|
Illés táncol
Reggel van, csak azért nem látszik, mert télen hat órakor még nem süt a nap. De tényleg reggel van, fel kell kelni, kávét kell inni, elszívni egy szofit, ha nagyon akarsz, be lehet állni a zuhany alá is, aztán megnézni magad a tükörben. A két mély vonást a szád két oldalán, ahol korábban az arcod volt, meg a vizenyős kék, véreres szemedet, amire egy lány azt mondta, hogy zöld, ezért te elvetted feleségül. Jobban jársz, ha inkább elindulsz ki a városba, mert Laci már biztos kinyitott, ő hat előtt már nyit, néha be se zár, és rendes, mert nem szól az emberhez semmit, úgy adja ki az elsőt. Aztán, mikor látja rajtad, hogy leérkezett, még mindig nem macerál, várja, hogy mondjad te, ha van mit.
Csak odáig ki kell érni. Rohadt hideg van. Ezek a kínai cipők meg két hét alatt szétmállanak, lefoszlanak a lábadról, mintha egy kenyeret húztál volna fel, érzed, ahogy járás közben elfogynak, viszont speciálisan büdös lábszagot tudnak a kínai tucatzoknival egyszerre alkalmazva produkálni.
Lacinál már minden reggeli vendég ismeri a dörgést. Ha valaki mégse, arra úgy néznek, hogy rájöjjön, hol van, hogy mennyire nem illik ide, és gyorsan eltűnjön a terepről. Múltkor bejött egy hapsi a kislányával kézenfogva. Ilyen belvárosi zsúrpubik voltak, a kiscsajnak még szalag is volt a hajában, és mosolygott az apjára. Laci majdnem leköpte a mókust, mit jön ide virítani ezzel kis játékbabával.
Otthon más volt a helyzet. Nem gondolnád, míg otthon vagy, hogy Pesten ilyen szar is lehet az élet. Azt hiszed, itt keményen kell dolgozni, de megkeresed, amit kell, és haza tudod küldeni az asszonynak. De nem igaz, mert amit fizetnek, az csak otthon sok, itt elmegy hamar, és amit itt olcsón adnak, az annyira rossz, hogy nem érdemes megvenni.
Megérkezel, kiszállsz a vonatból, a válladra veted a táskát, és azt hiszed, most kezdődött minden. Lehet, még a nap is süt. Amikor már egy éve csinálod, akkor látod meg az egésznek a fonákját, akkor unod meg, de akkor már mindegy, mert megszoktad, mert egyébként is iszol, és mikor itt vagy, legalább az asszony nem látja. Hazaküldöd, ami van, vagy ami marad. Úgyis feltűnik egy idő után, hogy egyre kevesebb van, és egyre kevesebbet hívod őket, és amikor hazamégy, az is látszik rajtad, hogy egyre kevesebb vagy te magad is. Siránkoznak feletted egy kicsit, kérik, hogy maradj, de te visszamész pesti építkezésre dolgozni, mert tudod, hogy nem tudnál most hazajönni és folytatni mindent.
A szállón nem vagy egyedül. Mindenfelől jöttek, a román oldalról, szlovákoktól, meg vannak csángók is. Az egyik kicsit bolond, de senkinek nem árt, és rendesen dolgozik. Illésnek hívják. Együtt szoktunk enni, múltkor kifente a bicskámat a nadrágszíján, mert mikor konzervet bontottam, csorbát kapott. Nagyon furán beszél, mikor idejöttem, már itt volt, nekem meg kellett egy hét, mikor már nem néztem bambán, ha szólt hozzám. Csontos, vékony, szívós, izmos alak, ezért a többiek Szálkának hívják. Nekem csak Illés maradt, mert így mutatkozott be. Olyan, mint egy kicserzett bőrdarab—ellenálló és tartós. Nagyon egyszerű, ha beszél is valamit, biztos, hogy nem terhel meg filozófiai kérdésekkel, a szája legtöbbször mozdulatlan a nagy barnás bajusza alatt. A tekintete kifejezéstelen, az arca üres vászon, egyik napról a másikra él. Egyébként meg az itt dolgozó bukott értelmiségiek között ő az egyetlen normális munkás, aki egész életében maltert kevert. A többiek tanárok, hárman vagyunk magyar szakosak, mérnökök is vannak, asztalos, földrajzos, miegymás.
Nem tudom, hány éves. Reggel hatvannak látszik, délután már úgy gondolod, hogy legfeljebb ötven lehet. Ő is az asszonyt hagyta otthon, meg négy gyerekét. Küldözgeti haza a pénzt, vagy viszi nagy ritkán. Hónapokat is itt marad ezen a lepratelepen, dolgozik és iszik, mint mindenki. Volt, hogy együtt mentünk Lacihoz. Vele még ezt is meg mertem kockáztatni.
Utána már el tudod fogadni, hogy reggel van, nem ráz a hideg, csak olyan távoli, fagyott szagok másznak bele az orrodba, amik itt még télen is megmaradnak. A metrónál az a tömény húgyszag, meg az édeskés-koszos pékszag. Ami meleg, az még él, és beletúr a nyitott orrlyukadba, köpni kell tőle. Aztán vissza a melóhelyre, a tűzfalak mintha rád dőlnének, ahogy bemászol közéjük. Jönnek szembe az itteniek, rossz belegondolni, hogy most már nem tűnök fel köztük.
Fel kell mászni az állványra, szofival a szádban, a válladon egy köteg vezetékkel. Alulról néznek, hogy leesel-e. Ha nem, akkor mindenki megy a dolgára.
Öcsi lábára ráfolyt a beton. Meg a mellkasán is végig. Ez az a gyorsan kötő fajta, télen csak ez működik, Öcsire is szépen rákötött, pedig bevitték és lemosták, de olyan a bőre végig, mintha megégette volna. Mondtam neki, hogy hagyja a mait a francba, feküdjön és kenje be magát valamivel, de Öcsit nem lehet leültetni. Estig dolgozott, adogatta nekem a vezetékeket, pakolta a zsákokat meg azokat a betonkockákat.
Este ittunk. Gondoltam rá, hátha az asszony hívna. Hívott is. A lányom már aludt, nem tudtam beszélni vele.
Lehúztam a kínai kenyér-cipőt. A zoknit is, aztán az egészet betekertem egy zacskóba. Van még két liter borom tegnapról.
A többiek már lefeküdtek, mindenki a vackára. Én Öcsivel alszom, most így jutott. Lehet vele aludni, nem húzza le a pokrócot az emberről.
Illést is hívták.
Amikor visszajött, ki volt cserélve. A bajusza két vége felfelé meredezett, és nagyra nyílt szemekkel nézett valahova.
Észrevette, hogy magyarázatot kérek a szememmel, hát megszólalt:
- Kicsi bubám született az éjjel.. Egy kisleánka.. most mondta az asszony, hogy az orra olyan, mint nekem.
Vigyorgott Illés, én is visszavigyorogtam rá, aztán lefeküdtem. Később fura csoszogást hallottam a konyha irányából. Ahogy kinéztem a pokróc alól, láttam, hogy Illés táncol. Furcsa, csosszanó léptekkel, de ügyesen és gyakorlottan. Ölelte és körbetáncolta a levegőt. Visszabújtam a pokróc alá. Nem zavarom őket.
_________________
/mT
|
, valamiből csak el kell tartani a családot, akiket jó ha minden második hónapban látom, néha kis búfelejtő, fáradt matatás, egy két halk szó...cigaretta parázsba bámuló szemek.................és ritkán apró kis öröm, melyet el kell raktározni mélyen a szívben, mert az nagy kincs............s aztán a holnap
