Az öngyilkosságról van egy történetem.
Az öregek otthonában egyszer egy öreg ember a pincében felakasztotta magát. Még sosem történt ilyen, megrendült az egész otthon. Rá egy héttel azonban ugyanott felakasztotta magát egy idős asszony is. Ekkor már nyugtalanság kezdte elfogni a lalókat. Nem véletlenül. A következő héten ugyanis már a harmadik lakó is öngyilkos lett.
Az otthon vezetése kihívott egy pszichiátert, hogy foglalkozzon a lakókkal, vessen már véget ennek a szörnyű sorozatnak.
A pszichiáter megérkezése után körbejárta az otthont, elbeszélgetett az emberekkel, majd végül kérte, mutassák meg neki a helyet, ahol az öngyilkosságok történtek.
Végül kért egy létrát felmászott rá és egy fogóval kitekerte a kampót a gerendából. Majd, mint aki jól végezte a dolgát hazautazott.
Ezután egyetlen öngyilkosság sem történt.
Idézet:
Körmendy Zsuzsanna
Az egyetlen emberi élet
MNO
2011. november 23., szerda 00:01
Egy bécsi kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a médiabeli híradások milyen hatással vannak a metróban elkövetett öngyilkosságok alakulására. Megdöbbentő eredményre jutottak. Attól kezdve, hogy a média nem adott hírt azokról, akik a szerelvény elé vetették magukat, hetven százalékkal csökkent az ilyen módon elkövetett öngyilkosságok száma.
Hetente értesülünk róla, hogy eladósodott emberek a végrehajtó elől a halálba menekülnek. Ragályként terjed, hogy az adósok kivetik magukat elárverezésre ítélt lakásuk ablakából, erkélyéről, vagy a végrehajtó érkezése előtt fölgyújtják a házukat. Hírek sorjáznak, az olvasó borzong, jobb esetben megérinti a tragédia, rosszabb esetben fásultan lerázza magáról a közölteket. A parlamentben késhegyig menő viták folynak többek közt az adósmentő csomagról is. A törékeny emberi élet a politika zúzómalmában érv vagy ellenérv?
Alig több mint egy hónapja S. Éva a kilakoltatására érkező végrehajtók elől kivetette magát óbudai lakása ablakán. Hetvenhét éves édesanyja feljelentést tett, szerinte a lányát a halálba hajszolták. Rendőrök kíséretében a végrehajtó becsengetett S. Évához, aki, amikor közölték vele, miért keresik, becsapta az ajtót, és bezárkózott. Hallotta, amint látogatói elkezdik feltörni a zárat. Döntött. Huszonegy éves lányának írt egy SMS-t („Nagyon szeretlek, de már nem bírom ezt az igazságtalanságot. Bocsáss meg nekem!”), majd kiugrott az ablakon.
S. Éva alighanem azokhoz tartozott, akiknek egyetlen vagyonuk a lakásuk, amelyben laknak. Metróvezető volt, anyja szerint csak a gyerekének élt. Pszichiáterek mondják, az öngyilkosság többnyire beszűkült tudatállapotban következik be. Nem nehéz elképzelni, mit érzett ez az asszony, amikor rátörték a lakása ajtaját. Drasztikus közlés volt: ez már nem a te lakásod, ez nem a te életed, te mész az utcára. Nem számít, hogy hajnalban kelsz, hogy egész nap egy sötét alagutat látsz, emberek tízezreit szállítod a metróban, és még soha senkit nem sodortál bajba, pedig ezer gond húzta a vállaidat. Nem számít, hogy az anyád idős, a lányod meg még túl fiatal az önálló élethez. Nem számítasz. A banki tartozás foglya vagy, nem egy ember, hanem csak egy adós, akitől el lehet venni mindent, ha nem tud fizetni.
De nézzünk rá erre a dologra egy másik szemszögből is! Hány és hány ember látta házát, lakását porig rombolva, a földdel egy szintté téve a világháborúkban vagy ’56 után? Miért próbáltak menekülni az emberek a japán szökőár elől, miért nem adták meg magukat? Miért álltak meg az elemek által ripityára tört otthonuk maradványai előtt könnytelen szemekkel? Mert összedőlt házat nem tudtak volna magukra gyújtani? Miért nem tudják az életüket eldobó, sorsverte emberek, hogy mindent elveszíthetnek, de az életük az az egyetlen kehely, amelyben ott rejlik az újrateremtés esélye? Miért csak az dől a médiából, hogy leugrott, összetörte magát a betonon, elvérzett, fölgyújtotta a házát? Kinek demonstrálunk odadobott, egyetlen életünkkel? A bankoknak? Azoknak aztán érdemes. A kormánynak? Amit tud, megtesz, de nem Jóisten, csak egy kormány. S forduljunk-e földi bírósághoz, amikor meghalt a lányunk?
Rainer Maria Rilke egy Szajnából kihalászott öngyilkos tetemét megrendülten bámuló csoportba keveredvén felfigyelt egy fiatal munkás szavaira, amelyek valahogy így hangzottak: ha magát megölni volt ereje, akkor az élethez is kellett volna, hogy ereje legyen. Rilkére mély benyomást tettek ezek az élet vállalásához szükséges határtalan erő ismeretéről árulkodó szavak. Lehet és kell is kidolgozni mentőterveket, kormányzati és leginkább önkormányzati szinten, elkerülendő az S. Éváéhoz hasonló eseteket. De nekünk magunknak kell érezni mindenekelőtt, hogy az életünkkel, akár aszúborízű gyönyörűség, akár színültig szenvedés, nem mi rendelkezünk.
Annak a fiúnak ott a Szajna partján igaza volt.
http://mno.hu/vezercikk/az-egyetlen-emberi-elet-1033373
