Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 58 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4  Következő
 

Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2008. aug. 17., vasárnap 06:12 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
Kiss Tamás: Keresztyén rock

- 4., befejező rész -

Magamról szeretnék még néhány dolgot elmondani, hogy
hogyan lettem rockzenész.

Nagy Feró, aki ismert alakja a magyar rockzenének, azt nyilatkozta (kérdezték tőle, hogy te hogy lettél rockzenész) : „Engem az vitt bele, hogy a lányok előtt így lettem népszerű. Addig egy háttérbe szorított kis figura voltam, mikor fölálltam a színpadra, akkor egész másként jelentem meg előttük.”

Ez a fajta feltűnés és előtérbe helyezés az én életemben is jelen volt, és sok gyereknek, fiatalnak az életében ott van, keresztyén rockzenét játszó emberek életében is.
A gyülekezetben alakulnak dicsőítő zenekarok, és olyan emberek, akikről addig alig tudtak, gitárral ott vannak, énekelnek, középpontba kerülnek, és ugye ez a helyzet annyira más nekik, mint ami előzőleg volt, hogy ez egy különös köteléket alakít ki bennük efelé a zene felé – aztán nehéz ezt igeileg helyretenni, feldolgozni!

Közrejátszott az is, hogy én egy olyan gyülekezetben nőttem föl, ahol a lelkész nem engedte az ifjúsági munkát. Többször megpróbáltuk, volt konfirmandusok, hogy csináljunk egy külön ifjúsági csoportot, de azt mondta, hogy szó se lehet róla! Így aztán, az öregek mellett én ott voltam a bibliaórán, hála Istennek, hogy megtartott a legvadabb tinédzser korszakomban is a gyülekezetben, gyerekkorom óta, de igazából ez nem volt olyan fórum, mint amikor fiatalok között van az ember. Olyan zenésztársakra találtam, akikkel viszont baráti kapcsolat alakult ki, hasonló korúak voltak, mint én, tehát egy másfajta világot és viszonyulást jelentett.
/Ugyanakkor nagyon sokat segített az Istennel való kapcsolatban maradni az, hogy volt egy hívő hitoktatóm régen, aki sok éneket megtanított (ez ma már elhangzott, hogy ez nagyon fontos), és az aranymondások – ezek úgy megmaradtak bennem, és sokszor eszembe jutottak egy-egy pontnál! Ezek jól bevésődnek az emberbe, hogyha fiatalon ezeket megtanulja, memorizálja./

Közrejátszott az is, hogy rossz tapasztalatom volt rockzenész koromban azokkal, akik keresztyén megtértnek mondták magukat. Mint utóbb kiderült, én mai értelemben, amikor evangéliumi megtértről beszélnek, én ilyen emberekkel nem nagyon találkoztam, de voltak olyan emberek, akik megtértnek mondták magukat. Ma is emlékszem arra, hogy a budai várban fent voltunk egyszer az akkori menyasszony-jelöltemmel, gitároztam és énekeltünk, és jött egy keresztyén csoport, két gitár volt náluk (egy karizmatikus csoportosulás lehetett), és mondtam nekik, hogy „De jó,hogy itt vagytok, én református vagyok, szeretem én is az Urat” stb., „Hú – azt mondja – református?, az semmit nem ér, nagy nulla az!, az nem is hit.” Elismételték vagy háromszor, négyszer más formában, és azt mondtam a lánynak: „Ezekben az emberekben negyedannyi önismeret nincs, mint ami bennünk van, úgyhogy akkor lépjünk tovább.”

/Azóta is úgy vagyok, amikor ilyen srácokat meg lányokat látok, akik bejönnek a gyülekezetbe, nyilván nem kell az, hogy ők mozgassák a gyülekezet ifjúsági életét, nem erről van szó, de valahogy figyeljünk rájuk, hogy ne legyenek ilyen rossz tapasztalataik. Ne az ellenséget lássuk bennük, inkább olyan valakiket, akik más világból jönnek, de akiknek ugyanúgy szükségük van az Istenre, mint ahogy nekünk szükségünk volt a Jézussal való találkozásra, mielőtt megtértünk./

Közrejátszott a rock-koncertek elfogadó közege. Abban az időben, amikor mi jártunk, akkor nem az volt, hogy verekszenek, meg rugdossák egymást, bolondra isszák magukat stb. (bár akkor is voltak ilyen emberek), hanem az volt jellemző, hogy elfogadtuk egymást; te ilyen vagy, én olyan vagyok. Ez egy fiatal számára szimpatikus, a keresztyén közegben meg azt tapasztalja, hogy közel sincs ez az elfogadó légkör.
Teológus koromban találkoztam igazából (amikor már fölvettek a teológiára) az evangéliumi megtéréssel, azzal, hogy ez mit jelent. A felvételi héten egy lánnyal beszélgettünk, és ő mondta el, hogy erre szükség van, és aztán kialakult egy olyan látás szép lassan, az Isten által, hogy ez tényleg kell, szükséges ahhoz, hogy az ember Istennel közösségben élhessen.

Röviden még két dologról szólnék, ami az én életemben akadályt jelentett a megtérés útjában. Az első, amit úgy neveznék, hogy a ’karizmatikus csapda’. Ugyanis engem a rockzenész múltam egyenesen belevitt a karizmatikus kegyességbe, vagy lelki irányba (itt a kegyességet nagyon zárójelbe teszem). Mikor az utolsó koncertünk meg volt azzal a világi rock együttessel, melynek tagjaiból neves zenészek lettek mára már, akkor én tudtam, hogy Isten azt akarja, hogy ezt tegyem félre. De a „megkeresztelt” változata ellen semmi kifogásom akkor még nem volt, és csináltuk keresztyén szövegekkel, más formában, más emberekkel tovább.
Ebben a körben volt egy lány, akinek én beszéltem arról, hogy szeretnék megtérni az Istenhez, szükségem van Vele a szoros kapcsolatra, s ez a lány, aki karizmatikus hatás alatt volt, mondta nekem, hogy van a Szentlélek keresztség, azt venned kell, és akkor majd minden más lesz. Én belementem ebbe, egy ideig zajlott az a feldobott happy állapot, amiről a karizmatikusok is beszélnek. Igen ám, de néhány hónappal később elkezdődött az árnyoldala a karizmatikus hatásnak az életemben. Mert ennek árnyoldala is van, csak erről nagyon sok karizmatikus nem beszél, azért, mert attól fél, hogy ha beszél róla, akkor őt kevésbé fogják hívőnek találni, „gyenge hívő vagy”, így szokták lereagálni egymás között, „nem vagy még elég mélyen”, „további áldásokra van szükséged” stb.

Elkezdődött ez az árnyoldal: valami iszonyatos lelki harc a sötétség erőivel, a démonokkal, napközben is. És sokszor olyan fáradt voltam, mikor végre ott voltam, hogy lefekszem, hogy teljesen kimerültem (az egész napközbeni feszített harc miatt a sötét erővonalakkal, kísértő gondolatokkal - egy nagyon intenzív harcot képzeljetek el!), igen ám, de az éjszaka még nehezebb volt. Éjszaka elkezdődtek megmagyarázhatatlan félelmek az életemben, s különféle olyan sötét tapasztalatok, amikre én azt mondtam, hogy ez borzasztó! És szinte vártam a reggelt, ami szintén nagyon nehéz volt, de mégis könnyebb volt, mint az éjszaka. Amikor ez folyt, folyt, folyt, akkor egyszer fölötlött bennem, hogy Isten azt mondta, hogy nem a félelem lelkét adta, hanem az erőnek, szeretetnek, és a józanságnak a lelkét, meg hogy a békesség, amit az Isten ad – akkor hogy van ez?! Akkor ez csak egy kegyes frázis? Elkezdtem ezen gondolkodni.

Abban az időben volt az, hogy pasaréti teológus társaim beszéltek nekem Pasarétről, hogy ott milyen jó igehirdetés van. Azt tudtam, hogy ott a karizmatikus vonal nem elfogadott, hiszen ezt nagyon pontosan tudja minden karizmatikus, hogy ott más lelki irányt képviselnek, de egyszer dacból elmentem Pasarétre. Ááá – mondom -, megnézzük azt a Pasarétet, hogy mi van ott, és hogy mit láthatunk ott. Cseri Kálmán prédikált, és borzasztóan megfogott! Akkor úgy éreztem, hogy itt az Isten szól, tisztán szól, mélyen szól, és valami egészen más lelki milliőben, atmoszférában zajlik ez az egész, mint amiben én addig voltam. Ez egy teljesen más tapasztalat volt. És akkor elkezdődött a harc bennem. Hadd egyszerűsítsem így le: éreztem, hogy EZ A lelkület, LÉLEK teljesen MÁS, s AZ a LÉLEK, amiben én karizmatikusként leledzem, az is TELJESEN MÁS! És tudjátok, az volt az érdekes, hogy amikor ehhez a lelkülethez imádkoztam, ebben a hatásban voltam, akkor ez erősödött bennem, amikor a karizmatikus lelkülethez és hatáshoz nyúltam vissza, akkor az erősödött bennem. És ami a legérdekesebb, hogy mind a kettőt szólítottam Jézus néven!, s mégis így működött, egyszer ez, egyszer az.
Akkor azt mondtam : „Uram, akkor most két Jézus van, vagy hogy van ez az egész?" Kell találni valami fix pontot, ahol kilépünk az Isten abszolút világába és mezejére, azt a bizonyos archimédeszi fix pontot, hogy ezt az egészet valahogy megfogjuk. Akkor az ötlött fel bennem, hogy akkor most nem fogok egyik irányba sem imádkozni, hanem úgy fogok imádkozni, hogy „Teremtő Istenem!”, abból biztos csak egy van. Elkezdtem így imádkozni (ez volt a lényege), „Teremtő Istenem! Te tudod, hogy mi az igazság, melyik oldalon van, az a kérésem, hogy azt, ami nem igaz, építsd le bennem, vedd el, attól hadd tisztuljak meg, hadd lássam meg egyértelműen. Ami viszont szerinted való, azt erősítsd és építsd fel bennem!” És elindult ez a fajta leépülés, felépülés. A fordulópontot Cseri Kálmánnak egy 1990-es prédikációja jelentette, ami a Sátánról szólt – erre ma is emlékszem -, és ahol arról beszélt, hogy az ördög ráígér az Isten ajándékaira, nem csak a megtérés, hanem még más is kell neked, több, Szent Lélek keresztség, egyebek… Ez a prédikáció választ adott a félelmeimre, erre az iszonyatos lelkitusára, harcra, amiben benne voltam, és ott megfordult ez bennem.

Nagyon röviden még az evangéliumi megtérésem három lépéséről szeretnék beszélni. Amikor ez a dolog megfordult bennem, akkor rájöttem arra, hogy igazi, evangéliumi értelmű megtérésre van szükségem, és ettől a világtól teljes szabadulásra. Először egy Takaró Károly evangelizáción döntöttem Jézus mellett, úgy a békesség bennem is maradt, mondjuk este hétig tartott az evangelizáció, mondjuk bennem maradt este kilencig, s aztán elmúlt. S akkor azt mondtam, „Ó, hát én a karizmatikus vonalon éreztem ezt a happy állapotot sokáig, itt meg ilyen rövid ideig tart?!, mi a helyzet ezzel?” És gitároztam tovább, akkor még csináltam a dolgokat. Ezek a félelmek nem múltak, az éjszakai harcok nem múltak – de éreztem, hogy ott történt valami. Aztán Cseri Kálmánnal beszélgettem, később, hónapokkal később erről az egész problémáról, elmondtam, hogy vannak ilyen félelmeim, azt mondta „Ez egyáltalán nem csoda, tegyük le az Isten elé, tedd le a bűneidet Jézus elé, ha akarsz megtérni.” Elmondtuk, s akkor behívtam Jézust az életembe, s fölnéztünk, s azt kérdezte Cseri Kálmán „Ha most érted jönne az Isten, akkor hova kerülnél?” Abban a bizonyosságban voltam, hogy most tudom, hogy a mennybe kerülnék! Igen ám, de a rockról valahogy nem esett szó, s csináltam tovább, és kisebb intenzitással, de visszajöttek ezek a félelmek, és visszajöttek ezek a lelki tusák.

Egyszer olvastam egy jezsuita szerzetestől a „Sátánizmus és rockzene” c. könyvet, abban volt egy rész, amikor, nem tudom, valami azt váltotta ki bennem, hogy ha én most hirtelen nem tudok egy lelkésszel beszélni arról az adott problémáról (nem emlékszem pontosan, mi volt), akkor én, ha meghalok, a kárhozatba fogok jutni.
Elmentem Pasarétre, és mondtam, hogy a Cseri Kálmánnal szeretnék beszélni, mert nekem ez most nagyon fontos! A Varga Róbert volt ott a lelkészi hivatalban, és azt mondta, hogy a Cseri Kálmán elment szabadságra, 1 hónapra Németországba. Öt percet beszéltünk, már a rockzene témánál voltunk, s akkor azt mondta nekem (még valami előjött ott), hogy neked az okkult bűnök letételére van szükséged! /Az okkult bűnöket Ittzés István nagyszerűen jellemezte azzal, hogy a Sátán-tisztelet eszközei ezek a bűnök/ (5Mózes 18 ).
Varga Róbert azt mondta nekem, hogy adok egy könyvet neked, meg adok egy okkult listát, menjél haza, és írd össze. Nyugodtan, nem kell sietni. Ha megvan, akkor gyere vissza. Akkor az volt bennem, hogy két bűnt tudok, hát hogy fogok én listát hozni, meg mindenfélét? Akár hiszitek, akár nem: 20 oldalt írtam tele. Okkult, ugye azt jelenti, hogy rejtett, amíg föl nem térképezzük, addig ott van, akár harmad-, negyedizigleni örökség valamikor a dédszülőktől.

És amikor ezt letettük az Isten elé, akkor megszűntek ezek a félelmek, s azóta van bennem az, hogy az Istennel tényleg mély, békességes kapcsolatban és kontaktusban vagyok.

Köszönöm, hogy végighallgattatok, tudom, hogy kicsit hosszú volt, és sok minden volt benne, de amikor erre fölkészültem, akkor Isten nagyon a lelkemre kötötte, hogy mindent mondjak el, akkor is, ha sok, azért, mert, ki tudja, hogy kinek mi az, ami lényeges, és amit hallania kell.
Ha van kérdés, szívesen veszem. Itt is szeretném azt felajánlani, hogy ha valaki nem nyilvánosan szeretne kérdezni, hanem személyesen, az is lehetséges.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 17., vasárnap 08:41 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
hmmmm...

utána akartam nézni ennek a "hajdani kollégámnak", és egy nagyon érdekes vallásszociológiai cikket találtam, nyilván nem EZ a Kiss Tamás írta, ettől még abszolut izgalmas dolgokat olvastam benne (NEM idézem ide, mivel semmi köze a "keresztény rockzene" nevű fából vaskarikához)

a linket azért ide teszem:

http://www.hhrf.org/magyarkisebbseg/m030125.html

ami most IDE aktuális:

egy másik Kiss Tamás írta:
Látható, hogy a McGuire- féle tipológiában a szekta ellentéte nem az egyház, hanem a felekezet. Ez azt húzza alá, hogy a szekta és az egyház között vannak közös vonások. Mindkettôre igaz, hogy kizárólagos legitimációra törekszik, vagyis önmagán kívül nem ismer "más utat az üdvösséghez". A felekezet ezzel szemben elfogadja az osztott legitimációt.


ez a tipológia izgalmas kérdést vet fel (bocsánat, mostanában nagyon a szívemen van a református egyház, jóval többet imádkozom, sőt teszek érte, mint valaha is gondoltam volna magamról, mint józanéletű baptistáról :D):

a kérdés: az EGYHÁZ státuszból (ami nagyjából idejétmúltnak tekinthető a református egyház vonatkozásában IS) most MERREFELE megy tovább a fejlődés (vagy "fejlődés")

amennyiben MEGMARAD, sőt erősödik a "kiválasztottságtudat" (egyedül üdvözítőséget NYILVÁN nem hirdetünk, de a "legigazabb igazak" akkor is mi vagyunk ugye), vagyis megjelenik a "birka tömeg"-gel szembenálló "igaz keresztény öntudat", emellett viszont a klerikus-laikus felállás elmozdul a "mindenkitől elváratik a "vallási virtuozitás" irányba (értsd személyes intenzív és "szolgáló", kifele is megnyilvánuló hitélet), akkor ez az EGYHÁZ státuszból nem jobbra, hanem LEFELE mozdítja el.
...jómagam találkoztam is olyan reformátusokkal, akik "szektának kijáró" elborzadással kezelték eme "megújulási mozgalmakat"

veszélyes ez a "chosen few"-tudat (elnézést az angolul nem tudóktól, ez a "kevés kiválasztott" öntudatát jelenti, csak magyarul ez kevésbé pregnáns)

még egy "nem-rockzenés" megjegyzés a "hajdani kolléga" bizonyságtételében leírtakkal kapcsolatosan:

az ANTIKARIZMATIKUS EXORCIZMUS gyakorlata ÉLETVESZÉLY

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 17., vasárnap 09:32 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
és akkor most a ROCKZENÉS megjegyzések:

zenei irányzatok elemzésébe nem mennék most bele, nem célom ezen huzakodni, hogy a korabeli kuplék és kocsmanóták (keresztény szöveggel felszerelve) vajh mennyire tekinthetők "szentebb zenének", mint ezek a "vudu-gyökerekkel rendelkező" rémes modern dalok...

ami itt valóban érdekes: a keresztény (vagy világi) zenészi KARRIER kockázatai és mellékhatásai

számtalan nagy keresztény zenészt (és "nagy keresztény zenészt") ismerek közelről (basszusgitárosnak lenni azért kiváló, mert az PONT UGYANAZ, mint a szimfonikus zenekar BRÁCSÁS pozíciója: csak akkor veszik észre, ha NINCS, nem "frontember-pozíció")

hajdani evangélizációs együttesünkben sokan vették a fejükbe, hogy "híres keresztény zenészek" lesznek (a "keresztény rockzenész" már AKKOR IS, több mint 20 éve is kissé anakronisztikusnak meg nevetségesnek hangzott)

ezek közül AZOK jártak rosszabbul, akiknek SIKERÜLT (na nem a "nagy keresztény zenész" karrier, mert az SENKINEK nem jött be, hanem a "megélhetési könnyűzenész" poszt, ez sikerült párnak)

az "elöl lenni" komoly kihívás MINDEN keresztény szolgálatnál, NEHOGY lekorlátozzuk ezt a "gitáros bohócokra"

az IFIVEZETŐ poszt (nem is beszélve a LELKÉSZről...) ugyanilyen "keresztény karrier-pozíció", UGYANILYEN veszélyekkel...


maradjunk a zenészeknél... láttam olyat, akinél ez egy "jól kézben tartott" (és JÓ KÉZben tartott) folyamat (pl. Pintér Béla), és olyat is, ahol az "elszaladt a ló" teljesen tetten érhető (pl. Gáspár Laci)

szándékosan nem mondok "köztes példákat", nem akarván az amúgy is meglevő "pletykatengert" gyarapítani

elöl állni és MÉGSEM elszállni: EZ a komoly teljesítmény! (hátul maradni szerényen (és irígyen): ez könnyen teljesíthető)
ebben pedig az ELENGEDHETETLEN kulcs-kérdés: a NAPONKÉNTI kapaszkodás Krisztusba

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 17., vasárnap 12:50 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
igen, hogy ne menjünk messzebb: TEGNAP az autonómban a dicséretet Kovács Péter barátom, valamelyik nagyhírű szimfonikus zenekarunk hegedűse vezette (szégyen-gyalázat, de NEM TUDOM, hogy melyik ez a nemzetközi hírű csapat, csak annyit tudok, hogy sokat járnak külföldre fellépni), természetesen nem hegedűvel, hanem a zongora mellett... jó volt együtt dicsőíteni (pedig volt olyan rockos "szám" is, amit én nem nagyon kedvelek, kicsit fantáziátlannak tartva a szigorú nyolcadolást)....

de ha ez nem elég "nyomós érv", mondhatom Lakatos Pétert is, aki - amellett hogy a Debreceni Szabadkeresztény Gyülekezet pásztora és dicsőítője, "civilben" az ottani konzervatórium tanára...

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 17., vasárnap 15:24 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2008. júl. 23., szerda 15:57
Hozzászólások: 271
Eeyore írta:
És kíváncsi lennék, hogy azok, akik népzenészként, komolyzenészként tartózkodnak, esetleg zenélnek egy rockzenét is játszó gyülekezetben, milyen szellemi különbséget éreznek a többféle zene között; és sőt, ha esetleg még a dicsőítő csoport tagjai is lesznek, ezt hogyan egyeztetik össze a más irányú zenei műveltségükkel...Én jó pár komolyzenészt ismertem, akik karizmatikus gyülekezetben játszottak dicsőítő csoportban; de nem jutott el hozzám olyan vélemény, hogy szerintük ezeknek a daloknak nem jó a szellemiségük....Pedig diplomás zenészek voltak. Pedig hát csak érezniük kellett volna valamit, hiszen egyébként a tanulmányaik sokkal kifinomultabb zenéhez kötötték őket....Volt, aki abszolút hallással is rendelkezett, bár nem tudom, ez ebben az esetben nyom-e valamit a latban.
Én inkább csak olyan védekezésre szorítkozom, miszerint a tisztának minden tiszta.
És azt hiszem, ez egy állóháború-vita, amelyben senki sem győz meg semmiről senkit.... :?


akkor itt egy velemeny :)
ugy vagyok vele ,hogy nem a zenei stilus a lenyeg hanem ,hogy Istent DICSERO legyen TISZTA es szivbol jojjon:)

Zsolt.150.
..."4.Dicsérjétek õt dobbal és tánczczal, dicsérjétek õt hegedûkkel és fuvolával;"

Zsolt.149.
.."3.Dicsérjék az õ nevét tánczczal; dobbal és hárfával zengjenek néki..."

szerintem nincs zenei stilus eloirva a dicseretre ,

_________________
Zsoltárok 103.
.."2. Áldjad én lelkem az Urat, .."


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 17., vasárnap 19:21 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Eeyore írta:
centralpark írta:
akkor itt egy velemeny :)
ugy vagyok vele ,hogy nem a zenei stilus a lenyeg hanem ,hogy Istent DICSERO legyen TISZTA es szivbol jojjon:)
szerintem nincs zenei stilus eloirva a dicseretre ,
Ammen :)


egyetértek :D

(az pedig már egy más kérdés, hogy nekem mondjuk annyira nekem nem tetszik pl. a rap :D , de ha egy fiatal így tudja Istent dicsőíteni, hát én vele örülök)

most pl. megy az M1-en különböző országok táncai, szerintem nagyon szuper
de nem biztos, hogy másoknak is tetszik :*:


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 17., vasárnap 21:23 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 01., péntek 19:22
Hozzászólások: 4328
Centralpark írta:
ugy vagyok vele ,hogy nem a zenei stilus a lenyeg hanem ,hogy Istent DICSERO legyen TISZTA es szivbol jojjon


Csilla írta:
az pedig már egy más kérdés, hogy nekem mondjuk annyira nekem nem tetszik pl. a rap , de ha egy fiatal így tudja Istent dicsőíteni, hát én vele örülök


Ezekkel tökéletesen egyet tudok érteni. És itt van az eb elhantolva egyben, mert a rockban nemcsak a dallam, ritmus, szöveg, de a metakommunikációs üzenetek is jelen vannak, mint bármely más zenében. Ezt a negyedik tényezőt nem szoktuk bekalkulálni. Jópofa dolognak tartjuk, vagyis sirály dolog a lazaság, meg a királyság mindenek felett, de azért Istennel szemben nemigazán az.

Ha a rockzene dallamában, ritmusában mondjuk depressziós, és ezt a zenét Isten dicsőítésére használják, hát ott nyilván valami nem stimmel.

Ha a zene tartalmában nem megfelelő, akkor ott nyilván nem stimmel valami.

Ha stimmel a dallam, ritmus, szöveg, de a zenészek a rockzenében megszokott, és a Lennonék által meghonosított, mára már a gátlástalanságba hajló, nyegle, csöppet sem Isten iránt alázatos lelkületet mutató, hanem inkább egyfajta mindenkinek beintő metakomminkációt alkalmazzák, hát ott megint gond van.

Nem hiszem, hogy keresztyéni lenne az a rockzene, amely a maga külsőségeiben inkább a középső ujj felmutatásával jellemezhető. A megbotránkoztatás nem helyes Jézus előtt, főleg, ha Isten dicsőítéséről van szó.

Ha mindezeken a mércéken a zenekar túljutott, akkor már a zenekar hiteles lehet.

Ekkor gondolom még mindig még mindig fennállnak a cikkíró által elmondott veszélyek, meg amit net emleget, de ezekhez nem tudok hozzászólni.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 17., vasárnap 22:29 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2008. júl. 23., szerda 15:57
Hozzászólások: 271
Idézet:
Ha stimmel a dallam, ritmus, szöveg, de a zenészek a rockzenében megszokott, és a Lennonék által meghonosított, mára már a gátlástalanságba hajló, nyegle, csöppet sem Isten iránt alázatos lelkületet mutató, hanem inkább egyfajta mindenkinek beintő metakomminkációt alkalmazzák, hát ott megint gond van.


A viselkedesnek nincs koze a zenei stilushoz ,szerintem ..minden kornak meg volt a maga lazado zeneje ,kerdes mennyire volt elerheto a zene abban a korban az emberek szamara ..

akkor igy a festeszetre ,es a rajzolasra ,is azt kell mondani ,hogy nem szabad muvelni ,es nem lehet illusztralt gyermek bibliat kiadni amiben kepek vannak...
mert szerintem a festeszet ,es a rajzolas is lehet akar ,nyomaszto ,vagy rossz szellemisegu ,akar demonikus is,sot van olyan ahol pont ezert jott letre ,
vagy az epiteszet ,ha tegyuk fel romai stilusban vagy akarmilyenben egy epitesz pogany templomot epitett akkor megterese utan nem epithet ugyan abban a stilusban egy templomot vagy gyulekezeti hazat keresztenyeknek????
ha a rock lennonek miatt elvetendo akkor a rajzolas es a festeszet es az epiteszeti stilusok is ..mindegyiknek meg van a maga lennonja szerintem ..

CSAK EGY KERDES ,mivel leirtam lennont ..mi a gondotok vele ugyertem a zenejevel ?
a korai beatles-nel mi gond ?, a 70es evek eszmeit azt megertem ,,de a korai beat zenet amit ok csinaltak abba mi a rossz?mert azzal meg agyat se lehet mosni ,

az 50-es evek vege es korai 60-as evekben mar meg volt a lazadas a rock'n'roll es a rockabilly-vel .....sot a beatles-nek is vannak ilyen szamai ,a szoveg tartalma meg szinte ugyan az
a 30-as es a 40-es eveknek is megvolt a maga stilusa..
a rock'n'roll meg a beat szerintem kizarolag azert hoditott csak es azert tettek ra a nagy lazado belyeget ,mert akkor valt tomegcikke a lemezjatszo ,ugyertem igazan elerhetove ,hogy szinte mindeki megengedhette maganak , es a TV is elterjedt
ha atlag csaladok szamara elerheto lett volna a lemezjatszo akkor szerintem mar a SWING stilusnal meg lett volna a nagy lazadas a fiataloknal es meg is volt csak nem volt ennyire eloterben a mediak hianya miatt ....
Pearl Harbor-nal a tamadas elotti idokbe hawaii-on mar szerintem a katonak megcsinaltak mindent ,amit egy "joravalo" hippinek illo volt megcsinalni a 70es evekben :) ,belertve a kabitoszert is ...
ez csak a beat lazadashoz volt egy gondolat..


csak egy pelda :
ha valaki fest kepeket (megkerdojelezheto szellemisegu kepeket ) utana megter es Istent szolgalja ,akkor nem festhet mondjuk ,baranyokat ,lovakat gyerekeknek,vagy illusztralt gyermek biblian nem dolgozhat reneszansz stilusban ,hanem at kell kepeznie magat ???biblia gyermekek szamara es a kisgyerekek tanitasa is szolgalat ,sot a feleloseg talan picit nagyobb is hisz ebben a korban alakulnak meg ...

ha egy rockzenesz megter ,akkor ne dicserje Istent (en nem vedem a rockzenet ,nem is nagyon hallgatom ,nem szeretem )csak akkor ha atvalt klasszikusra vagy jazz-re ???

_________________
Zsoltárok 103.
.."2. Áldjad én lelkem az Urat, .."


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 18., hétfő 00:29 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2008. júl. 23., szerda 15:57
Hozzászólások: 271
Koszonom szepen Eeyore

csak egy gondolat volt ,de orulok ,hogy mas is atlatja :)
vegre erthetoen irtam :) haladok:)

_________________
Zsoltárok 103.
.."2. Áldjad én lelkem az Urat, .."


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 18., hétfő 09:41 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 01., péntek 19:22
Hozzászólások: 4328
A hiba biztosan az én készülékemben van, nem jól fejezem ki magam. Valóban voltak régebben is megbotránkoztató zenék megbotránkoztató külsőségekkel. Lásd a forróvérű táncosoknak való szexi tangót, amelyet a hívők mély megbotránkozással hallgattak, szemlélték a táncosokat, és még számos hasonló zenét találhatunk, mint a csa-csa-csát, és társait. Akkor is volt alkohol, volt szabadosság, stb. Ugyanakkor mindezek nem jártak együtt a hagyományok, tradíciók (köztük a keresztyén tradíciók) felrúgásával, kigúnyolásával, és ami igazán fontos nem jártak együtt egy ideológia közvetítésével.

Merthogy a rockzene egyfajta ideológiát közvetített. Mint ahogy Lennon azt mondta, hogy nagyobbak, mint Jézus, hasonlóképpen gondolkoztak az akkoriak, és valamiféle prófétaság jellemezte az akkoriakat a fiatalok szemében. A szabadosság, valamiféle new age-es lelkület, a múltban minden rossz volt gondolat, és a jövőben minden jó lesz, utópiák, amelyek minden valós alapot nélkülöztek. Nem tudok szövegeket citálni, mert munkás, de érdemes utána nézni. Mellesleg hippi korszak, virággyerekek, akár kommunák, szabad szex, megbotránkoztatás, Lennon, és Yoko Ono meztelenül együtt az ágyban, és társaik.

Ma már talán ezen valamennyire túl vagyunk, ugyanakkor a forradalom elérte a célját, legalábbis itt Európában. Lerombolta a hagyományokat, a tradíciókat, azokat is, amelyek feltétlenül meg kellett volna tartani. Gyakorlatilag ugyanaz történt, mint a kommunizmus alatt a szocialista országokban, csak nem erőszakkal, hanem médiavezérléssel, önként, és dalolva. (szószerint)

Ami a külsőségeket illeti, hogy közérthető legyek, vegyük a hitgyülisek zenekarát példának. Az ottani zenészek számos zenekarban játszottak korábban, profi zenészek. Jó zenét játszottak korábban is, de nem keresztyén rockot, ez a külsőségekben is megmutatkozott. Most gyakorlatilag hasonló a rockzenét játszanak mint régen, de mégis más formában teszik, más az un. metakomunikáció, ez már valóban keresztyén zene, más a tartásuk, mások a gesztusok, az akaratuk. Profik ugyan, de alávetik magukat Isten dicsőítésének.

Részemről azt hiszem túlbeszélem a dolgot, holott nálam sokkal avatottabbak is vannak közöttünk, akik zenekarokban, énekkarokban szerepelnek. Ennél többet nemigazán tennék hozzá. (Csak ha nagyon fontos)


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 18., hétfő 11:22 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2008. júl. 23., szerda 15:57
Hozzászólások: 271
Hat igen ezzel egyetertek..
A regebbi zeneknel valoban ,nem vetettek meg a kereszteny tradiciokat szoban ,es a mediakban ,mert akkor meg nem engedtek ,viszont voltak zenek amiket betiltottak (szamok, eloadok,csak ,hogy a radiozas nyitott volt sot voltak kaloz radiok is mar az 50es evekben itt jatszottak a 'piszkosabbnak' mondott szamokat ,(jo pelda erre bar nem tokeletes pelda a joreggelt vietnam cimu film )
Szoval szoban nem vetettek meg a tradiciokat ,de TETTEL igen ,es szuk korben baratok ismerosok de terjedt es szereztek uj tagokat maguknak,
Sot mar regebben is hiszem amerika es europa jelenlete azsiaban ,automatikusan magaval hozta azt hogy a kulturak talakoztak egymassal ,es keveredtek is ..
Erre ott a Bounty cimu film nem lehet tortenelmi tenykenyt nezni a filmet ,de egy kepet ad azert errol ,es azota peldaul hawaii-on sok minden nem valtozott...
Lehetoseguk az eszmek terjesztesere nem volt ,mert a nagyobb radio csatornak vezetosege nem engedte ,viszont gyengitettek a falat ami aztan a beatlesnel leomlott ...
De ez kesobb jott es akkor a TV es a radio is elterjettebb volt mar ,,,
Lennon azt mondta ,hogy nepszerubbek Jezusnal nem azt ,hogy nagyobbak ..
Egyebkent szerintem az egyhazon beluli ,elsolatasra szep es jo tevtanitasok es ideologiak legalabb annyi hanem tobb kart okoznak mint a beat korszak..
Egyebkent az egyhaz nagymertekben hozzajarult ehhez ,mert a vallas olyan szinten volt mar mint Jezus idejeben ,farizeusi torvenykezo es hagyomanyokkal terhes ,nem csoda ha az emberek ELO dolgot kerestek es ezt a gonosz kihasznalva hamis ideologiakat es eszmeket kezdett terjeszteni ...
Egy erzekenyebb ember akinek a szelleme nyitott nem birja elviselni a langyos allapotot ,ehhez kell bizonyos lelki szellemi szegenyseg ,hogy megfelelonek tartsuk ezt az allapotot
Persze rossz megoldas volt atesni a masik oldalra ,de hat a gonosz nem buta ,a bibliat is ismeri ...az ordog nem kenkoves langokat kibocsajto orult fekete szoros alak ,hanem eppen az elenkezoje ,legalabbis egy ideig ,amig szepnek es jonak mutatja magat ,addig amig megnyer maganak valakit ,valodi enjet csak ez utan mutatja meg...

_________________
Zsoltárok 103.
.."2. Áldjad én lelkem az Urat, .."


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 18., hétfő 11:33 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2008. júl. 23., szerda 15:57
Hozzászólások: 271
Csak meg egy gondolat

Amit a Romai katolikus egyhaz csinalt az emberekkel ,igen regen kezdte el ,ahhoz kepest a beatles szinte semmi :)
Es a hatasa a mai napig erzodik
Az ELO igetol valo elszakadasban a katolikus egyhaznak nagyon nagy szerepe volt/van
A Papakat,es a korejuk tomorulo eszmeket hatalmat penzugyi es politikai, eppen ezert nyugodtan lehet a keresztenseg Lennonjainak nevezni :)

_________________
Zsoltárok 103.
.."2. Áldjad én lelkem az Urat, .."


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 18., hétfő 11:39 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 08:52
Hozzászólások: 4464
({)

ez TÖLED hitelesen hangzik :)

_________________
/mT


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 18., hétfő 12:29 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2008. júl. 23., szerda 15:57
Hozzászólások: 271
net2rist írta:
({)

ez TÖLED hitelesen hangzik :)


Nem csak hangzik az is :)
A rombolo hatas ugyan az ha nem tobb mint a beat korszake volt

_________________
Zsoltárok 103.
.."2. Áldjad én lelkem az Urat, .."


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2008. aug. 18., hétfő 13:21 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 01., péntek 19:22
Hozzászólások: 4328
centralpark írta:
Csak meg egy gondolat

Amit a Romai katolikus egyhaz csinalt az emberekkel ,igen regen kezdte el ,ahhoz kepest a beatles szinte semmi :)
Es a hatasa a mai napig erzodik
Az ELO igetol valo elszakadasban a katolikus egyhaznak nagyon nagy szerepe volt/van
A Papakat,es a korejuk tomorulo eszmeket hatalmat penzugyi es politikai, eppen ezert nyugodtan lehet a keresztenseg Lennonjainak nevezni :)


Sajnálom, hogy folytatni kell, megint nem beszéltem érthetően.

A változásokat, a forradalmat nem önmagában a Beatles hozta létre, ők csak példák voltak arra a korszakra. Gondolom csak jelképesen hasonlítottad össze a Beatlest a katolikus egyházzal, az almát a körtével nemigen lehet összehasonlítani. Annyiban viszont igazad van, hogy a globális pénzuralommal szemben, amely például ezt a forradalmat levezényelte, valóban a katolikus egyház az egyik legerősebb ellenfél.

Mindenesetre nem tudom, hogy a katolikusok témába való beemelése mennyiben csökkenti azoknak a bűnét, akik a hagyományos értékek lerombolásával vannak elfoglalva. Azt sem igazán értem, hogy a katolikus egyháznak milyen szerepe lenne az élő igétől való elszakadástól.

Ez a felvetésed, no és az, hogy a katolikus klérust, és a pénzügyi, politikai hatalmát Lennonhoz hasolítod, ez olyan vélemény, amely minden bizonnyal találkozhat sok itt fórumozó nem reformátusnak, illetve ultra reformátusnak a véleményével. Ez a markáns megfogalmazás szerintem vagy valami hatalmas felkészültségről tesz bizonyságot, amelynek során a rendkívül stabilan megépített katolikus teológiai felépítmény hibáira tudsz rámutatni, és ebből a fenti következtetést sikerült levonnod, vagy a szokásos felületességről lehet szól, amellyel a katolikusokat szokták illetni.

Nekem nemigazán feladatom a katolikusok védelme. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy a rockzene téma még merre fog kanyarogni.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 58 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 8 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség