Ady Endre

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Weöres Sándor

Arany ágon ül a sármány

Arany ágon ül a sármány,
kicsi dalt fúj fuvoláján,
arany égen ül a bárány,
belezendít citeráján.

Piros alma szivem ágán,
kivirító koronáján,
aki kéri, neki szánnám,
akinek kell, sose bánnám

PBK: Nyár

Eső szakad,
húzd be nyakad
szaladj el!

A járdán a
sok giliszta
énekel.

Azt éneklik:
jajj, ne lépj rám,
vigyázz már!

Fönn az égen
szolmizál a
szivárvány.

Azt énekli:
menj felhő a
fenébe,

sok-sok napfényt
kérek én ma
ebédre.

A napfény meg
ide-oda
tiblábol,

nem érti, hogy
mi lett most a
világból.

Kedves Kamilla,

jó a nyárról olvasni - akkor is, ha most tavaszias telünk van!:-)

Radnóti Miklós: KOLUMBUSZ

"In Nomine Domini Nostri Jhesu Christi"
így kezdte régen s most nem ér rá naplót írni.
A könyvben szél lapoz. Otthagyja, másra gondol,
fölötte vad, feszes, nagykarmú ég dorombol.

Kolumbusz szétvetett lábakkal áll s az éjben
négy lázadó kuporg az árbocok tövében,
s hintál a nagy hajó és zeng a sok vitorla.

Tévedne Rodrigo? Lehet... S szűk lesz a torka.
Dehát a fűcsomók nem földközelt mutatnak?
és láttam én magam, madárraj szállt nyugatnak,
tegnap meg egy galamb.

S "föld! föld!" - üvölt a hang.
És péntek volt, két óra és sötét a hajnal,
"Laudetur" - mormolták s álltak levett kalappal.

(1943.)

Árvai Emil:
EMBERI SORS

Mi itt a nyüzsgésben,
Robinzon ott:
fürkészünk homályos horizontot;
valakit várunk.
Valaki
vár.

Árvai Emil:
MONOGRAM

Két betű.
Más semmi.
Ki rajzol köréje szívet?

háttértörténet (nem árt az epigramma megértéséhez):
osztálytársam apja a Partizánszövetség Tagja volt, a Szocialist Nemtommi Hőse, és még pár dolog, azért, mert 56ban NEM ÁLLT ÁT...

aztán... mikor a házuk előtt fiatalok randalíroztak, teljes tekintélyének súlyával lement SZOLGÁLNI és VÉDENI... de sajnos semmibe vették, és a nagy izgalomba ott a helyszínen belehalt: szívinfarktust kapott...

netuddki:
SÍRFELIRAT

Kisember, kiből
Hőst csináltak

Elhitte...
Ebbe halt bele

Füle Lajos: A SÁMLI

A sámli szürkén, személytelenül
kuporgott benn a leghomályosabb
sarokban... ott a fényes bútorok
honában eltűrt senki volt az árva.
A pianínó szinte meg se látta,
az intarziás szekrény gőgösen
illegetett fején egy hetyke vázát,
kuncogva álltak tarka szőnyegen
a karcsú lábú székek: büszke pávák.

Mikor a szöszke kisfiú belépett,
felé fordultak hívón mosolyogva.
De ő szaladt az elhagyott sarokba,
és átölelte szótalan a sámlit,
kicipelte a szoba közepére,
s hozzásimult, mint hűséges barát...

- És betöltötte lassan a szobát
a kicsinyek különös dicsősége.

De szép volt.

Kedves SZ.J.!
Tényleg nagyon szép ez a vers!
Köszi a verseket!
Üdc cilla

Kányádi Sándor:
NYÁRIALMAFA

Ilyenkor, ősszel senki se
gondol a nyárialmafára.
Dísztelen áll, üresen ásít
kifosztott koronája.

Még a lombját is hamarabb
hullatja, mint a társak,
akik most gyümölccsel rakott,
tele ágakkal állnak.

És jönnek a szüretelő,
zsivajgó, vidám népek,
s a nyárialmafára ők
nemhogy föl, rá se néznek.

Ilyen az élet, susogja,
megfakul minden érdem.
És futna, mint a levelek,
bujdosna szégyenében.

Bujdosna, de a gyökerek
konokul visszatartják:
ha odébbállna, ki terem
jövőre nyárialmát.

Kányádi Sándor:
Valaki jár a fák hegyén


valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Konsztantyin Szimonov:
Várj reám

Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha álltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jóbarát már egy se vár--
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény".
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy ?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.