, ahogy van, mert az íkú úgyis egy állandó szám, ami velünk születik, és sehogy nem tudjuk se fejjebb se lejjebb tornázni. Úgyhogy senki nem lesz attól butább, ha véletlenül boldog.

Nagyon tetszik az eszmefuttatás és a konklúzió is! ...és nem hülyeség benne semmi szerintem, mert tényleg úgy lehet, hogy a boldogság független attól, hogy buta-e valaki vagy okos, de azért én sajnos gyakran hozom ezeket összefüggésbe
- ha okosnak bizonyulok, akkor távolabb vagyok az emberektől, mert ösztönösen bölcselkedni támad kedvem, az meg hosszútávon azért ugye nem szimpi... jaaaaj, mért nem vagyok butább!!!!!!!!!
- ha meg butának bizonyulok, akkor közelebb kerülök az emberekhez és hallgatom, ahogy bölcselkednek és arra gondolok, hogy ezeket énnekem is mind tudnom kellett volna!!! jaaaaaj, mért nem vagyok okosabb!!!!!!!

Azt hiszem, inkább megyek vissza a pocsolyámba böffentgetni, birizgáljátok a pihéimet

Ez jó.
Ahol a többiek buták, ott jobb butának lenni, ahol meg okosak, ott jobb okosnak lenni. Vagyis a szociális izé fontosabb, mint az IQ.

nem vattok ti ROKONOK??? :O

viccen kívül a kedvenc Lenin-idézetem kívánkozik ide:

"az ember LÉNYEGE társadalmi viszonyainak összessége"

(természetesen nekem nem az OSZTÁLYHARC jön le ebből, hanem a szocializációs nehézségek...)

a boldogság titka (innenről nézve): KELLŐEN BUTA emberekkel körülvenni magadat...

BRRR.... néha MEGSUHINT, hogy milyen lehetett Krisztusnak Jézussá válni...

Oké, szerintem ez érdemel külön topikot. Légyszi, Magda, ha van hozzáfűznivalód, azt ne ide! (nem szeretnék teológiai vitát a naplókámba)

Tiszteletben tartom kérésed, lenne de minek

Nagyon szívet melengető a beírásod (amiket eddig olvashattam)

Köszönöm