kamilla írta:
Okos bácsik szoktak vitatkozni róla, hogy mi az irodalom célja, és mondanak sok okosat. Amiben nagyjából egyetértés van mostanra: az irodalom célja nem az, hogy igaz legyen, és nem is az, hogy erkölcsi tanulságot mutasson fel.
Morogtam néha magamra, h. annak idején miért nem mozdultam az irodalom felé,...de akkor most örülök, mert műkedvelő szinten azért megengedhetem magamnak, h. azt várjam az irodalomtól, h. igaz legyen, a valóságot ábrázolja.
Azért tegnap este, mikor megnéztük a A legyek urát, még belenéztem az ajánlásokba, s ilyet is olvastam, ...
Egy csapatnyi angol kamasz, akiknek repülőgépe lezuhan egy lakatlan szigetre, nekilát, hogy Robinsonként megpróbálja újrateremteni a civilizációt. A fiúk testületeket választanak, törvényeket hoznak, igyekeznek ésszerűen berendezni életüket, ahogyan a brit gyarmatosító szellemet dicsőítő kalandregényekben szokás. A Legyek Urá-nak azonban más a kifejlete: ezek az alig tizenéves gyerekek fokozatosan elvadulnak, lehámlik róluk a civilizációs máz, és immár nem komiszak, hanem gonoszak, ölni is képesek, és félelmükben csinálnak maguknak istent, aki megfelel démonikus mivoltuknak: a Legyek Urát. Azt teszik, önmaguktól, saját bensőjüktől vezérelve, amit ez a század tett a legszörnyűségesebb időszakaiban.
William Golding, akit 1983-ban életművéért Nobel-díjjal jutalmaztak, regényében korunk alapélményét dramatizálja megrázó lélektani és gondolati hitellel. A Legyek Ura (1954) méltán számít a mai angol irodalom egyik klasszikus alkotásának.
A jegyzeteket M. Nagy Miklós írta.
)
(emléxem, én is utáltam erősen :S de aztán UTÓLAG most már örülök, h tanultam ilyesmit...)
