Vörösmarty Mihály: Az emberek

1

Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél, Könyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!

2

Hallátok a mesét: a népnek
Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének,
Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!

3

És jöttek a dicsők, hatalmas
Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek,
Bújában egymást marta meg.
S a hír? villám az inség éjjelén:
Nincsen remény!

4

És hosszu béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!

5

Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem,
Mért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!

6

Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!

7

Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

1846.

Weöres Sándor: Téli csillag

Az ablak-résen
rámnéz egy csillag
fagyos élessége
mintha vallomást
akarna szelni
agyvelőmből
vagy tán szivemből
hogy mi jót tettem
mit vétettem
mit mulasztottam
és én hallgatok
mert csillag-nyelven
nem tudhatok
s talán egy sugár
felel belőlem
és iszap-vulkán
és hamvadó tűz
ezt megérti
s az ablak-résből
a fényesség
a feketeségbe
megnyugtatón-e
fenyegetőn-e
lassan elvonul.

(internetről)

Dsida Jenő: HIDEG TÉLI EST

Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.

S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?

(internetről)

Søren Kierkegaard: Roráte
(Váradi Béla ford.)

Az üdvösség évének hajnalán,
mikor már a derengő
fény vonakodik, el a
sötéttől, újra csak téged
keresünk, Mennyei Atya.

Ó, nem az eltévedt utazó
bizonytalan lépéseivel,
hanem biztos szárny-
csapásaival a madárnak,
aki tudja, hol van
a fészke. Ne engedd,
ó, Istenünk, hogy beléd
vetett bizalmunk elenyésszen,
mint elsikló gondolatunk,
vagy mint a pillanat
villanásnyi tüze,
vagy mint gyarló szívünk
tünékeny ígérgetései is.

Add, hogy a vágy a te
országod után, és a
reményünk a te dicsőségedben,
ne legyen bennünk meddő
vajúdás, s esőnélküli felhő.

Hallgass meg minket,
s harmatod, a szomjakot
oltó, s égi kenyered
itasson, etessen örökké.

(internetről - magyarkurir)

Szabó Lőrinc: ESIK A HÓ

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót:
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomba.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre.
Fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a puszta,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye
és reggel az utca, a puszta, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!

BÁRCSAK ELŐBB…
népköltés

Bárcsak előbb fölébredtem volna,
Hallod, pajtás, most ugrottam talpra.
Most csendült meg a fülembe az angyal mondása,
Most született a kis Jézus rongyos istállóba.

Rongyos istálló mellett maradjunk.
A Jánossal ottan dudáltassunk.
Míg a bárány elérkezik, addig is táncoljunk,
Jézus, Mária, Józsefnek énekeket mondjunk.

internetről (magyarkurir hu)

Bella Péter: HAVAS ZSOLTÁR

Uram, köszönöm a havat.
Úgyis tudod, milyen nehezen jutottam el ide,
de igen, köszönöm,
hogy hullott, sok, rengeteg,
nem csak mutatóba pár pihe.

Igen, az első pár óra romantikus merengése
után dühöngtem,
soroltam magamnak, a körülöttem levőknek,
persze Neked is, hogy azért ennyi nem kellett volna.
Jajj, Uram, a csúszós utakon megoldani
azt a sok mindent,
meg amikor amúgy sincs idő, lapátolni,
meg aggódni, hogy mi fog elmaradni,
késni, változni…
Mérges voltam, aztán fáradt, aztán elcsüggedt,
de végig stresszes.

Sajnálom ezt, és köszönöm, hogy közben
Te is dolgoztál rajtam.
Hogy végül is be kellett vallanom,
ez nem az égből hulló fagyott vízcseppekről szól,
hanem rólam.
Én zsúfolódtam túl,
én feszítem szét az időm és a terem,
én adok magamnak elviselhetetlen logisztikát.
Porhó került a gépezetbe.
Meg is akadt, Uram.
A hó lelassított, először a lépéseimet,
az autómat,
aztán a lelkemet.

Köszönöm Uram, azt a régen hallott csendet,
ami csak a havas estében élhető át.
Köszönöm a régóta hiányzó hótakarót,
amivel megmozdult a régi gyermekénem.
Köszönöm a kimaradt és elmaradt dolgok
által létrejött űrt,
amit nem lehetett, nem kellett túlzsúfolni.
Köszönöm, hogy a lapátolás
átmozgatott, hogy a hideg levegő tiszta volt.
Köszönöm, a hógolyókat, adtam is, kaptam is.
Köszönöm a szánkózó gyerekek
nevetését, sikongatását.

Köszönöm, hogy ajándék nekünk a hó, Tőled.

Te vagy, aki tisztává teszed életünket,
olyan fehérré, mint a hó.
Te vagy, aki figyelmeztetsz, hogy
jó lassulni,
hogy van, amikor meg kell gondolni az indulást.
És hálás vagyok minden megérkezésért,
valójában nem csak a hóesésben.

Áldalak, Uram, a hóért is.

(internetről - megvanirva hu)