[quote="rostaAmi a keresztyén filmrendezőket illeti, hát én a katolikus Zefirelli filmjeit szerettem még akkor, amikor aktív moziba járó ember voltam. Kedődött a Napfivér, Holdnővér című filmjével, de a későbbi alkotásai is nagyok voltak. Sajnos olyan régen láttam őket, és azóta annyi szemetet láttam a televíziókban, hogy azok már szinte kimosták az agyam. Ha jól emlékszem a Rómeó és Juliája nagy volt, de más filmjei is nagyon tetszettek.[/quote]
Különben én se akadtam ki az arab amuletten, csak tudom, hogy vannak akiket esetleg zavarhat, ezért hívtam fel rá a figyelmet
. De persze abszolút nem ez a lényeges momentum a filmben, úgyhogy én is mindenkinek ajánlanám.
Zeffirelli filmjeit én is nagyon szeretem. Szerintem pl. a Jane Eyre-t is érdemes megnézni, az is Isten munkáját mutatja. Pl. annyira jó benne az a sor, amikor azt mondja a lányoknak a tanárnőjük:"Az a fontos, hogy mindig kapcsolatban legyetek Istennel"(ha jól emlékszem, így hangzik el).
És ő rendezte a Názáreti Jézus című filmet is pl, ami szvsz mai napig az egyik legjobb film Jézusról(bár nekem a Ben Hur valamivel jobban tetszik, mert abban ott valahogy mindvégig úgy van jelen Jézus, hogy nem látjuk, de valahogy mégis erőteljesen ott van).
*Zavarban van* Öööööö...kölönben Zeffirelli homoszexuális. Több klasszikus olasz rendező az. Engem mondjuk nem zavar(belőlem alapból hiányzott az ellenérzés a homoszexuálisokkal szemben, igazándiból csak megtérésem után világította meg Isten, hogy hát az azért bűn, akkor is, ha én eddig úgy gondoltam: pusztán egy magatartásforma). Persze abszolút nem nagyobb, mint pl. ha valaki megcsalja a feleségét, vagy egyáltálán...Na, mindegy, ezzel csak azt akartam mondani, hogy én ebben is Isten nagyságát látom, hogy azt hinnénk, hogy na hát egy meleg úgyse tudna olyat rendezni, ami Istennek tetsző, stb. De igen!!! Bárki lehet Isten eszköze. Különben azt nem tom, hogy Z. meg van-e térve, vagy, hogy manapság, hogy áll ezzel a dologgal. Lehet, hogy meg van térve,csak még nem tudta elhagyni ezt a bűnt, de az is lehet, hogy már megszabadította ebből az Úr, fogalmam sincs. De mondom, akár így, akár úgy, neki is sok filmje van, amit mindenképpen érdemes megnézni, mert nagyon jók, és tényleg építőek.
Üdv:Emilien