Lukátsi Vilma

A BÁRÁNY ÉS A PÉNZ


Elveszett a pénz, a drachma,
söpört az asszony miatta,
a szemétből kiragadta,
a pókhálóból kiemelte,
gondosan letörölgette,
s bár volt másik kilence,
ez lett az öröm!

Kódorgott a kicsi bárány
a zsenge zöld füvek láttán,
és - eltévedt a hegy hátán.

De a Pásztor ment utána
sziklák zuzmós vadonába,
kereste és - megtalálta!

Vad bozótból kiemelte,
vérzett: karjaiba vette,
s bár volt kilencvenkilence,
ő lett az öröm!

Én nem tudom, hogy mi voltam,
lehettem pénz: elgurultam,
szűk sarkok közé szorultam;
de lehettem én bárány is,
aki éhes, aki fázik,
s fél, ha a villám cikázik...

Énrólam szól a példázat.
Elfog a boldog alázat:
kerestek és - megtaláltak!

Túrmezei Erzsébet:
LÉGY KRISZTUSHORDOZÓ!
/részlet/

"Azt szolgálom, aki a legerősebb!"
"Én vagyok az!" - hazudta rá az ördög.
Alkut kötöttek, s elszegődött.

Aztán Jézus nevét ismerte meg.
Látta, hogy ahányszor kiejtik,
az ördög rémülten remeg.
"Hazudtál, mert Jézus a legerősebb!"
- kiáltott, és otthagyta egyik este.
Jézust kereste,
hogy néki ajánlja fel erejét.

Ment, mendegélt.
Zúgó folyamhoz ért.
Egy hófehérszakállú, halk öreg
útközben
olyan különös dolgokat beszélt:
hogy Jézust az szolgálja itt,
aki máson segít,
és gyámolítja
kicsinyeit, szegényeit,
a gyengéket, a védteleneket.
Megállt a zúgó folyam partján:
"Igaz lehet."

És akkor rimánkodva,
odatipegett egy öreg anyóka:
"A hidat elvitte az ár!
Sose jutok a túlsó partra már!"
Karjára vette. Átlábolt vele.
S szíve egyszerre
szokatlan melegséggel lett tele.
"Ez lenne hát Jézus szolgálata?"

Amint hajnalra vált az éjszaka,
a parton kunyhót épített,
s vitte, vitte át a hullámokon
a gyengét, a kicsinyt...
szolgált és segített.
Tudta: ez mind
Jézus szolgálata.
Néha mégis feltört a kérdés:
"De hol van Ő maga?"

*

Új reggel virradt, és a tiszta fényben
csendesen és szerényen
elébeállt egy gyermek.
"Vigyél át engem!" - kérte.
Vigyázva vette
széles vállára, mint a könnyű pelyhet,
s a hullámokba lépett.

Mire középig ért, roggyant a térde,
terhe olyan nehéz lett.
A gyermek fenn a vállán egyre nőtt.
És mintha már az vitte volna őt!
A másik parton remegve borult
le a lába előtt.
"Ki vagy te?" - kérdezte riadtan.
"Jézus!" - csengett a felelet. "Ne félj,
szolgálatodat elfogadtam."
Átszegezett, bilincset oldozó
kéz pihent lehajtott fején.
Szemét vakította a fény.
Aztán... nem látta már...
de szolgálta tovább.
És lett a neve Krisztushordozó.
...

Túrmezei Erzsébet: BIBLIAFORDÍTÓK

Valaki azt felelte egyszer:
a legkedvesebb bibliafordítás
számára édesanyja élete.

Mondd, ma, zűrzavaros korunkban
szebb, becsesebb, hitelesebb
bibliafordítás lehet-e?

Hiszen az Ige
nem múzeumi tárgy,
nem régi emlék!

Bár te is, én is, mindannyian
életünkkel ilyen
bibliafordítók lennénk!

Ifj. Berki András: ELLENPONTOK

Tegnap
siettem
tengernyi dolgom után,
és zord arcát
mutatta minden felém;

tegnap
megbántottam
sok-sok embertársam,
s rosszkedvű éjszaka
várt még rám.

Ma
imával indult napom,
kaptam Igét is,
üdítőt,
vigasztalót.

Ma
szerettem újra
embert,
madarat,
virágot,
és az utcán
a szomszéd is
visszaköszönt.

HÁLAZSOLTÁR I.

Azért az összekötő kapocsért,
mit a testvéri szeretet jelent -,
azért a lelket símogató képért,
mi távolban éhezőkért mond igent -,
a levélért, a postáért, mi mosolyt is szállít -,
az emlékért, ami minden barátságnak emlékművet állít -,
a könnyet törlőkért, a vígasztaló lelkekért,
mindazért, ki sosem maga miatt, de
nagyon is eltökélt -,
a világért, mit nem virágoztatunk, ámde tönkretesszük -,
hogy nem tud győzni mindig szívünk felett eszünk -,
hogy minden bajjal együtt az élet "öröm-gála";
mindezekért Neked legyen Uram mindörökké hála!

1984.május.15.


HÁLAZSOLTÁR II.

Amiért társszerződdé engedsz minket
gyermekvállaló készséggel -,
amiért a Te erődben
szembe szállhatunk minden
bajjal és kétséggel -,
amiért összes gyarlóságunk
mellett tehetjük azt,
amit Te teszel -,
amiért el nem hagysz minket soha
és mindig Atyánk leszel -,
amiért könnyből és jajból
- mi fealadatunk anyaga -
bárhol nagy a bőség;
ezekért is Neked legyen Uram
mindörökre dicsőség!

1984.június.2o.


SZÁMTALAN ZSOLTÁR

Azért a megnevezhetetlen
boldog érzésért,
amit a tavaszi napfény
kelt bennem;
olyan kötelező erővel
hálásnak kell lennem.
Ó, nem keserű kényszer
ez, de
mámorító muszáj.
Mint mikor a Nap kél
és iszkol a homály.
"Köszönöm Istenem!"
suttogja símulón
szívem, eszem és szám.

1984. március.

Lukátsi Vilma
ISTENNEK ADOTT HEGEDŰ


A fényes égen fecske villan:
övé a lég, a végtelen,
A repülés azt jelenti:
- Köszönöm a tért, Istenem!

A napsütötte kavicsok közt
parányi gyík. Már nem is látod.
Fürge mozgása azt jelenti:
- Isten gondol rám! - Megcsodálod?

És azt hiszed, hogy az az Isten,
aki a gyíknak enni ad,
tán megfeledkezik terólad,
s holnapra nem jut jó falat?

Vagy azt hiszed, Aki a fecske
repdeső szárnycsapását méri,
ne tudná azt, mi a te vágyad?
- Még nem is kérted, már kiméri.

És többet ád, értékesebbet,
gyöngyszemeket - kavics helyett!
Nem érzed mégsem, hogy az Isten
téged milyen nagyon szeret?

- Nem próbálod a hála hangját?
(Rossz hangszeren recseg a húr.)
Nehezen nyílik arra ajkad:
,,Mindeddig segített az Úr!’’

- Ne szólj hát! Hálaadás helyett
add Istennek a hangszered!
Ha az Ő ujja játszik rajta,
a hangját meg sem ismered!

Az Ő kezében - nézd - mivé lett
a szakadt húrú hegedű.
Ha Isten Lelke a vonója,
- hallod a hangját? - gyönyörű!

- Köszönöm jó Atyám a reggelt!
- Köszönöm, hogy dolgozhatok.
- Köszönöm a jó egészséget,
Tőled csak jót kaphatok!

Ha betegség is - légy ádott érte,
mert Tőled jő a gyógyulás!
A gondjaim kezedbe tettem,
Te tudod vinni, senki más!

Köszönöm, hogy szüleim vannak,
s légy áldott, ha már nincsenek!
Tenálad vagyok mindig otthon
Nem vagyok árva, bús gyerek!

- Köszönöm, hogy szabad szeretnem!
És köszönöm azt, ami fájt!
- Köszönöm a fényt az égen,
s köszönöm a ködös homályt!

És köszönöm az őszi erdőt!
És köszönöm, hogy van szemem!
Hogy sok bűnömön keresztül
mégis csak látlak, Istenem!

S köszönöm Őt, a legdrágábbat,
a váltságdíj lefizetőt!
S azt, hogy ,,az én Megváltóm él,
s porom felett meglátom Őt.’’

ÉS
neked is köszönöm, hogy olvashattam

Szívesen kedves Magda!

Túrmezei Erzsébet: Pótvizsga szeretetből


A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.

Az első vizsgám én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!

Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúfos nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni: - NEM!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.

Szereted? � kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! � hiába próbálom.

Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.

A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.

De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.

Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.

Eltűri a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.

Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.

De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.

Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincsen bennem
Semmi vagyok!

Ismételt köszönet

Cilla! Néhány hónapja hallottam ezt a verset, de nem sikerült a szöveghez hozzájutnom...köszi!

Nagyon szívesen!

Árvai Emil:
TÉKOZLÓ FIÚ

Untam a jólétet, azt a tiszta rendet,
amit élveztem bár, de nem értékeltem.
Vártak a kalandok; magam ura lettem,
mikor kizsaroltam örökségemet.

Míg a pénzem tartott, szabad ember voltam,
mindent megtehettem, de inkább a rosszat.
Aztán szolga-sorban hizlaltam disznókat,
éhesen, rongyosan, s jaj, magányosan.

Napnál világosabb így lett a számomra:
otthon a béres is szolgál boldogan,
jóban gyönyörködve szíve és a gyomra.

Elindultam haza. Apám nagyon várt ott:
Ő a szeretetét tékozolja jobban...
Új életet kaptam, mikor megbocsátott.

Füle Lajos

Akkor jön el

Ha fájni kezd majd, ami vagy,
és ami nem vagy, bár lehetnél,
majd ha bevallod végre,
hogy sosem voltál igaz keresztyén,
ha fájni fog, hogy annyian
vannak, kiket megejt a tévhit,
s ajkadról értük száll ima,
akkor jön el az ébredés itt.
Majd hogyha bűnné lesz a bűn,
s a Golgotához sírva érsz el
letenni ott mind keserűn,
nem alkudva testtel és vérrel,
majd ha hálát adsz JÉZUSÉRT,
s döntésed is végleg megérik,
mert megtisztított az a VER,
akkor jön el az ébredés itt.
Majd hogyha jobban érdekel,
kik ők, akik vetnek, aratnak,
s közéjük állasz és nem leszel
többé oly fontos magadnak,
mert látod már a tájat itt,
amely aratásra fehérlik,
s munkára lelkesít a hit,
akkor jön el az ébredés itt.

Reményik Sándor
Csendes csodák

Melitskó Saroltának

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.