Kedves Kamilla, ha a köszönöm nekem szólt, a magam részéről szívesen, de inkább én köszönöm az üditő beírásaidat

Azt köszönöm, hogy nem teológiaivitázzátok össze a naplómat. És a kedvességet is köszönöm, hogy tetszenek a beírásaim, ez jól esett.
A burkolt sértés Net fele nem esett jól, mert ha valaki, akkor ő nem olyan ember, akivel nem érdemes beszélni. És nekem nagyon jó barátom, és ne sértegesse senki sehol, de pláne ne az én topikomban. A köszönöm erre is vonatkozott, hogy ezt abbahagytad.
De nem ez a lényeg, hanem hogy jó, hogy olvasod a naplómat, és egyáltalán, örülök, hogy írhatok itt naplót. Köszi, Parókia.

Akkor te sem értetted meg
Mindig ez van, engem sosem ért meg senki!
Csak azon gondolkodtam, hogy nekem nem volt szabad kis koromban templomba járni. És a déli harangszóról se mondta el senki, hogy miért szól. De nem is riogattak vele, hogy akkor kell hazamenni...
Csak hallgattam, mert nagyon szép volt a hangja, és mert valami titok szólt belőle, valami olyan nagy titok, amit csak a nagyon bátrak ismernek, akik mernek bemenni azokba a nagy, üres épületekbe, ahol az Isten lakik, az emberek pedig csak vendégségbe mennek Hozzá...
És akkora titok volt, amit a harangok tudtak, hogy még az kommunista rendszer se engedte őket megszólalni, csak délben, és a legnagyobbat, a harangok királyát, el is kellett pusztítaniuk. Amikor bejöttek az oroszok, ledobták, és elrepedt.
A harangok sorsa valahogy össze volt nőve a minekkel. Hallgattak ők is, hallgattunk mi is. Csak délben kacsintottunk össze egy kicsit, amikor valamilyen varázslat mégis engedte őket megszólalni, egyszerre az összeset. Szépen egymáshoz voltak hangolva, ők voltak a város zenéje, a lelke.
Mióta elköltöztünk otthonról, nem hallottam őket. Itt egész más hangja van a harangoknak... Kicsi, komolytalan, magányos, gyenge, hitetlen...
Talán majd egyszer megint egyszerre fognak megszólalni. Ők lesznek az ország lelke... Mint akkor, azon a 1920 jún. 4-én. Csak akkor majd ünnepelni fogunk együtt... ha igyekszünk... De addig legalább a harangjainkra vigyázzunk, hogy legyen a gyerekeinknek mit hallgatni azon az ünnepen...

Szépet írtál. Neked olyan irodalmi vénád van, hogy hú. Nekem, aki életem első hat évét egy templomtorony tövében, a parókián töltöttem (bentlakóként ), egész más asszociációim vannak a harangokról.

Annyira nem is jó...
Meg különben is, te vagy a magyartanár... Én csak tőletek tanulok itt, fórumozás közben, ami rámragadt...
És különben is, utálom az irodalmat... túl bitagyú vok én ahhoz...

Hú, kedves Ezüst ez annyira szép amit írtál.Méghogy nem tudsz írni!
Ó, bárcsak fele olyan jól ki tudnám fejezni magam!Ebben sírás van, ebben Lélek van.Hű!!!Mintha Fekete Istvánt olvastam volna, aki legkedvesebb íróim közé tartozik.
Üdv szeretettel cilla

Iskoláskoromban én se szerettem valami nagyon. Melyik részét nem szereted? A műelemzést? Azt én se. Vagy az írók-költők életét? Vagy magukat a verseket-prózákat? Egyet se?
Ha teljesen őszinte akarok lenni, én azért szeretem, mert egy ideje rájöttem, hogy ezen a területen terem babér. Ha az ember sok hosszú verset megjegyez fejből, akkor azt mondják az emberek, hogy hűbakfitty. Mondjuk az aranyos volt, mikor egy nyolcadikos lány versesköteteket vett észre az asztalomon, és azt mondta, hogy "Nahát, Kamilla néninek verseskötete van?? Nem is fejből mondja a verseket??". A másik egy szintén nyolcadikos srác volt, aki azt mondta, hogy "a tanárnő biztos annyira rossz volt, hogy ezt a sok memoritert büntetésből kapta". És ebben is volt valami .

Kamilla, ha én elmesélném, miért nem szeretem a magyart, akkor egészen eluralkodna itt a naplódban az ATMANom, hogy net szavajárásával éljek...

Úgyhogy annyit mondok csak, hogy ez volt az első találkozásom a magyar irodalommal: "Mit nekem, te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája"

És most már tényleg csöndben maradok, szép ez a napló nélkülem is...

Ezeket inkább majd a sajátomba...

jó. megnézem ott.
(eszembe jutott erről egy ronda poén - elnézést mindenkitől előre is - : "Szép vagy, Alföld! Legalább a Petőfinek szép..")

annyira köszi ezt az állandó bíztatást. Aranyos vagy. Most, ha én lennék Ezüst, azt írnám, hogy á, nincs is nekem akkora humorom... És igen, átjöttek a nagyik, hogy én tudjak tanulni (Tündi nagyon aranyosan mondja, hogy 'anya tanul'), az a minimum, hogy tanulok tényleg. Ráadásul tegnapelőtt így is ittfelejtettem magam, és kicsit túlléptem a napi egy naplóbejegyzés című limitet. Úgyhogy tengap parókia-mentes napot tartottam.
Anyósomék 11 éves kaukázusija, Gusztika ma reggel nem ébredt fel. Szegény anyósnak nagyon-nagyon szomorú lett a hangja a telefonban. Aztán beszélgettünk erről a Gyurival, és az lett a vége, hogy hosszas és erőszakos unszolásomat megunva megígérte, hogy igyekezni fog, hogy ne haljon meg sose.
A tanulással haladok, de nem fogom tudni százszázalékra megtanulni . Sőt.. azt sem fogom tudni elérni, hogy ne legyen olyan téma, amihez legalább kettes szinten ne tudnék hozzászólni (általában erre hajtok ilyenkor). Ha sikerül mégis, az csoda lesz.

Köszi! Már megint sikerült nagggyon-nagggyon megnevettetni.
Közben eszembe jutott, hogy én még nem is ismerem a te Gyuridat

Kamilla, te olyan aranyos vagy, hogy ha nem lennél, akkor plüssállatokat kéne venni ide a parókia fórumra... De hol lenne még az attól...

Én volnék a fórum plüssnyuszija? Az az érdekes benne, hogy ahogy írtam is, ez a napló egy ifjúsági kiadás. Tényleg az. De nem azért, mert nem igaz, amiket beleírok, hanem mert mégse írhatom le egy az egyben az életemet, illetve barátaim és ismerőseim privát dolgait akkor sem, ha ezek befolyásolják a napi hangulatomat. Jó bonyolultan sikerült megfogalmazni, a lényeg, hogy tényleg így látom a világot, ahogy ide leírom.
(Amúgy, Ezüst, nem bántani akartalak ám, sőt, azért mertem a megjegyzést megengedni rólad, mert azt gondoltam, hogy vagyunk olyan jóban. Viszont most elkezdtem úgy érezni, hogy átmentem nálad az idegesítőenbuta-kategóriába, és az nem egy kényelmes szerep. Sajnálom. Tudod, az íkúját senki nem tudja semelyik irányba megváltoztatni, te se tettél semmit azért, hogy neked akkora legyen, ez van.)

Jenny, látásból biztos ismeritek egymást. Gyuri legalábbis tudja ki vagy, és látott.. bár, téged, mikor vezényelsz, könnyű messziről látni.